Feladatmegoldás

Az a kérdés, ami bennem rögtön felmerült, hogy mitől ünnep ez? A terítőtől, mézeskalácstól, tányértól? Mi az ami nekem itt az ünnepre kellene, hogy utaljon? Mutatsz egy álló képformát, de ezzel, hogy ez egy állóképforma lesz, megint egy nagyon kis mélységélességgel dolgozva, elmossuk a hátteret. Ettől még a háttér formailag jelen van és ezekben a formákban felerősödik a formák és a tónusok által létrehozott dinamika. Magyarán, kopog az ott hátul elég rendesen és ez a kopogás nem ad konkrét üzenetet. Ha ez egy fekvő kép lenne, akkor esetleg lehetne egy viszonyrendszert kialakítani azzal, hogy ami most itt a képen ezzel a tányérral és mézeskaláccsal történik, az hogy viszonyul magához az ünnephez. Például be lehetne kapcsolni olyan tárgyakat, amelyek konkrétabban tudnak üzenetet kapcsolni ehhez az egészhez. És még egy dolog. Hiába ez a nagyon kicsi mélységélesség, nem biztos, hogy ez fogja megteremteni a személyességét a képnek. Tehát én a Zolit keresem ezen a képen. Nem tudom, hogy itt most miről akar ez a kép szólni. A cím arra próbál utalni, hogy ez egy olyan elmélázó helyzet, amikor belefáradunk egy kicsit az ünnepi készülődésbe, közben már ott van a már majdnem a gőzölgő húsleves az asztalon, éppen letöttyedtünk a székre és várjuk azt, hogy megtörténjen a csoda. Igen ám, de ezt most nem biztos, hogy a cím nélkül maga a kép is alátámasztja. Az élesség megválasztásánál is ezért kérdés a kérdés, mert most a villa az éles. De miért a villára fókuszáltunk? Vagy már nem fontos az ünnep? Erre azért egy konkrétabb utalás is kell, nem elég a cím. Ahhoz, hogy ezt az egészet magyarázza, a képnek ezt sokkal erősebben kell megjelenítenie. A cím midig finomít egy kicsit, orientálhat, de önmagában nem elég. Tehát kell ide valami, amitől ez az egész beindul: sztori. (hegyi)
értékelés:

Maga az üzenet nagyon jó, nagyon jól érthető. Két problémám van. Megint egy határozatlan tónusrendet kapok, magyarán: nincsenek mélységei ennek az egésznek tónusban. A másik, hogy valahogy hangulatában ezek a nagyon élő és nagyon erős narancsok nekem ellentmondanak azzal, amit a kép üzen. Jó az, ahogyan bekapcsolódik ez az oldalsáv, ez a fénycsík – ezt én nem tartom hibának, mert önmagában a vállfa kevés lenne ehhez a képhez. Ez adja hozzá az izgalmat és tulajdonképpen mondhatóan ez a hibaérzet az, ami ezt az egészet valószerűvé teszi. Viszont a tónusrend, az életlenség, hogy nem sikerült beállítani azt, hogy hol legyen a képen az éles, mert én nem találok a képen éles pontot, technikai hiba, erre érdemes lenne odafigyelni. Ez most nekem egy kétcsillagos kép. Azt nem mondom, hogy ezzel túl sokat nincs mit csinálni, mert ezt elkezdheted élesíteni, legfeljebb a zaj fog megnőni, hanem én azt mondom, ha van mód, akkor érdemes lenne elgondolkodni az ismétlésen. Annál inkább, mert nem tudom, hogy mi az a keresztbe futó árnyék, hogy az mennyire kiküszöbölhető. Ha kiküszöbölhető, érdemes lenne ezen elgondolkodni, mert arra viszont túl sok szükség nincsen. Legalábbis nem ott, ahol most látjuk. Ha nem kiküszöbölhető, akkor kicsit lejjebb kellene tenni a kamerát, mert akkor ezzel ez a háttérbe futó árnyék is el tudna válni a vállfáktól. (hegyi)
értékelés:

Örülök, hogy újra töltesz fel hozzánk munkát. Mielőtt nekifognék az elemzésének, szeretném elmondani, hogy reménykedem abban, hogy ez már egy folyamatosabb jelenlét lesz. Határozott képi világgal rendelkező embernek gondollak, másrészt viszont nagyon szeretném, ha az első három leckére is küldenél képet. Az első három lecke a bemutatkozás. Ez itt egy közösség, amiben nem csak a képeink és a nem csak a nevünk van jelen, hanem mi magunk is. A többiek is úgy fognak tudni magukhoz közelebb engedni, könnyebben reagálni rád, ha láthatnak is. Tehát nem véletlen az az első három lecke, ami a bemutatkozás leckéje is; nem csak az önportréké. Ami a képet illeti, érdekes fénytani helyzetet figyeltél meg. Nagyon jó ahogy földereng, fölsejlik ez az arc és tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam (gondolom ez egy kerámia lehet), ez a maszk kellőképpen sejtelmes is ahhoz, hogy fotóra kerülhessen. Ami most ebben a képben kérdés, az pontosan a maszk mögötti világ, mégpedig az, hogy mi ott mi történik. A maszk részét látjuk, vagy valaki mögé bújt, valami technikai dolog van? Tehát valamiért a szemnél a háttérben létrejön egyfajta üzenet, de nem nagyon jól érthető. Ez a képnek vagy ennek a tárgynak a része, esetleg egy másfajta formai irány? Erre most ez a kép nem ad biztonsággal választ. A másik dolog ami számomra kérdéses, hogy vannak úgymond teljesen fehérben megjelenő pontok a képen. Ezek a pontok olyanok, mintha egy analóg technikával készült képen lennének, a nagyításnál porszem került volna a negatívra és ez által ahol nem jut át a fény, kifehéredik az a rész. Például ilyen hatást érzek ebben az orrhegyénél, a szemeknél, a szájnál nem is egy, az orrlyukaknál. Ezek a kis pontocskák egyrészt izgágává, nyugtalanná teszik ezt az egészet, másrészt inkább hibaként jelennek meg, mint képalkotó elemként. Tehát az utómunkánál, ami nagyon gondos utómunkának tűnik, ami a kép hátterét illeti, érdemes lenne ezzel is foglalkozni. Meghozni azt a döntést, hogy a valósághoz képest - mert én elfogadom, hogy ez a valóságban a világítás becsillanása -, szükség van-e erre a képen, hozzáad-e ez bármit az értelmezéshez, vagy elviszi a figyelmet. Én most úgy ítélem meg, hogy ez utóbbiról van szó. És ha ez így van, akkor érdemes ezeket kiretusálni. Mint tárgyfotó el tudom fogadni, de azt azért tegyük hozzá, hogy nagyon erős a jelenléte ennek a maszknak. Tálcán kínálja, hogy ez valami üzenetet közvetítsen felénk. Nem csak, mint tárgyfotó, hanem mint tárgy is speciális és nehezen tud a néző saját élményt hozzá felhozni. Tehát magyarán, valami plusz hiányzik még belőle amitől ez személyes lesz, amitől értem, hogy miért lett ez lefotózva. (hegyi)
értékelés:

Egy érdekes konverziót látunk itt, abban a tekintetben mindenképp, hogy nagyon hatásos az a tónustartomány, amiben ez a kép mozog. Amire szeretném felhívni a figyelmet, az az esztétika. Ezen a képen látunk egy kert részletet, vagy parkot (ez tulajdonképpen mindegy), amiben van egy előterünk, középterünk és hátterünk. Az előtérben elhelyezkedik egy kis fácska, amire valószínűleg lámpával, vakuval vagy más technikai eszközzel egy nagyobb fény került és ezért határozott a jelenléte. A középtérben függőleges, kis vonalak vannak (sejthetően eső v. hó esik). A háttér pedig tulajdonképpen részben a park részleteit mutatja, részben pedig az eget. A háttér önmagában, azt gondolom, egy elfogadható rendszer és egy elfogadható tónustartomány. Azért azt hozzátenném, már magához a háttérhez is, hogy ott is van olyan eszköz és tárgy, mely értelmezésre várna. Itt van példának: a képnek rögtön úgy nagyjából a bal középső részén van egy valami, madáretető vagy nem tudom mi, nem értem hogy az micsoda, aztán ha egy kicsit beljebb haladunk, nagyjából a kép közepén egy kis fácska, ami önmagában hát úgy érdekesen áll, árválkodik, szintén nem tudom az mi akar lenni. De ha a kép egészét nézem, akkor ezek még nagyjából benne vannak abban az úgymond tűréshatárban, amik elfogadhatóak mint háttér. Jó az is, ahogy létrejön ez az elhúzott vonal-forma, azzal, hogy valami csapadék hull, talán hóesés lehet és a hosszabb expozíció miatt ezek a hópelyhek úgymond csíkot húznak maguk után, melyek nagyon érdekesen dinamizálják ezt az egész képet. Van az előterünk, amiben áll ez a fácska. Ami problémám van, az pont ő vele van: a főszereplő. Egyrészt valamiért ő kiszorult a kép jobb oldala felé, miközben ha ezt mint folthatást nézzük, mint tömegelhelyezést figyeljük ettől olyan, mint hogyha kifutott volna ebből a képből. Tehát van ennek egy mozgásélménye, és ez a mozgásélmény kifele tart a képhatárból. Várnánk, hogy befejeződjenek ezek a vonalak. Tehát ez az ág, ami a kép jobb közepe felé kifut a képből egy nagyon határozott vonal. Az valószínű hogy ott valahogy folytatódott, de ezt most nem kapjuk meg, miközben ennek a vonalnak lefelé úgymond a horizont felé mutató részén van egy ág. Ezen van még három levélke, az meg nagyon határozottan van jelen. Tehát ez a három levélke úgymond kiugrik ebből az egészből, tónusban elviszi a figyelmet. Aztán valószínűsítem, amennyire a kép adott méretéből ki tudom venni, mintha össze lennének kötve ágai, ha ez gyümölcsfa akkor értem hogy ne törjön le, de valami ott a törzsnél majdnem vízszintes vonalként megjelenik. Abból a rendszerből, amit a fa ágai képviselnek, ez kifelé visz bennünket. Tehát ennek a rendszernek a rendezetlensége az, ami ezt az egészet valahogy olyan furcsává teszi. Tehát, másképp megfogalmazva olyan, minthogyha ez az egész egy véletlen helyzet lenne - megérintett az amit látok a hóesésben és létrehozok egy képet - csak hát a főszereplő azért nincsen a maga csúcspontján. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért van az, hogy ő bele ilyen durván belevágtunk, miért van ő kiszorítva a képnek a képhatáron túli részére is akár, miközben a kép bal oldalánál hagytunk neki teret és nagyvonalúak vagyunk, tehát ellátunk a főszereplő mellett, de miért? Magyarán ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, nem értem, hogy miért innen lett ez a dolog lefotózva. Hogyha elmozdulnánk jobbra a kamerával, akkor lehet, hogy ez az egész egy olyan exponálást kaphatott volna, hogy ő mint főszereplő megjelenhet, a világítással ki is emeljük a háttérből és a teljes formai valóságával jelen van. Ezeknél a képeknél azt tudom javasolni, hogy mielőtt elkészítjük tudom, hogy ez egy ilyen viszonylag egyszerű technikának tűnik, hunyorítsunk a szemünkkel egy kicsit és lehet, hogy megkapjuk azt a megoldást, hogy lesz ez az egész készen. Mert most ez hiába a technikai megoldás, hiába hogy ez egy jó gondolat, de félkész. Visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Itt a kommentároknál kifejeztem aggodalmamat akkor, amikor elmentünk nagyon a technikai értelmezés felé. Bevallom nektek férfiasan, engem ez technikailag nem nagyon érdekel, sőt egyáltalán nem érdekel technikailag ez a kép. Még akkor sem, ha ebben benne van mindenféle trüváj az első vakura villantástól kezdve, a gyorsuláson keresztül a gravitációs elméleten át Malarmé-ig. Nekem ebben nem ez az izgalmas és nagyon szeretném, ha ki tudnálak ebből benneteket rángatni. Nagyon érdekes egyébként, hogy Szilárd képe pont azokat húzta és hívta be a kommentárokhoz, azokat a szereplőket, akik hasonló cipőben járnak. Akik mindent matekkal próbálnak értelmezni. Felejtsük el a matekot! És nem azt mondom, hogy perpillanat, hanem úgy általánosságban! Nincsen szerepe a fotográfiában. Szerepe lehet, talán csak az alapok lefektetésénél, de még ott sem igazán. Akkor amikor valami árnyjátékot hozunk létre, amikor valamilyen konstruktivista megoldást keresünk, a kompozíció elhelyezésben, tömegelhelyezésben, akkor esetleg. Persze lehet ezt számítgatni is, lehet érzésre is menni, mind a két út érvényes, de ennyi. Nincs tovább! Ez a kép azért zseniális, mert Szilárd megtalált valamit megint. Valamit megint megfogott, ami egy megszemélyesítés, ami egy gesztus, ami egyrészt sokat mesél róla, de nem a matek által. Az öltöny által, a csípőre tett kéz által, ahogy beállt ehhez a függönyhöz, ahogy ezt az egészet, mint gesztust ide tette. Ráadásul mindez mellett jók a kockák és az, hogy ezeket a kockákat kiszórja a kezéből. Aztán persze ad egy csipetnyi fűszert ennek a technika. Én nem a technika ellen vagyok, csak azt tessék megérteni, hogy nem ez a fő irány, tehát ha ez a kép csak a technikáról szólna, nem lenne érdekes, említésre sem lenne méltó. A tekintet, a kicsit összeszorított száj olyan, mint a Márió és a Varázslóban létrejön egyfajta hipnotikus állapot. Ami a problémám a képpel az az, hogy a fej feletti résznél nagyvonalúak vagyunk a térrel (túl sok értelme nincs), miközben oldalirányban nagyon szűkre vettük ezt az egészet. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy a környezet olyan, hogy ott már belelógott a fikusz vagy ott állt mellette a konyhaszekrény, ezt nem tudom, de érdemes lenne ezt az egészet egy kicsit tágabb megközelítésben is szemlélni. Ez az egyik. A másik. Földobok most egy labdát Szilárd, aztán ha van kedved lecsapod, ha nem, nem. Nagyon érdekes lenne ez a kép, vagy ebből a képből létre lehetne hozni egy képsort, és filozófiailag és pszichológiailag is érdekes lenne ezt a képsort úgy létrehozni, hogy ezzel a játékkal játszol. Akár ugyanígy kockával, akár hasonlóképpen dobálhatod fel és le, de lehet a kezedben aranyóra is lánccal, és itt most két irányt fogok elmondani. Az egyik irány, hogy végigcsinálni egy sorozatot úgy, hogy megkeresel számodra fontos személyiségeket, akiket megpróbálsz életre hívni (pl. Einstein, Newton, Galilei) és ezeket a figurákat úgy hozod elénk, hogy valamilyen manifesztummal hívod őket életre. Te vagy mindig a szereplő egy lornyonnal, vagy egy sétapálcával (Chaplin) vagy más eszközökkel megpróbálsz ezekbe belehelyezkedni érzelmileg. A másik irány, hogy marad a Szilárd Szilárd, de mégis elindít egy játékot azzal, hogy igen, beáll ebbe a pózba vagy hasonló pózokba: valamilyen manipulációt végez (kockadobás, sétapálca pörgetés, aranyóra, labda dobálás…) tehát valamilyen tevékenységet végez és megcsinálja így ezt, ahogy ezt itt most megcsinálta. Öltönyben, szmokingban (ha van), házikabátban, pizsamában, úszódresszben, tehát elkezdesz ebben a szerepkörben saját magaddal különböző személyiségrészeket létrehozni. Mindenféleképp azt szeretném elindítani, hogy lépésről lépésre kezdjünk el azzal dolgozni, hogy ebből a megközelítésből (ami egy technikai vagy filozófiai megközelítésnek a kibontása) szép lassan gyalogoljunk át az érzelmi megközelítések irányába. Nem tudom, hogy „…játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” ebben, én partner vagyok ha gondolod. Kezdjünk el egy munkát esetleg. Ez abszolút 3 csillagos kép, de nem a technika miatt! Fordítsd meg a dolgokat, kezdj az érzelmeiddel, a formákkal, azzal, hogy a gesztusokat, a gondolatokat osztod meg képben, mert ha ez megy és stabil lesz, akkor az majd már behívja a szükséges technikát, azt már szinte magától meg fogod találni. (hegyi) értékelés:    

Bevallom férfiasan, István ezt a képet nem tudom miért, talán valami önbizalomhiány okán, vagy nem tudom, de a szorgalmiba küldte be. Közben ez egy nagyon-nagyon erős kép. Azért, mert túlmutat a tárgyias ábrázoláson. Tehát nem magamról akarok mesélni primér eszközökkel, hogy „most akkor legyen éles az út vagy legyek éles én a visszapillantó tükörben”, mert ez mind éppen hogy csak jelzésértékkel beazonosítható, hogy ez egy autó. Közben egészen konkrétan érthető ennek az egésznek a rendszere. Inkább hagyom ezt az egészet éppen a grafikus, rajzos világban és ez nagyon fontos azért, mert a túl személyes és túl leszűkített világból elindulunk valami általános felé. Keresem egyébként a párhuzamot, mert a kép engem nagyon erősen emlékeztet valamiféle illusztrációs helyzetre, de hogy én ezt csak fejben éltem meg vagy tényleg találkoztam a valóságban, az még nem 100%-ig biztos, de mindenféleképp valami nagyon furcsa élményt hoz vissza. A szem, az orr, a bajusz és az, hogy a száj már nincs rajta, és ez az egész, szóval hogy valahogy nagyon fura élmény. És most nem tudom megmondani, miért jut eszembe a King Crimson zenekar, de a King Crimson jut eszembe erről. Elmondom, ez furcsa lehet, nekem is az. (hegyi)
értékelés: