Haladunk. Fontosnak tartom elmondani, hogy érdemes összehasonlítani Zoli első önportréit azzal, ami itt történik. Az egy nagy lépés, hogy megtette Zoli a kedvünkért azt, hogy levette a szemüveget. Az előző elemzéseknél ez fölmerült kritikaként, hogy mennyire tud őszinte lenni a kép akkor, ha személyes közlés közben ottmarad egy szemüveg, mint védekezési forma. Én úgy érzem, hogy ez a kép bizonyító erejű arra nézvést, hogy a tekintet, az arc nagyon fontos, még akkor is, ha a gyakorlatban ez nem biztos, hogy olyan szinten komfortos, mint a jól megszokott helyzetem, hogy mindent élesen látok, és a szemüveg ott van a kezem ügyében, tehát bármi baj történik, kapaszkodhatok bele. Tudom, hogy furcsának fog tűnni az, amit mondok, ez egyfajta korlát elengedés. Az ember mindig kapaszkodókat keres, a világban, a párkapcsolati helyzetben, a barátságában, a munkában, különféle kapaszkodókat gyárt vagy talál, és ezek könnyítik meg a hétköznapi kommunikációt. Igen ám, de akkor, amikor saját magam megfejtésén dolgozom, akkor fontos az, hogy ezeket a kapaszkodókat szép lassan engedjem el. Még akkor is, ha ettől a bizonytalanságom nő, de ez csak egy ideiglenes helyzet, mert amint elengedtem ezeket a kapaszkodókat, új területeket fedezhetek föl, új készségeket, képességeket. Ilyen kapaszkodó a szemüveg is. Az, hogy megkaptuk Zolit enélkül a segédeszköz nélkül, az abban segít, hogy talán ő is átértékelje a saját énképét, hogy milyen módon határozza meg önmagát, hogy első helyre teszi-e azt, hogy ő szemüveges. Ami a képet illeti, még mindig azt mondom, hogy van mit tisztázni és javítani, erre nézvést nagyon nagy előrelépésnek tartom azt is, hogy magával a forgással, a mozgással elmosta a hátteret, és kevésbé hangsúlyos formák jöttek így létre, kevésbé kezdek el azon merengeni, hogy vajon mi lehet azokon a polcokon. Tehát mindenképpen jó ez az irány, és az is jó ebben a képben, hogy akarva-akaratlanul, de még mindig látszik az, hogy van még hova továbblépni. Ez jó, mert amikor már bent leszünk a végcélnál, akkor onnan már föltesszük a kérdést, hogy hogyan tovább. Most még van út előttünk, ezen az úton szerintem érdekes és izgalmas továbblépni. Mire gondolok? Egyrészt arra, hogy ebből a közegből több irányba el lehet indulni. Egyrészt el lehet indulni egy abszolút sematikus vagy indiferrens környezet felé, ahol még kevésbé látszanak háttérben tárgyak, ez akár megvalósítható egy sötét lepellel, és kevesebb világítással. Elindulhatunk abba az irányba is, hogy valóban meséljen az a háttér, amit kapunk. Még mielőtt Zoli belefogna ebbe a második irányba, azért lenne jó talán az elsővel foglalkozni, mert utána elkezdhetjük majd lépésről-lépésre felépíteni azt, hogy milyen tárgyakkal, milyen környezettel, hogyan tudok magamról mesélni. Én most úgy érzem, hogy az lenne a fontos, hogy a testemmel, az arcommal, az arckifejezésemmel, a gesztusaimmal hogyan tudok mesélni. Érthető a cím, érthető az, hogy ezt milyen gesztussal próbálta Zoli megvalósítani, nyilvánvaló, azért ez a gesztus nem itt ér véget, mert egy más képkivágásban a karoknak lehetne nagyobb szerepe, mert itt most nem egyértelmű teljesen az, hogy ez egy körtánchoz nyújtott kéz. Tűnhet annak is, hogy a kamerát tartja kézzel, és még akkor is, ha ez így van, érdemes azon elgondolkozni, hogy hogyan lehet ennek a hatását (mármint annak, hogy ez egy technikai megoldás) csökkenteni. Van egy nyakig begombolt pólóingünk, ez is üzenet jellegű, hogy nem csak a ruházat mennyire fontos, hanem hogy az nyakig be legyen gombolva, de nincs nyakkendő, tehát tulajdonképpen oktalan a nyakig gombolkozás, mert az én tapasztalatom szerint ezeket az utolsó gombokat azért helyezik el ezeken a ruhákon, mert az a fontos, hogy a nyakkendőnél ne kandikáljon szanaszét a gallér. Itt most ez is egy érdekes kérdéskör. Az arc az, ami a legtöbbet meséli. Többször elmondtam, de talán nem felesleges újból megemlítenem, hogy takarjuk le a szemet, és nézzük, hogy mit mesél a száj. Ha ezt megtesszük, akkor ez az érdekesen felhúzott szájív az egyik oldalon nem biztos, hogy tökéletesen az elégedettség vagy a mosoly jele, hanem lehet kritika is. Ha letakarjuk a szájat, és csak a szemet nézzük, akkor a szem nem vidám. Tehát úgy hív körtáncba minket Zoltán, hogy nem teljesen ért ezzel a helyzettel egyet, nincs meggyőződve arról, hogy ez így biztosan jó lesz-e, és elég fáradt és szomorkás hangulatban van, legalábbis a képről ez jön le. Én azt gondolom, hogy ez egy három csillagos kép, fontosnak tartom az úton, és folytatásra kérném Zoltánt. (hegyi)
értékelés:
Felfoghatjuk ezt a képet úgy is, mint egy kettős portré, látunk egy kissrácot és egy kecskét, vagy zergét, és amit ebből a képből le tudok szűrni az, hogy a kisfiú részéről egy abszolút nyílt és őszinte kommunikáció van az állat felé, és ő ezt hagyja. A hátára tett kéz egyértelműen azt jelzi, hogy emberhez szoktatott állatot látunk. Nem egy hagyományos megközelítés ez, mert a barátságnak részterülete az, hogy miféle kapcsolatokat ápolhatunk az állatvilággal, és ebben is speciálisnak gondolom azt, hogy nem egy szokványos háziállatot látunk, hanem egy kecskéhez hasonló állatot. Amit kicsit hiányolok, az a környezet, nyilván valamilyen szituációban történt ez, és ha ezt valamilyen módon ábrázoljuk, vagy legalábbis utalunk rá, akkor az közelebb vihet a képhez, nem lesz ennyire körbevágva az egész. A sapkánál eléggé kritikusnak tartom a képhatár meghatározását, de a kép őszinte és jó. Ennél sokkal többet ebből nem nagyon lehet kihozni szerintem. Azt még hozzátenném, hogy a Barátság leckénél egy lépéssel még tovább kellene menni, tovább kellene gondolni ezt az egészet, mert itt az elsődleges saját magunk meghatározása, az, hogy mi mit gondolunk a barátságról, mi hogyan éljük ezt meg. Ha ezt valaki máson keresztül próbáljuk meg elmesélni, abban van egy adag szemérmesség, egy adag olyan távolságtartás, amivel Csabáról nem biztos, hogy sokat megtudok. Márpedig a cél az lenne, hogy saját magunkat fejtsük meg, mert ez által fogunk tudni közeljutni majd egy más személy ábrázolásánál az ő megfejtéséhez. (hegyi)
értékelés:
Nekem ez a kép egy tetszetős kép. Jó a ritmusa, jó a kompozíciója. Nagyon jó, hogy ott van ez az ágy és ennek az oszlopa és a kis függönye, a testen lévő lepel is nagyon jó, ami a feneket takarja, és akkor azt kell, hogy mondjam neked, hogy vérzik a szívem az utómunka miatt. Mert itt megint ugyanúgy, mint néhány héttel ezelőtt a hajnál, belenyúltál valamibe amibe nem kellett volna belenyúlni, amit nem értek, hogy miért matattál ott, itt most tulajdonképpen a jobb oldala a modellnek végig van rajzolva és ettől egy érdekes sráfozásos tónusátmenet jött létre, ami abszolút nem illik bele ebbe a képbe. Ezért érdemes lenne visszamenni és olyan korrekciót elvégezni, ami nem hozza ezt így ki. A másik pedig az ékszer. Ennél a képnél én zavarónak érzem a nyakláncot, a gyűrűt is, de a nyakláncot végképp. Miért nem lehet azt mondani a modellnek, hogy „figyelj, fotózunk, kérlek vedd le az ékszereidet”? Mert így óhatatlanul egy óra-ékszer üzlet reklámjának is tűnhet az egész – nagyon visszafogott reklám, nagyon ügyes, de mégiscsak menjen, vegyen aranyat a csajnak, ez kihoz ebből az egész lírából. Felépítesz valamit, ami gyönyörű és az utómunka meg a lánc nekem elviszi ennek az ízét más irányba. Közben azt kell, hogy mondjam, 100%-ig egyetértek minden egyéb részével a képnek. Hát, kár érte. Ez így most 2 csillag. Az utómunkán valószínű tudsz javítani, retusálást nem javaslok, egy nyakláncot hadd ne retusáljunk le, hanem erre mondja azt a Demeter, hogy „és visszamentem, és megbüntettem magam, és újból megcsináltam” tehát Attila, ha lehet ezt még ismételni, akkor kérnék egy ismétlést. Ugyanis az ékszer olyan, mint a szemüveg. Adott történetnek nem kötelezően része, és aktnál minden, ami idegen, küldő tárgyi kapcsolódás, kiküszöbölendő. Demeter amikor az Ádám és Éva képét készítette, már fél tekercs filmet elexponált, amikor észrevette, hogy édesanyján rajta maradt a papucs és a karóra. Szerencsére volt még pár kocka, levetette, és elkészülhetett a kép. Itt te létrehozol egy meghitt, érzékeny és bensőséges világot, finom, és erre baingg, a lánc és a gyűrű, már el is pukkant a varázslat. (hegyi)
értékelés:
Hát Oldy, nekem ez a kép tetszik, jók ezek a ritmusok. Arra nem biztos, hogy rájöttem volna rögtön, hogy az ott egy régi és egy új híd és akkor itt valami híd darabokat látok, nem biztos, hogy ezt meg tudom fejteni. Nyilvánvaló, erre te is rásegíthetnél azzal, ha hagytad volna, hogy ez önálló életet is tudjon élni. Persze, nyilvánvaló hogy az látszik, ez itt egy vágás, hogy valami darabjait elmetélték itt a bal oldalon, de annyira nem jelentős, hogy ezt jól tudjam beazonosítani. Ez nem baj, csak nekem mást üzen, mint amit itt elmondasz. De a konstrukció jó. (hegyi)
értékelés:
Ha már felbarkácsoltam a falra ezt a valódi fotóstúdió kelléket (a pótágynemű-garnitúrámat), akkor már úgy gondoltam kihasználom az alkalmat és megpróbálkozom újra az egész alakos önfényképezéssel.
Bevallom férfiasan, olvastam itt a hozzászólásoknál ami a Szilárddal kommunikációs helyzet, hogy van-e hónaljszag a képen vagy nincs, szerintem van (nyilvánvaló ez mindenkinek a saját egyéni szükségleteinek függvénye, mekkora hónalj kell ahhoz, hogy már érezze a szagát) én érzem, de nem is biztos, hogy ez a lényege a képnek. Bár a leghatásosabb és a legnagyobb flekk itt a felkarod belső része és abszolút az vonzza a szemet, még a tekintetednél is jobban. Ha ez volt a cél, akkor ezt elérted. Egy biztos, ha én csinálom ezt, akkor kevesebb fényt engedek oda és többet az arcodra mert jelen állapotában, ami a legtöbb üzenetet hordozná, az arc, az kapta a legkevesebb fényt, a combodon a farmeren több fény van, a másik karodon is végig ott van a rajzos fény, a felkaron túl is van világítva az egész, tehát minden megkapta a maga szerepét, ehhez képest bátortalan az arc. Márpedig, ha egy ilyen határozott gesztussal dolgozom, akkor nem lehetek félénk. Akkor az arcnak és az egész tekintetnek, a fejnek is ebben az egész ritmusban benne kell lennie. Úgyhogy ezt én visszaadnám ismétlésre és továbbgondolásra, hogy mit akarsz ezzel üzenni, mert az fogja megmondani, hogy kell-e pl. zokni a lábadra - egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy kell ez a 80% pamutot és 20% műszálat tartalmazó zokni. Hát nagyjából így. (hegyi)
Volt egy vitánk a hó színéről. Lehet-e a hó kék, van-e ennek létjogosultsága, ki kell-e korrigálni? Én ezt egy egészen más szituációban és egészen más attitűddel készült kép esetén azt mondtam, hogy ki kell korrigálni. Most akkor vessétek rám a követ, hogy én egy következetlen pasi vagyok: ennél a képnél nem érzem ennek szükségét, hogy ehhez hozzá kellene nyúlni. Még azt sem gondolom, hogy a háttérben lévő fénnyel túl sokat kellene matatni - talán egy fél fényértékkel lehetne kevesebb, de ez utómunkával visszavehető. Maga a helyzet, amit észrevett Zoli, és az, hogy ezt úgy tudta ábrázolni, hogy nincsenek koszok, nincsenek lehullott faágak, tehát intakt maradt maga a közlés képhatáron belül és nincsenek civil tárgyak, abszolút jót tesz a képnek. Érthető maga a madár lábnyom és annak szerepeltetése, nem tudom milyen más állaté lehet ez. Jól ritmizál, jók a buckák – az egész sztori összeállt és egyben van. (hegyi)
értékelés:
Volt alkalmam kipróbálni magamat egy koncertfotózáson. Nem gondolnám, hogy sikeresen oldottam meg a leckét, de az elsődleges célom nem is ez volt. Ez a sorozat talán segítség lehet azoknak, akik még nem fotóztak koncertet. Mint ahogy én sem ez előtt. Kiválasztottam 13 általam jobbnak gondolt képet, zajt szűrtem elég rendesen, és átraktam ff-be. Ezeket sikerült összehoznom egy 18-55-ös kitobival. A hely egy kis lyuk, fekete falakkal, egy darab piros lámpával és egy darab fehérrel. Ez utóbbi nem ment folyamatosan. Meg volt egy kis lézeres marhaság is. Jah még valami. Raw-ba kell fényképezni és legalább 16os mem. kártyával elindulni.
Egy biztos, 13 kép nagyon sok. Nem tudok olyan kiadványt, ami elbírna 13 képet és abban sem vagyok biztos, hogy ez a sztori megér ennyit. Bőbeszédűnek érzem a dolgot. Az 1. képpel nincs problémám, a 2. kép is egy jó geg, de ez geg kategória, simán elfelejteném, a 3. kép jó, lehet, hogy ezzel kezdtem vagy fejeztem volna be a sorozatot, de nem belső kép az biztos, a 4. kép rendben van és jó kompozícióban, nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó megoldás; nem tudom, hogy mit akarunk kezdeni a kép jobb oldalán ezzel a két ujjnyi flekkel, nem tudom mi célból van ott, 5. képnél kapunk egy képet a pengetésről a basszusgitárral, nekem ez esztétikailag problémás, ezt kihagynám, 6. képnél ugyanez a helyzet, nem a legjobb pillanatot kaptad el – ez a gesztus nem előnyös és a világítás is nekem zavaros, kiüti a többi a sorozatból, 7. kép abszolút jól működik, a 8. kép lecsúszott egy kicsit, nem értem, hogy miért ott fotóztad ahol, valamit kapunk a kép felső részében két ujjnyi részben, amiben nincs információ, miközben a kép aljából pont az a két ujjnyi hiányzik, a 9. kép nagyon jó megfigyelés, abszolút helye van a sorozatban, kompozícióban nem vagyok megint meggyőzve, hogy ez végiggondolt, hogy hol vágunk és mi hova került, 10. kép tulajdonképpen egy jó kép, megint azt mondom, hogy a fej fölött vannak terek, a test mögött vannak terek amik nem biztos, hogy oda valók – én az ellenkező oldalra tenném, a 11. zongorás kép jó ritmusú, bár abszolút nem a legjobb helyen van épp a keze, várni kellett volna hogy fénybe helyeződjön a kéz, 12. táncos kép abszolút tetszik és jó ehhez az egészhez, jó belső sztori, és hát nagyon jó ez az utolsó kép – abszolút felidézi a ’60-as, ’70-es évek rajongói attitűdjét, úgyhogy nagyon hatásos. Nagyjából ezt tudom elmondani, nem tudom, ebből mit tudsz kihámozni magadnak. Mindenesetre érdemes ezt újból elgondolni, hogy ez így jó-e és mennyi kép, körülbelül ezt tudtam én hozzátenni. (hegyi)
értékelés:
Sokáig vacilláltam azon, hogy most ez egy jó kép avagy sem, és mit is kezdjek, melyik részével. Nem tudtam dűlőre jutni. Azért nem, mert érdekes az is, ami a háttér és a tető között történik; a hó és annak árnyékos része és a valós világban ábrázolódott faágak közötti párhuzam, aztán az is érdekes, hogy ezt az egész tömeget lezárja a kerítés girbe-gurbasága, játékossága, de valahogy, fene tudja miért, nem nagyon találom azt, ami ezt össze tudná kötni. Talán akkor, ha utómunkában dolgoznál ezen annyit, hogy a hó felület kontrasztosabb, keményebb lehessen, akkor lehet hogy megtörténne az, ami összerántja ezt az egészet. Most valamiért nekem ezek még külön szólamok és nem együtt szólnak. Ezért nem tudok még erre mit mondani, hány csillag stb. mert valamiért nem állt össze, egyenlőre nem találom a magyarázatot, hiába nézem többedszerre. Valószínű, hogy ez itt a középső térnél - a hó felületnél - úszik el. (hegyi)
A fekete háttérrel tényleg ütősebb, hatásosabb a kép. Legalábbis nekem. De majd megmondod Zsolt a frankót. A kezemmel nem tudok mit kezdeni. Mármint a nemlátszóval. De fogadjuk el, hogy ott van az valahol a maci mögött a sötétben:) Ez biztos amúgy, mert azzal nyomtam az önkioldót :)
Nagyon örülök, hogy Zoli azok közé tartozik, akinek ha azt mondom, hogy ismétlés, akkor veszi a fáradtságot és dolgozik vele. Ez egy jó irány. Most azt mondom, hogy még mindig lehetne ezzel mit molyolni. Nagyon jó, hogy megtaláltad ezt a tónust, hogy ennyire kevés fénnyel dolgozunk, beszédes az egész. Talán a maci arcrészére egy kicsi fényt még nem ártott volna adni, és akkor már jobban értelmezhető lenne ez az egész, hiszen ő is szereplője ennek. De ez még a kisebbik kérdés. A nagyobbik a tömegelhelyezés. Én azt mondom, hogy ez nem fekvő kép. A legjobb esetben is ez egy négyzetes kompozíciós kép, persze rajtad áll, hogy mi hova helyezel el, de az biztos, hogy nem fekvő. Ettől unalmassá válik, hogy egy ilyen fekvő belső ritmust fekvő keretbe teszel. Ezen érdemes lenne elgondolkodni, mert közel járunk a három csillagos leckemegoldáshoz, ha van még energiád ismételni egyet, meglesz az. Figyeld meg és rögzítsd magadnak, hogy mennyi fény az, ami már eleget rajzol ahhoz, hogy értelmezhető történet legyen, egyébként a macihoz nagyjából annyi fény kellene, mint amennyi a kezeden van, szerintem – összemérhetővé kellene tenni. Összefoglalva, az ismétlésért mindenképpen jár egy csillag, és kérnék még egy utolsó ismétlést. (hegyi)
értékelés:
Hát Attila, most bajban vagyok ennél a képnél. Azért, mert megint belecsúszunk ebbe a glamouros játékba egyrészt (ez az utómunka, ezen lehet változtatni), másrészt van olyan része is a képnek, amit nem értek. Mi történt itt a kislány hajával? Olyan, mintha felakasztottuk volna egy zsinegre a hajánál fogva és ő ott lógna. Nem értem, hogy ott mi történt. Lehet, hogy ez valami fodrászati megoldás, de ebben a vágásban, ahogy a fejtetőnél így vágtál, érthetetlenné válik, hogy milyen hajtincs az ami belóg. Közben látszik, hogy itt elől húzódik is ez a haj (meg lett kötve stb.), mindenesetre ott valami nem teljesen stimmel. Még valami, hogy itt a főszereplő eltakarja az egyik szemét és ez egy jó játék, jó gesztus, ugyanakkor nekem kérdéses az, hogy ha már az egyik ujjánál kikukucskálnak a hajszálak és ezt a viccet elkezdtük, akkor a többi ujjához is valamilyen kapcsolódást ki lehetett volna találni. Így olyan, mintha ott az egy tincs lenne olyan furcsán odatéve. Még egy dolog. A ruha tónusai. Nem tudom, hogy ez egy fehér vagy világoskék ruha lehetett, de egy biztos, hogy tónusban most vetekszik az arccal. Ha megfigyeled és elkezdesz takarni és letakarod nagyjából azt a részt, ami a ruha, akkor egyből elkezd élni a gesztus, egyből mesélni kezd a szem, tehát minden fókusz oda vonzódik. Most ezzel a világos tónussal versenyre kel a két dolog, és innentől kezdve elkezdek a szememmel le-föl járni, a szem, a kéz, aztán lemegyek a ruhára, akkor megint onnan vissza – ott nincs sok minden amit nézegessek, akkor megint lemegyek, tehát nyugtalanná válik az egész. A felkészülésnél lehet készülni azzal, hogy legyen egy másik ruha, hogy lehessen változtatni. De ha ez nem működik, akkor a világítással, takarással kevesebb fényt engedünk a ruhára, vagy az utómunkában lehet maszkolni. Egyébként maga a gesztus jó, csak ügyeljünk arra, hogy érthető legyen ami a képen mi történik. Most ezzel a vágással furcsa az egész, groteszk, nem tudom visszakódolni. Én azt gondolom, hogy mivel a kép egy része javítható, úgy nagyjából a két csillag körül vagyunk. (hegyi)
értékelés:
Ha baj lenne a fénnyel, akkor mondom, hogy felhős volt az ég és azt a kicsit is tükrözi a hó. 2013 Sappada Olaszország.
A képnek van egy olyan hangulata, mintha egy régi képeslapot látnánk a századfordulóról. Olyan, mint a „Hargitafürdői emlék”, „Kékestetőn jártunk” és akkor küldtünk egy képeslapot haza. Ami ebben érdekes, hogy mindezt mai eszközökkel érted el. Nyilvánvaló, hogy kevésbé határozottan; mondjuk ha pont megfordítottan tennéd oda a kép bal alsó sarkában a síléceket, hogy ne a reklámokat olvassuk, akkor egy fokkal jobb lenne. A kép jobb oldalából is, mondjuk egy ujjit (ami a sítalpak mögötti nem fontos rész) le lehetne vágni. Nem is ártana mondjuk, hogy kimozdítsuk ezt az egészet ebből a centrális kompozícióból. De a képi hatások és maga a helyzet nagyon jó. Jó ez a póz, van benne humor. Amit pedig írsz a leiratnál, hogy borús volt az idő – nyilván jobban örülnénk, ha nem így történt volna, de ennél a képnél ez nem olyan számottevő probléma – inkább kompozíciós problémám van. Hajrá István, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:
Ez egy nagyon jó irány, amit látok, Egon Schiele munkáit, önaktjait tudnám hozni példának, mint lehetséges esztétikai és kifejezésbeli vonalat. Megint elindul valami a háttérben az árnyékkal és az előtérben is van kapcsolódás (itt most kevésbé érzem problémásnak, mint a vágy képednél), jó ez a dekomponáltság, az hogy ellentétesen komponáltad a teret, mint ahogy az a klasszikus megoldásoknál szerepelne. Minden rendben volna, akkor, ha kezdtél volna valamit a modelled kezével. Így most a kezek furcsák. Olyan, mintha valami marionettbábu lenne, aminek leszakadtak a zsinórjai. Nem tudom, nekem ez így most nem jön össze, tehát így ne vágjunk. Valamilyen funkciója a karoknak mindig van. Mit csinál ő most ott a két kezével? Valami történik, de nem látom, hogy micsoda. Valamiért levágtad azt, hogy ő most ott kapaszkodik valamibe vagy fog valamit kezébe, vagy nem tudom… de ezt most valamiért lehagytad. Ez az egyik. A másik, hogy arra figyeljünk oda, hogy - lehet ez most napozástól is, bármi mástól - más színtónust hoz itt az arc, mint a test. Lehet, hogy ez most a világítás differenciájától van, de ezt itt érdemes utómunkában valamelyest rendbe hozni. Ott voltál az utómunka táborban, láttad - tessék alkalmazni azt, amit ott tanultunk! Ne csak nyersen küldjünk el egy képet, hanem tessék az utómunkával segíteni ezen! Most egy kicsit olyan, mintha külön életet élne a fej és a test. Szóval a gesztus jó, de a miért az akkor derül ki, amikor már valamilyen sztori is elindul, és itt most nem a szájbarágás a lényeg. Elég lehet csak a melle előtt karba tenni a kezét, vagy a feje mögé tenni, vagy elég a képhatárhoz közelíteni a karokkal, mintha