Feladatmegoldás

Úgy érzem, hogy ez a kép bizonyos tekintetben közelebb van a megoldáshoz, mint az előző, mert értelmezhetőbb, hogy a kép bal felső sarkánál nyitottunk egy új teret, és ott van egy kis kertkapu, tehát, adunk egy mélységet ennek az egésznek, talán még egy kicsit nagyot is, de adunk, és ez jó. Ugyanakkor azt mondom, hogy ennek a képnek az a címe, hogy a Kert törpéje, és nem a Törpe kertje, ugyanis a nézőpont megválasztás az nem nagyon szerencsés. Ha ez innen van lefotózva, akkor oda kellett volna menni sajnos, és a levelek nagy részét a törpe körül ki kellett volna szedni ahhoz, hogy ez élni tudjon, és hogy ne az legyen, hogy egy rendetlen kertben van ez otthagyva. Egyszerűbben fogalmazva, ha ez egy leíró jellegű képe egy kertnek, akkor a kertet kell esztétikusan ábrázolnom. Bizony-bizony, akkor oda kell mennem, ki kell vennem azt a pár levelet, ami nem szép, ami furcsán világít mondjuk ott fent a borostyánnál, tehát, akkor ezzel kellett volna kezdeni. A másik verzió, ami egyébként hozzám közelebb állna, az az, hogy eleget teszünk annak, amit a cím akar sugallni. Igen ám, csak akkor ugyanazt kell csinálni, mint a kisgyerekkel, vagy a kiskutyával, vagy a kismacskával, hogy nem fentről lefelé kommunikálunk, ez itt ugyanolyan igaz. Nem véletlenül vannak ezek a leckék, és itt bukik le, hogy ha az állatos leckét nem csináltam meg jól, vagy a gyerekkor leckét nem értelmeztem, akkor az visszaüt, hogy akkor egy másik leckénél hasonló arány problémáim lesznek. Ha bele akarsz vinni egy mesébe, akkor az a törpe ott nem törpe, az a törpe e törpe szempontjából attól törpe, hogy minden más óriási, nem attól, hogy a törpe kicsi. Nem tudom, hogy ez a viszonyrendszer így mennyire érthető. Tehát mindennek óriásinak kell lennie, a törpének pedig normál méretűnek ahhoz, hogy a törpe világába érezzük magunkat. Most itt van egy szerencsétlen nyomorult, hát, ennyi, nincs túl sok közöm hozzá, márpedig fontos, hogy ha azt szeretném, hogy a néző emlékezzen a képemre, akkor emlékezetessé kell tenni, meg kell ezt oldani. (hegyi)
értékelés:

István, az a helyzet, hogy én értem ezt a képet, lehet, hogy félre, lehet, hogy rosszul. Tudok adni egy értelmezést, és meg is fogom tenni, de egy kicsit az a baj, hogy túlságosan személyes az üzenet. Azt hiszem, hogy ez a kép nekem szól. Mondd, ha nem így van! És ez a bocsánatkérés részedről jön, és elmondod nekem azt, amit amikor elmentünk egyet sörözni, elmondtál, hogy a saját tempód, a saját ritmusod, és a saját korlátaid miatt nem tudod azt a tempót hozni, amit én esetleg elvárnék, de te azért megpróbálod. Tulajdonképpen erről szól a kép is, olyan, mint egy pantomim játék, vagy volt a Grätzer Józsefnek a SICC nevű könyve, és abban voltak ilyen képi tréfák, vagy fabulák, hogy meg tudjuk-e fejteni. Én most próbálom akkor megfejteni: Itt van István, aki felteszi a kezét, egyrészt jelentkezik, hogy jelen vagyok, másrészt felteszi mindkét kezét megadóan, hogy itt vagyok, de ne akarj most ennél többet tőlem, mert beleütköztem a saját határom tetejébe a fejemmel, és kicsit fuldoklok is ebben az egészben, mint az Unicum reklám, de mégsem. Ugyanakkor jó lenne túl lenni ezen, jó lenne továbblépni, de ott akadályoz engem az a polc, sőt, nem csak a polc akadályoz, hanem az a kapcsolati rendszer, amiben én létezem, amit ez a rózsacsokor szimbolizál, lehet ezt női princípiumnak is nevezni, tehát, hogy én még magam lehet, hogy adnám is magam ehhez az egészhez, de mit szól majd ehhez a környezetem. De közben azért próbálom csinálni a feladatot. Ugye, beszélgettünk mi erről, hogy próbáljunk meg magunkról úgy készíteni önportrét, hogy akkor is aktot készítünk, amikor a testünk egyéb részei nem látszanak. Persze, ez megint egy ilyen feltételezés, hogy remélem István, hogy ez akt úgy, hogy nem mutatsz többet. Azért remélem, mert hogyha nem, akkor próbáld meg megismételni úgy. Játsszunk még ezzel! Nem tudom, hogy mennyire sikerült megfejtenem a képet. Csak az a baj, hogy aki ebben a beszélgetésben nem szerepelt, annak ez a képi megfejtés nem biztos, hogy lejön. Persze, az is siker, ha az ember a barátjának, vagy a pedellusnak, vagy bárkinek tud úgymond üzenni, és ő megfejti, mondom, remélem, hogy jó irányba tapogatóztam - ha nem, akkor jól leégek majd itt -, de mindenesetre az az érdekes ebben az egészben, hogy egy emberért is érdemes, de azért egy kicsit ennél majd többről kell szólni. Azt mondom, és ezért fogom erre megadni a 3 csillagot és a leckemegoldást is, hogy egyébként jó az irány. Lehet, hogy mindahhoz képest, amit eddig mondtam, furcsa lesz most az, amit mondok. Azért jó az irány, mert keresed azokat a párhuzamokat, hogy amit te gondolsz, annak mi lehet a képi megfejtése. És én azt gondolom, hogy ez egy jó dolog egy analitikus, elemző elmének, hogy úgymond csinál egy ilyen, mint régen voltak ezek a szótárak, hogy angol-magyar, és az ember írta a kis kezével a vonalas füzetbe, és most nagyjából hasonlót érzek itt is, hogy ezt a fajta szótárat akarod magadnak felállítani, és ez jó. Legalábbis az ember biztonságérzetét tudja növelni, hogy visszakérdez, hogy na, ez azt jelenti? Igen, azt. Akkor szuper, ezt kipipáltuk. Remélem, hogy tudtam segíteni, várom a folytatást István, és értettem a kézfeltartásodat, nem vagyok türelmetlen... nagyon... (hegyi)
értékelés:    

Való igaz az, amit az Éva mondott a rádióadásában is, hogy én a Facebookon már láttam ezeket a képeket, és én voltam az, aki rákiabált Évára, hogy tessék feltenni. Értem én, hogy saját magától ezt nem tette volna ide, és azt is értem, hogy miért. Ez egy teljesen más szintű befogadást igényel, mint amiket a leckék általánosságban közölnek. De ez nem baj. Nem azt mondom, hogy ez mindenki felett áll, és hú, de kafa, arról szeretnék csak szólni, hogy más befogadást igényel egy teljesen nonfiguratív, absztrakt történet, és annak a megfigyelése, hogy mire teszi a hangsúlyt az alkotó, hogy ezt az egészet hogyan kezeli. Ha a bárányfelhőkről lehet gyönyörű műsort csinálni, meg lehet róla gondolkodni, akkor szerintem ez sem más, mint a bárányfelhők világa. Tessék belemerülni ebbe az egészbe, ebbe a világba, amit Éva ide rakott, és azokat a részleteket megfigyelni, amiket ő nekünk úgymond tálcán felkínált. Azt kell mondjam, hogy nekem egyébként ez egy három képes ügy, és én a harmadik képet kihagynám, mert az valahogy nekem billeg ebben a dologban, de az első és a második – főképp a második – zseniális megfigyelés, és a többi is rendben van. Tessék csak megnézni ezt a negyedik képet. Rögtön a kép közepén ott egy arc, és néz rád. Egészen fantasztikus részletekre tud az ember rácsodálkozni ilyenkor. Nem kell, hogy ez másról szóljon, az absztraktban megjelenő esztétika ez, és ezt a kép, és ennél nem kellene többet várnunk, itt nem arról szól a dolog, hogy ebből egy egész vasüzem lelki életét fel fogjuk tudni dolgozni. Nem. A magunkét fogjuk valamilyen szinten talán, ha hagyjuk, hogy ez az egész rezonancia hasson ránk. Én ennek nagyon örülök, úgyhogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

A megfigyelés tudom, hogy honnan jön. Valamelyik rádióadásnál volt itt egy helyzet, aminél Ágnes itt volt, és még szóvá is tette Jóska lábujj összefonási gyakorlatát, az volt nagyjából hasonló, ezért örömmel és érdeklődéssel láttam viszont. Amivel megint problémám van, az a világítás és a fénytani helyzet. És újból és sokadszor. Én bírom, úgyhogy addig fogom mondani, amíg nem látok változást. A tónusrenddel van problémám. Takard le a kép bal alsó sarkát, és egyből fogod látni, hogy miről akarok beszélni. Az a belső titok, az a belső megfigyelés, ami ott történik belül takarásban, azt érvényteleníti az, ami az alsó résznél történik. Erre tessék azért odafigyelni. Nagyjából ez igaz az átellenben lévő sarokra is, de jelen pillanatban az kevésbé zavaró. Nyilvánvaló, hogy ha ezt elkezded visszavenni tónusban maszkolással, akkor a felső rész is változni fog. Voltál photoshop táborban, ezt is elmondtam. Nem nagyon szoktál reagálni Ágnes az elemzésekre, és ezen nagyon meg vagyok lepődve, remélem, hogy nem azért nem reagálsz, mert nincs mit mondanod rá. Szóval, számon kérem azt, amit ott mutattam, mert ott volt szó a maszkolásról, tessék csinálni. Ez most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Megint azt mondom, hogy valamire ráfókuszálsz, mint az előző gumikesztyűs kéznél, és ugyanazt érzem, hogy kiragadsz valamit a maga kontextusából, és felmutatod, mint önálló entitást, de ez ettől még nem biztos, hogy mindenkinek értelmezhető. A képnek önmagában működnie kell, és utána minden más már csak díszítés. Erről a képről így önmagában én meg nem mondanám, hogy ezt egy házi kedvenc csinálta. És én értem, hogy nem egy könnyű dolog ezt lefotózni, nálunk a tapétával csináltak ilyet a macskák - mondjuk nem csodálom, mert a tapéta a legundorítóbb dolog, amit az ember kitalált, tehát nem vagyok meglepve, hogy ők ezt leszedik, mert én is így vagyok vele, én is letépem -, de most ez így önmagában kevés nekem ahhoz, hogy ebből nekem kijöjjön egy sztori. Kedves, aranyos a leirattal, de önmagában, ha csak a képet nézem, nem tudom, még az is felmerül, hogy egy rágcsáló rágta meg, de az sem egyértelmű, hogy az egy fal, vagy szivacs, vagy sajt, amit megreszeltél, vagy mi a fene akar ez itt lenni. Azért mondom ezt így most, mert azt kell pontosítanunk, hogy mi az, ami a fotó tere. Ugye van a belső tér, a kompozíció, de van a külső tér, az is fontos, hogy mit hagyunk le. Itt most túl sok minden marad le a képről. (hegyi)

Nem nagyon értem ezt a képet. Ülök itt, a monitor előtt, most már sokadszorra, és nézek ki a fejemből, és próbálok megfejtést keresni arra, hogy ez miért lett lefényképezve. Valószínű, én legalábbis arra felé tudok elindulni, hogy a járdán történik valami, ami neked érdekes, de akkor miért nem azzal foglalkozunk, mi a francot keresünk a felső régióban? Nem látom, hogy ezzel mi van, nem tudok most ezzel mit csinálni. Nem áll össze a történet, formák vannak félbehagyva, az áttűnéseknél olyan fényviszonyok vannak, amik elviszik a figyelmet. Lehet, hogy ez a világ legjobb képe, csak én nem tudok vele mit kezdeni. Értsd, hogy nem tudok hozzá kapaszkodót találni, hogy ezzel mit kezdjek. (hegyi)