Szakkör | Page 422 | Látszótér

- Te Mama, most ez a leves nem igazán jó.
- Ugyan Papa, mit értesz te a főzéshez.
- Mit? Annyit hogy én eszem... te meg elfogult vagy, mert te főzted.
- Nem vagyok elfogult.
- Ha nem lennél elfogult, észrevetted volna hogy a leves sótlan. Egyszerűen nincs sóérzéked.

- Te meg mindent agyonsózol, nem is érzed az ízét.
- Ha nem érezném az ízét, nem mondanám, hogy nem olyan jó, mint máskor.
- Akkor sózd meg és kész.
- De az nem olyan már, mint mikor belefő a só íze. A tészta meg a hús sótlan marad. Különben is rágós.
- A fejed, az rágós. Ez olcsó marhahús, másikat nem veszünk, spórolni kell.
- Attól még nem kell hogy rágós legyen.
- Bezzeg a háború után megetted volna ezt is szivesen.
- De most nem vagyunk a háború után. Akkor petróleummal világítottunk.
- Hát most elég sok is a villanyszámlánk. Mert folyton égve hagyod a sufniban a villanyt.
- Csak egyszer hagytam égve, amikor a nyulakat etettem.
- Az egy éve volt, már nem is voltak nyulaink.
- De a nagy szürke még megvolt.
- Nem volt meg, mert azt Húsvétkor levágtuk.
- Akkor Húsvét előtt volt.
- Nem kell mindig a hibát keresned. A múltkor a gyerekeket is megsértetted.
- Mikor a múltkor?
- Hát tavaly Karácsonykor, amikor Fa szappant hoztak ajándékba.
- Én csak azt mondtam, hogy biztos keveset fürdünk, azért hoznak megint szappant.
- De már évek óta nem hoztak szappant.
- A születésnapodra is azt kaptál tavalyelőtt.
- Azt én kaptam, finom parfümös illata volt, mint a gróféknál, be is raktam a fehérneműk közé.
- Akik most kétszobás lakásban laknak és mégis mindig felvágnak.
- Nem vágnak fel, csak tartásuk van.
- Felvágnak, mindig is felvágtak. Nekik is sótlan levest levest főztél?
- Akkor még az udvarházban laktak, a leves meg most sem sótlan, csak nincs elsózva.
- De sótlan, nincs sóérzéked…

Gyász

A gyászmunka több fázison át történő bukdácsolás és fejlődés, tudom, hogy hülyén fog hangzani, de ha az ember hagyja magát végigélni az egyes stációkat - nem tudok jobb szót - gazdagodva tud a végén szembenézni önmagával, mert olyan tapasztalásokat szerez, amiket más úton nem nagyon lehet. Hogy a plafonon kép van, vagy mi a megoldás, nem akarnám keresgélni, mert úgy gondolom, hogy lényegében mindegy. Ami számomra ebben a képben felejthetetlenül jelen való, azt mondhatjuk megbizonyosodásnak, bizonyosságnak, de mindenképpen valami olyan megélése, ami fájdalmával együtt, hiányával, pótolhatatlanságával együtt is támaszt ad. És köszönöm, hogy ez az önportréba érkezett, mert fontos különbségtételnek gondolom azt, ami az önmegfigyelés, és ami a gyász megfogalmazása, tehát az ok és az okozat különválasztása. (hegyi)
értékelés:

Ablakok az időre.

Tetszik ez Tamás, jó áttétel, ötletben is, képileg is, a reneszánsz és a klasszicista (ha jól tippelek) stílus, szemben fehérben egy új dimenzió, szóval jó meglátás. Sopron, ha lenne elég vize, tudna annyira díszlet város lenni, mint Velence, szerintem. Egyetlen megjegyzés, hogy nem tudom, oldal irányban nem lehetett volna több, legalább mint alul. (hegyi) értékelés:

Miért a hónap képe:

Bojtár Tamás fotója számomra nem szimplán jelentés egy építészeti megoldásról, egyszerű leképezés, hanem egy szimbolikus utalás az ablakkal, mint fogalommal. Ezt Tamás ki is fejezi, írja: „Ablakok az időre”, így alkotói gesztussal, nem elhanyagolhatóan fogva a kezünket… Fontos Tamásnak az idő jelentősége, változékonysága, mulandósága és ha jól sejtem itt a felvételénél nem az eltérő stíluskorokra érti, sokkal inkább mint emberi létünk illékony sajátosságára. Ezt abból is érzem, vélem, hogy tartalmi síkon egy rím Tamás Tükrök című korábbi fotójára – idő és tükör (’énkép’) dimenziójában. Több alkotó, több munkája is felmerült bennem, mint lehetséges hónap képe, viszont itt éreztem leginkább azt az érzelmi kötödést, viszonyt, ahogy Tamás a téma felé fordul, nem mellesleg esztétikailag és kompozícióját tekintve is igényes kivitelezésben. Nekem ez a személyes érintettség volt a fontos, amit úgy jelképez, ölt képbe hogy az nem arcba hatoló, de kiérződik belőle a háttér kapcsolat. Az ablak, mint szimbólum – „a belső és a külső világ, valamint az evilág és a túlvilág közötti kapcsolat kifejezője. A ’fény’(!), az isteni üdvösség közvetítője(…)”. Távol álljon tőlem szakrális következtetéseket levonni ebből, viszont nem elhanyagolható mit jelent számunkra az ablak mindennapjaink során. Ugye, olyan lezáró szerkezet ami ’levegőt’ és ’világosságot’ enged a ’belsőtereinkbe’. Véleményem szerint, egy lepel ápol és eltakar, ha akarjuk mutat, látni enged és láthatóvá válunk általa… Nem régiben volt látható André Kertész retrospektív kiállítása; ott értettem meg, illetve értem tetten hogy mennyi mindent (érzés és gondolat) kifejezhetünk egy ablak segítségével. Nagyon érdekes volt nekem, hogy miként változik meg az ablak jelentése számunkra életünk során, érzelmi hátterünk következtében [gondolok itt, Kertész New Yorkban megélt „bezárkózása” – a Washington Square-i lakásából született képei; vagy a polaroid sorozata dísztárgy emlékekkel, amik feleségének elvesztése követően készültek].  Mint e fotón is látszik az ablak lehet egy tükör a külvilágnak vagy magunknak, ami olykor torz is, vagy azzá válhat. Viszont benne van Tamás felvételében a ’nyitó’ szándék, tehát ez nem egy zárt rendszer. Amivel egyén szintjén, képesnek kell lenni nyitni de mint ez a képen is látható, kell hozzá a másik fél ’nyitottsága’, azaz erre való hajlandósága; különben nem lesz meg az összhang, a megértés lehetősége. Ha kinézünk az ablakból egyértelmű a kép a képben effektus – ezen a fotón dupla csavarként van ez megjelenítve, a külvilág sokszínűsége és a lét megismerhetetlenségének az érzete (ahogy ez olvasható több ablak értelmezésben is). Úgy gondolom ezt itt látni, tapasztalni nagyon izgalmas dolog. A vártnál vagy kívántnál már így is bő lére eresztett indoklásomat azzal szeretném zárni, hogy buzdítsam, biztassam az alkotókat, a felhasználótársakat Tamás képe kapcsán, hogy keressék meg a saját ablak-képüket! És tegyék mind ezt sorozatban gondolkodva akár éveken keresztül, vagy életszakaszokhoz kötve. Feltételezem nagyon érdekes és egy adott idő távlatából visszanézve tanulságos lehet. Köszönöm Tamásnak ezt az őszinte felvételt és egyúttal át is adom a ’virtuális-botot’! Gratulálok! (Tingecz Dávid)

Követ autózik

Gerlei Követ képéről jutott eszembe, hogy nekem is van ám róla képem.

Ez jobb lett, mint Gáboré, balról kicsit szűk, de tetszik, van hangulata, a kutya élvezi a helyzetet, apa kocsit hajt, felismerhető a rangsor is, ki a főnök, vidám kép. (hegyi)
értékelés:

Jelek

Én nem tudom, hogy ezek milyen matricák vagy kivágások, de nem is fontos. Az a fontos, hogy egyszerű eszközökből építve létrejön egy kroki, egy laza rajz, szabadon, erőlködés nélkül. Bár én a palackot feltettem volna ülés szintre, de ez se szempont, így jó, ahogy van, Nóra nem tudok mit hozzátenni. (hegyi)
értékelés:

Napozik

Cilike napozik.

Követ

Tudja, hogy kint a helye, de ha egyszer vihar van...

Jó ez a macika kutya párhuzam, az is látszik, hogy a kutya tudja, hogy valami nem szokványos helyzet állt elő, tehát a jellemábrázolás része rendben van. Ami a kép egészét illeti, bájos, de erősen pontatlan, mondhatni inkább az emlékkép kategóriájába esik, csak a kutya tekintete menti meg a szorgalmitól, ő kap egy csillagot. (hegyi)
értékelés:

Reggeli edzés

Hangulatos kép, jó téma, jó időben megfotózva, egyetlen problémám van vele csak, hogy nem tudom pontosan, honnan jönnek a lovak, melyik a pályájuk. Persze ez részben az én tudatlanságomból is fakad, de most nem vagyok biztos benne, hogy arról a szűk ívről jöttek, vagy a lágyabb, hosszabb kanyarról. Miért fontos ez? Mert ha a lágyabb kanyarról, akkor néhány másodperccel korábban fotóztam volna, ha a szűk ívről, akkor a kép bal oldalához adtam volna még teret, és a jobb oldalból vágtam volna, hogy a mozgás iránya egyértelműbb legyen. Ennyi csak, amit mint kritika hozzá tudok fűzni, a hangulat tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

A kép titka abban van, hogy a mélységélesség úgy lett megválasztva, hogy elég keskeny sávban, a hinta láncánál legyen éles, és ehhez jön az hozzá, hogy a láncoknak nincs felfüggesztése, a semmiből lógnak a képbe, ráadásul enyhén széttartó vonalban lóg a lét lánc, ez adja a nagyon fura térérzetet, mintha mozogna a hinta. Jól sikerült megoldás, ráadásul szépen csillannak is a láncszemek, a mesefigurák pedig ebben az életlen világban maradva a havas környezetben szintén arra várnak, hogy megmozduljanak. És végül az is emeli a mesei szürrealitását a képnek, hogy mindez mellett a hinta nem havas. Tehát mintha épp most szálltak volna ki belőle valami koboldok. Így egyszerre jelennek meg a képen a gyerekkor félelmei, az elhagyatottság, elszigeteltség félelme, valamint a felnőttkori visszaemlékezés reflexiója is. Kevés eszköz, jó munka, megvan a lecke. (hegyi)
értékelés:

Az Esthajnal tükre

Falunk határában.

Magritte jut eszembe a képről, jó a megfigyelés, tulajdonképpen az időpont is elfogadható, hiszen a sziluett megjött, bár lehet hogy negyed órával korábban még több szín lenne az égen. Ami kár, hogy nincs egy nagyobb fa vagy bokor a közelben, ami ritmizálná a horizontból kiemelkedve a kompozíciót. Javaslom, játssz még ezzel, keress helyzeteket, amik által ez a képi rend kiteljesíthető még jobban, és a fény az ablakban nagyon jó, a csillag nem biztos, hogy elégséges ellenpont, lehet hogy érdemes lenne akár mesterséges tárgyakkal, fényekkel még játszani a sötét részben, hogy ezek a fényformák adhassák a játékosságot vagy drámát. (hegyi)
értékelés:

Hajnal (Ism.)

Örülök ennek a képnek, hogy Ágnes végre ismétel valamit, ami fontos neki, amihez köze van, amihez a viszonyrendszerét keresi, és annak is örülök, hogy a saját elhatározását merte felülírni, és újabb irányt kipróbálni, mi van, ha Endre függönylukát nem használja, mi van, ha ő kezdi alakítani a saját környezetét a saját belső képéhez igazítva azt. A kép nincs még készen, ez egy tanulmány, de mint a puzzle darabjai, kezd összeállni a megoldás. Nem mondok ötleteket, nem akarom befolyásolni Ágnest, jó irányban keresel, várom a folytatást. (hegyi)

képzelt-kép-korrekció

Gép és ember, fényképező önreflexió, ebben a témakörben sokféle megoldást kaptunk már az idők folyamán és örülök neki, hogy mindig érnek meglepetések. Egyrészt szép a tárgyfotó, érezni a gép szagát is, függetlenül attól, hogy az élesség határa elég szűk, de ez nem baj, hiszen nem képi leltár a cél. Épp elég, hogy a mattüveg képe éles. Itt csatolnék a balettos képre vissza, mert most bár a technika hasonló, mégis míg az a szabadságvágyról beszélt, dinamikával, erővel, ez a kép inkább kordokumentum, azaz részben egyfajta viszonyulás a környezethez, részben a kép készítőjének önmagához, és így leltár, de inkább érzelmi, mint tárgyias formában. Ez vagyok, én vagyok, mint egy tennivaló lista, hogy ne felejtsem el majd később, hogy 2012-ben mi foglalkoztatott, hol tartottam az utamon. Nagyon fontos, hogy a nagy céltudatosságban néha letegyünk ilyen irányjelzőket magunknak, ezért is fontos az első három lecke, mert nem csak meg- és bemutat, de pillanatkép arról is, hogy épp hogy is voltunk magunkkal. (hegyi)
értékelés:

Tetszik az ötlet, jó, hogy nem a szokványos megoldást kapjuk a kicsomagolt csokival, így megmarad a vágyból is valami, hogy kicsit elérhetetlen, de azért nem is nagyon távoli, kívánatos, de nem túl tárgyias a megoldás. Egyetlen dolog, hogy egyrészt oldal irányba picit szűknek érzem a teret, másrészt talán a tónusokat összébb húztam volna, vagyis a csúcsfényeknél az arany hogy ne lukadjon ki, a mélységben pedig hogy több részlet maradjon. Camilla, ha érdekel ez a téma, szívesen vennék ismétlést is, akkor az élességet is lehetne pontosítani. (hegyi)
értékelés:

Reggel

Csendélet próbafotó, csak úgy hirtelen ébredés után.

Zoli bátortalan volt, a szorgalmiba küldte ezt a képet, én emeltem be leckébe, mert azt gondolom, hogy nagyon jó irány a csendélethez. Egyrészt az árnyjáték mindig hálás téma, de itt ráadásul ennél több is van, mert a textilek színe, a nap fénye és a textil struktúrája is hozzá tud ehhez adni. Amin még lehet csiszolni, az a tere a képnek, hogy több levegőt engedj köré, hogy ne fulladjon be a kompozícióba az a finomság és melankólia, ami ebben benne lakik. (hegyi)
értékelés: