Feladatmegoldás

A leirat azt mondja, hogy ez egy másik képkocka - én azt gondolom, hogy az első képkocka volt az ami az elfogadható irány. Ez ezzel a vágással egy emlékkép a családi albumba, nem más. Az előző képnél lévő elemzés és értelmezés az igaz és arra várok majd reakciót és megfejtést, ezzel túl sok mindent nem tudok kezdeni. (hegyi)

Ezzel a képpel az a helyzet, hogy maga az elosztás egy jó ritmusú elosztása a tárgyaknak, de hogy miért ebben a képarányban van ez megjelenítve, nem nagyon értem. Sőt tovább megyek, maga a képarány az, ami elrontja ezt az egészet, azért mert nem hagytál elég teret annak, hogy ez az egész kimozogja magát. Olyan szinten szűkre van ez fönt és lent vágva, mintha egy emlékkönyvbe akarnánk beleragasztani egy képet, hogy minél kevesebb helyet foglaljon. Megvan a fő motívum, a többi az nem érdekes. Holott pedig pontosan a főmotívum maga csak a téma felvetése és úgymond a kivitelezés az, hogy ezt a főmotívumot hogyan helyezzük el az adott térben. Tehát a teret mindenféleképpen meg kell rajzolni és itt most nem érzem azt,hogy ez határozott döntés lenne. Azt is hozzáteszem, hogy az is izgalmas lenne, ha az előterünk lenne kiemelve, az is ha a háttér, de valamivel el kellene kezdeni foglalkozni. Ami a tárgyi világot illeti, a jobb oldali mécses az, ami nekem ebből kilóg, a többi egyszerű és puritán dolog, az túl van díszítve ezekkel a vonalakkal. Én most azt gondolom, hogy ő az, aki a kakukktojás. Azt javasolnám, hogy a klasszikus csendélet megközelítést próbálgassuk. (hegyi)
értékelés:

Visszatérünk a motorkerékpárhoz, az egy érdekes dolog, hogy ez egy ennyire központi szerepet kap. Ez egy jelmez és egy színpadi helyzet is. Egyrészt a ruha miatt, másrészt az életstílussal összefüggő, fejünkben összeálló sztereotípiák miatt is. Ezt némileg próbálja enyhíteni István azzal, hogy ebbe a barnás-szépiás színvilágba rakta ezt a képet. Nem értek egyet ezzel a színezéssel, ezt most megmondom, mert ha van egy határozott elképzelésem és egy határozott gondolatom, akkor nem nagyon értem, hogy miért kell ezt ilyen szinten múltidőbe rakni. Ez a motor valami baleset során megsemmisült, vagy mi az oka annak, hogy ez nincs fekete-fehérben tartva? Ami a kép nézőszögét illeti az teljesen rendben van és nagyon érdekes ez a béka perspektíva, tulajdonképpen az is értelmezhető, ahogy a horizontot egy picit mozdítottad, hiszen a motor helyrebillenti ezt a dolgot. Amivel nem nagyon értek egyet, az a vignettálás – ezt én erősnek érzem, mert magának a kompozíciónak kell összerántania ezt az egészet és nem annak, hogy erre így rásegítek a laborban. Maradjunk annál, hogy a színnel nagyobb problémám van, de mivel ez korrigálható azzal, hogy visszább lépek egy műveletsorral és a színezés előtt meghagyom a fekete-fehér verziót, ezért ez egy 3 csillagos kép, leckemegoldásnak is tökéletes hiszen nagyon sokat mesél Istvánról, de azt is kérném, hogy erre szeretnék még valami mai irányt is kapni – és azért azt hadd tegyem hozzá, hogy az első három lecke azon kívül hogy egy bemutatkozás, azon kívül egy önismereti játék is. Ez mindenkinek jót tehet. Azoknak is akik úgy gondolják, hogy abszolút barátságban vannak saját magukkal és nyílt kommunikációt folytatva ismerik a saját mozgásterüket, merthogy a gyakorlás szempontjából fontos, hogy a bennem megjelenő érzelmeket miképp tudom képre formálni, miképp tudom képre helyezni, mert ennek a megfigyelése által fogok tudni modellel biztonságban és stabilan dolgozni és instrukciókat adni. Úgyhogy ezt azért mondom, hogy várnám egyrészt a folytatást, de mai helyzettel és kezdjünk el egy kicsit önmagunkkal dolgozni – itt elsősorban a 2. és a 3. leckére gondolok, tehát itt ez a két alappillér, amin nagyon érdekes és erős szubjektív közléseket kaphatunk. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes az, hogy nézem ezt a képet és nem enged el. Látok egy nagyon markáns tekintetet, látok egy kemény, összeszorított ajkat és mindez mégis valahol elindul valamiféle érzelmi oldás felé, magyarán érzek egy belső munkát abban, hogy miként ábrázolhatom magam, mi az optimális, milyen irányt vegyek (karakteres, kemény irányt vagy érzelmeset)? A furcsa az, hogy miközben ez egy nagyon határozott kép, mégis egy nagyon érzelmes üzenet. Úgyhogy azt hiszem, hogy sikerült megoldanod a feladatot ezzel a képpel. Azt nem tudom, hogy mennyiben érzed szükségszerűen hozzád tartozónak a szemüveget – itt most abban van szerepe, hogy azáltal hogy lejjebb toltad a szemüveget és a szemünkbe nézed, ezzel erősíted az odafigyelés, a ránk figyelés élményét. Hogy szakítasz azzal, ami az eddigi tevékenység és most oké, letoltam a szemüvegem, mondjad, idefigyelek és veled foglalkozom, és ez egy jó dolog. Megvan a 3 csillag, leckemegoldás. István, kérnék erre azért még képet – tehát nem egy képpel ússzuk meg, menjünk még beljebb. (hegyi)
értékelés:    

Egy olyan képmesét kapunk, 4 képből összeállítva, ami tulajdonképpen azért érdekes számomra, mert elérte Viki azt, hogy ne az egyes képekkel kezdjek el foglalkozni - hogy az első képen éles a virág, a másodikon elmozdult mert nő, a harmadikon hanyatt esett, a negyediken már kijött a keretből -, tehát ne az egyes üzenetdarabokkal foglalkozzak, hanem bár 4 képből áll ez a kompozíció, de mégis egyben értelmezhető. Elsősorban egyébként érdekes módon nem képileg és megint azt mondom, hogy ez ami az ereje ennek a munkának – hanem érzelmileg. Az a terület, amire ajtót nyit Viki az egy óriási nagy mező és ez a mező mindenkinek más és más érzelmi kötést hordoz. Nyilvánvaló az anyával való kapcsolat, az anyaság, az anya és gyerek viszony, ez mind-mind nagyon sok berögzült képi megoldást is eredményezhet. Egyszerűbben fogalmazva tele van az internet az anya-gyerek viszonyról szóló üzenetekkel, hát ezeknek a száma anyák napja környékén egészen megnő és hogyha ebben az irányban kezdünk tapogatózni, mi az első amit találunk? Hát a virág. Anyák napjára adj anyádnak virágot! Emlékszem azokra a suta helyzetekre, amikor az iskolában vásároltam ilyen virágot, és vittem haza, vittem a magam kis virágját nagy büszkén, hogy lám-lám én gondoltam anyámra, aztán úgy esett a dolog, hogy a virág egyszer csak kicsit megsérült, mert erősebben meglóbáltam a szatyorral és elröpült. Anyám persze így is örült és meg volt hatódva, hogy kisfiától virágot kap – valahogy mégis emlékezetes maradt ez a pillanat. Ez a kép abban erős, hogy mindenkinek képes felidézni hasonló történeteket. Szóval ehhez csak vivőhullám a virág, mert ennél sokkal többet mesél az a személyesség és szubjektivitás, ahogy ez az egész megközelítésre került. Négy hibás fotó, négy szerencsétlen kép… és aztán ehhez még hozzátenném, hogy ez a barnásvöröses árnyalat nem a szépia világa és nem ez az archaizáló világ, hanem elsősorban arról szól, hogy ez az egész egy emléknyom. És aztán fölidéződött most még egy történet, egy másik szál – szintén anyámmal kapcsolatos. Akkor már tudtuk, hogy nagyon beteg és elment Balfra kórházba. Írt nekem onnan levelet és a levélbe tett egy ibolyát, amit ő szedett ott a kertben. Nagyon érdekes volt, ahogy anyám teljesen átértelmezte ezt az élményt - mert hát lássuk be az ember nem az anyjától szokott ilyet kapni. Nem mondom, hogy nem volt megrázó mert az volt, de érdekes hogy ennél a képnél is valami hasonlót érzek – hogy ez a virág nem is Viki virága az anyjának, hanem ez anya virága Vikinek. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Ez már egy érdekesebb megközelítés, hogy ha az előzővel hasonlítom össze. Pontosan azért, mert a címmel együtt jól beszél arról, hogy az a valóság, amit aznap épp megélünk, az hogyan válhat majd a későbbiekben akár egy beragasztott családi fotóalbumnál egy sztorimesélős este központi témájává. Amikor próbáljuk megfejteni vajon ki az ott a háttérben. Hogy azok a Lajosék ott a két gyerekkel, de hát ott a keresztapám is, nézd már hát akkor még milyen fiatalosan hordta a lódenkabátot. Jönnek a sztorik, hogy igen, itt voltam és délelőtt anya befestette a fejemet korommal. Jó ötletnek tűnt, de aztán a szemembe ment és ettől nem voltam olyan boldog. Ezt azért mondom így el, mert nagyjából ilyesmi élmények tudnak ilyenkor visszajönni és hát a cím is erről beszél. Ez a része tökéletesen rendben van. Az egész olyan, mint a Hórusz archívum, hogy talált családi fotókból állnak össze mesék. Ez a kép ezt erősíti. Ebből a szempontból egy jó megközelítés. Erre megadom most a három csillagot, a sztorival együtt, de vedd úgy, hogy ez most ennek a képi megfogalmazásnak szól. Ennek ellenére hozzátenném, azért én kérek egy ismétlést. Még mindig azt mondom, mint az előző képnél, hogy Tamás, a magadéról mesélj, tedd bele magad is. Ne legyünk távolságtartóak. Nincs miért szégyellni a saját élményeinket. Nem biztos, hogy minden olyan boldog a gyerekkorban. Vissza lehet ezt idézni. (hegyi)
értékelés:

Azért itt egy lépéssel azért tovább jutunk, mint az előző képnél. Megint azt mondom, hogy a gesztusrendszer az, ami itt most erős. Van egy ilyen vagány, bandázós érzet ebben az egészben. Összejöttek a haverok, mindegyiknek ugyanolyan kutyája van és hát tulajdonképpen ez az együvé tartozásnak az egyik fő szerepe, a közös érdeklődés a közös hobbi és ez kialakíthat barátságokat. Én itt most nem is a kutyabarátságról tudnék beszélni, hanem inkább az emberéről. Az egész szerkezet egyébként erről beszél. A kézfogás itt a legerősebb és nem az, ami a kutyákkal történik, a kutyák csak díszítések. Ha pedig ezt el tudjuk fogadni, akkor van egy nehéz feladat a képen. Tónusban tartsuk az egészet, úgy, hogy a fehérek nem égnek ki. Mert most nagyon grafikaivá vált a két középső kutya megjelenése attól, hogy ennyire ki van égve tónusban. Ezen én módosítanék, mindenféleképp, mert most nagyon erősen elviszi a figyelmet ez a két, nagy fehér felület. Ettől gyengül a szerepe a kézfogásnak, gyengül a szerepe a pórázoknak, holott ezeknek van a legnagyobb szerepe és legnagyobb jelentése ezen a képen. Az irány jó, a gondolatot pontosítanám, a technikai kivitelezéssel van némi problémám. Azt gondolom, ha ehhez még hozzáveszem, hogy a vágás sem százszázalékosan szerencsés, ezt egy kicsit szűknek érzem, akkor én azt mondom, hogy ez most kettő csillag. Várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés: