Első "műtermi"képem. A konyhaasztalt rendeztem be, a világítás a hátam mögül jött, a fürdőszoba ablakából. A háttér alapja az egyik fekete ruhám volt. Több próbálkozás után ez lett belőle. Valahogy nehéz nekem ez a csendélet feladat, nem érzem közel magamhoz.

Mariann, nem tudom miért írod azt, hogy te ettől félsz, nehéz, és nem érzed magadhoz közel - te, ennél közelebb már hova kellene érezni? Megoldottál egy feladatot. Csak így iderakni egy csendéletet úgy, hogy ahogy írod, sokat előtte ezzel nem foglalkoztál, én azt gondolom, hogy ez rendben van. A roncsolás is oké, amit itt látunk, a polaroid felvételeknek volt egy ilyen velejárója, de itt ez nagyon finoman jelentkezik és esztétikailag belefér, sőt, hozzáad az eredményhez. Szóval mindenképpen azt gondolom, hogy az ötlet jó, illik a váza is, talán egy leheletnyivel kevesebb fény a vázára elég lenne, de ez utómunkával megoldható. Most, ha megfigyeljük az arányokat, akkor a fénymennyiségben nagyon közel járunk ahhoz, ami a gyöngyvirágon lévő fénymennyiség, és ettől elviszi a figyelmünket a váza a háttérben lévő levelekről, holott azok fontosak. Én másfél-két fényértéknyit simán visszavennék a vázából, ez utómunkával is megoldható. Remélem, hogy Mariann időt szakít, és eljön az utómunka táborba. Megvan a leckemegoldás is, de ez ne jelentse azt, hogy több csendéletet nem csinálsz, érezd csak magadhoz közel, mert megy ez neked, sőt! (hegyi)
értékelés:    

A gyerekek megettek minden rendes ételt, úgyhogy két tükörtojásra borítottam nagy adag oregánót, kakukkfüvet és borsot, aztán olyan közepesen lágyra sikerült, hogy öröm volt nézni is, ahogy megadja magát a villának.

Maga az ötlet jó, ha mint éhes ember nézem a képet, persze, hogy megnyalom a számat, nyelem vissza a nyálamat, de azért azt nem mondanám, hogy ételfotó. Vannak bizonyos dolgok, amit az ételfotónak teljesítenie kell, például azt, hogy az étel nem lehet félig megrágva. Az egy másik kérdés, hogy egy tükörtojásnál, vagy bármilyen más ételnél előfordulhat, hogy belevágunk, sőt, nem is árt egy hússzeletbe például, hogy lássuk, hogy milyen belül, de azoknak a szeleteknek sterilnek kell maradniuk, nem egy felszolgált, már félig elfogyasztott ételt mutatunk. Én most ennél jobban nem szeretném elemezni, mert ez az alapprobléma a képpel. Ha Zoliéknál még ez alkalom lesz, akkor szívesen venném ugyanezt az ételt lefotózva úgy, hogy az korrektül meg van csinálva, gusztusos, étvágygerjesztő, és nem érzi azt az ember, hogy meg kell ennem a gyerekek után a maradékot, ami azt hiszem a legborzalmasabb szülői magatartás a világon. (hegyi)

A kép Kata lányom ötlete alapján készült. Egy barátomtól kaptam ajándékba az óriási nagyító lencsét, és ki akartuk próbálni, mire lehetne használni.

Hogy hol van ez a felirat, hogy ez hol történik, nem vagyok nagyon biztos, nem teljesen értem, hogy ez tényleg valami játszótér-e, vagy maga a tábla is másról szólt, és az is oda van valahogy montázsolva, de az látszik, hogy a J meg a L betű cseréje megtörtént. Ez nem baj, mert a humor forrását pont ez adja, és maga a szöveg kétértelmű, mert az, hogy saját felelősségre használunk valamit, ez persze érthető abban is, hogy a játékok, vagy az adott szituáció milyen hatást kelt, de a felelősség abban is tetten érhető, hogy felelősek vagyunk a szavainkért, a cselekedeteinkért. Mindenképpen jó a geg, ez tetszik. A barnítást nem fogom megérteni soha, olyan jó lenne ezt valahogy elfelejteni, mert ez kigyengíti az üzenetet, ezek a szépiás őrületek az egésznek adnak egy édes mellékízt, és ezt nem nagyon érzem itt szükségesnek, sőt általában nem érzem annak, ezt el lehetne már végre felejteni, ez egy zsákutcája volt a fotográfiának, szerencsére kinőttünk belőle, valamiért időről időre felkapják az emberek, de ez a felejthető kategória, körülbelül olyan, mint a lágyító előtét, hogy volt egy időszak, amikor élvezettel használták, de én nem csinálnám. Maga az ötlet rendben van, a három csillagocska megvan a Humor leckére, de leckemegoldásnak ezt még nem tenném be, pontosítsunk még egy kicsit, és várnám még az egyéb képi gegeket is. (hegyi)
értékelés:

Címadás nem feltétlen a legszerencsésebb. Elnézést.

Jó ez a megfigyelés, szemérmes a megoldás, kérem Gábort, hogy az első három leckére küldjön még képeket, de ez egy jó képi ötlet, van benne egy jó utalás. Egyetlen egy problémám van, és ez könnyen megoldható: azt az utolsó ablakot én levágnám, aminek nem kék a színe, az engem már kivisz ebből a ritmusból. De megvan a három csillag, próbáld ki a vágást, jót tenne a képnek szerintem. (hegyi)
értékelés:    

Az egyik kedvenc helyem Tatabányán.

Igen, érzem az illatot. Az meglep, hogy Tatabányán is van már ilyen terület, én eddig ezt csak Pécsen ismertem a Mecsekben, de emlékszem, amikor begyalogoltunk, egészen meghökkentő dolog volt, az ember azt hitte, hogy gyöngyvirágozni fog, aztán fokhagymaillat fogadta. Van ebben valami szürreális. A képi megfogalmazás se rossz, de most nagyon távol vagyunk az egésztől. A susnyás engem annyira nem érdekel, a fő témához, a medvehagymához nem mentél közel, nem guggoltál le, és a kisembernek is jót tett volna, ha az ő szintjén vagyunk, mert ő a felfedező, nem te. (hegyi)
értékelés: