Feladatmegoldás

Nagyon határozott gondolatot vélek, vagy sejtek a kép mögött, ami, mint egy fő motívum, fel is tűnik a képen, de az a helyzet, hogy a nagy szemérmességben, mivel a környezetet lehagytad, ezért nincs viszonyrendszer, nincs mihez képest felépüljön ez a történet. Egy gumikesztyűs kéz egy szivaccsal, egy tálban valamilyen folyadék, és valamit mos, de innentől kezdve nem tudok továbblépni. És most nem akarok a leirattal foglalkozni, mert a leirat, az a megúszás, tehát, ami nem került a képre, azt a leiratban majd elmondjuk. De annak, amit a leiratban közölni akarsz, azért a képen legalább valamilyen irányként fel kellene, hogy tűnjön. Szépek a fények, szépen, plasztikusan dolgozol, izgalmas az egész kérdéskör, amit felvetsz. Elindít az emberben egy érzést, egy gondolatot, de mivel nem kapunk mankókat, így nem tudunk mással elkezdeni foglalkozni, mint azzal, hogy miért van ráhúzva a gyűrű a gumira. Ez egy valós kérdés, de azt gondolom, hogy attól válik ez ilyen hihetetlenül fontossá, hogy már másba nem tudunk belekapaszkodni. Nem tudom, hogy hoz-e olyat az élet, hogy megismételhető-e ez, mert nagyon érdekes és nagyon fontos lenne, hogy ezzel dolgozzunk még, hogy valamilyen szinten tovább merjél lépni. Nem lehet mindig a biztosig jutni csak, át kell tudni lépni a bizonytalanba, át kell tudni jutni abba a térbe, abba a mezőbe, ahol már ugyan a bőrünket visszük a vásárra, de ez nem megúszható, mert itt jönnek aztán az igazi üzenetek és értékek, amik nem olyanok mintha, hanem valóban azok, amik. Azt hiszem, hogy nem tudom én ezt jobban elmondani. Összefoglalva csak annyit tudok mondani, hogy miközben a gesztus jó, és az egész nagyon hatásos, közben azt gondolom, hogy nem jó a műanyag edény, egy régi lavor hatásosabb lenne, nyilvánvalóan jól megválasztva azt, hogy milyen nézőpontot keresünk, de a környezet fontos. Attól még nem kell kiadnod a szereplőidet, attól még nem kell őket hülye helyzetbe hozni, hogy valamennyit mutatsz ebből az egészből, hogy az ember el tudjon indulni, és konkrét dolgokhoz tudja kötni az élményeit. A fotográfia azért nem az irodalom terepe, hogy beleférjen ez a fajta elrajzoltság. A fotográfia ennél lényegre törőbb. Az a bajom, hogy amit én ebből sejtek, amit én ebből érzek, arra azt kellene mondjam, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás. De ritkán vagyok ilyen nehéz helyzetben, hogy most mi a fenét kezdjek ezzel az egésszel, mert, ha azt mondom, hogy ez egy 3 csillagos lecke, azzal az a baj, hogy ha valaki idejön, és csak ránéz a képre, az nem biztos, hogy fogja érteni, hogy ez most miért 3 csillag, amikor ennél kézzel foghatóbb képeket esetleg kevesebbel jutalmazok. Nem tudom, hogy mit csináljak. Ha az jó, én most 1 csillagot adok, mert az irány jó, de azt kérem, hogy ha lehet, akkor ezt ismételjük meg. Ha ez rendesen körül van járva, akkor ez egy abszolút 3 csillagos téma. Talán érted, hogy itt most nem arról van szó, hogy a te erőfeszítésedet ne venném tudomásul, és ne tartanám nagyra, hanem arról, hogy nem lehet ennyi kétséget hagyni, mert ahhoz túl konkrét az üzenet. (hegyi)
értékelés:

Lírai, szép, de unalmas. Tényleg fantasztikus az a színvilág, amit itt megfigyelsz, de ez nekem így most kevés a boldogsághoz, mert nem történik túl sok minden ezen a képen. Ott van egyébként a két főszereplőnk, tehát rajta van az ott a képen, csak valahogy annyira távolról szemléljük őket, hogy nem komolyan vehetők. Úgyhogy most vagy elkezdünk velük foglalkozni, de akkor közelebb kellene menni, vagy a fene tudja, akkor valamit találj ki, ami mozgalmassá teszi, mert az árnyjáték elindul, de nagyon vékonyan. Ismétlés. (hegyi)

Az elgondolás jó, és egyébként a ritmus is. Azt én értem, hogy ebben az egészben a hajó, meg a kacsa hogyan szerepel. Hozzátenném, hogy van egy negyed-félfoknyi eltérésünk a vízszintestől a horizontnál, ez nem annyira jó, de ez kiküszöbölhető. Azt tudom mondani, hogy maga, a ritmus jó. Én nem csinálnám ezeket a vignettálásokat, tudom, hogy divat, de pont ettől nem jó. Lehet maszkolni. Más a maszkolás, amikor valamit körberajzolok, a határvonalat életlenítem, és utána ott elkezdek játszani a tónussal, és más az, amikor azt mondom, hogy rárakok egy effektet, körbe vignettálom, és aztán majd lesz valami. Ettől van az egésznek egy filmes hatása, én ezt értem, és itt főképp az ilyen szuper 8-as filmes hatásra gondolok (70-es évek vége), de nem lehet ezt ráhúzni mindenre. Itt nem érzem ennek annyira indokát. A színeket jól roncsolod, azzal nincs baj, de ha még ezt a vignettálós őrületet is ráteszed, attól már nekem az egész elmegy egy ilyen fecsegésbe, túl van dumálva. Hagyni kell szépen az egésznek a líráját magában dolgozni, a hajó, meg a kacsa megoldja. Tudom, hogy a giccset akartad visszavenni, hogy erősítsd egy kicsit a drámát, de nem kell. Néha hagyni kell ám azokat az érzelmeket megszólalni. Nagyjából ennyi. (hegyi)
értékelés:

Értem én a provokációt, nincs azzal baj, ha annak van esztétikai megjelenése. Gyönyörű lenne a kaktusz ezzel a vízköves tányérkával, de ez a hamutartó nem ellenpontja ennek az egésznek, nem visz tovább, és nem érzem azt, hogy esztétikailag bármit megoldana. Az egy másik kérdés, hogy ha ez a hamutartó csurig van, úgy, hogy kis tüskeszerűen már szinte ki tudnak folyni a csikkek, akkor azzal lehetne valamilyen párhuzamot hozni a formában. De itt nincsen formai párhuzam. Márpedig engem ne akarj meggyőzni arról, hogy a rák majd a tüdőmben tüskét növeszt. Szeretem az ilyen metaforikus elgondolásokat, de akkor ezt tessék megvalósítani képben. Egyelőre ez csak duma. Két eset lehetséges: Az egyik az, hogy csinálsz erről a kaktuszról egy szép csendéletet ezzel a vízköves tányérral, és hagyod a francba azt a hamutartót. A másik az, hogy kimész a buszmegállóba csikkeket gyűjteni - ne nagyon elázottakat gyűjts most itt az esőben -, és megcsinálod ezt az egészet, és berendezed rendesen. Mindenféleképpen kérek ismétlést, vagy így, vagy úgy. (hegyi)

Egyetértek a leckebesorolással, mert máshová nem biztos, hogy érdemes lett volna besorolni, és én a képet is szeretem. Ha én csináltam volna, biztos vagyok benne, hogy levágtam volna a kép jobb oldalából azt az egy ujjnyit, meg alul is figyeltem volna arra, hogy ha ott elindult valamilyen forma, akkor azt vagy határozottabban bekapcsoltam volna, és akkor az legyen jelen, vagy pedig levágtam volna. Ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és ezt jól megoldja, mondom, ezzel a vágási kérdéssel azért valamit kezdjünk, de a megfigyelés tökéletes. Engem nem zavar az, hogy ez ennyire sötét, az se zavar, hogy csak a lakat csillan. A filozófiai okfejtéseket olvastam, és nagyon örülök annak, hogy megmozgatta a fantáziátokat ez a kép. Számomra érthető, hogy miért van ez nyitva és zárva egyszerre, hiszen a lakat zárva van, a kapu meg nyitva, mert látjuk azt, hogy a lakat nem tölti be a funkcióját. Szerintem erről van szó, és talán ennél nem bonyolultabb. Az igaz, és egy jogos felvetés, hogy ha a címből indulunk ki, akkor a nyitva verziót jobban kellene ábrázolni, tehát akkor le kell mondani arról, hogy ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és akkor tényszerűbben kell ábrázolni azt, hogy többet adva a jobb oldalon van egy olyan tér, ahol szabad az áthaladás, így akkor érthető lenne a nézőnek is. Ettől függetlenül nagyon jó iránynak tartom ezt, és annak kifejezetten örülök, hogy Alexandra áttért a sportról ebbe az irányba, úgyhogy én bátorítanám őt, ezért most erre megadom a 3 csillagot, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Az alap szituáció egy tökéletes emlékkép, utazási kép. Bementünk a boltba, még két nap van a buliból, aztán hazamegyünk, úgyhogy már mindenen nevetünk, mert próbáljuk elraktározni az élményeket. A házigazdánk hátul integet, ő is szerepelni akar. Tulajdonképpen maga a szituációs játék érthető, szerethető, átérezhető. Az alap szituáció önmagában egy emlékkép. Ami ezt továbbviszi, az a technika, az hogy Ágnes ebben a tükröződő felületben látta meg ezt az egészet. És én bátorítanám Ágnest erre, hogy ezeket próbálja, használja és játsszon vele, mert ez egy jó irány. Tudom, hogy ez nem a te műfajod, meg hogy ehhez még nem vagy eléggé koncentrált, de jó lenne, ha elindulnál abba az irányba, hogy félreteszed a hülyeséget, és ha valamit így megtalálsz, mert most már ez a harmadik ilyen jelentős tükröződős játékod, akkor abból ne engedj. És akkor tedd félre egy kicsit a többi dolgot, és tessék a tükröződéseket keresni, és tessék azokkal dolgozni, azért, mert ahhoz, hogy minőségi változás jöjjön, a mennyiségre szükség van. Egyszerűbben fogalmazva, kilóra még meg kell csinálnod ötven ilyen képet ahhoz, hogy az ötvenegyediknél valami beugorjon majd neked, hogy ez mikor és mitől kezd el működni. Ezek egyelőre még talált gyöngyszemek, ezeket egyelőre még nem te csinálod, hanem a véletlen. Tessék ezeket gyakorolni ahhoz, hogy később a kezedben legyen rutinként, és hogy az agyadban és a lelkedben is ezek jelenjenek meg belső kihívásként. (hegyi)
értékelés:

Az a baj, hogy én már láttam rólad sok tükörben készült önportrét, most ez nincs végiggondolva, hogy mire akar kifutni. Valahogy határozottabban kellene eljárnod a képalkotó eszközzel ahhoz, hogy számomra is, és a néző számára is egyértelmű legyen, hogy itt most arról akarok beszélni, hogy erőszak áldozata vagyok, vagy arról, hogy melankolikus vagyok, vagy arról akarok beszélni, hogy egy érzelmi játszmában alul maradtam. Ez mind benne van a képben, ugyanakkor egyik sem pontosan. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy én simán vágtam volna a bal oldalból egy kicsit ahhoz, hogy a füled már ne legyen rajta, mert inkább vágjuk le, mintsem, hogy ilyen részleteket elkezdjünk újból behozni a képbe, mint a hajad, meg a fülnek egy darabkája, mivel úgysem megy végig, mert nem hagytad meg a formákat. Ez nem baj, de akkor tessék határozott lenni ebben is, hogy levágom. Az őszinteséggel nincs bajom. Azzal van bajom, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki pontosan szokta az érzelmi helyzeteit ábrázolni, és ezt a fajta pontosságot én most is elvárom. Már bocsánatot kérek, nem látom, hogy miért kellene bizonytalankodnunk, maga ez a kép ezt nem indokolja. Most a technikáról nem nagyon beszélnék, majd egyszer lehet, hogy az Évát a térdemre fektetem, és elfenekelem az utómunka hiánya miatt, mert ezen a szinten tartó alkotónál azért kezd elvárás lenni az, hogy az utómunkát is elsajátítsa és végigcsinálja. Éva, ha azt a hosszú filmet, amit leforgattam érted, és azt is érted, hogy é r t e d haragszom, akkor én most azt mondom, hogy ezt tessék megismételni, gondolom, megvan ez az álarc. Gondold végig azt, hogy mit akarsz üzenni vele, és arra feküdj rá, és üzend azt. A fotó igényli egy kicsit az elrajzolt, erősebb hatásokat, így ha nagyon finomkodunk, lehet, hogy elcsúszunk. Ezt vedd figyelembe! (hegyi)