Elemzés

Ehalt olajfák rönkje

Az ötlet jó, és a megfigyelés is fontos, hiszen jellemző példája az utazásnak, amit látunk. Ismétlést fogok kérni, azt is megmondom, miért. Ki kell emelni az átlagosból ezt a történetet a személyes szférába, ehhez pedig óhatatlanul kell a kapcsolat a modellel. Nem kötelezően a szemkontaktusra gondolok, viszont úgy kellene a környezetet meghagyni, hogy közben maga a modell testtartása, a kellékek - bőrönd, kistáska, nájlonszatyor - utaljon arra, hogy ő most épp utazik, és még egy valami fontos lenne: az, hogy a nézőnek egyértelmű legyen, hogy ő most megy vagy jön. Más, amikor hazaérkezünk, hiszen abban van fáradtság, van öröm a viszontlátásban, van lemondás és búcsú az élményektől, míg az indulás izgalmas, feszült, fájdalmas is, de öröm is, kettős érzés, hiszen elmegyünk és ezért akár bűntudatunk is van, de vár a nyaralás, az élmény, és előre örülünk ennek, és még itthon, de már fél lábbal a vonaton vagy a repülőn vagyunk lelkileg, tehát ezek azok, amik mint történet egyedivé varázsolhatnak akármi jól ismert témát. (hegyi)

Az a helyzet, hogy nagyon izgalmas a felvetés, és majdnem sikerült is beledobni a darts-ot a tízes körbe, de még nem vagyunk készen. Ugyanis amit szerintem megláttál és felkeltette a figyelmed, az a csillag ágai és a tetőszerkezet merevítői közti játék, és ez így izgalmas is lenne, ha közelebb mégy és lejjebb guggolsz, hogy az és csak az legyen a képen. De így, hogy a motortető, az ablak, a reklámok és minden más is itt van, így most bizonytalan lesz ez a párhuzam, viszont önmagában a merci jelei nekem nem érdekesek, látni sok ilyet az utcán, tehát kell az a plusz, ami a háttérben történik, még akkor is, ha le kell mondani cserébe a veretes-kopottas alsó csillagról. Foglalkozz még ezzel, kérek ismétlést, mert a szeretet érződik, tehát légy szabad és merj szeretni egy öreg mercit, igazán, szívből, és akkor meglesz a kép is. (hegyi)

A környezetemben találtam, nem színmódosított.

Olyan ez a kép, mint egy japán metszet, mint egy paraván, és nagyon jó, hogy nem elégedtél meg ezzel az iránnyal, hanem meghagytad a kép alját, mert az a pont az, ami miatt fotó és nem valami szépelgés. Elmenne csendéletnek is. Ritka eset, hogy külső térben ennyire koncentrált megfigyelés legyen, egyetlen dolog, hogy mintha hajszálnyira vagy nem középen álltál volna és skurcban torzítana, vagy el lenne fordulva picit, ezt érdemes lenne kimérni. Nagyon finom, nagyon jó hangulat, esztétikus, köszönöm! Ha ez megvan még, érdemes lenne kipróbálni, hogy mit ad ki, ha kap a kis növényke oldalról surlófénnyel egy lökést, hogy még jobban éljen, még hangsúlyosabb legyen, tehát még jobban leválasztani a háttérről. (hegyi)
értékelés:

A pécsi Szivárvány gyermekház Szivárvány Musical Stúdió próbájára sikerült bejutnom, ott készültek a felvételek, a Padlás c. musical próbáján.

Feri, ahogy írod, ez egy gyermekszínház. Nem értem, mi szükség van a lágyításra, a szépelgésre, erre a hatvanas éveket idéző manírra? A gyerek egyrészt nem igényli, még ha ez mondjuk egy nyugdíjas színkör előadás lenne, akkor oké, dolgozhat a hiúság és a szemérem, de itt ez oktalan, ráadásul ettől kiüresedik az egész és olyanná válik, mintha csak a burkolatot kapnánk, valami idegen, gyerekre kényszerített felnőttséget, kiveszik belőle a gyerek életteli gesztusa, modoros lesz, és ezt én kerülném. Az unatkozó táncdalfesztivált néző tini, a Domján Editet mímelő kamasz, és a semmibe néző fiatalember így most nekem nem adja ki a történetet, hogy vajon mi lehet az a darab, amihez ilyen pózok kellenek? (hegyi)

"Álom" c. lecke még nincs - de majd lesz...

Nem vagyok álomfejtő, sem analitikus, de nagyon érdekes az a világ, amit mutatsz, férfiálom, erotikus és szomorú is. Hisz kiterítenek úgyis, hiába minden, de mégis felébred a vágy és álmunkban kergetődzünk szénakazlak rejtekében, ahol ölve ölelve üvöltve szeretünk, akár utoljára, csak még egyszer, csak most még, amíg lehet, mert jön a fiatalabb, szebb és erősebb, mert elkerülhetetlen az összeütközés, a megmérettetés, de ölelni úgy senki se tud, ahogy az öreg bika, miközben az asszonyállat sem lesz fiatalabb, de álmunkban megtörténhet a csoda, vissza a Balaton partjára, vissza az időben, a kifehéredett haj újra gyászfekete sörényként lobog a szélben, nincs sörhasunk és feszesek a mellek is, az egyesülés utáni csönd a birtoklásé és nem az elmúlásé, nem a szomorúság üvölt, hanem a büszkeség, nem, még nem akarok felkelni, még hagyj aludni, álom, ne menj, ne, inkább átfordulok a másik oldalamra, büszkén hanyatt, hadd táncoljon a hasamon a napfény, nyújtózom, hisz enyém a világ, még akkor is, ha ez is csak egy álom, ha a reggel ördöge kíméletlenül rántja le a takarót, ha nincs is már mellettem az az álomlény, az, aki megigézett a szénakazlak titkos menedékében, ha nincs is határtalan és elfogyhatatlan erő már a testben, és nem nyitom ki a szemem, csiklandozzon csak a napfény, hisz visszajött, itt van újra, csak velem, és csókol mindenütt, és... és az óra másodszor is csönget, a takaró a földön, Bodri ébreszt, körbenyal, nincs ölelés, nincs hódítás, nincs bikaszarv, csak a hólyagunk feszít és nem a vágy. Hol a papucsom? (hegyi)
értékelés:

Gime, nehéz helyzetbe hozol, ugyanis szívem szerint azt mondanám, mindenféle boncolgatás nélkül, hogy végre, de jó, hogy visszajöttél az utcáról, de jó, hogy elkezded az első leckéktől újra, hiszen ez lehet az alapok rendbetételének útja, hogy elkezdünk újra nekifutni a leckéknek, de minden örömöm mellett ott van az, és remélem nem tűnök telhetetlennek, hogy oké, de mi a francnak ez a túlmaszatoló technikai játék? Ez még mindig azt mutatja, hogy a néző és magad közé emelsz egy fátylakból épített labirintust, hogy a népmesei hoztam is ajándékot meg nem is élményt adod, mutatom magam, meg nem is, itt is vagyok, de nem is, őszinte vagyok, meg nem is. Hogy a többszörözés is szoftverjáték-e vagy nem, ezt nem tudom megmondani, de nagyon szívesen megnézném ezt a képet úgy, hogy nincs benne semmi brahi, semmi manipuláció. Ugyanis ez akár lehetne egy CD borító is, valami transzdancetucituci zenéhez, az értelmiségi disk jockey, vagy valami ilyesmi, rázza a fejét az ütemre... igenám, de akkor minek az ezüstlánc és minek a szemüveg? Nem tudom, érthető-e az az ellentmondás, ami így most kavarog a képen: félmeztelen vagyok, tehát őszinte, eszköztelen, nézek a kamerába, tehát nézhetsz te is, szemüvegem van, tehát enyhén szoció, miközben a szemüveg jó védőpajzs is, és a nyakamban a lánc, ami ezt az egészet áthúzza, még jó, hogy nem ujjnyi arany, és mindezt bemozgatom, rázom, hogy őrüljön meg a néző, hogy nem ám, ez csak vicc volt, figyiszt neked, dehogy mutatom meg magam, dehogy akarom, hogy megismerj, és erre rímel a szín, a tónustorzítás, hogy vagyok inkább kiöregedett popsztár, de a manírjaim nem adom, azokhoz ragaszkodom. Gime, tedd meg, hogy készítesz egy sallangmentes verziót is. (hegyi)