tartanának egy képkeretet, kifeszíteni ezt a két kart - tehát sok minden lehet az irány, nem akarok neked ebben konkrét tanácsot adni. Neked kell ezt megtalálni, valamilyen közlést, információt át kell tudni adni és ehhez kellenek a karok. Ugyanis az aktnál, az emberábrázolásnál az a vágás szempontja, vagyis hogy vághatok-e és ha igen, hogyan, hogy mi a közlsé fő iránya. Ha a test tömege, akkor lehet torzó, akkor vágható kar vagy láb, mert a fő "mutatnivaló" az a test. Ha arányaiban összemérhető a test és a végtagok, ha elindul valami gesztus, akkor azt be kell fejezni, nem lehet csonkolni. Vagyis a test bármely része akkor hagyható le, ha nem vesz részt a közlésben. Még valamit a végére: a test is képes beszélni, ahogy az arc is, a testnek is vannak gesztusai, ahogy az arcnak is, ezek egymással ellen- vagy kölcsönhatásban vannak, de nem elválaszthatóak. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)
Ezt a képet akkor készítettem, amikor elkerültem egy munkahelyemről, ahol 27 évet dolgoztam. Nem szerettem ott dolgozni, de a jó fizetésem ott tartott. Viszont amikor eljöttem onnan, egyfajta megkönnyebbülést éreztem, hogy már nem kell oda járnom, s egyben hiányérzetem is volt, hogy nem kellett dolgozni járnom. Ezt próbáltam ezzel a képpel kifejezni.
René Magritte megnyalná tíz ujját ezért a képért, azt kell hogy mondjam! Egyetlenegy problémám van, a vignettálás, de ahogy látom, ezt más is írta a kommenteknél, nekem az túl erős. Nyilvánvaló, ha meg teljesen kiveszed, akkor létrejön egy képeslapszerű valami, az se biztos hogy jó, tehát valamennyit benne lehet ebben hagyni, de nem biztos, hogy ennyi kellett volna - ez főleg az égre igaz. Ugyanakkor a kép maga zseniális a színeivel, formáival, elgondolkodtató ez az egész a székkel és a széken lévő fátyollal. Értem a szöveget is, ami írtál hozzá, bevallom férfiasan, nekem e nélkül is működik, de el tudom fogadni, hogy ez volt az inspiráló hatás. Szóval a lényeg az, hogy ez abszolút jó leckemegoldás és azért azt tegyük hozzá, hogy ez a magány és hiány, sosem egy statikus állapot, ez mindig egy dinamikus történet. Hol fent a kerék, hol lent. Hol élvezzük a magányt, hol szenvedünk tőle. Hol hiányérzetünk van, hol pont annak örülünk, hogy valami kikerült az életünkből. Tehát ezért abszolút jogosnak és elfogadhatónk tartom azt, hogy ezt ellenpontba tudod helyezni ezekkel a színekkel. Maga a környezet és az egész egy melankolikus üzenet lenne, de ezek a nagyon határozott színek azok, melyek az egésznek ezt a fajta időbeni dinamikáját tudják hordozni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:
Amit a képen látunk mint fő motívumok (papír, kalligráfia, festés, ecset) szépek, szépek a fények rajtuk, ha ezt a középső motívumot veszem akkor ez rendben van. Ami nincs rendben, az a környezete. Én elhiszem, hogy így készült, ebben a formában, de akkor odamegyek, összeszedem a többi ecsetet addig amíg a képet lekészítem, a háttérben lévő fa kereteket is rendezem kicsit és akkor elhiszem, hogy valami történik. Másrészt tegyük azt hozzá, hogy furcsa, mert nincs rajta a másik kéz, mert tegyük azt hozzá, hogy amikor rajzolunk, a másik kezünkkel is csinálunk valamit. Tehát maga az ötlet jó. Van egy jó kiindulási pontunk, de bizonytalan a képszerkesztés. Ennél azért határozottabb jelenléttel kell gondolkodni egy-egy képnél. Nem fognak megharagudni a szereplők, ha te mint rendező lépsz fel, és azt mondod, hogy ez igen, ez érdekel, ez nem, ezt odébb rakom. (hegyi)
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…