Feladatmegoldás

Utazás az őszbe

Október közepe, fotós találkozóra utaztam épp a suhanó magyar sinkánZEN.. a zen is meg volt, időm volt rá bőven. De egy fotós ne panaszkodjon a sebességre egy MÁV viszonylaton, volt idő megfigyelni a tájat, és még egy ilyen képet is sikerült készíteni.

Ahogy nézem a képet, az benne a furcsa, hogy olyan, mint hogyha ezek a mozgások különböző rétegekben jöttek volna létre, mintha filmlemezek egymásra lennének helyezve. Három ilyen lemezt lehet tulajdonképpen felfedezni. Az egyik ilyen lemezréteg jól érthető. Ez a réteg az út menti fa, bokrok, a zöldes – sárgás – barnás - feketés elmosott, enyhén átlós irányba futó rendszere. Aztán van egy másik réteg, ami lényegesen halványabban van jelen, nagyjából a kép közepén. Valószínűsítem, hogy ezt a réteget a tükröződés hozta létre, ami az ablakon látszik. Ezek nagyon finom vonalakkal meghúzott elmozdulások, főképp az égnél fedezhetőek fel. A harmadik réteg ami a mozgásirányra merőlegesen lévő, tulajdonképpen horizontnak is mondható képsík, itt egy viszonylag kis elmozdulás látható. Gondolatom szerint ez abból adódik, hogy maga a fényképezőgép is elmozdult, nem csak a vasúti kocsi. Ettől egy jól dinamizáló struktúra jön létre, izgalmas képi rendszer. A kép valamiért várakozással teli, de a várakozást nem teljesíti be. Egyszerűbben fogalmazva; hol a főszereplő, ez a kérdés. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egy mozgás közbeni fotót elkészíteni, bár nagyon könnyű dolognak tűnik, azért nem egyszerű elérni, hogy ez az exponálás optimális pillanatban jöjjön létre. Erre tudom azt mondani, hogy minden egyes fotográfiai területnek megvannak a szintjei - azok a szintek, amiknél már mint időtálló alkotásról beszélhetünk. Hogyha ezeket a szinteket meg kellene fogalmaznom, akkor azt mondom, hogy a belépőszint, amikor rácsodálkozunk egy jelenségre, és maga a jelenség kerül rögzítésre. A második szint, amikor már van úgymond főszereplője a témának, tehát elkezdtünk történtet mesélni, és a harmadik szint az, amikor ez a kettő a tudatosságnak azon a szintjén lép életbe, ahol mindez esztétikai formában tud megjelenni. Én most ezt a képet az első szintnél megállni látom. Maga a mozgásélmény megvan, a rácsodálkozás megtörtént, hordoz esztétikai értéket a kép, de nem történik meg a csoda abban, hogy elinduljon egy történetmesélés. Kell keresni főszereplőt! Hogy ezt hogy hozom létre, magában a tájban találok főszereplőt, vagy elindítok egy újabb közlési síkot a belső tér mozgásából, dinamikájával és a tükröződéssel, vagy a belső térről való gondolataimmal fűszerezem ezt a dolgot, már másodlagos és ez abszolút az alkotói szabadság témakörébe tartozik. Mindenféleképp igényelné ezt a kép. Amikor egy képi szenzációt önmagában úgymond megtalálunk, akkor ennek az érvényességi ideje az ami nem elég hosszú. Amikor arról beszélek, hogy a fotográfia ledobja magáról a verbalitást, akkor arról is beszélek, hogy ezeket a szinteket érdemes végiggondolni, hiszen a fotográfiánál az idő többféleképpen jelentkezik. Egyrészt az expozíciós időnél - itt például nagyon jól megfigyelhettük, hogy egy hosszabb expozíció mit hoz létre és mennyire dinamizálja a helyzetet, mennyire valószerűvé tudja tenni az élményt -, másrészt az a belső idő, ami a képen belül történik, ami úgymond a sztorinak ideje, a harmadik idő pedig a kép élettartama, úgymond kihordási ideje, ameddig ez a kép hatni képes a nézőre, aztán van egy negyedik idő ami legfőképp arról szól, hogy egy üzenet mennyire kortalan. Akkor beszélünk igazán maradandó fotográfiai alkotásról, amikor ez az összes idősík valamilyen szinten megjelenik a képen - tehát hogy ez az abszurd befagyott pillanat rögzítéséből adódó furcsaság, vagy pedig az hogy mint dimenzióelem bekapcsoljuk az időt (esetlegesen egy hosszabb expozícióval). Fontos, hogy ennek az egésznek legyen történetisége és súlya, melyben olyan üzeneteket és olyan esztétikai meghatározásokat is tartalmaz, ami nem csak a mának szól. Ha ez mind együtt jelen van, akkor a kép a falra kerülhet és nem fog onnan lepotyogni. Még mielőtt az összes Látszóteres legyintene, hogy mit akarok én ezzel a dologgal és akkor az egész egy megmászhatatlan Mount Everest lenne, nem megkerülhető és nem megspórolható ennek az egésznek a lépcsőzetes felépítése. Magyarán azt az időt, amit a tapasztalással töltünk, nem lehet lerövidíteni. Sokan azt gondolják és sok helyen tetten érhető, legfőképp a városfotósoknál, hogy azt gondolják, van egy jó masinám, jó felszerelésem, van kellő türelmem és kitartásom, valami történik a városban és majd azt lekapom, és ha a szerencse is mellém áll, fantasztikus képeket fogok készíteni. Ott hibázik a dolog, hogy a képeinél nem érthető, hogy miért fotózta le. Ez a miért az, amit az idő fog megadni. És én azt gondolom, hogy ebben nagyon jó úton járunk, János is nagyon jó úton jár. Tehát miközben azt mondom, hogy ez a kép jó megoldás és ezért egy csillagot mindenképp megérdemel, közben a történetiségét nem értjük (csak a leiratból), mivel ez a helyzet felcserélhető bármilyen más szituációval (nem egyedi, nem kiemelkedő és nem különleges), ezért nem tud ez a kép tovább lépni. Ez nem hiba! Ha kellő energiát fordít János arra, hogy mozgással kapcsolatos tanulmányokat folytasson, akkor az idő meghálálja majd a befektetett munkát. Egyszer csak varázsütésre elkezdenek a történetek is mesélni és létre fog jönni ez a következő minőség. Úgyhogy én csak arra tudok sarkallni mindenkit, hogy ne csak bele- belekapjunk egy-egy témába, hanem pittbull agresszivitással maradjunk is rajta egy-egy témán, ne engedjük addig, amíg nem érezzük azt, hogy tovább tudtunk lépni, hogy megvan a kellő tapasztalás. E nélkül nem fog menni. (hegyi)
értékelés:

Önarckep Luke Rhinehart Után Szabadon

Tovabbra is a a megvilágítással szórakozok, ámbár az ilyen közeli előtér esetén ez úgy tűnik nem oszt nem szoroz.

Akit a címben említ Szilárd, az ő művei között föllelhető a Kockavető címmel megjelent könyv és gondolom, erre utal maga a kép is. Én ezt a könyvet nem olvastam, bevallom férfiasan, tehát ezért magával ezzel az üzeneti résszel nem biztos, hogy egyelőre sokra megyek - de ez az én hiányosságom. Ami viszont a képben nagyon erős, és amit én nagyon fontosnak tartok, az az, hogy örömmel látom azt, hogy Szilárd elkezdett egy utat és azokat, amiket az előző képeknél, mint elemzés elmondtam, azokból a maga rendszerébe bekapcsolt valamit. Mégpedig azt, hogy az emberi test egy nagyon fontos üzenet, a kettes leckénél ennek kiemelt szerepe van. Most szeretnék valamit elmondani, amit én fontosnak tartok itt a 2-es leckénél. Önportrét készíteni sokféleképpen lehet. Egyrészt lehet úgy, hogy az ember azt mondja, valamilyen cselekvés közben ábrázolom magam, valamilyen szituációban (tulajdonképpen, mint egy színházi helyzetben) vagy keresem azt az irányt, ami a legtöbbet mesél rólam, az én belső világomról, és itt jön a képbe az, hogy a ruházat és a tárgyak milyen módon szerepelnek. Azért szeretném ezt elmondani, hogy ne legyen félreértés, hogy akkor, amikor én az elemezéseknél arról beszélek, hogy fontoljátok meg azt, hogy a ruha elhagyása segít-e az őszinteségén a képnek, vagy segít abban, hogy megtaláljuk a saját közlésünkben a saját erőnket, akkor itt nem az aktról beszélek. Az egy másik kategória lesz, ami szintén izgalmas, és aminél szintén azt gondolom egyébként, hogy az elsődleges megközelítés az önmegfigyelés. Ugyanis az önmegfigyelés által fogunk majd abban a leckénél is a legtöbbet elérni, amikor már majd modellel dolgozunk - de ez egy külön téma és ebbe most nem akarok belemenni, erről is szívesen mesélek majd adott szituációban. Az önportréknál ennek azért van szerepe és létjogosultsága, mert keresetlen, mert a legkevésbé manipulált. Ha innen tekintek erre a képre, akkor azt mondom, hogy nagyon erős ez az üzenet, és nagyon örülök, hogy Szilárd ebben az irányban elindult. Azért abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy tudom-e, vagy értem-e, hogy miért az arcát takarja ki. Itt van ez a kocka, ami tökéletes főszereplő, de az arányban, abban, hogy ő mint főszereplő ahogy szerepel ezen a képen és én mint, úgymond ereklyetartó, miként szerepelek, lehetne még finomítani. Ezt a kockát, most egyszerűbben megfogalmazva, sokféleképpen elhelyezhetem és mindnek megvan a maga üzenete, ugyanakkor annak is, ha az arcom elé helyezem. Így a képnek most van egy - nem tudok jobb szót - felajánlás jellege. Minthogyha egy szertartásnál tartanám ezt a kockát és ajánlanám fel a szertartás résztvevőinek vagy ennek az egész folyamatnak. Ettől, hogy nem szerepel rajta az arcom, ettől tulajdonképpen ennek a felajánlásnak az ereje is csökken (elbújok a kocka mögé). Emelhetem ezt magam fölé is, de ennek a megközelítésnek akkor lehet, hogy szerencsésebb, ha a kamera nézőpontjának a megválasztásával adok erőt. Tehát azt mondom, hogy fentről lefelé fényképezem magam ezzel a kockával, akár fogom magam és leülök törökülésbe egy kis szőnyegre - nagyon jó egyébként hogy sötétben van tartva a háttér -, tehát leülök egy viszonylag puritán és egyszerű környezetben törökülésben a szőnyegre és úgymond a gép elé tartom lentről a kockát. Lehet, hogy ennek az egésznek a hatását ez erősítené. Tehát miközben azt mondom, hogy az egyik legerősebb önportrédat látjuk, azt mondom, hogy megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is, azért gondolkodjunk azon is, hogy esetleg egy más gesztusrendszerben ez hogyan tudna működni. Ahhoz hogy úgymond jelmez nélkül vagyok jelen, jelmeztelenül, hogy ettől ne váljon akttá, ez a kocka szerintem tökéletesen alkalmas arra is, hogy azokat a részeket vagy azokat a gesztusokat, manifesztumokat takarja, amiket nem akarok megmutatni. Tehát nagyon sok mindenre jó, de mégis azt mondom hogy, ahogy az arcodat takarod, az mindenféleképp ad egy olyan élményt is, hogy el akarok bújni a kocka mögé - és ez így nem biztos, hogy egyértelműen a kocka kiemeltségét és felemeltségét erősíti. Ha gondolod egyébként a szerzőről vagy erről a könyvről néhány gondolatodat megoszthatnád itt a kommentároknál. (hegyi)
értékelés:

Fák a ködben

Téli ködös sorozat, egy kis séta alkalmával figyeltem meg ezeket a magányos fákat, és egyre inkább úgy éreztem, megérnek egy-egy képet hiszen Ők is egyéniségek.

Négy nagyon szép képet kaptunk, nagyon jó ritmusokkal. Tulajdonképpen azt kell hogy mondjam, hogy ebből három abszolút jól értelmezhető és nagyon szép világot mutat, a mesélés abszolút rendben van, de a harmadik kép kilóg. Hozzám egyébként a második kép áll a legközelebb, a dinamizmusa miatt. Ott egy nagyon határozott döntést hoztál és ráadásul ezt egy nagyon esztétikus és nagyon jó tömegelhelyezéssel tetted meg a képhatáron belül. Egyébként az első kép is szép ritmus. Ha jobban meggondolom, nekem ez a három kép adna is akár egy történetet azzal, hogy az első képen mintha egy ismerkedési fázis lenne a két szereplő között, a második képnél megvan a drámai végkifejlet, a harmadik egy végállomást hoz, ott vannak a közös téren, de már nincs nagyon közük egymáshoz - tehát ez egy lírai sztorit mindenképpen hoz nekem. Ebből a harmadik kép nekem kiesik, ahol egyedül áll ez a fa, formailag is, meg ezek az oszlopok amik ott vannak, az a három oszlop nekem szét is veri ezt az egészet, szóval én azt kihagynám ebből. Ez ettől függetlenül egy háromcsillagos feladat, de a leckemegoldás most várat magára, pontosan azért, mert tudni kell kihagyni egy sorozatból. A harmadik képet én most kihagynám. (hegyi)
értékelés:

Fura álom volt...

Kaptunk egy hármas képsorozatot és nagyon jó a megfigyelése Gergőnek. Azt kell mondjam, hogy mind a három kép másért izgalmas, még akkor is, ha egyébként ezek a képek nagyon jól össze vannak fűzve - és egymást is nagyon jól támogatják. Függetlenül attól, hogy hozzá most mennyire áll közel ez a fajta képkivágás. Ebben a képhármasban ez egy esztétikus megközelítés. Nyilvánvaló, hogy az első és az utolsó kép támogatja a középsőt, tehát itt a középső képen van a hangsúly és a két másik kép ennek a fel- és levezetése. Felvezetésben (az első kép) megközelítjük ezt a helyszínt, úgymond felfedezzük, hogy ott áll valaki ebben a mesetörténetben, megtörténik a középső képen a varázslat, és utána a harmadik kép ennek az egésznek a leleplezése. Hát legalábbis számomra (látható is hogy milyen ez a szobor és hol van), tehát a harmadik kép abszolút tárgyias megközelítés. Kicsit ki is lóg ebből az egészből, de ha ezt a felvezetést veszem, hogy bevezetés–tárgyalás–befejezés, akkor tulajdonképpen értelmezhető a harmadik kép is. Nagyon sok hozzáfűznivalóm azért nincs, mert nekem ezzel nincsen problémám egyéb, talán csak az, hogy a harmadik képnél a tónusokkal érdemes lett volna játszani, ahhoz a tónusrendszerhez kellett volna közelebb vinni, ami az első képen szerepel, tehát az elsőt és a harmadikat hasonlítsd össze Gergő és látni fogod, hogy mi a problémám. Ettől függetlenül ez egy három csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

Dóri - ismétlés

Előzmény: http://latszoter.hu/szakkor/dori Nem újra vágás, egy másik kép, picit más megközelítésből.

Hát, János az a helyzet, hogy ez egy jól elhelyezett kép a fönt és lent viszonyában. Itt most oldalra csúsztunk el, tehát a két kép között van az igazság. Ezt tudom ehhez hozzá tenni, hadd ne elemezzem le ennél jobban, mert tulajdonképpen itt az volt a kérdés, hogy mekkora helyet hagyjunk a fej felett és hogyan ábrázoljuk a sálat. Még azt tudom mondani, hogy gesztusban is nekem ez egy közelebbi kép és egy szerethetőbb is mint az előző. Az előzőnél a modelled még nagyon szerepelt, a mostaninál már kevésbé szerepel, az arcon már megjelennek olyan gesztusok is, amik nekem izgalmasabbak, pontosan azért mert van egy véleménye erről az egész fényképezési cécóról és ez a vélemény nem baj ám, hogy megjelenik az arcon. Itt csak egyetlen problémám van, hogy ami az előző képnél, a kép a bal oldalán ott azzal a kis lila kabáttal létrejön, hogy meghagyjuk a vállát, itt most abba és a sálba is belevágtál oldalt. Magyarán ez csak úgy hozható helyre, hogy a modell elmozdul, vagy úgy - ha már ez a kép van, hogy akkor vágunk az oldalából 1 – 1,5 ujjnyit szintén a vállnál és szimmetrikusra hozzuk ki (megint csak vállnál) ezt a részt. Lehet, hogy a modell ettől egy kicsit el fog mozdulna kép centrumából, de ez nem baj. (hegyi)

Játszani jó!

Viszonylag sok állatos képpel találkozom, hiszen a közösségi oldalak másról sem szólnak szinte, mint hogy politizálunk, állatos képeket vagy kisgyerekes képeket osztunk meg és ki-ki a saját vérmérséklete szerint tudja ezt elviselni. Tehát sok ilyen házi kedvences képet kapunk - én magam már lassan ott tartok, hogy kezdem fontolgatni azt, hogy aki úgymond egymásután folyamatosan csak ilyen képet oszt meg és semmi mást nem kapok tőle, hát azzal az ismeretséget - legalábbis a Facebook-on - megszakítsam. De ez a kép nem erről szól! Egyrészt van egy primér humora, ahogy ez a cica ugrik a hóban. Látom, hogy valami hó is repül felé és azzal játszik, de mindez abban a környezetben és abban a helyzetben, amiben ez elkészült, egy viszonyrendszerről is mesél. Arról a viszonyrendszerről ami közted és a macska között kialakult, vagy a néző és a macska között kialakulhat, tehát itt nem csak arról szól a dolog, hogy a saját akarata ellenére idétlen pózokba lefotózunk állatokat és azt mondjuk, hogy ez milyen vicces, hanem itt abszolút érezhető hogy itt most játszási helyzet van, és ebben a valós játszási helyzetben kaptuk le a főszereplőt - és ez egy jó dolog. Persze lehet azt mondani, hogy ott van az ereszcsatorna, ami nem biztos, hogy jó helyen van és a kerítés is kérdés, de én ezzel azért nem foglalkozom, mert a valóság az ilyen, mert ezek a valóságban is ott vannak (mit lehet csinálni, a játéknál ez nem elsődleges szempont). Az egy másik kérdés, hogyha azt kérdezed, hogy: „okés, hogyan tovább?”, akkor a következő dolgot mondanám: mielőtt nekiállunk fényképezni körbenézünk, belenézünk a keresőbe, megnézzük azt hogy mit látunk, tehát először szereplő nélkül megfigyeljük ezt a képet. Gondold végig ezt a képet anélkül, hogy rajta lenne a cica aztán mindehhez képest keresd meg azt a helyszínt, ahol majd ezt az egészet létre akarod hozni, mint történetet. Aztán beállítod ezt az egészet, felkeresed a helyszínt és utána mondod azt a cicának, hogy Mircike, gyere, játszunk! Mircike biztosan fog veled jönni, ha más nem akkor kis jutalomfalatkákat a zsebünkbe csempészünk, mert mindegyik kisállatnak megvan a személyisége, tehát mindegyiket máshogy fogjuk tudni odacsalni, és egészen biztos vagyok benne, hogy ő egy teljesen más helyszínen is ugyanígy lelkesedne ezért, hogy játszhasson a hógolyóval. Ha mindez létrejött, elkezdhetsz dolgozni. Arra mindig figyeljünk, hogy lehet, mi sokáig bírjuk ezt, de ők kevésbé - viszont az ösztön mindig erősebb hatás, magyarán én is játszottam úgy ezüstlabdával a cicával, hogy már lógott szegénynek a nyelve, el is szégyelltem magam, hogy én élvezem, milyen aranyosan játszik, ő meg már az ösztöntől hajtva tulajdonképpen a végkimerülés határára kerül, tehát legyünk tekintettel arra, hogy ezek nem örökkévalóan fenntartható helyzetek. Körülbelül fél - 1 perc az, amit ezek a kisállatok ezekkel a játékokkal jól kibírnak, utána már viszi őket az ösztön, de lehet, hogy ez már nekik nem tesz jót. Ez a kép nekem egy abszolút 3 csillagos kép és megvan a leckemegoldás is. Most azt mondom Brigittának, hogy várom a folytatást - tehát Mirci megmutathatja magát egyéb szituációkban is, ő egy játékos cica, így abszolút alkalmas arra, hogy instruáld. (hegyi)
értékelés:

Reggel

Zoli, ez egy abszolút rendben lévő üzenet, de én két dolgot hozzáteszek: az a vízcsepp, ami a szélvédődön ott van, az zavaró, mert olyan, mintha egy UFO lebegne az égen, márpedig gondolom nem ez volt a célod, de elviszi a figyelmet, hogy az micsoda. A másik, hogy ez a kép is jó példa arra, hogy mi történik akkor, amikor a valós horizontunkat a tömegelhelyezés billenti el. Itt most a képnek a jobb alsó sarkában van egy autó, ami fékez, és az ő féklámpái meg az ő tömege az, ami kibillent ebből, miközben az ellentétes oldalon egy nagy fekete tömeg van. Ezt kétféleképpen lehet helyrehozni: egyrészt úgy, hogy a képnek a bal oldalára még adunk, tehát azt a nagy fekete tömeget méginkább megnöveljük, és akkor az helyrebillent minket, vagy ennek a hatását csökkentjük, ami a kép jobb oldalán van, akár vágással. Ez most itt a problematika, egyébként a hangulat abszolút megvan. Én a Fény és árnyék leckébe ezt nem tartom nagyon erősnek, nekem ez abszolút egy vasárnap vagy péntek esti hangulat, ezekben az érzelmi megközelítésű leckékben ennek talán inkább volna helye. (hegyi)
értékelés:

Csokor

Nagyon örülök annak, hogy Ágnes elkezd a csendéletek felé kacsintgatni, és dolgozni vele. Itt egy nagyon jó viszonyrendszert alakít ki a fő motívumunk és a háttér között, van ennek az egésznek egy nagyon érdekes és jó hangulata, de volna még mit molyolni ezzel egyrészt világításban. Ha megfigyeljük, most a természetes fényt használtuk, valószínű, hogy a valóságban, azáltal, hogy térben körüljárható, el tudunk mozdulni jobbra-balra. Ennek már eleve megvan egy dinamikája, másrészt a szemünk teljesen más tónustartományban működik, mint amit a fényképezőgép át tud adni, ezért kell egy kicsit mindig erősíteni, dinamizálni a fotókon, mert kisebb az a tónustartomány, amit ők meg tudnak jeleníteni, mint amit mi a valóságban látunk. Sokkal több részlet, sokkal több fényjáték az, amit érzékelünk a szemünkkel, mint ami itt most megjelenik. Ennek az egyik megoldása az lehet, hogy egy kis zsebtükörrel, akár ebből a valós fényből valamennyit visszaverünk, és a kép előterére, arra a kis rózsára, meg a kis virágocskákra verünk egy kis fényt, ezzel elkezdene élni a virág. Arra figyeljünk oda, hogy mi történik a képen színekben és tónusokban, mert mindig a legvilágosabb rész lesz az, ami elviszi a figyelmet. Itt a legvilágosabb rész az ég, utána a tűzfal, aztán megint egy lépéssel ott van a párkány, és még mindig nem jutottunk el a csokorhoz, erre érdemes odafigyelni. Még egy dolog: a környezet. Itt van ez a párkány, nem tudom, hogy ez micsoda, ami ott van, valami csúszásgátló, vagy valami ragszalag, de érdemes lett volna valamit ide leteríteni, akár egy vörös lepel, de ebben nem akarok ötleteket adni, ez legyen Ágnesnek a megfejtése. Ugyanez igaz az oldalfalra is, ott is van valami függőleges csík, ezek zaklatottá és profánná teszik a képet, miközben a csendéletnek mindig az a lényege, hogy a valóságot ábrázolva bár, de kibillentsenek ebből a világból, de ez ide visszaránt, ráadásul nem is esztétikus amit ott látok. Ez a fajta tárgyiasság éppen elég, ha a háttéren jelen van. Ismétlés. (hegyi)

összhang

Örülök annak, hogy Csaba képet küld, és egy viszonylag hosszabb kihagyás után újra itt van közöttünk, másrészt azt most leszögezem, hogy amióta utoljára dolgoztunk, azóta kialakult nálunk az osztályba sorolós rendszer, és az első három lecke képezi az első osztályt. Tehát függetlenül attól, hogy a régebbi tagok milyen szinten oldották meg ezeket annó, én azt kérném a régebb óta velünk lévő tagoktól is, hogy az első három leckét oldják meg újra, tehát ezeket Csabától is várnám. Nem csak azért, mert ez a játék elkezdődött, hanem azért is, mert nem árt saját magunkat néha újrafogalmazni. Amit ennél a képnél látok az egy nagyon izgalmas és finom megfigyelés, nagyon szép a kép, abszolút nem értek egyet a képkivágással, azt is megmondom, hogy miért: a hozzászólásoknál Csaba betett egy képet, és ott a megfejtés szerintem. Ha azt a képet nézem, akkor én a saját gondolati világomhoz és ízlésemhez sokkal közelebb álló munkát kapok. Itt most nem a hozzászólásoknál feltett kép a jó kép, hanem ebből a kettőből lenne kihozható a jó kép, magyarán, ha ezt a képkivágást, vagy ezt a szélességet, részletességet és tónusrendet meghagyva kezdek el fölfelé még ehhez hozzáadni, akkor ennek az egésznek a részletessége és folthatásai izgalmassá válhatnának, még megkapóbbá. Az ember olyan furcsa lény, hogy kiválaszt magának dolgokat, és arra teszi a hangsúlyt. Nyilván ez személyiségtől függő, hogy ennél a képnél a pad az, ami érdekel, ami felé ez az alak mozog, vagy maga a figura, vagy elkezdek figyelgetni a háttérben lévő fákra, ott próbálok megfejtéseket keresni, tehát ez mindenkinek egyéni, ugyanakkor ezeknél a megközelítéseknél az is lényeges, hogy mennyire hagyjuk, hogy a néző ezzel az egésszel esztétikai formában találkozhasson. Ha nagyon szűkre vágunk valamit, és csak a fő motívumra koncentrálunk, megkapjuk ezt az élményt, de van egy olyan érzete az embernek, hogy valami innen hiányzik, valamit az alkotó azért vágott le, mert nem volt tökéletesen a helyén. Olyan ez, mint ha egy versnek csak a tételmondatát adnánk le, és azt mondanánk, hogy ez a lényege. „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok” – ez ennek a versnek a lényege, de nem csak ennyiből áll a vers, és nem véletlenül van ennek egy felvezetése, és ezáltal a felvezetés által jutunk el a csúcsponthoz. Ez a képekre is igaz, hogy van egy felvezetése az egésznek, és így jutunk el a csúcsponthoz. Ezért fontos a hozzászólásokhoz betett képed, mert ott ezt megadod. A kettő között van az igazság, azt a nagyvonalúságot keressük ebben a tónusrendben és ebben a színvilágban tartva. Nem mondom azt, hogy egy könnyű megoldás, nem tudom mennyire tudsz ide visszamenni, de ha igen, akkor érdemes lenne ezzel gondolkodni, és ezt akár újrafogalmazni, mert egy olyan üzenet, ami megéri. Én most erre a verzióra is megadom a három csillagot, mert abszolút jó ritmus, gyönyörűen és érzékletesen, érzékenyen beszél erről a leckéről, de volna értelme ezzel még dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Nem csak száj

Egy kicsit olyan nekem ez, mintha egy lépés kimaradt volna egy történet elmeséléséből. Kaptunk már egy képet a szájról, és most léptünk egy nagyot, de közben volt egy lépés, és szerintem ott van a megoldás. Most, ebben a megfejtésben az az érzésem, hogy már túl vagyunk valamin. A fejbiccentés nem biztos, hogy egészen azt az irányt mutatja, ami a vágynál a legerősebb pillanat. Technikailag is szeretnék hozzáfűzni valamit: sokszor elmondom a képeknél, hogy mindig a legvilágosabb rész az, ami a figyelmet elviszi, itt most a hajad melletti háttér az, ami a legvilágosabb rész. Ha a képnek a jobb felső sarkát a kezeddel letakarod, akkor sokkal erősebben elkezd működni a belső dinamikája ennek a kompozíciónak. Egy kis pontosítás erre még ráférne, annál is inkább, mert az irány jó, az őszinteségét senki nem vonja kétségbe ennek a képnek, de nem biztos, hogy ez a pillanat a csúcs. Abszolút le a kalappal abban, hogy elindultunk egy irányba, és én bátorítani szeretnélek arra, hogy dolgozz ezzel. Mindenképpen egy olyan üzenetet kapunk, ami abban a munkában, és abban az útkeresésben, amiben vagyunk, mérföldkő. Azért, mert egy résnyire megint nyílt az a kapu, amin már nem egyszer bekukucskáltunk. Szeretném, ha ez a munka folytatódna tovább. Mindazzal együtt, amit elmondtam, ebben a leckében, ebben az üzenetrendszerben, ebben a koordinátarendszerben ez egy három csillagos kép. Most ezt tessék pontosan érteni: mindig van javítható egy képen, nem kell ettől megijedni, nem kell, hogy ez elvegye az embernek a kedvét, mert keressük mindig a legjobb formát, ezek általában technikai vagy formai jellegűek, de ez az üzenetnek az őszinteségéből semmit nem von le. Attól, hogy én azt mondom, hogy a kép jobb fölső sarkánál át tudok nézni, mert ott egy világos forma van, és ez magáról a szájról, vagy az arcról, a mellről elviszi a figyelmet, de ettől ez egy erős üzenet lesz, és ha csak ez a kép van, akkor vágok belőle, akár levágom azt az egész részt onnan, és létre is jött a dinamika. A megoldás megvan, még akkor is, ha nincs ismétlés, de én arra szeretném Ágnest kérni, hogy menjünk tovább ezeken az utakon, keresgéljünk, mert van értelme. (hegyi)
értékelés:

Kilroy was here

Itt járt.

Azért örülök ennek a képnek, mert egy olyan dolog létére világított rá, amire nekem eddig nem volt kapcsolódásom, ez a mi kultúrkörünkből mondhatóan hiányzik, és érdekes volt ennek utánaolvasni. A Wikipédián találtam hozzá egy leírást, mint minden legenda, többféle irányból közelítik meg, hogy ez mit is jelenthet, mindenképpen a graffitis világhoz köthető. Ha ebből indulok ki, akkor ez önmagában mutatja azt, hogy mi a megoldás. Kicsit szürkék vagyunk most a képen, és talán pontosan az lenne a segítség, hogy ebből a szürkéből ki tudnánk emelkedni és egy kicsit rajzosabb, kontrasztosabb megoldás felé tudnánk elmozdulni. A gesztus tíz pontos, végre elkezdünk játszani a mimikával, a mosoly abszolút érzékelhető, benne van a játékosság az egészben, benne van a kíváncsiság, az is, hogy ez egy legenda, tehát nem adunk teljes megoldásokat, hanem csak kikacsintunk ebből az egészből. Szilárd, én most mondok neked valamit, ami lehet, hogy kicsit idegen lesz elsőre: mi van akkor, ha picit bevizezed a hajadat, összekuszálod az egészet, ahogy egyébként ez valamennyire létrejött a halántékodnál, talán az lenne a megoldás, hogy egy kicsit erősítsünk a rosszcsont fiú attitűdre, de a gesztus abszolút rendben van. Én megadom erre a három csillagot, és megvan a leckemegoldás is, ez még akár a Humor kategóriába is elmenne, és a technikán még csiszolunk. (hegyi)
értékelés:

Ami kint az van bent - fekete-fehérben is

Kedves Éva, ez a kép sokkal kevésbé érdekesebb számomra, mint a színes. Annyira becsukódik az egész tónusban, akkora nagy a dinamikai különbség a háttér és az előtér között, a fő motívum, és a hangulati teret adó háttér között, hogy ez zavar, ez legfőképp nehézzé teszi azt, hogy érzelmileg bármit is tudjak kezdeni azzal, amit a fő motívumnál látnom kellene. Itt megint létrejön az a kis lyuk a kezednél, a hüvelykujjnál, aminél átlátunk a tükör és az ujjad között, arra oda kell figyelni, hogy ne szerepeljen. Értem, hogy szükség van a szemüvegre, de ennél a képnél zavaró. Úgy érzem, hogy elértük már a csúcspontot ezeknél a tükrös képeknél, ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozz tovább a tükörrel, de az alá már ne menjünk. Lehet ezt tovább boncolgatni, akár ezt a függönyt is föl lehet használni arra, hogy különböző drapériákkal még létrehozzunk valami ilyen helyzetet, amiben ez a tükör megjelenik, tehát lenne még mit dolgozni ezzel, ha akarod, de ez most nem éri el azt a szintet, amit már mutattál ebben a témában. (hegyi)

Júlia
Júlia
Júlia
Júlia

Eredetileg valami magazinba illő szép képeket akartam csinálni az autó tulajdonosának. Mivel azonban már régen jelentkeztem képekkel, gondoltam megnézem milyen szorgalmik vannak. A sima leckékkel ugyanis nem nagyon haladtam mostanság, egyéb elfoglaltságaim miatt. Megtaláltam a giccs kategóriát. Nos nem biztos hogy tisztában vagyok vele, mi fér bele ebbe. Majd megmondjátok. Ő itt Júlia. Egy olyan tervem is volt vele, hogy a barátság leckébe küldök képet Júliáról és az autó tulajdonosáról. Mellesleg valószínűleg rajtam kívül senki nem hívja Júliának, de psszt!

Én ezt a képsort a Reklám leckébe tenném, mert a giccshez ennek túl sok köze nincs. Értem, hogy miért gondoltad ezt a Giccs leckébe tenni, de ne keverjük ennyire ezeket a felületeket, mert a giccshez egy giccshez tartozó érzelmi megközelítés is érdekes lehet, nem csak a formai megközelítés, hanem az érzelmi is. Itt most inkább a tárgyakhoz való megközelítést érzem. Az első képnél van egy problémám: a tető megjelenése, az ferdén becsúszik oda, és kivisz a képből, képhibaszerű lesz az egész azzal, hogy ez a világoskék vonal furcsán van ott jelen, erre érdemes lett volna odafigyelni. A második képet én jónak tartom, jó az a háttér, amit itt találtál ezekkel a furcsa falfelületekkel. Ezeknél a falaknál érdemes lenne dolgozni, ha ide bejárásod van, akkor ezt ne felejtsd el majd, mert ezek nagyon sok mindenre, portrézásra, vagy bármi másra is alkalmasak lehetnek. A második kép rendben van, egy jó ritmusú üzenet. Nekem a harmadik képpel sincs bajom, bár kevésbé izgalmas. A világításban a negyedik kép az, ami a legnagyobb dinamikát és a legtöbb érzelmi megközelítést hordozza. Viszont ahány kép, annyiféle módon van a rendszám kitakarva, ahogy látom, ez nem biztos, hogy szerencsés, valamilyen döntést meg kell hozni: vagy a Giuliettát hagyom meg, vagy teljesen fehérre kitakarom, vagy ott van a rendszámnak a kerete, de ezt nem nagyon értem, hogy miért van ez ilyen furcsán csinálva, hogy 4 kép, és 4 féle megoldást mutat, ebben következetesnek kell lenni. Egyébként, ha mint autófotó veszem, akkor ez egy jó dolog, azért, mert ezeknek a reklámfotóknak pontosan az a lényege, hogy egy érzelmi megközelítést kapjunk, márpedig a legutolsó képnél a legerősebb ez, de a többi képen is jelen van, úgyhogy ez mindenképpen előnye és erénye ennek a képsornak. Azt gondolom, hogy azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésedre állnak, megvalósítottad azt, amit szerettél volna. Egyetlen problémám az első képnél van, az nekem felejthető. Ha a többi képet veszem, akkor elég is. Nem tudom, hogy az autó hátulja csúnya-e, mert azt nem nagyon mutatod. Talán az lett volna a jó, ha a második képet megoldjuk így, ahogy most van, a harmadik képnél valahogy hátulról, oldalirányból fotózunk, és a negyedik kép pedig jó úgy, ahogy most van, és az elsőt elfelejtjük. Mindezzel együtt, ha elfogadod azt, hogy ez a Reklám leckébe kerüljön be, akkor erre meg tudom adni a három csillagot, függetlenül attól, hogy az első képpel vannak problémáim, de a Giccs leckébe nem nagyon tudom értelmezni. (hegyi)
értékelés:

Ujjgyakorlatok

Ma egy csomót játszottam különböző fő és mellekfényekkel, derítéssel, háttérfénnyel. Tanulság: a legtöbb dologgal amit különböző netes források és könyvek emlegetnek nem érdemes faxnizni; túl sok fényforrás hatása meglepő módon nem túl sok fény, hanem túl sok árnyék; ha bevonom a vakut wc papírral, akkor nem csillog az arcbőröm.

Négy képet kapunk, jól össze van ez szedve négy gesztusnak, van egy kakukktojásunk is. Nekem ez a harmadik kép. Ha a másodikat meg a negyediket figyelem, az egy nagyon érdekes gondolatiság, szinte csak a szem és a tekintet változik, de mégis sokat mesél, én ezt hiányolom az első és a harmadik képnél, hogy ez a fajta szembeállítás ott nem jön létre. Mivel kifordult a test a harmadik képnél, szembefordult velünk, ezért van ezzel problémám. A megvilágítás és a helyzet rendben van, és jónak tartom azt, ahogy ez az egész egy olyan tónusrendben van tartva, sötét háttérrel, amiben a figura jelenléte nagyon erős lesz, a megvilágítás pedig próbáknak az egymásutánja. Azért jó ez a gyakorlat, mert ezzel magad is tudod tesztelni azt, hogy melyik milyen formai hatást hoz létre. Ha megfigyeljük, a legdinamikusabb formai hatás az első képen jön létre, és a legkevésbé dinamikus a negyedik kép. Nyilván, ez tőled függ, hogy milyen üzenetet szeretnél közvetíteni. Az első kép inkább egy szociografikus megközelítéshez való világítás, a negyedik a portrézásnál egy megoldás lehet akkor, ha el akarom tüntetni a hibákat, vagy egy nyugalmasabb megközelítést keresnék. Talán a harmadik kép, ami a legközelebb áll ahhoz, ahogy ezt a világítást meg lehet jeleníteni. Maga a játék érdekes, fontosnak tartom, hogy ezzel foglalkozzunk. Kértem az eredetiket is, hogy ez hogyan készült, az eredetinél azt látom, hogy nagyon nagy a képkivágás, tehát abból is adódik, hogy ennyire zajos, vagy ennyire részletszegény lesz egy kép, hogy annyira kivágunk egy nagyobból egy kicsit, hogy ezzel a dinamikát is, meg a részletgazdagságot is lecsökkentjük. Ez a filmes gépeknél is így van, hogy azért akkora az érzékelő, hogy a lehető legtöbbet, és egy optimális helyzetet tudjunk vele létrehozni, ha ennek csak 5-10 százalékát használjuk, akkor ez a minőségben is romlásokat fog előidézni. Erre figyelni kell, hogy lehetőleg a legtöbbet kihasználjunk abból, amit az adott médium enged. A gesztus jó, úgyhogy ez egy három csillagos dolog, a leckemegoldásra még dolgozzunk tovább. (hegyi)
értékelés:

A kis videó 2012 szilvesztere után készült, és a pedellusunk biztatására töltöm fel. A filmecske a picit tágabb családom tagjainak közreműködésével készült, és csak jó kedvű 2013-t szeretnénk kívánni vele mindenkinek! (Az időbeli kis késés oka, hogy nem voltam itthon - de azt hiszem, jókívánság sosem késő... :))

Kaptunk egy kisfilmet, ritka vendég nálunk a film, de én nagyon remélem, hogy többen fogtok filmeket küldeni, annál is inkább, mert ez egy jó kis üzenet. Mondjuk erre azt is, hogy stop motion, stoptrükk-technika, ami abból adódik, hogy állóképeknek a halmazát fűzzük össze egy történetté, és ez egy nagyon érdekes játék, ezt egy jó megoldásnak is tartom ebben. Színben és tónusban egy kicsit komor a dolog, kicsit kevés a fény, ennél én kicsit dinamikusabbat, szerethetőbbet világítanék, de az ötlet abszolút érthető, és egy jó gesztus, jó geg. Végig van gondolva az egész, tehát maga a sztori is jól követhető, úgyhogy mindezzel együtt egy nagyon kedves üzenet, függetlenül attól, hogy fényben egy kicsit szomorkás, kicsit szegényes a világítás. Ez egy négy csillagos film. Ugye emlékeztek még arra, hogy a filmekre, a képekhez képest több csillag kapható, mert a filmeknél a befektetett munka más, mint a fotónál, ezért ott az 5 a maximálisan elérhető csillagok száma. (hegyi) értékelés: