Éva ez megint egy új irány. A lakótelepi csaj, aki ebben az egész őrületben ezt a szürrealitást ezzel a tükörrel és a kezével megfogja, és ez attól izgalmas, hogy szinte sziluettszerűen maradt csak meg a kéz. Ez által az egész olyan, minthogyha ez egy tartója lenne a tükörnek és nem a hozzád tartozó kezed. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető így. Adsz az egésznek egy tárgyias jelleget és ettől jó. Vannak hibák és ezekre majd szép lassan el kell kezdeni odafigyelni. A tükör szélénél, ami nyilvánvaló, hogy nem egy szabályosra vágott kör, becsillan a hüvelykujjnak a belső részénél a széle a tükörnek. Ez kivisz ebből a lírából, ezt ki kell javítani, mint ahogy egyébként a tükör felső részénél is van egy ilyen csorbulás. Szintén javítandó. Az arcodra is több fény kéne. Aztán majd szép lassan el kell kezdeni játszani ezekkel a tükrökkel, hogy úgy fényképezz tükörből tükröt tükörre, hogy kikerülhessen a képből a fényképezőgép. Mert ez azért azt is mutatja, hogy „adom nektek magam, itt vagyok veletek, játszom, de el is bújok a fényképezőgép mögé”. Amúgy ez egy 3 csillagos leckemegoldás és abszolút megvan a lecke is. Nagyon jó dolog és azt a sokszínűséget mutatja, ami benned létezik. Én majd erre a sokszínűségre alapozom azt, hogy ha elindulunk a fotós úton, akkor lesz mire támaszkodni. (hegyi)
értékelés:    

Megint az az érdekes, mint az előző képnél is, hogy elindítasz valamit, ami zseniális, de mintha saját magad megrettennél attól, hogy mit fognak szólni, mit fognak szólni, hogyha... és ezért valami csavarral elveszed az élét annak, ami egyébként ennek a gesztusnak a valóságát adná. Lefordítom Hegyiről magyarra. Mit látunk a képen? Van egy bűvöskockánk, egy lencsénk, egy férfi a háttérben és van egy polc. A bűvöskocka abszolút 10 pont, tökéletes ezzel a kopottságával, zseniális darab! A könyvespolc ábrázolhat téged vagy utalhat rád - megint azt mondom, oké. A lencse, mint új felfedezés ott van, fontos neked. De tovább mentél, mint ahova kellett volna és fejre állítottad az egészet, hogy majd a lencse legyen talpon, tehát amit ott látok. De miért? Nem értem. Hacsak azért nem, mert közben magadtól létrehoztál valamit, ami az előző képnél például tökéletes lenne. Egyébként azt mondom, hogy ha képes vagy ezt vállalni, ha képes vagy ezen az úton elindulni, ahogy ez - és ritkán utalok más alkotóra - Mészáros Istvánnál is reveláció, megfigyelhettük és rá is nagyon nagy hatással volt: ugyanis levetted az inget. Tehát magyarán, rájöttél arra hogy az a kockás ing nem biztos, hogy jó mert túlságosan távolságot tart - és ezt te hozod létre. Aztán közben megfordítod az egészet, mert hogy az agyalás része az túlhúzódott, tehát túl sok lett. Kevesebb agyalás és több érzelem. Ez az, amit talán erre tudok mondani és akkor működik. Ha ezt visszafordítod a talpára, már magában erősebb lesz az üzenet, mert hagyod magad esendőnek. Mert az ember nem mindig szerepel, nem mindig jólfésült. Ez szerintem nagyon fontos dolog lenne. Én nagyon-nagyon szeretném azt, ha a kettes és a hármas leckével dolgoznánk és azt, hogy ezeket próbáld mint felfedezés megtenni. Tudom, hogy nem könnyű amit mondok, de örülök neki, hogy önmagad felfedezted azt, hogy igen, olykor az emberi test, mint háttér vagy közlésnyelv, sokkal erősebb hatás, mint minden más, amit mint manifesztum, úgymond mint civilizációs kötöttség magunkra erőltetünk. Most egy olyan döntést hozok, ami furcsa lesz. Erre megadom a három csillagot és megadom a leckemegoldást is azért a felfedezésért amit tettél, a bűvöskockáért, és egyébként meg azt mondom, hogy ismétlés. Nem biztos, hogy ebben a fényviszonyban, nem biztos hogy színesben, de akár színesben is. Gondold végig, hogy esztétikailag hol tudsz ezen úgy emelni, hogy az egész mint üzenet, elrugaszkodjon a matematikai megfejtéstől és ne matematikai megfejtés akarjon lenni. (hegyi)
értékelés:    

Elolvastam a leiratot és értem. A leirat által azt is értem, amit látok. De ha nem volna leirat, nem biztos, hogy érteném, miről is van szó. Arról, hogy mi mennyire mozdult be és mennyire pontatlan a technikai kivitelezése, nem akarok szólni mert ez nyilvánvaló adódik abból, amivel fényképeztél. Ezt most tegyük félre. Most azért azt is megjegyzem, sok mindenre alkalmas a mobil és nem egy elemzésnél elmondtam, hogy a hibából is lehet erényt kovácsolni. Itt most a hiba önmagában megmaradt, ez az elmozdulás most nem erény. Érdekes az a kommunikáció ami itt létrejön. Van egy fickó, aki ami valami tévét néz (de én nem tudom, hogy mire figyel... most az óramutató járásával megfelelően próbálok körbemenni), akkor van egy másik srác aki tölt valami csészébe valami italt, egy harmadik, aki issza a maga üdítőjét, van a negyedik, aki valami zsákból (vagy valami ilyen szütyőből) kivesz vagy betesz valamit, és van egy lány, aki feszülten, kétségbeesetten, kezét a szája előtt összekulcsolva, a fejét támasztva figyel (tulajdonképpen a fotósra) és van egy üres szék. Szituációs játék, de nem nagyon értem ebben a pillanatban a kohéziót, hogy mi tartja össze ezt a csapatot. Azt mondod, hogy ebédre várnak, de ez nem derül ki, mint ahogy az sem derül ki,hogy itt lehet ebédelni. Mert ebben a beosztásban, ahogy ez itt létrejött, viszonylag kicsi a hely, nem evidens képileg az, hogy itt egy ebédre várakozó csapatot látunk. Én ezt abszolút megértem, hogy magából a helyzetből és a helyszínből ez adódik, hogy ott így esznek, hogy ott ilyen a helyzet, de azt meg neked mint fotósnak kell elfogadni, hogy a néző mindig valamilyen képi közhelyből tud kiindulni, valami olyanból, ami általános. Mindig az általánosból tudunk menni az egyedi felé. Tehát magyarán valaminek kell lennie, amibe kapaszkodjon (tányérba, étkészletbe, vagy valakibe, aki feltűnik ahogy felszolgálja őket, étlap, vagy valami) az már utalhat az ebédre. De itt most ez nem történik meg. Olyan, mintha valami haveri összejövetel lenne, de nem túl szoros kapcsolat van az emberek között. Azt nem tudom, hogy mi tartja őket egyben, de valamire ők itt várnak, de nem is biztos, hogy a várakozás látszik, talán inkább az unatkozás. Szóval nem tudom, nekem ez most ezt nem hozza. Lehet, hogy ebből ki lehetett volna hozni más időpillanatban azt, amikor már annyira feszült a helyzet, hogy dobol az asztalon, nem tudom. Megint azt mondom, hogy internacionális jelzést kell kapunk arra, hogy itt most egy várakozás van. Ez most egyedül ennél a nőnél szerepel, ő az akinél ez megvan. A többieknél ez nincs olyan erősen meg. Én ezt visszaadnám, mert a barátságról meg főképp nem érzem, hogy beszélne. Mitől barátok ők, honnan kéne nekem ezt tudni? Nem jön ki. (hegyi)

Megint azt mondom, hogy azért jó ez a kép, mert a megfigyelés egyszerű, mert nem akar túldumálni valamit, mert hagyja, hogy az egésznek a grafikája, rajzossága, dinamikája dolgozzon, és nem valami verbális gondolatot próbál szinte szótagolva leírni. Azért örülök ennek a képnek, és azért tartom fontosnak, hogy ez ide felkerül, hogy elmondhassam azt, hogy Zoli, ezek azok a képek, amelyik irányba el kell mozdulnod. Ha ezt most értelmesen mondom ahhoz, hogy átjöjjön neked az üzenet, akkor azt mondom, hogy innen térjünk majd vissza a portréidhoz, az önportrékhoz, és valami nagyon hasonlóra lennék kíváncsi az önportréknál. Amikor nem valami mesét akarsz elmondani úgy, hogy az egy ilyen facebook bejegyzéshez hasonlatos rövid, tömör, de nagyon tárgyiasított közlés, hanem hagyod azt, hogy dolgozzon a líra. Itt is ez történik. A fa ezzel a fal részlettel már önmagában is szép lenne, és aztán jön ez az egészen őrületes vas oszlop vagy beton, vagy nem tudom micsoda, és ez az egészet szétveri. Tehát az esztétikának a konstruktivista része a természetnek olyan ábrázolásával van valami olyan érdekes kapcsolatban itt, ami miatt ez az egész nagyon furcsa és nagyon erős üzenetté válik. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Őszinte leszek. Egyrészt Zolinak én szóltam, hogy a saját kis magánüzenetei közül ezt a képet legyen olyan kedves, és töltse fel, mert én erről szeretnék mesélni. Másrészt olvastam a hozzászólásokat, és ellent kell, hogy mondjak nektek, és nem vagyunk most közös véleményen, ugyanis ez egy nagyon erős kép. Amit szerintem az utazás témakörből ki lehet hozni ebben a kérdéskörben, az itt mind megtörténik. Az üres ülésekkel, az üvegnek dőlt, félrecsúszott sapkás fickóval, azokkal az utasokkal, akik tartják magukat, és próbálnak viselkedni, nem elhagyni magukat, miközben semmi látnivaló nincs, mert sötét van, de mégis megpróbálnak ebben a közösségi térben úgy szerepelni, hogy ne lehessen kifogást emelni, ne adjanak támadási felületet. Az egész olyan utazás a semmibe. Tehát van ennek egy olyan hatása is számomra, hogy kérdés, hogy most honnan megyünk hová, és miért ilyen kiszolgáltatottan. Abszolút érződik rajta a kényszersors, hogy valami olyat kell megélnem, ami nem tölt el boldogsággal. Az egy nagyon érdekes része a képnek, ami az üres kapaszkodókkal létrejön. Én ezt nagyon erős üzenetnek érzem ebben a leckekörben, úgyhogy nekem megvan a leckemegoldás is és a három csillag is. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes, hogy kinek, mi kelti fel az érdeklődését. Miközben tálcán kínálja Sándornak a véletlen vagy a valóság a lakókocsi üvegében tükröződő tájat, és ennek a tájnak valamint a valós tájnak a párhuzamából adódó lehetőséget, a 10 ujjamat megnyalnám, ha én ezen dolgozhattam volna, Ő nem ezzel foglalkozik, ez csak úgy lazán oda van téve. Olyan furcsa tapétaszerű az egész. Az ő figyelmét nem ez kötötte le. Ez ott van és korrekt, de továbblép, és azt mondja, hogy ez a madárszárnyú szék felület az, ami engem érdekel. Attól, ahogy ez az egész ebben a tört felületű terméskő borítású helyzetben megjelenik, és még ide bekomponálódik az autó orr darab is, az egésznek van egy fáradt hangulata. Abszolút érzem azt, hogy ez egy itt felejtett, magára hagyott szituáció, ami valóban utószezon, ami valóban a már csak véletlenül betoppanó turistának adatik meg, hogy nem a szépségre utazunk és nem arra, hogy eladjuk azt, amit el lehet, és nem a kényelemre, hanem igenis erre a törött székre ebben a fáradt fényben. Van ebben egy nagy adag magány és lemondás is. Ugyanakkor van egy kis pajkosság is abban a fényviszonyban, amiben ez készült, úgyhogy ez egy nagyon érdekes és Sándoros megoldás. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Az ember olyan furcsa asszociációs rendszerrel megáldott lény, aki keresi a párhuzamot az énképe és a környezet között, mindenben próbálja meglátni az emberit. Nem véletlen, hogy az autóknak arca van, és akkor azt mondjuk, hogy a szeme, a szája, miközben azok lámpák meg hűtőmaszkok, de mégis próbáljuk fölfedezni benne azt, ami magunkra hasonlatos. Ennél a képnél is ezt érzem. A kis kackiás szemecskéivel, a két lábbal, az egész sárga rész, mint egy nagy száj, tényleg van az egésznek egy ábrázata. Ettől furcsa az egész, hogy nézegetem, és figyelem, hogy ezek drótok, kapcsolószekrény és korlát, és közben meg azt látom, hogy ez egy vidám kép és mosolyog ez az egész. Furcsa, hogy ezt a hatást mivel érted el. Gondolom én, hogy a forma által adott szükségszerűség, hogy torzított az egész, és a körök nem teljesen körök, de ez nem olyan nagyon zavaró. Talán belefért volna annyi humor még, hogy a kerekesszékkel valamit kezdjünk. Itt a kép bal oldalánál, a nagy sárga felületnél ezeket a kerekeket, még ha csak töredékként, de el tudnám képzelni. Nekem ott egy kicsit üres maradt ez az egész. (hegyi)
értékelés: