Elemzés

Köszöntünk a Látszótéren Ramóna! Nagyon megkapó az amit látok és azt is megmondom, miért. Rögtön amint megnéztem, két dolog jutott eszembe. Az egyik a videoklipek világa, a másik pedig egy film. Lehet, hogy furcsa lesz, amit most mondok: Ideglelés, vagy Blair Witch project néven ismert ál-home video film. Nyilvánvaló ez a technikából is adódik, amit alkalmazol, mindezzel együtt azt gondolom, hogy a technika az itt nálad most ebben az esetben egy vivőhullám, vagy nevezhetjük ostyának is, ami segít bevenni a gyógyszert. Ha az első benyomásunkat megértjük és félretesszük, akkor utána azért azt látjuk, hogy itt van egy nagyon erős személyessége ennek a képnek és ennek és kifejezetten örülök, hogy egyből egy érzelmi állapotot hozol és ez bizakodóvá tesz, hogy lesz miről beszélgetni a képeidnél. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Úgy érzem nehéz feladat elé állított Zsolt, amikor felkért, hogy írjak elemzést a képéhez. Azon felül, hogy természetesen teljesen egyértelmű első ránézésre amit látunk – és később kitérek arra is hogyan hat ez rám, nekem egy fajta absztrakcióként jelenik meg a téma. Elmondom miért. Amikor fotós iskolába jártam nagyon sokat kellett rajzolnunk. Egy ilyen – de egyébként majd minden – téma esetén mindig azzal kezdtük a rajzolást, hogy a fő tömegeket, és a fő vonalakat, a fő íveket felvittük a rajzlapra. Ráadásul mindezt úgy tettük meg, hogy előzetesen valamilyen képszerkesztési irányelvnek megfelelően megkomponáltuk a képet. Egy kicsit ezen a képen is ilyen érzés szaladgál bennem. Van egy erős kompozíciós vezetővonal (én úgy érzem, hogy egy Fibonacci spirálra épül a kép), ami nem tudom mennyire tudatos, tekintve nem tudom milyen módon exponált Zsolt, illetve hogy látta e a kereső képét exponálás közben, és erre a vezetővonalra fűződnek fel a képi elemek, vagy inkább azt mondanám tömegelemek. Ebben a megközelítésben jónak érzem az arányokat. Ugyanakkor, ha úgy tekintek rá, hogy figyelem a vágási pontokat, akkor a baloldalon megjelenő láb és a jobb oldalon megjelenő kar vágása kiegyensúlyozzák egymást és nem fájó pontokon történik meg a vágás, a jobb oldalon megjelenő láb viszont már kicsit groteszk módon jelenik meg. Kicsit csonkszerű. De azt kell mondjam, hogy a már említett spirálon ennek ellenére is jól fűződik fel. Természetesen továbbjut az ember az absztrakt szemléleten és találkozik a valósággal. Olvastam a véleményeket, és itt ezen a ponton kicsit egyetértek Istvánnal. Ezzel a nézőponttal nagyon alárendelt szerepbe kerül, és tekintve, hogy egy akt képről van szó, ez az alárendeltség kissé még zavarba is képes hozni a nézőt. Értem, hogy kíváncsiak vagyunk amikor megnézünk egy szobrot, de talán nem ennyire. Ezért bennem jön egy olyan érzés is, hogy van ebben a képben egy ici-pici provokáció is. Nem rossz értelemben provokáció, inkább ilyen lökdösés, hogy kimozdítsd a nézőt a komfortzónájából és megkérdezd, hogy „…na mit szólsz hozzá?”, kíváncsian figyelve a néző reakcióját.
   Pár gondolat még a tónusokról. Nekem kicsit egyhangúan szürke a kép, van egy terület ahol megjelennek sötétebb tónusok, de ez a terület jól illeszkedik a kép hangulatába, de van egy olyan amit indokolatlanul világosnak érzek, a jobb oldalon a felkar. Ez még a spirális szerkesztés ellenére is odarántja néha a szemem, és ennek nincs különösebb indoka. Mindent összevetve, egy nagyon merészen megalkotott képnek érzem ezt – a merészséget nem a meztelenségre, sokkal inkább a nézőpontra a vágásra értem -, tagadhatatlanul hatást gyakorol a nézőre, és tagadhatatlanul kitör a klasszikus ábrázolásmódok sorából. (Zámbó Attila)
értékelés:

Van egy nagyon érdekes kiállítás most a Műcsarnokban, ami nagyon jól jellemzi a hazai állapotokat, ez a Banksy kiállítás. Ha én lennék a Banksy helyében, lehet hogy vettem volna a fáradtságot és idejövök és szétfirkálom a várost, már csak olyan kritikai alapból, mert az ő nevét, mint áruvédjegy használják ahhoz, hogy jobb–rosszabb, fontosabb és kevésbé fontos alkotók kiélhessék a maguk rajzolási és közlési vágyát. Banksy-ról vajmi kevés szó esik, pontosan azért, mert nem sikerült elérni azt, hogy eljöjjön vagy adjon munkákat, tehát érdekes ez az attitűd. Ettől függetlenül most ezt csak mint ilyen kulturális szövedék tettem ide, hogy hol élünk és hogy élünk mi, hogy ez mennyire provinciális dolog. Ami a képet illeti, ez egy nagyon jó kép és nagyon furcsa az egész, mert ez egy szomorú helyzet, mivel ezek a vakablakok valaminek a megszűnését, értelmetlenségét, funkcióvesztését jelzi, miközben a színekkel a formákkal, ezzel a kis rajzzal, tulajdonképpen ez az egész vidámmá változik. Nem tudom, hogy ez ott véletlenül volt, vagy te voltál aki belenyúlt, de ott azok a söröspoharak (a műanyagok) nekem nagyon jók. Mert ha az nem lenne, akkor az egésznek nem lenne jelenléte – az adja meg a valóságát, azt adja meg azt, hogy ez nem csak egy dokumentálás. (hegyi)
értékelés:    

Kapunk egy leírást, ami több intermediális utalást ad, mert itt részben egy filmre is utalunk, részben ezeknek a szerzőknek az életművére is, és ezeknek a különböző korokban történő értelmezésére is. Ennek külön örülök, mert fontosnak tartom azt, hogy egy alkotó ne csak a saját területével foglalkozzon, hanem legyenek gyökerei és kapcsolódásai az irodalomhoz, a képzőművészethez, a filmművészethez vagy a zenéhez azért, mert ezek fogják megadni a színességét, az ízét, a fűszerét az alkotásnak. Egyszerűbben fogalmazva: eszméletlenül sok szakbarbár van mindenféle alkotási területen, aki csak és kizárólag a saját vonalával foglalkozik, fogalma sincs arról és nem is figyel oda, hogy mi történik a környezetében és milyen gyökerek és kapcsolódások lehetnek akár a múlthoz. Ezt minden szempontból fontosnak gondolom. Abban nem vagyok száz százalékig meggyőzve, hogy ez a kép most ebben a formában minden kérdésre választ tud adni, legfőképp azért, mert egy dolgot nem érzek tökéletesen eldöntöttnek, mégpedig azt, hogy én akarok-e archaizálni, tehát akarom-e hozni azt a kort és annak a technikai kritériumaiból adódó ízeket, vagy pedig ez csak egy véletlen. Mire gondolok? Arra, hogy itt van életlenség, van bemozdulás, de nekem ez inkább most talán a türelmetlenségből, talán a technikából adódó hiányosságnak tűnik mintsem annak, hogy felidéznénk egy régi kort. Megtörténhet mind a kettő, tehát mind a kettő érvényes lehet. Ezt a felidézést meg lehet tenni tárgyakkal és valami nagyon mai technikai megoldást adni, lehet a technikát is roncsolni, tehát minden érvényes lehet és minden igaz akkor, hogy ha ezt én előre eldöntöm. Most én úgy érzem, hogy ebben a helyzetben ezek a bemozdulásos életlenségek és formatévesztések nem biztos, hogy tudatosan kerültek a képre, nem biztos, hogy tudatos döntés eredményeképp. A ritmus abszolút jó és az üzenet is. Tehát nem is kell ezt magyarázni, mert akinek megvannak ezek a sztenderdek, mint az Andalúziai kutya az érti az üzenetet. Akinek meg nincs, annak meg talán fölkelti az érdeklődését. Azzal meg, ami a leiratban van, nem biztos, hogy száz százalékig egyetértek, de nyilvánvaló, hogy ez abból adódik, hogy ismerem a filmet, sőt a kedvenceim közé tartozik, tehát ebből kifolyólag nekem a film nem csak erről az egy jelenetről szól. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon hatásos jelenet, de hát nem véletlen, hogy abban a korban, amikor a dadaizmus, a szürrealizmus a virágkorát élte és ez a három alkotó tulajdonképpen Lorcával együtt elindította a munkát, hogy abban a korban ez egy tök érthető és egyértelmű dolog volt, hogy akár polgárpukkasztásból, vagy azért, mert egy gondolati sort túlhabosítanak, eljutnak egy ilyen döntéshez. Ez a film egyébként e nélkül is tökéletesen működne, de nyilvánvaló, hogy kellett valami, ami az ő szempontjukból szerintem már az alkotás pillanatában tudható volt, hogy igen, ez lesz a legtöbb botrányt kiváltó képsor. Ha ezt is tekintetbe vesszük, akkor bizony ezt a döntést nem az utókor hozta meg, hanem az alkotók. Az utókor már csak reagál rá. Ha provokálni akarok, akkor el fogom érni a célomat, és ha ezt jól csinálom, márpedig ők jól csinálták, akkor eredményes lesz, de akkor utána ne keseregjek az eredményen. Ezt tudom, hozzátenni magához a filozófiai részéhez. A technikai részben nem nagyon értek veled egyet ezzel a roncsolással itt a kép szélénél, hogy itt kimaszkoltál valamit, szóval most én azt gondolom ezt azért át kéne gondolni, hogy biztos ez a legjobb forma-e. Azért ez egy abszolút 3 csillagos első lecke, sőt egy nagyon erős első lecke és meg is van a leckemegoldás és visszaadom ismétlésre. Tudom, hogy ezek a legfurcsábbak, amikor valamit elismerek, mint eredmény, de én azt gondolom, hogy a lényeg nem az, hogy beérjünk a végállomáshoz, hanem az odavezető út. Ennél az útnál van még mit boncolgatnunk. (hegyi)
értékelés:    

Egy erős megoldást kapunk, öröm, hogy nekifogsz az önképeknek is. Technikailag két dologra szeretném felhívni a figyelmed. Az utólagos élesítéssel valamit lehet javítani azon, hogyha valami bemozdult vagy életlen, de ennek azért megvan az ára. Mégpedig az, hogy szellemképes lesz a tónusváltásoknak a határa, mint ami itt a könyv lapjainál megfigyelhető vagy akár a füzet vonalainál. Tehát, hogy ott létrejönnek olyan tónustörések, amik érdekesek. Valószínű, hogy életkorodból adódóan te azt a kort vizuálisan nem élted meg, amikor még a szobában a szekrény tetejére voltak téve ezek az antennák és ahhoz, hogy viszonylag nézhető minőségben nézzél tévét, ahhoz az egész család kellett, mert minimum két ember kellett, aki ezt állítgatta, az anya meg a gyerek állítgatta, apa meg kiabált, hogy mikor lesz ez jó. Ugyanezt el lehetett követni a tetőn is forgatva az antennát és aztán ebből aztán érdekes szituációk voltak. A hétvégéket az elég érdekesen tudta ez színezni, amikor ment az üvöltés, hogy most jó, hogy gyere már le, már megint elcseszted, szóval ezek szociografikusan érdekes kalligráfiák. Ezt az élményt hozza, amikor szellemképes lesz valami. Ezt azért fontos elmondanom, mert ez a következőkre igaz, ha elkezdünk itt dolgozni, akkor érdemes a technikában erre figyelni. A ritmus jó, a kompozícióval abszolút egyetértek, az üzenet is érthető tehát tulajdonképpen minden rendben van. Az nem tudom, mi az a kék dezodor vagy micsoda, ami ott a fényre van téve, azt nem teljesen értem, annak a szerepével nem vagyok tisztában, de minden más egyéb a helyén van. Én úgy gondolom, megvan a három csillag, személyes az üzenet, a leckemegoldás is megvan és várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

A leiratból tudjuk, hogy ez egy dupla expó, analóg filmre készült, méghozzá egy viszonylag egyszerű fényképezőgéppel. Nekem is volt ilyen fényképezőgépem, vagyis hát ehhez hasonló, mert nekem Smena Symbol-om volt, kis házakkal meg hegyecskével meg ilyesmi. Azzal kezdtem úgymond az ismerkedést a fényképezéssel, sok osztálykirándulást megjárt, sok használható kép nem lett, de azért az élmény megvolt, kezdéshez mindenféleképpen jó volt. Amit most látunk az egy nagyon érdekes kollázs, nagyon érdekesen összehoztad ezt a két felületet. Az egésznek van egy ilyen álomszerű hatása egy vágyfantázia hatása, tehát tulajdonképpen ez a vágy leckében is megállná a helyét. Olyan, mintha egy kirakatüvegben tükröződne ez a felület, miközben van az egésznek egy pozitív kicsengése mindazzal együtt, hogy a lakótelepről a legritkább esetben jut eszünkbe pozitív gondolat, de mégis bizakodással teli képet kapunk, úgyhogy ez egy jó ritmus. Tulajdonképpen az épített környezetnek is egy jó filozófiai megközelítése. (hegyi)
értékelés:    

Valószínű, hogy egy olyan helyzetben készülhetett ez a kép, ami egy baráti, személyes viszonyrendszer története, a gesztus mindenféleképpen erre utal – azért lehetne ezt egy kicsit csiszolni arányaiban. Annyira a szélére szorítottad a modellt, hogy attól függetlenül, hogy van egy nagy sötét tömeg a lombokkal, ami lehetne akár ennek párhuzama is, de a lomboknál jobb oldalon hagytál teret, legalább annyit kellene itt a bal oldalon is a fejnél, nagyon szűkre van ez így vágva. Vicces a fordítva felvett póló, jó ez a pipa, tulajdonképpen a gesztus is jó, bár azért azt hozzáteszem, hogy a modelled kifordul ebből a sztoriból, tehát ő azért nem annyira partner veled, de mindenféleképpen az irány maga jó. Miközben ott a mosoly, miközben van humor, megmarad távolságtartónak a kép. Ez azért érdekes, mert minden eszközt megragadtál, ami csak lehetséges ahhoz, hogy ebből egy dinamikus, emberközeli helyzetet hozzál létre, de mintha a modelled ezt nem vette volna 100%-ig komolyan. Ez jön nekem ebből le. Lehet, hogy egy kicsi időt kellett volna neki adni ahhoz, hogy valóban a tiéd legyen a modell. Van ez így, hogy az ember próbálkozik egy portréval és történik valami, aztán elkészül a kép és érzi, hogy ez még mindig nem az igazi. Szóval, hogy még mindig nem fogtam meg, hogy ki is ő valójában és meséljen nekem. Én azt mondom, hogy ezt ne add fel, próbálj meg még időt adni ennek az egésznek - és aztán van az a helyzet, amikor akár amiatt, hogy túl közeli az ismeretség vagy a barátság, nem vesz komolyan a modell „ne viccelj már ezzel a kamerával, haggyámá' Ferikém, jó most itt elpoénkodok neked”. De azt hiszem Feri, neked nem kell ezt elmesélni, mert te is ilyen vagy, téged sem egyszerű lefényképezni, mert egyből elkezdesz grimaszolni. Hát, mint a halat a pecások, kell még egy kicsit fárasztani. Vagy lehet, hogy te voltál zavarban a modellel, és nem merted instruálni, kivárni? Azért vagyok gondban, mert ha most azt mondom rá, hogy 2 csillag, azzal nem biztos, hogy elmondtam azt, amit gondolok, mert egyébként ez egy 2 csillagos portré. Szívem szerint azt mondom, hogy ismétlés. Úgyhogy most azt mondom, hogy megkapod a 2 csillagot és ismétlés. Ha lehet ilyet. (hegyi)
értékelés: