Feladatmegoldás

Egyetértek a díjazóval, ez valóban egy nagyon erős és elgondolkodtató üzenet. Ez akkor is igaz, ha a kivitelezés slendrián. Egy ennyire szikár konstrukciónál nem engedhető meg az, hogy dőljön a horizont, hogy perspektívában kiforduljunk a képből, még ha ennyire keveset is, mint itt, de megtegyük. Ráadásul, azt gondolom, hogy a tónusrend sem tökéletes, mert túl sok ez a fáradt, koszos szürke benne, és nem ellensúlyozza az egésznek a dinamikája. Eközben a megfigyelés 100 pont, és úgy vélem, ez a lényeg, mert a megfigyelés az, ami ösztönös, és ez az, ami nehezen tanulható, a technika viszont elsajátítható. Attól félek, és a gyakorlat sajnos azt igazolja, hogy ez a félelem nem alaptalan, hogy ezek abból adódnak, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, és nem adunk elég időt magunknak, hogy egy-egy élmény átszaladjon rajtunk. Lehet, hogy itt nem is volt idő rá, mert jött a gyerekcsoport, és két perc múlva már elfoglalták a medencét, sokféle indokot el tudok képzelni, hogy miért nem voltunk gondosak azzal, hogy pontosan oda álljunk, ahova kell, és hogy egyenesben tartsuk azt a gépet. Sajnos ebből csak egy rész az, ami korrigálható, mert hiába hozzuk egyenesre a horizontot, mivel nem pontosan jó helyen álltál a masinával, csak egy lépést kellett volna elmozdulnod, és máris működött volna a dolog. A jó meglátások és ötletek, ha elvéreznek a kivitelezésnél, akkor sajnos, például egy pályázatnál, kiesnek a rostán, mert lesz olyan ember, aki arra is ügyelni fog, hogy ezeket az úgymond kötelező köröket is végigfussa. Tudom, ezek olyan nem szeretem dolgok, mert azt gondoljuk, hogy elrepül a kismadár. Én meg azt gondolom, hogy a fenét repül el, ha meg elrepült, hadd repüljön, akkor majd megjön máskor. Nem szabad engedni a minőségből! (hegyi) értékelés:

Hinta

Az a helyzet ezzel a képpel, hogy későn értél oda. Akkor kellett volna ezt exponálni, amikor még van annyi fény, hogy az a két ember, aki a füvön áll, még megmaradjanak értelmezhető figurákként. Akkor igen, de ez így most nem tudja azt a hatást hozni. Ráadásul megint azt mondom, hogy pontatlan a vágás, felül is és alul is vágható lenne, nem nagyon értem, hogy miért hagytál az égnél fél centis csíkot, nem nagyon értem, hogy miért van alul is, a fűnél ez a plusz hozzáadás. Szóval ez nekem kompozícióban nem százas. A látvány rendben lenne, ha 15-20 perccel korábban exponálsz. (hegyi)
értékelés:

De jó volt gyereknek lenni

Elég szürreális a háttérben az a figurális megoldás, az a történet, ami ott létrejön, gondolom, világsztárokat akartak megidézni, talán Jimmy Hendrixet látom, Deák Bill Gyulát, Schwarzeneggert, meg nem tudom még kit. De most ennek az erejét, és annak a bemozdulásnak az erejét, ami egyébként egy jó kiindulási alap lenne, itt az előtérben álló két szerencsétlen nekem lerontja. Úgyhogy ha már, akkor nyugodtan vágd le a lábaikat, mert nekem azokra nincs szükségem. Ott, ahol a fém lépcsősor véget ér, simán vágható lenne ez a kép. Akkor sem mondanám, hogy száz százalékig meg lennék vele elégedve, de akkor legalább formailag feszesebb lenne az egész. Azért ez most nem olyan erős gyermekkor megoldás. Akkor lenne ennek hatása és ereje, ha hagynád a teret, hogy kihozza magából a legtöbbet, és ez az által lenne elérhető, ha ez a két ember tényleg ott a semmiben állna. Hogy van egy ilyen vurstli valahol a prérin, és van két már nem olyan nagyon fiatal, de azért még a gyermekkorával valamilyen kapcsolatot tartó felnőtt, akik nézik ezt a forgatagot, felismerhetetlen forgással - tehát a hosszú záridővel abszolút egyetértek -, és ábrázolnád azt, hogy ők magányosak. Akkor igen, akkor lenne hatása! Ennyire szűkre vágva ez a dolog nem tud működni. (hegyi)

haj
haj

Két képet kapunk, és megint felmerül bennem a kérdés, hogy miért kettőt. Ad-e ez valamilyen továbblépést, felelnek-e egymásra ezek a képek úgy, hogy ez a kommunikáció a két kép között folyamatos, és dinamikus maradjon? Én úgy érzem, hogy nem. Másról beszél a két kép, de ahhoz túl nagy a változás, hogy csak egy pici elmozdulással folyamatossá tegyük ezt a billegést, viszont ahhoz meg kevés, hogy egy történetnek a kezdő és a végpontját kapjuk. Ha ezeket nem tudjuk megoldani, akkor nem tudom, hogy miért van két kép, és inkább azt érzem akkor ebből, hogy valamiféle bizonytalanság van, hogy melyik kép az, amelyik erősebb. Ha engem kérdezel, akkor az első, mégpedig azért, mert az tónusban rendben van. A második képnek a jobb oldala nagyon kivisz ebből az egészből, nem tudok úgy fókuszálni, ráadásul ez a tincs, ami magába visszafordulva egy körformát hoz létre nekem kevésbé izgalmas, mint azok a vonalak, amik úgymond kifutnak a felső képből, az nekem izgalmasabb. Úgyhogy, ha választani lehet, akkor az első képre teszem le a voksom. Megint azt mondom, hogy jó irány, jó ötlet. Tessék bátornak lenni, működik ez önmagában is. Megadom a 3 csillagot az első képre. (hegyi)
értékelés:

Önkép II.

A megfigyelés jó, de nem nagyon értem, hogy a kép baloldalán miért hagyod, hogy az a forma tovább folytatódjon. Az árnyék sem tökéletes, a térbeliségét sem biztos, hogy jól ábrázolja. Elindul egy újabb forma a válladdal, ami nem biztos, hogy nekem kell. A háttérben újból úgymond kinyílik ez a zöldes viszonyrendszer, de a kép jobb oldalán ez egy értelmezhető és jó ritmus, a bal oldalán viszont túl sok szükség erre nincs. Egyszerűen fogalmazva, ezt a képet a figurának az orránál elvágtam volna. Elég ebből egy fél, és akkor egy értelmezhetőbb helyzet lenne azzal együtt, hogy nagyon jók azok az átlátások, amik mögötte történnek ezekkel a díszbokrokkal, meg a kis rózsafejekkel, meg a virágokkal. Szóval, én azt gondolom, hogy az a része jó, és a rajta nyugvó kéz is jó, de nincs szükségem arra az árnyékokkal szabdalt részre, mert komorabb, szürkébb, és hatásában gyengíti az egész képet. (hegyi)
értékelés:

Lábak

Várakozó fiatalok az Oktoberfest után.

A megfigyelés jó, a kivitelezéssel nem tudok egyetérteni. Hogy ez mobiltelefonnal készült-e, vagy mivel, azt nem tudom, de sajnos itt a minőséggel nagyon komoly problémák vannak. Nem értek egyet a visszalépéssel. Itt most az eszközhasználat nem adekvát. Ha ez digitális géppel készült, és úgy lett ennyire zajos, akkor viszont kérdés, hogy mit szúrtál el a beállításokkal, mert ez így nekem most valahogy nem áll össze. A gondolat jó, bár nekem kicsit sok a manifesztum, tehát azok a megjelenések, amik kivisznek a történetből. Talán, ha egy ilyen sörtartó kartondoboz van, akkor az elég is lenne, de az, hogy a másik lábnál is van egy sörös doboz, meg még valami hátizsák, és még belóg valami a másik oldalon, ez nekem már egy kicsit sok a jóból. A megfigyelés pontos. De hogy ezt miért ünnep, azt nem nagyon értem, hogy abba mi az ünnepi, hogy különböző lábmelegítőkkel jelennek meg az emberek, ebből nekem az ünnep nem nagyon jön ki. (hegyi)
értékelés:

ősz

Nagyon érdekes ez a színpadi tér, amit mutatsz. Valahogy a reményről beszél, és a hatás abból adódik, hogy az előterünk sötét, és világosabb helyzet felé mozdulunk. Azt sajnálom, hogy az égnél mégis kilyukad a kép, talán, hogy ha kevésbé lenne jelen, ha egy olyan helyszínt keresünk, ahol megtalálható ez a fényviszony, de az eget nem látjuk, akkor jobban tudnánk koncentrálni a kép középpontjára. Azt még hozzátenném, hogy nem tudom, hogy azon kívül, hogy ez fénytanilag ennyire határozott, vajon maga a helyszín is az-e? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert biztos van valami érzelmi kötődés ehhez, de ha ennyire határozott eszközökkel dolgozunk, akkor a környezet nem lehet sematikus. Márpedig ez eléggé az. Ennél egyénibb környezeti helyet kell keresni, tehát a feladat adott, pontosan jól érzed azt, amit a világításról tudni kell, ugyanakkor a kompozíció és a tér rendezés még nem tökéletes. Az, hogy keresztben fekszik egy fa, még kevés ahhoz, hogy ebből egy történet álljon össze. (hegyi)
értékelés:

Sziluett

Az elgondolás jó, és érdekes irányokat lehet majd itt találni. Azt gondolom, hogy mindenféleképpen pártolandó az, hogy a formákkal a maguk egyszerűségében és tisztaságában foglalkozzunk, és ehhez a sziluett nagyon jó gyakorlóterep - azokat a dolgokat, amiket tömegelhelyezésben az embernek gyakorolnia kell, talán egyszerűbbé is teszi. Én most azt mondom, hogy ennek is köszönhető az, hogy ennél a képnél most viszonylag egyszerűen, és talán érthetően tudok arról beszélni, hogy mi a probléma a tömegelhelyezéssel. Egyrészt maga a figura egy kicsit előre dől, és mivel a horizont sem egyenes, ezért az egész kép elfordult. Ha ezzel a tempót akarnám érzékeltetni, akkor ennek nem álló formátumú képnek kellene, hogy legyen, hanem fekvőnek, méghozzá úgy, hogy a mozgás irányához még hozzáteszünk legalább egy fél képnyit, tehát kiegyenlítjük ezt az egészet, és akkor ezt a dőlést, ezt a mozgást, ezt az elfordulást dinamikában egyensúlyba kell majd hozni. Ha nem ez a cél, hanem valamilyen nyugalmas, statikus helyzetet akarok, akkor viszont vissza kell hozni az egyeneseket. A másik az, hogy az utómunkánál fontos arra figyelni, hogy ne jöjjön létre olyan tömörítési hiba, ami, megint azt mondom, hogy a kép élvezetét csökkenti. A nagyon kontrasztos átmeneteknél lehet látni, hogy a feketéből a szürkébe úgy ugrik át a tónus sok helyen, hogy közben egy fehér, szellemképszerű hatás van. Ez tömörítési kérdés, érdemes erre odafigyelni. A harmadik az, hogy az élességgel is csínján kell bánni. Tehát, ha sziluettel dolgozunk, akkor nem alkalmazhatunk kicsi mélységélességet, méghozzá azért nem, mert bizonytalanná tesszük a kontúrokat. Most hátul, a hajnál, vagy a fejtetőnél lehet ezt a legjobban megfigyelni. Azt tudni kell, hogy a sziluett abszolút két dimenziósra vasalja ki a fő motívumot, ebből kifolyólag nagyobb mélységélességet kell alkalmazni, hogy a hozzánk közelebb eső, vagy távolabb lévő részek is ugyanabba az élességtartományba essenek, és így, ez a két dimenzióra váltás tökéletes lehessen. Ezek azok a dolgok, amiket szerettem volna hozzáfűzni. Azonban még egy dolgot hadd tegyek hozzá, ugyanis az egy érdekes kérdés, hogy miért jobbról balra haladunk, mi az oka ennek. Van ebben némi melankólia. Tudom, ezen szoktunk vitatkozni, hogy vajon van-e annak értelme, hogy a múlt a baloldal, a jövő pedig a jobb, és a haladási irány meghatároz egyfajta dinamikát a történetben. Én hiszek ebben, hogy ennek van jelentősége, és nyilvánvaló, hogy ezek sokadrétegű, tulajdonképpen a tudatalattit célzó üzenetek, de az értéke, vagy a hatása, az mindenféleképpen tetten érhető. Hogy ez portré-e? Én azt gondolom, igen, de azért azt tegyük hozzá, hogy sok mindent vesztünk a sziluettes ábrázolással. Amit itt elvesztünk, azt valamivel majd pótolni kell. Vagy valamilyen jellegzetes ruhadarabbal, ami azt a személyt jól illusztrálja. Tehát, ha ő például kalapot hord, akkor annak a kalapnak valahol meg kell jelenni, ha ő sokat cigarettázik, akkor annak a cigarettának, tehát valamivel vissza kell hozni ezt az egyéniesítő hatást, mert különben nem biztos, hogy felismerhető lesz majd mindenkinek, és hát, azért a portrénak ez egy fontos szerepe, hogy a modellt tartsuk meg ebben az értéktartományban. Nyilvánvaló, lehetne itt példának említeni Picassot, de én mégis azt mondom, hogy próbáljunk meg először a konvencionális irányból elindulni. Ez most nekem 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen

11 képből álló képsort kapunk, aminek az az érdekessége, hogy bár érzékelhető ebben, hogy van utómunka rendesen, mégis az ízlés határain belül maradtunk, és nem ment el az egész valami vásári bohózatba. Nyilvánvaló, hogy az élmény is segített ebben. Hogy ez mobiltelefonnal készült, vagy rendes fotómasinával, az tulajdonképpen mindegy, mert az, amit látunk abszolút értelmezhető. Ami nekem furcsa ebben az egészben, az az, hogy egészen másról beszél az első kép, mint az összes többi. És itt érzek is egy kicsi problémát, ugyanis értem én, hogy van egy kiinduló pontunk, valahonnan elindulunk, valahová tartunk, és nem kell mindig mindent szájba rágni, ezzel is teljesen tisztában vagyok, de azért, ha ekkora dinamikai különbség van az első, a felvezető kép, és a többi, tulajdonképpen az egész témát tárgyaló képek között, akkor valamivel ezt be is kellene tudni fejezni. Legalább egy ilyen erős hatású képpel, és ez most nem történik meg. Mindezzel együtt tökéletes leckemegoldás, és azt kell, hogy mondjam, hogy Sándornak nagyon erős az esztétikai érzéke, és tényleg nagyon jól látja, hogy mi az, ami valamit képpé varázsol, és mitől lesz ez egyedi és időtálló, ráadásul úgy, hogy megtartja a személyes jellegét. Jókor exponált képeket látunk, és abszolút elfogadható számomra az is, hogy ez egy kicsit túl van beszélve. Ugyanis pontosan értem és érzem azt, hogy mi az, amitől egy élmény ennyire erős hatással van a befogadóra, merthogy nem akarja elengedni. Akkor sem, ha esett az eső, akkor sem, ha saras úton megyünk, akkor sem, ha viszonylag egyszerűbb tájat látok. És azért azt hozzáteszem, hogy ezek mind-mind tömegelhelyezésben és kompozícióban rendben lévő képek, ugyanis az egésznek van egy olyan sugárzása, ami arról szól, hogy utazunk, de minden odaút egyben hordozza a visszaút enerváltságát, szóval van ennek egy kicsit ilyen keserű mellékíze. Vannak számomra egészen kiemelkedő képek a sorozatban, és vannak olyanok, amik az összeköttetést hozzák létre. Egy 12. kép a végére nekem kellene. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás, nagyon köszönöm! Sándor, megint azt mondom, hogy ne hanyagolj minket, letelt az egy hónap, amíg a képeket nézted, most jó lenne, ha újból beszállnál ebbe a játékba. (hegyi)
értékelés:

Tornyok

Regensburgi tornyok

Kaptunk már egy hidas képet Ágnestől a víztükörrel, és most egy másik ilyet kapunk. Ez egy abszolút jó irány, és örülök annak, hogy ezt Ágnes felfedezi magának. Amit ott elmondtam, azt most nem kívánom itt megismételni. Annyit tudok ehhez pluszban hozzátenni, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ez az absztrakt leckébe való, sőt, biztos vagyok abban, hogy nem. És még egy dolgot hozzátennék még, ezt a képet erősebbnek érzem tömegelhelyezésében, mint az előzőt. Itt nagyon jó konstrukciók jönnek létre, ez egy 3 csillagos kép. A leckébe sorolás nem talált, és most nem fogok Ágnesnek súgni, hogy ez melyik leckébe való, már bocsánat, de ezt azért jó, ha saját maga tisztázza. (hegyi)
értékelés:

Elmúlás

Sokat néztem ezt a képet, azért mert a tónusrend nem száz százalékosan tökéletes. Van egy sarka ennek a képnek, ez a bal alsó sarka, és az ott lévő világos tónus tulajdonképpen nyit kifelé, és elviszi a fókuszt. Tessék letakarni a kezetekkel ezt a sarkot, és máris látjátok, hogy értelmezhetőbbé válik a belső történet. Nyilvánvaló, hogy a kérdés az, hogy ezt milyen mértékben kell maszkolni ahhoz, hogy ne váljon túl primerré a közlés, hiszen ennek a képnek az igazán nagy ereje abban rejlik, hogy van ebben egyfajta rejtőzködés, ez az elmúlás, a halál szemérmessége, ennek is mondhatnám. Az ember a saját érzelmi helyzetében, amikor az elmúlással, a halállal, a gyásszal találkozik, akkor az mindig valami függöny mögötti történet. És akkor nem beszélve arról, hogy az állat is, amikor érzi a vég közeledtét, akkor elbújik, elbujdokol. Sajnos, volt módom ezt a saját macskáinknál megtapasztalni. Nyilvánvaló, hogy ez csak egy értelmezési szál, hiszen ebben benne van az is, hogy hogyan válik értéktelenné és értelmetlenné maga a test. Hogy a funkcióból hogy esik ki attól, hogy kimegy belőle az élet, és tulajdonképpen a szemét szintjére zuhan vissza, és a madár, a szabadság jelképe hogyan devalválódik, vagy mocskolódik be a halál által. Ez is egy jó értelmezés. Azt gondolom, hogy tónusban is teljesen rendben van egyébként a kép. Összefoglalva annyit mondanék, hogy én hozzányúlnék ehhez a bal alsó sarokhoz tónusban, és akkor majd ez az egész működni kezd, erősebben, mint most. Ettől függetlenül ez egy 3 csillagos kép. Hogy az eltűnő világba való-e? Én azt gondolom, hogy nem. A 30. leckébe (tisztelet, búcsúzás, gyász) átteszem, az eltűnő világ ugyanis leletmentésről szól, ezt a leiratban elég rendesen kifejtjük, a kettő nagyon nem ugyanaz, a halál, a pusztulás, az már másik kategória. A 30. leckére viszont egy jó leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

Lányregény

Ez egy érdekes kép. Amit hiányolok, az a kép jobb oldalának a belakása, tehát, miközben gyönyörűen él az arc, miközben nagyon szép a könyv, miközben ez az egész rózsaszínes világ tényleg abszolút arról beszél, hogy valaki a tinédzser kora vége felé a szerelmi életét még a lányregények olvasásában éli ki, de a vágy azért már ott van a tekintetben, ez mind nagyon rendben van, ugyanakkor ez a szürkés-zöldes háttér elég furcsa. Nem azt mondom, hogy Michael Jackson posztert kellene tenni a falra, mert nem kötelezően ez az, ami az egészet megoldja, de valamilyen térbe helyezést mindenféleképpen érdemes lenne csinálni. Úgyhogy én most azt mondom, hogy ez egy 2 csillagos kép, és ha van kedvetek még ezzel játszani, márpedig remélem, hogy igen, akkor kérnék egy ismétlést, a történet egyik szála ugyanis működik, de nincsen keretbe helyezve. (hegyi)
értékelés:

Önportré

Ez itt a hervadás tündér-világa. Akartál látni szép halált velem? A Bükkös-erdő bús elégiája szép, mint a halál és a szerelem.

Nagyon érdekes a dinamika, ami a képen létrejön a felemelt karral. Sokszor kérdés az, hogy mit kezdjünk a modell kezével, hova tegye, mi az a póz, mi az a gesztus, ami természetesnek hat. Ilyenkor el szoktam azt is mondani, hogy a kéz az állát támasztja, az egy elég dekadens dolog, abban nincs nagyon erő, az olyan, mintha valakinek gerincproblémája lenne, tehát nem egy célszerű dolog, ráadásul az ökölbe szorított kéz sokszor az amputáció érzetét hozza. Én most itt azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás, valószínű, hogy szelesebb volt az idő, és a modellünk itt a saját hajába beletúrva igazgatja azt. A tekintet is jó, az arc gesztusai is jók. Az az érdekes nekem, hogy a kabát szárával, a két karjával egy nagyon jó ritmus jön létre, az egyik erénye a képnek pont ez a zaklatott ritmus. Ez az, ami pluszba hozzáad, és ettől lesz abszolút értelmezhető ez a kép, hogy milyen lelkiállapotról beszél. Nagyon jónak gondolom, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Attrakció!

Van ebben némi olyan utómunka, ami nem nagyon az én barátom, ez pedig a szelektív maszkolás, életlenítés, kontrasztemelés, ez nekem most egy kicsit sok. Tehát, nagyon belemagyarázzuk, hogy hé, öreg, ide, a kép közepébe figyelj. Valószínű, hogy az az oka ennek, hogy abban lehet bizonytalanság, hogy a néző vajon képes-e alapvetően idekoncentrálni? Persze, hogy képes! Egyrészt középre van szerkesztve, másrészt a kerékpáros tekintete, meg ennek az erőembernek a feje éppen eléggé összehozza ezt, minden ide mutat. Nyilvánvaló, hogy ennek a képnek a humora abban van, hogy nem látjuk, hogy mi az, amit ő úgymond el akar húzni, és ettől válik az egész komikussá, olyan, mint egy kaméleon, aki kinyújtotta a nyelvét, de ez nem baj. Mindattól eltekintve, hogy ez az utómunka nem áll közel a szívemhez, ez egy 3 csillagos kép, és egy jó leckemegoldás is, úgyhogy ezt én meg is adom, azzal a feltétellel, hogy azt kérem Lacitól, hogy jöjjenek még képek ebbe a leckébe is, mert tudod, egy kép nem kép. (hegyi)
értékelés:

Kié ez?

Második nekifutás.

Úgy érzem, volt értelme annak, hogy beszélgessünk erről a mappáról, és itt most egy olyan üzenetet hozott Noémi, aminek az előző képhez nincsen túl sok köze, tehát hangulatában is, és mondanivalójában is teljesen másról szól. Kicsit távolabb léptünk a témától, kicsit elrajzoltabb az üzenet, kevésbé személyes, mint amilyen az előző volt, de üzenetben sokkal hatásosabb. Itt is hagy némi kérdőjelet a dolog, hogy ez egy mappa, vagy egy fényképfelvétel, vagy egy papírlap, vagy mi akar lenni, tehát a mappaság még itt sem jön át, de ez nem baj. Nem tárgyfotót készítünk, hanem egy benyomást. Ez a benyomás itt most jól működik, nagyon jó ez a háttér függöny, nagyon szépek a gesztusok. Talán annyit hozzátennék, hogy egy nagyon pici derítéssel szemből, még plasztikusabb lenne a dolog. Nem a mappára gondolok elsősorban, hanem a kézre, tehát, a térbeliség ábrázolásához nem elég a főfény, ahhoz igazából kell a derítés, kell az, hogy valami visszavert fénnyel tényleg körbe tudjam rajzolni azt a térbeli kiterjedést, ami egyébként jellemző mondjuk akár erre a karra is. Ha hagyom nagyon egy irányból jönni a fényt, mint itt most, akkor a nagyon árnyékban lévő részek úgymond elszegényednek, tehát, gesztusukban, tónusukban, rajzolatukban nem azt a gazdagságot hozzák, mint amit egyébként ebből ki lehetne hozni. Nyilván ezen lehet utólag segíteni, bár most azt gondolom, hogy elég macerás lenne ezt itt utólag megoldani, egyszerűbb lenne ezt majd kipróbálni. Nem azt mondom, hogy ezt ismételje meg Noémi, mert ez egy 3 csillagos leckemegoldás, hanem azt mondom, hogy a későbbiekre nézve, ne elégedjünk meg azzal, hogy csak egyféle fénnyel dolgozunk. A fény a fotográfus legnagyobb barátja, és azt gondolom, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni, vagy kár esetlegesnek hagyni, hogy hát, jó, valamilyen fény besütött a szobába, és azzal dolgozom. Keresni kell azt, hogy hogyan lehet ebből még többet kihozni. Akár egy lámpával, akár egy tükröző felülettel, és ennek is, ugye, sokféle fajtája ismert egy tükörtől kezdve egy fehér kartonig sok minden szórhatja vissza a fényt. (hegyi)
értékelés: