Gime, bevallom, nem tudok mit kezdeni a csapongásaiddal. Hol jön egy 100%-os jó kép, ami plakát is lehetne és működik, hol meg valami műalternatív cucc, aminek se füle se farka, nem is értem, minek fotóztad le. Valószínű, hogy az az akadálya, hogy előre tudjunk lépni és ezek a hibaistának is nehezen mondató zsákutcák kiszűrődjenek általad és irányt kapjon a fotózásod, hogy javarészt nem kommunikálsz és nem reagálsz, hanem mégy a magad feje után, és mintha egy faliújság lenne a Látszótér, olykor-olykor feltolsz valamit. Tudod, hogy sokszor kitartottam melletted, hogy de igenis Gimesi tudja, Gimesiben benne van, csak az a fránya korán jött kiállítás, az az oka, hogy szétesett a kép, de kezdem azt hinni, hogy nem veszed te ezt a dolgot komolyan és lehet, hogy a képcsinálás mint esemény fontosabb neked, mint az, hogy létrejöjjön egy Gimesi alkotói folyamat. Nem tudom, de amikor ilyen képet látok tőled, amikor dacosan tolod a szétutómunkázott cuccokat, és amikor mindezt úgy csinálod, hogy abból az jön le nekem, hogy nem nagyon érdekel, ki mit mond vagy gondol veled kapcsolatban, szóval amikor a Gime-féle nyakasságot tapasztalom, akkor elgondolkodom azon, hogy valóban mi is a helyzet, mert jóllehet csak annyiról van szó, hogy még nem veszed a fotózást komolyan mert még nem találtad meg azt a mestert magadnak, aki ezt a műművészkedős dolgot kikapálja belőled és rádöbbentsen, hogy vissza kell menned a kályhához és megkeresni magadban azt a szakmai alázatot, ami szükséges ahhoz, hogy fejlődhess. Jó lenne, ha reagálnál, hogy egyáltalán érdekel-e az, amit dumálok, hogy fárasszam-e magam vele, vagy fogadjam el, hogy Gime néha feltűnik, dob valamit valamelyik leckére, aztán ahogy jött, megy is tovább, állandó rohanásban, úgy csinálva, mintha volna célja ennek a futkorászásnak. Bocs, hogy ennyire személyesre vettem ezt most, de egyszer jó lenne ezt a dolgot őszintén átbeszélni, hogy neked is és nekem is világos legyen a helyzet. Ez meg itt... hát Gime, ez semmi. (hegyi)

a Világnapja alkalmából.

Dávid, ez a kép jó kép, és jó leckemegoldás is, és a fene tudja, miért van olyan érzésem, hogy nagyon távoli és steril. Pedig minden megvan benne, ami kell, sőt, mondhatni szokatlanul készen van és egyben van az üzenete is, a tónusok, fények is, a sárga ernyő is, és mégis. Nem tudom, hogy a folyamatban hol került bele túl sok só vagy bors, mert van benne, azt érzem, lehet, hogy utómunkában lett úgymond túl jóra csinálva, vagy fene tudja... segíts, hogy mi lehet az ok, mert nekem ebből most hiányzik valami életszagú, valami saját élmény, valami evilági, nem tudom jól elmondani se. Ettől még nagyon is 3 csillagos és leckemegoldós is, csak valahogy ez most nekem kilóg a sorból. (hegyi)
értékelés:    

István, hidd el, többször nekifutottam ennek a képnek, nézegettem, sok asszociáció elindult, csipkés kombinétól a cethal péniszén át a gyulai kolbászig, de nem tudom biztonsággal dekódolni, mit akarsz mutatni, mi van a képen és így azt sem, miért készült ez a felvétel. Azt gondolom, hogy amíg nem gyakorlod be a géped használatát és a komponálást, amíg a szabályokat nem sajátítod el, addig ha azokat felrúgod, legfeljebb a véletlen lehet segítségedre, de a véletlent előbb ki kell próbálni zárni ahhoz, hogy majd ha már a gyakorlat megvan, vissza tudd csempészni és alkotó társaddá tegyed. Egyszerűbben: jó lenne, ha kevesebbet csaponganál és több energiát fordítanál a tudatosságra és arra, hogy türelmed legyen tanulni. (hegyi)

Jó a megfigyelés és jó a terep, ahol a kép készült, a beállítás is jó és a képkivágat is, de ahol most ez a cica vagy kutya áll, ott olyan nagyon beleolvad a háttérbe, hogy nem tud önálló képalkotó elemmé válni, keresni kell, és bár érthető, hogy mit akarunk látni, de valójában a vadászat magányossága nem tud erőt kapni, mert elvész a szereplőnk. Nem tudom, merre kódorgott ez az állat, hogy volt-e olyan pillanat, amikor jobban elkülönült, bár van egy olyan sejtésem, hogy ő belegyalogolt Tamás beállításába, vagyis nem tudom, hogy valójában tervszerűen ő volt a megfigyelés tárgya, vagy csak a véletlen szervezte így, hogy szereplővé válhasson. A megfigyelés jó, de sajnos nekem most ez inkább tanulmány, mint kész kép lenne. (hegyi)

Az a helyzet, hogy abban kerestem a fogódzót, hogy vajon mi az a rend, ami ezt a képet érvényessé és megismételhetetlenül egyedivé teszi, azaz elkészítendővé, magyarán miért fényképezte le ezt Tamás, és bevallom, gondban vagyok. Ugyanis ha árnyjáték, akkor ezek a fűszálak így most nekem túl sokan vannak és ettől nem tudok választani, ha a teljes képmező, akkor a felhők és a füvek túl távol vannak formailag, ha a ritmika, ami a horizonton létrejön, akkor meg valahogy lötyög, bekerül olyan is, ami zavar, ami zaj, ami lazítja a kompozíciót. Tamás, segíts, mert most itt elakadtam. (hegyi)

Színkedvelőknek ajánlom, még ha Feri és Laci meg is köveznek érte. Róma, 2o11. április-május.

Érdekes, hogy most ezeknek a képeknek bennem olyan hatása lett, mintha színes negatívokat nézegetnék. Emlékszem az első tekercs színes negatívomra, ahogy nézegettem, próbáltam megfejteni, mi micsoda, és logikát kerestem benne, hogy ami ott zöld, az milyen lehet igaziban, és az volt az érdekes ebben a felfedezésben nekem, hogy attól függetlenül, hogy a kép formailag ugyanazokat az elemeket tartalmazta, mint a valós világ, de mégis, valami okból a színeltolások miatt nem találtam benne azt az esztétikai fogódzót, ami összefogta volna a képet. Most itt is hasonló érzésem van, hogy bár a formák felismerhetőek, de olyan erős az áttétel a színekben, hogy ez zavarba ejt. Elidegenítő a hatás, azaz a valós helyzet mintha egy mozifilmen látnám, úgy hat rám, hogy az elvonatkoztatás miatt idegennek érzem magam benne. A képek közül az első az, ami mindemellett képes úgy működni, hogy nem akarom mindenáron visszaforgatni a színeit, hanem elfogadom ezt a locsolócsövet, ezt a kéket, és bár nem könnyen, de be tudom fogadni az élményt. A többinél nem tudok tovább lépni, valami akadályoz, feszélyez, és azt nem tudom eldönteni, hogy ez most amiatt van, mert az én konvencióim erősek túlságosan, vagy mert a kimetszések nem írják elég erősen felül a racionalitáshoz való kapaszkodásomat. Az utolsó kép kifejezetten olyan, hogy szinte bosszankodom azon, hogy miért nem kapom ezt meg eredeti színvilágában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel a képekkel gond van, hanem azt, hogy én nem tudok belekerülni a világukba, eljutni oda, hogy ne érdekeljen hogy mi milyen szín, hol mi a forma, és egyáltalán, mi volt a valóság. Féner horizontot felborító Budapest képeivel voltam így, amíg könyvben láttam, hogy az istennek se akart összeállni, miért borul, mi a szabály, hol születik benne az új rend, aztán amikor kiállítást csináltam neki, akkor a monitoron nézve minden összeállt, és azóta nincs ezzel gondom, értem és érzem, és el is fogadtam, sőt, zseniálisnak gondolom, amit tőle kaptam. Itt is kell lennie kulcsnak, csak nem találtam még meg. Ezért nehéz helyzetben vagyok a csillagokat illetően, mert a szubjektív érzettől nem tudok szabadulni, vagyis úgy adok rá 3 csillagot, hogy tudom, hogy jók, tudattal tudom, de érzéssel még nem érzem ugyanezt. (hegyi)
értékelés: