Nem tudom, hogy ez micsoda, a leirat azt mondja, hogy Dunaújvárosban van, de olyan, mint pesti vidámparkban az óriáshordó. Én egyszer voltam benne, át kellett menni rajta, persze el is estem, de a gyerekek ezt másképp és jobban tudják használni. Jó ez az egész, izgalmas, és a megfigyelés is jó. Jó az, hogy a háttérben megmaradtak a figurák viszonylag értelmezhetőnek, és az előtér mozdul el, ettől megvan a képnek a forgás, sebesség dinamikája, hanem van egy befelé történő húzása is, a fény felé való haladás, ettől izgalmas ez. Annyit még hozzátennék, hogy lehet, hogy jó lett volna, ha fönt is, meg lent is egy picivel többet kapunk, de megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez az egész, azt is mondhatom, hogy illusztrációnak tökéletes lenne. Ha bármilyen lelki vagy érzelmi megközelítésben azt nézem, hogy milyen keresztutakhoz jutunk el, milyen útelágazásokhoz, akkor ez egy tökéletes illusztrációja ennek. Lehet azon gondolkodni, hogy vajon Nóra jobbra vagy balra ment, melyik izgatta jobban. Sejtésem szerint, ahogy én Nórát ismerem, ő balra ment, én lehet, hogy jobbra mentem volna. Ez nagyon furcsa, hogy kinek melyik ösvény izgalmasabb, vagy melyik az, amelyik hozzá közelebb áll. Miközben nagyjából egyformák a fényviszonyok, nekem az egésznek az érzelmi megközelítése a jobb oldalnál izgalmasabb, a bal oldaltól egy kicsit félek. Ha nézegetjük ezt a képet, akkor a nézőben is ezt az izgalmat tudjuk felkelteni, hogy őt állítottuk egy döntés elé, hogy melyik úton menne, melyiket választaná. Fantasztikusan szépen a színek, a tónusok, a levegője, a tere ennek az egésznek. Ha az egész egy ujjnyival lejjebb kerülne, tehát nem csak annyi, hogy levágsz a tetejéből egy ujjnyit, mert akkor az egész szétesik kompozícióban, hanem azt az egy ujjnyit, amennyit fentről letakarsz, hogy ne lyukadjon ki az ég, azt alul hozzátennéd, mert kellene az, hogy honnan jövünk, hogy a valóságból, abból a realitásból, ahonnan elindulunk, még egy picivel többet kellene adni, és akkor tényleg ez egy nagyon szép rendszer lehetne. Így se rossz, nem azt mondom, hogy ezzel így nagyon nagy bajok vannak, de hát mindig az a kérdés, hogy hogyan lehetne jobb. Az én érzetem szerint így. A három csillag abszolút megvan, hiteles az egész, és ez a legfontosabb, és az a jó, hogy van egy helyzet, amit tálcán kínált neked egy szituáció, és azt te meg is ragadtad, nem sokat vacillálsz, hogy ezt lefényképezzem-e, vagy csak menjek a magam útján. Nagyon érdekes ez a helyszín. Ha megvan ez a helyszín, hogy hol van, és bejárható, akkor ezt még sok mindenre használhatnád. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Gábor, megfejtem én szép lassan, hogy mi a problémám ezekkel a képeiddel, amikor ilyen extrém módon vágsz: szájbarágós lesz. Egyébként ez valószínű a te saját belső bizonytalanságodat mutatja abban a tekintetben, hogy ha nem vagyok biztos abban, hogy a kompozíció mit jelent, és mit jelent a tömegelhelyezés, akkor szépen körbevágom a fő motívumot, mert itt ez a fúró a lényeg, és akkor ezt fogom csak a képen hagyni, minden egyéb mást nem hogy kompozícióba helyeznék vagy tónusban játszanék vele, hanem egyszerűen levágok. Igen ám, de így ez a kép egyszerűen érdektelen és értelmetlen. Ez ha egy könyvben jelenik meg mint illusztráció, és mellé van tördelve szöveg, akkor értelmessé válik, hogy miért ilyen a formája, de önmagában ez a kép így nem megoldott. Azért piszkállak én téged, Gábor, mert egyébként egy jól gondolkodó és nagyon jószemű fotós lehetnél akkor, ha végre föladnád azt az álláspontodat, hogy neked nem kell foglalkoznod a kompozícióval, mert megoldja majd az, amit üzensz, elviszi majd a vállán. Nagyon erős üzeneteket küldesz, igen, de ha a kompozíció ellene dolgozik, vagy meg se születik, és esztétikailag is erős kihívásokkal küszködik valami, akkor a lehető legerősebb mondanivaló is béna kacsává válik. Itt most ezt látom, tehát ez a kép nekem nem kép ebben a formában. Valahogy jó lenne ezt megoldani, hogy ha máshogy nem megy, mert félsz ettől az egésztől, akkor csinálj belőle valami játékot. Nem nagyon értem, hogy mi zavar téged ebben az egészben, hogy ennyire szűkre vágtad. Érti a néző, hogy ez nagy, tudja arányítani ahhoz a kis teherautóhoz, ami olyan, mint egy matchbox, meglesz ez, nincs semmi olyan, amit a néző ne tudna dekódolni, ha a helyére rakod. (hegyi)

Ez egy érdekes kép, egy félkész csendélet, ennek is van egy portré hatása, egy portré erről a torkos macskáról, még akár a Házi kedvenc leckébe is elképzelhető lenne. Érdekesek ezek a leckehatárok közötti csúszkálások, izgalmassá teszik a képet. Az egésznek van egy tárgyias világítása, gondolom ez kapott vakuval, vagy valamilyen erősebb lámpával, ami nyilván nem azért született, mert a csendéletet vagy a macskát akartad így, hanem ez még egy beállítási fázis lehetett. Gondolom, ez a csendélet még nincs teljesen kész, és ebbe került bele a macska, tömegben helyrehozza az egészet, és jól működik. Amitől az egész egy kicsit fura még, azok a kopogós fények, ettől kevésbé szerethető, miközben az lenne a cél, hogy szeressük ezt, de valamiért ez a fényviszony távol tart a képtől. Szép, mert a macska fehérje meg a tálnak a fehérje más, abszolút anyagszerű az egész, ezt mind értem, de mégis valamiért ez az egész kopog. Lehet, hogy ez csak az én nyavalyám, tudni kell, hogy én annyira nem szeretem a vakut, meg a nagyon erős fényeket sem. Ettől erre még megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert a humor is abszolút finom, és jól rajzolt a dolog. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy nagy dilemmám, hogy ki a házi kedvenc a képen, Fricike vagy Endre, vagy esetleg mindketten, és hogy ki is a gazda. Nagyon izgalmas ez az egész, miközben a Házi kedvenc leckére is jó megoldás, de ez egy kettős portré. Nyilvánvaló, a macska szeretve van, ez látszik, és hagyja is magát, megadással tűri, hogy Endre abriktolja. Furcsa az egész hatás, ahogy ide bekukucskál Endre, ez az, amitől az egész beleég a retinánkba. Jó az üzenet, és jó, hogy az egészet tónusban tartottad, és a két főszereplőre koncentrálunk, és erősen meghatároztad azt, hogy a háttérnek mi a szerepe. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Az egész olyan, mint egy lelet, mint egy bűnügyi felvételnek a képkockája. A fiatalkorú K. János és az ő barátja J. Géza itt játszott utoljára, itt látták őket még. Nagyon különös az, hogy ezt a nézőpontot kapjuk, miközben azzal, hogy ilyen furcsán szaturált az egész, és ennyire túlvilágítottak a zöldek, ettől van egy meseszerű jellege, de mégis félelmetes. A színek vidámak, a tónusok abszolút kiabálnak, minden pozitív, és mégis valamitől ez az egész olyan mintha valami mesében még az utolsó végkifejlet előtt lennénk, amikor még azt hiszi a főhős, hogy nincsen semmi baj. Gondolkodom azon, hogy ez mennyire gyermekkor, de nyilvánvaló, hogy benne van a bujkálás, a bújócska, az is, hogy új világokat, új helyzeteket fedezünk föl, minden olyan magas, nagy, távoli, a méreteinkből adódóan is. Ettől az egész olyan különössé válik, hogy lenézünk egy verembe, és minden messze van, minden mély és zaklatott. Az ember ezeket a felfedezéseket teszi meg, és ha ezt az irányt veszem, akkor értem. A három csillag megvan, a Gyerekkor lecke kapcsolatában szeretném, ha egy kicsit bátrabb lennél abban a tekintetben, hogy magadról mesélj, engem Tamás érdekel, az ő élményei, idézzük őket vissza, mesélj nekem erről, mesélj a saját gyerekkorod emlékeiről. Nem kell ezt didaktikusan, tárgyiasan venni, csak valahogy hozd ide nekem Tamást, azt a kis Tamást, akit mindig is keresünk magunkban. (hegyi)
értékelés:

Ez egy érdekes kép, az egésznek van egy 80-as évek végi hangulata a fejjel. Olyan az egésznek a hatása, nem tudom mitől jön ez létre, talán a színvilágtól, talán attól, hogy a szem kitakaródik és a haj elég erős üzenetet küld, de olyan, mintha a FÉNYSZÖV-ben egy rosszul előhívott fotó lenne mögé téve ennek a karikának, és mintha az a felület sem lenne igaz, hanem már egy leképezés lenne. Ettől érdekes az egész, hogy most mi van elől, mi van hátul? Itt van ez az archelyzet, és amit látunk értelmezhető sokféleképpen. Egyrészt úgy is, hogy felhúztál egy lyukas vásznat, és azon átnézel, de úgy is (és ez a trükk az egészben, és valószínű ez a második lehet az igazság), hogy itt két tükörfelületet látunk, és ezek ilyen érdekes módon bolondítják meg a teret, hogy nem tudjuk, hogy mi van elől és hátul. Ez az élességgel való játéktól is van, ettől lesz az egész bolondos. Ez három csillagos leckemegoldás, külön örülök annak, hogy ezt a tükröt idehoztad, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit sikerült ezzel becsapnod, és ez jó, érdekes. Még a kompozícióval is egyetértek, sőt, egészen izgalmas játékot hozol létre ezekkel a ferde síkokkal. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: