Vénusz-Jupiter együttállás. (Érdeklődőknek 1/1,3" 2.8 400 ISO állvány nélkül.)

Itt volt Ágnes nálunk rádiózni, kimentünk, mert cigizhetnékem volt, és ő felmutatott az előkernél az égre, és mutatta, hogy ezt fotózta Gerlei, láttam itt is azt a két pontocskát. Gimesi is biztos örül neki, meg az is szuper, hogy ilyen biztos kezű csávó vagy, hogy ilyen exponálást létrehoztál, de nekem inkább attól működik ez a kép, ami a horizonton van. Persze jó ez a két pontocska, de nekem inkább az a fontos, ami létrejön a vízfelülettel. Jobb oldalon, ami forma elkezdődik, azt nem nagyon tudom értelmezni, talán ott valamennyit azon érdemes lett volna nyitni, hogy akár egy háromszög kompozíció is létrejöjjön. Most ott nekem egy kicsit billeg, de a három csillag megvan, a technikáért mindenképpen megéri. A leckemegoldás is megvan, mert én elfogadom, hogy ez valamilyen extra helyzet, hogy a Vénusz meg a Jupiter itt áll. (hegyi)
értékelés:    

Balaton mellett készült most hétvégén.

A megfigyelés rendben van, a megoldással van némi problémám, a szokásos fotós betegség, hogy fáj a derekunk vagy a térdünk, és ezért nem guggolunk, nem mozgunk a kamerával függőleges irányban. Miért nem mentünk egy kicsit lejjebb? Most ki a főszereplő? A víz vagy a két kiskrapek, vagy miről akarunk beszélni, miközben ezt élességben kiválasztottad, de valahogy a kompozíció elszáguld a fejük fölött. Van egy előterünk, ami nincs kihasználva, nagyon hamar odaérünk hozzájuk, tehát nincs út, hogy hogyan is kerültünk mi ide. Aztán van egy középterünk a nagy semmivel, a vízzel, ami oké, azon merengünk, van egy hátterünk, ami valószínűleg egy másik mólónak a jelzése akar lenni, nem is fontos, de szépen lezárna, aztán ott vannak még a dombok, ezt is figyeljük, aztán ott van a teljesen homogén egünk, amire semmi szükség nincs, legalábbis nem ebben a méretben. Ha kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor rendeződik a problematika. A másik kérdés az, hogy most sziluett vagy nem. Nyilván itt nagyon nagy döntési lehetőség nincs, mert valószínűleg ez egy megfigyelés, ők nem beállított modellek, ők csak ott beszélgettek a parton. Csak hát most ez az árnyék és a fényviszony nem teljesen százas. Ki lehet ezt exponálni, lehet azt mondani, hogy ebben engem az izgat, hogy az egyik fekete, a másik fehér, de akkor efelé kell elvinni ezt a dolgot. A gesztus, és az, hogy összeérnek a térdek, ez egy fontos üzenet, és a barátságról jól beszél. Szóval nekem a kamera szemszögének a megválasztásával van problémám, és ettől szétcsúszik a kompozíció. Egy csillag a leckére megvan, egyébként ezt érdemes végiggondolni. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet a Család leckére kaptuk. Én nem nagyon tudom, ha ez egy szociografikus megfejtés akarna lenni, akkor azt mondom, hogy értem, de a családnál most mi történik? Most fogadjam el, hogy az apuka a nagyra nőtt bábszínházat beletuszkolja a szemétbe, miközben a gyerek már fölnőtt, vagy most itt mi történik? A kép maga oké, gesztusában rendben van, bár a kép jobb oldalából én azt az autót vágtam volna, rendezetlenségből elég a kép bal oldalán, a néni mögött lévő folt, nem ismételném ezt meg a jobb oldalon, de a kép elfogadható, hogy mit fog a bácsi ezzel a helyzettel csinálni, de ők a főszereplők, a másik két alak csak belegyalogolt a képbe. Persze, kompozícióban ezek segítenek, nem mondom, hogy a nő a gyerekkel nem kell, de nem ők a főszereplők, ezért én ezt a család dolgot nagyon erőltetettnek érzem. Most egy csillagot adok azért, mert a Család leckére nem érzem ezt megoldásnak, miközben maga a kép rendben lenne. (hegyi)
értékelés:

Itt megint arról szól a mese, hogy játszunk egy játékot, nem akarok bemenni abba az utcába, hogy találgassam a technikát, de ha már montázsról, kollázsról, vagy bármilyen trükkről beszélünk, akkor ennél a képnél jut eszembe erősen, hogy ez valami vicces helyzet akar lenni. Miközben a verbális utalást értem, a képi utalással nem nagyon tudok mit kezdeni. Javarészt rá tudok hangolódni arra, ami Dávid képi kifejezési jelrendszere, ennél a képnél ez nem nagyon sikerül. Kapunk három ritmust, kettőn van paci, egyiken már nincs, egyiken semmilyen utalás nincs külső személyre, a másodikon már valamicske van, aztán a harmadikon ott van értelmezhető részletében valaki. És akkor mi van? Oké, de most hogyan tovább? Nincs kulcsom a dolognak a megfejtéséhez. Valószínű, hogy ez az én hibám, én nem azt mondtam, hogy nálad van a gáz, de én ezzel most nem tudok mit kezdeni. Ha valahova besorolnám, akkor a Hiba leckébe tenném, de oda is inkább ilyen csinált hibaként, azzal pedig sokat nem lehet kezdeni. Nem találom hozzá a használati utasítást, nem tudok erre ennél többet mondani. (hegyi)

Zoltán, én nagyon örülök ennek a képnek, annak is, hogy haladunk ezen az önismereti, önvallomás úton, mert ezek a képek, amiket küldesz az első három leckére, ezek önvallomások. Én azt javaslom és kérem, hogy haladjunk ezen az úton tovább. Arra gondolok ezeknél a képeknél, hogy ha egy ívet veszek az önportréidnál, akkor ott van az, ahol szétszabdalod az arcod kockákkal, vagy amikor egy karneváli maszkot húzol, aztán kapunk már portrékat, akkor itt van most egy korrekt üzenet, de azért tessék csak megnézni a szemeket, a szájat, hogy miket üzen. Ez nem egy vidám kép. Ezzel nincsen semmi baj, én nem a vidámságot keresem, félre ne értsd, hanem ezen az úton kell továbbmenni, meg kell őrizni ezt az erőt, ami ezekben a képekben ettől benne van, hogy nem akarsz másnak látszani. Elindulunk egy szerepből, egy álarcból, és szép lassan az álarcokat vetkőzzük le, szép lassan haladunk előre, és ezen az úton lehet még tovább menni. A saját portrénk, és ahogy haladunk a harmadik lecke felé, ott van a legyőzendő dolog, a saját testünk elfogadásával. Először a saját portrénk elfogadásával dolgozunk, a saját személyiségünkbe nézünk be, különböző ajtókat nyitunk, és a saját testképünk elfogadása is fontos, a harmadik leckénél ez lesz a kihívás, a feladat, hogy hogyan bírkózunk meg a saját énképünknek a teljes kivetülésével. Nagyon örülök ennek a képnek, jó a leckemegoldás. Lehetnél egy kicsit kegyesebb magaddal a világítás tekintetében. Ha valamennyit a fény útjából takarsz fönt, akkor a homloknál és a fejtetőnél kevesebb fény fog érni. Ez tökéletesen rendben lévő dolog, mert az idő múlik, nekem van olyan ismerősöm, aki huszonéves, és hasonló hajszerkezettel bír. Ez nem kifejezetten életkori dolog, hanem inkább genetikai, hogy ki mit örököl, attól függ, hogy ez a hajvesztés mikor indul el. Ezt lehet így tényszerűen is ábrázolni, én ezt is elfogadom, de lehet egy picit kegyesebbnek lenni, visszább lehet hozni tónusban ezt a dolgot. Ez saját döntés, csak most ennél a variációnál a homlok tónusrendje világosabb, mint a szemeknél, ezért a figyelmet is elviszi a szemekről. Fölfelé csúszunk a tekintetünkkel, miközben a szemek és a száj az, ami nagyon beszédes. Úgyhogy én nagyon örülök ennek a képnek, várom a folytatást, ezen az úton haladjunk tovább, nézzünk be az ajtók mögé. (hegyi)
értékelés:    

Egészen őrületes az, ahogy ez a technika itt létrejön, érdekes az, ahogy Mesevirággal ezeket a történeteket el tudod mesélni, ezek nagyon szuggesszívek. Nekem most az Addams Family jut eszembe, ott a kislány az, aki nagyon érdekes figura, ott minden túl van rajzolva, mert egy horror paródia, de ott van ez az élmény, hogy van egy nagyon karakteresen megrajzolt arc a hajjal, a sminkkel, és közben mégiscsak egy gyerekről van szó, aki a maga játékait játssza, de azért ott van benne a nem evilági utalás. Ennél a képnél is valami hasonlót érzek, hogy itt van egy kislány, és nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a következő pillanatban mi fog történni, lehet, hogy valami csínytevésen töri a fejét. Amivel nem teljesen értek egyet, ez a kép jobb oldalán lévő sötétítés a másik szemnél. Ezt én nagyon erősnek tartom. A hajnál, a fülnél, az ingnél ez rendben van, itt én többet hagytam volna az arcból. Akkor nem lenne ennyire félszemű a dolog, olyan, mintha itt behorpadna a kép. Az egésznek egy furcsa hatást ad az, hogy ide beletakartál. Egy leheletnyit a másik oldalon az orcából visszavennék, mert ott nagyon elmegyünk a fehér felé. Ha megvan ez a kópia enélkül a maszkolás nélkül, akkor nézzük meg azt is, ahol legalább jelzésértékkel megvan ez az oldal. Nekem ez itt most hiányos. Ha ez megoldható, akkor próbáljunk egy javítást eszközölni. (hegyi)

Az a helyzet, hogy az ötlet zseniális, a kivitelezéssel nem száz százalékok, érdemes lehet utánanézni Ansel Adams zónarendszerének. Ha hallgattad a rádióban, amikor Felicides Ildikóval beszélgettünk, (első óra, második óra) ő, mint laboros, elég sokat mesélt a tónusokról, a laborálásról, a maszkolásról. Itt most erre azért hívnám fel a figyelmet, mert ennél a képnél létre lehet hozni egy olyan verziót, aminél központibb szerepet tud kapni maga a fő motívum. Ahogy itt látom, három ujjnál létre is jön a fényben az a tónusrend, ami kívánatos lenne. Most az a takaró, amibe ez a kis láb belesüpped, tónusban elviszi az egészet, mert sokkal világosabb és onnantól kezdve már nehezen lehet koncentrálni, ez a formai játék nem tud akkora erővel szerepelni. Nem kell ezt nagyon drasztikusra venni, próbálok én erre majd egy példát mutatni az elemzés alatt, hogy mire gondolok. Ezzel a gyerektalp iránnyal lehet még dolgozni, egészen furcsa azt látni, amikor egy csecsemőnek megnézzük a talpát, hogy azok a jellegzetességek, amik egy felnőtt embernél megvannak, a saroknál, a talppárnáknál, nálunk még nincsenek jelen, vagy csak nagyon gyengén. Az egész teljesen más struktúrát mutat, ez is egy izgalmas dolog lehet. (hegyi)
értékelés: