Sejtésem szerint ez valami esküvői, vagy valami családi összejövetel lehet, amin ez a kép készült. Az gondolatot, amit István szeretett volna megmutatni, abszolút jónak tartom, jók ezek a kezek, ahogy összefonódnak, és különböző formákat adnak ki, de talán érdemes lenne ezt most mint tanulmány kezelni, és létrehozni valami olyan szituációt, ahol némi instrukciókkal pontosítani lehet a kompozíciót. Egyrészt, ami most ennél folyamatosan elviszi a tekintetemet, az a karóra. Annyira hangsúlyos, hogy azokat a szép formákat, íveket és bőrtónusokat, amiket látnék, keresztbe vágja. A másik, ami észrevétel, hogy mindenütt egy picit bele van vágva a kezekbe, az ujjakba, tehát nincsenek befejezve ezek a formák, márpedig ha az ölelést, mint szeretet, összetartozás kifejezést veszem, akkor erre a ritmusra nem ártana figyelni. A harmadik dolog, hogy ha jól látom, ezen van valami lágyító effekt, és ez egy olyan dolog, ami azért veszélyes, mert szinte kivétel nélkül átbillenti a határon az adott képet és elviszi a giccs felé, akarva-akaratlanul túlédesíti. Ez olyan, mintha a kávémba nem két cukrot tennék, hanem négyet, és akkor onnantól már elveszti azt a jelleget, ami a kávénál fontos. Itt is most ezt veszem észre, hogy fényudvarok vannak a kezek körül, az egésznek van egy selymessége, puhasága, de ettől nekem édes lesz. Maga a közlés épp elég ahhoz, hogy erre ne kelljen még pluszban ráerősíteni ilyennel. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy ez az ötlet jó, és tessék kidolgozni úgy, hogy nincsenek ilyen manifesztumok a képen, mint a karóra, a formákat végiggondoljuk és befejezzük, és nem használunk olyan eszközt, ami a régi korok fényképészeihez illő. A Szipál-fotót tudnám hozni példának, vagy a FÉNYSZÖV-öt, ahol ez volt a jellemző, hogy szépen igazított hajjal, gyönyörűen kötött csokornyakkendővel voltunk lefényképezve, fényudvarokkal, üdvözült mosollyal, és az egész egy giccshalmazzá vált. Ezt el kell kerülni, ez fontos. A másik kérdés a ruhák kérdése. Miközben a kezek és a karok nagyon fontosak, azt gondolom, hogy ezekkel a ruhákkal is valaminek történnie kell. Ahogy húzódik az öltöny, ahogy a kockás ing gyűrődik, ezek zaklatott formák. Épp elég kavalkád jön létre az öleléssel, a kezekkel. Gondolom, hogy a család tagjai megkérhetőek erre, hogy végiggondolva azt, hogy milyen ruhatárral, hogyan dolgozunk, milyen megvilágítással, milyen környezetben, milyen helyzetben, és némi instrukcióval megoldható ez a lecke. Ezt azért tartom fontosnak, mert abban a szituációban, ott lehet, hogy idegennek fog hatni, de a nézőnek nem ez fog lejönni, hanem az, hogy átgondolt, rendezett, lenyugtatott a kompozíció. Mindenképpen szeretném, ha István ezt továbbgondolná és ismételné. (hegyi)

orgiás képem kapcsán

Gilette egy kis falu a mediterrán Alpokban.

István, ez egy jó kép. A szentendreiek jutnak eszembe, akár Barcsay is, a kubista látásmód, jók a tónusok, jók a ritmusok. A bal felső sarok feketéjével meg nem sokat lehet kezdeni, ez van. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Érzek egyfajta - ha már a cím ezt a szót használja - rokonságot Bara és Camilla között abban, hogy nagyon jó modellt találtak lányaikban, remélhetőleg a lányok vérszemet kapnak és idővel az ő munkáikat is láthatjuk majd, tehát nagyon szuggesztív a modelled, és ettől szinte bármire is - csúnya szóval - használod, az működik. Jó ez a páros kép, és igazán az a jó benne, hogy valóban egyenrangúak, nincs benne a szokványos állapot, amikor a gyerek nyüstöli az állatot, és szegény kutya csak jófejségből viseli el, hogy a gyerek tulajdonképpen szekálja, itt valódi kapcsolat és szeretet van, nem csak szeretet, de egyfajta ősbizalom. Amit megfontolnék, hogy mindehhez kell-e a barnítás és a lágyítás. Ugyanis e kettő édessé teszi az amúgy is édeskés sztorit, és azon a borotvaélen, amin ezek az érzelmes képek billegnek, hogy átesnek-e a giccs kategóriájába, most nekem ez a két képi effekt ezt megbillenti. Egy pici kompozíciós megjegyzés, hogy lányod válla ha más tartásban bújik a kutyához, akkor nem szerepel a képen és tisztább lesz az elrendezés, nem indul el a képhatáron egy forma úgy, hogy az nincs értelmezve vagy befejezve. A kép ettől még 3 csillagos, de érdemes lenne ezt a színezés dolgot átgondolni. (hegyi)
értékelés:

Lakat és kulcsok.

Jó ez a réz és borvörös egyben, finom párosítás. A koncepció is jó - a kulcsokkal nem vagyok így most kibékülve, sok az azonos elem ismétlése, a lukak, a félig látszó tollak, miközben a kulcsok azok, amik igazán szebbek a lakatnál, nem is jó szó, hogy szebbek, hanem ebben a formában inkább nevezhetőek mesterműveknek, a lakat egy sztenderd lakat a kulcsokhoz képest. Volna is hely úgymond kifejteni ezt a kérdést, hiszen a kép negyede most egy majdnem homogén flekk, amivel nem történik semmi, kiszorul a bal felső rész így a meséből. Tehát az élmény megvan, a dolog jól fényelt és jó szín elhelyezés, csak a kulcsok és az a sötét flekk nincs igazán megoldva. Lehet azt is, hogy ez 2 csillag, de kérek ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Az ötlet tetszik, jó ez a szemesítő kép, olyan, mintha valami buliban az utolsó három kérdés után készült volna (mivan-mivan-mivan?), egyetlen dolog, amin kell még finomítani, ez a szaturáció. Hogy az ISO érték okán fellépő zaj, vagy valami beállítási gubanc az ok, nem tudom, nem ismerem a géped és a szoftverkörnyezeted sem, de érdemes lenne kísérletezni, hogy ne legyenek ezek a nagyon zajos vörös felületek, mert ezek főleg a bőrön olyanok, mintha valami bőrbetegséged lenne. Ha a szoftveredben visszább veszel a szaturációból az is segíthet. (hegyi)
értékelés:    

az önportrés első osztállyal.

Nem is értelek, mi a bajod az első három leckével, ez is jó megoldás, remélem hogy a kezdeti idegenkedés elmúlik és beleszeretsz ezekbe az önkép ügyekbe, mert fontosak. Egy javaslat: bal oldalon ha fél ujjnyit vágsz, akkor még izgalmasabb lesz a kompozíció, hogy a fej és a tűz és a füst ritmusa szélsőségesebb lehet tőle. Folytatást kérek! (hegyi)
értékelés: