Feladatmegoldás

Határozott a döntés abban, hogy úgy alakítottál ki egy viszonyrendszert, hogy a hajból indulsz el és a haj éles. Ami megadja az egésznek a meditativ jellegét, az a mimika, az a gesztus amit a modell mutat, ami egy távolságtartó gesztussá válik, miközben nagyon határozott a jelenléte, hiszen a legvilágosabb pont az arc. Egyetlenegy dologra hívnám fel a figyelmedet utómunka szempontjából, a drapériára. Nem tudom, hogy ez egy törölköző vagy lepedő vagy valami ruhadarab, de az a drapéria, ami a kép aljában ilyen „V” formában összefut, az most nekem valahogy ezt az egészet túlerősíti azzal, hogy világos tónusban marad. Tehát ugyanarra a szintre jut, mint az arc. Ha a két oldalsó részét a kép itt aljánál letakarod a kezeddel és úgy nézed az egészet, rögtön elkezd az arc élni. Tehát erre kéne odafigyelni, hogy ezt egy kicsit érdemes lenne visszább hozni. Ez utómunkában megoldható. Egyébként egy nagyon-nagyon érzékeny portré. (hegyi)
értékelés:    

Beszéltünk mi erről a helyzetről és erről a helyszínről és most egy nagyon jó ritmust kapunk, kivétel a parton eldobott műanyag vödör – vagy nem tudom, mi akar az ott lenni, az a narancssárga, az ott engem zavar – az egész egy nagyon érdekes üzenet lenne. Talán egy kicsit beljebb jönnék a partról, hogy a partból többet tudjak adni. Ha beljebb jössz a parttól, akkor a csónak rövidülését is csökkented a képen. Ez jót tenne neki. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes ez a kép. Elkezdtünk erről beszélgetni egy másik képnél és én most ezt a beszélgetést itt fogom folytatni. Ennek a képnek vannak nagyon erős gesztusai és azért örülök ennek a képnek, mert azt bizonyítja, hogy Szilárd kapható a játékra. Ennek nagyon örülök, mert ebbe fogok kapaszkodni a jövőben. Zseniális az, ahogy a fej ebben a fényben torzul. Egészen olyan, mintha valami testfestésnek lenne a következménye. Nagyon jók a redőny (vagy reluxa) által létrehozott csíkok és egészen furcsa ahogy a szemednél, minthogyha egy pingponglabda lenne oda betéve, van egy ilyen furcsa fény-gömb. Szóval ez így egészen rendben van. Az is jó, ahogy a háttéren ez a nagyon vastag, határozott fénycsík keresztül megy és azok a sráfozások is jók. Nagyon jó a kezedben tartott fehér, hát elfogadom én hogy gyertya, szóval az a tárgy. Na eddig van, ami a nagyon jó. Ami innentől jön, a te döntésed majd, de két irány. Tehát itt van az útelágazás. Az egyik irány, hogy arra játszunk rá, hogy a fejed és a kezed teljesen külön életet él és nincs közte összefüggés. Ha erre játszunk rá és még ehhez hozzáteszem ezt a sráfozódást, akkor ha jól látom, azt a csíkos pólót kéne még erősebbre venni. Magyarán ezeket a csíkokat kéne folytatni. Kérdezheted, hogy mivel. Világítással még rásegítesz, utómunkával, nem tudom. Te tudod, hogy mi a ruhatárad. Erre kellene rárakni még egy kis pluszt. A másik, hogy egészen sötét ruhát veszel fel, hogy semmilyen részlet ne legyen a ruhában, így akkor marad a fejed, a kezed, meg van a háttér. Ettől felfokozódik a szürrealitása ennek a képnek. A másik: azt mondom hogy oké, érdekel ez a roncsolás, érdekel az ami ez által létrejön és csak a fénnyel játszom. Semmi mással nem. Van a háttér, ami olyan amilyen (abszolút elfogadható ez a függöny ami ott van) és úgy állok ez elé a függöny elé, úgy ábrázolom magam, hogy fogom és levetem a pólót és hagyom, hogy a reluxa/redőnynek a fénycsíkjai az egész testemet átfessék, ahogy a fejednél ez megtörtént, és tovább viszem ezt az egészet a nyaknál, a mellnél, egészen a kézig, mert ez megint egy érdekes struktúrát hozna létre. Így egy teljesen más üzenet jöhetne létre általa, de megmaradna ez a roncsoltsága. Azért mondom ezt, mert mind a kettő esztétikai kérdés és mind a kettő tökéletesen elfogadható. A játék is, amit a teljesen fekete avagy csíkos ruhával el tudnál érni azzal, ha nem kapcsolsz be semmi mást, csak a fényt meg a testet. Hogy melyiket választod, teljesen rád van bízva. Most a kettő között lötyögünk egy kicsit. Ha megfigyeled a mellednél, ruhádnál, nyakadnál valami létrejön, aztán itt oldalt valamik beszüremlenek. Ezek olyan zaklatott, töredezett formát hoznak, amik inkább képhibának tűnnek, mintsem formáknak. Tehát az ami a fejednél nagyon erős és nagyon jó irány, az itt lejjebb már hibaként jelentkezik. Tehát itt kellene odafigyelni. Ettől függetlenül ez egy háromcsillagos kép és a leckemegoldás is megvan, azért – és itt most nagyon erősen megnyomom a gombot – mert ez az az irány, amire neked most el kellene kezdened dolgozni. Mert amit a matekban és az agyalásban megmutattál hogy működik, azt most kezdd el egy teljesen más megközelítéssel felcserélni, azzal ami az érzelmi megközelítés, ami az érzelmi közelítésből adódó esztétikai megfeleltetés. Jó lenne, hogyha ebben tudnánk haladni. Ne menjünk most más irányba, próbáljunk meg saját magunkkal dolgozni. (hegyi)
értékelés:    

Hát ez érdekes. Én nem tudom, ezt a függönyt honnan szerezted, de ez nagyon jó. Szerintem ez otthon van Csixiben. A rádiózásból minthogyha a Szentivánéjből valami hasonló függönyre emlékeznék. Jó, ahogy ez a párhuzam létrejön a függönnyel meg a lakótelepi házzal. Tulajdonképpen ez így egy bizalmi felülfestés. Tehát ráfested a hangulatot vele a borzalmasan, fájdalmasan szürke háttérre: a vidámságot meg a reményt. Úgyhogy ez abszolút jó hangulat. Köszönöm szépen, a következő lépcső majd a függőlegesek és vízszintesek pontosítása lesz. (hegyi)
értékelés:    

Éva ez megint egy új irány. A lakótelepi csaj, aki ebben az egész őrületben ezt a szürrealitást ezzel a tükörrel és a kezével megfogja, és ez attól izgalmas, hogy szinte sziluettszerűen maradt csak meg a kéz. Ez által az egész olyan, minthogyha ez egy tartója lenne a tükörnek és nem a hozzád tartozó kezed. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető így. Adsz az egésznek egy tárgyias jelleget és ettől jó. Vannak hibák és ezekre majd szép lassan el kell kezdeni odafigyelni. A tükör szélénél, ami nyilvánvaló, hogy nem egy szabályosra vágott kör, becsillan a hüvelykujjnak a belső részénél a széle a tükörnek. Ez kivisz ebből a lírából, ezt ki kell javítani, mint ahogy egyébként a tükör felső részénél is van egy ilyen csorbulás. Szintén javítandó. Az arcodra is több fény kéne. Aztán majd szép lassan el kell kezdeni játszani ezekkel a tükrökkel, hogy úgy fényképezz tükörből tükröt tükörre, hogy kikerülhessen a képből a fényképezőgép. Mert ez azért azt is mutatja, hogy „adom nektek magam, itt vagyok veletek, játszom, de el is bújok a fényképezőgép mögé”. Amúgy ez egy 3 csillagos leckemegoldás és abszolút megvan a lecke is. Nagyon jó dolog és azt a sokszínűséget mutatja, ami benned létezik. Én majd erre a sokszínűségre alapozom azt, hogy ha elindulunk a fotós úton, akkor lesz mire támaszkodni. (hegyi)
értékelés:    

Megint az az érdekes, mint az előző képnél is, hogy elindítasz valamit, ami zseniális, de mintha saját magad megrettennél attól, hogy mit fognak szólni, mit fognak szólni, hogyha... és ezért valami csavarral elveszed az élét annak, ami egyébként ennek a gesztusnak a valóságát adná. Lefordítom Hegyiről magyarra. Mit látunk a képen? Van egy bűvöskockánk, egy lencsénk, egy férfi a háttérben és van egy polc. A bűvöskocka abszolút 10 pont, tökéletes ezzel a kopottságával, zseniális darab! A könyvespolc ábrázolhat téged vagy utalhat rád - megint azt mondom, oké. A lencse, mint új felfedezés ott van, fontos neked. De tovább mentél, mint ahova kellett volna és fejre állítottad az egészet, hogy majd a lencse legyen talpon, tehát amit ott látok. De miért? Nem értem. Hacsak azért nem, mert közben magadtól létrehoztál valamit, ami az előző képnél például tökéletes lenne. Egyébként azt mondom, hogy ha képes vagy ezt vállalni, ha képes vagy ezen az úton elindulni, ahogy ez - és ritkán utalok más alkotóra - Mészáros Istvánnál is reveláció, megfigyelhettük és rá is nagyon nagy hatással volt: ugyanis levetted az inget. Tehát magyarán, rájöttél arra hogy az a kockás ing nem biztos, hogy jó mert túlságosan távolságot tart - és ezt te hozod létre. Aztán közben megfordítod az egészet, mert hogy az agyalás része az túlhúzódott, tehát túl sok lett. Kevesebb agyalás és több érzelem. Ez az, amit talán erre tudok mondani és akkor működik. Ha ezt visszafordítod a talpára, már magában erősebb lesz az üzenet, mert hagyod magad esendőnek. Mert az ember nem mindig szerepel, nem mindig jólfésült. Ez szerintem nagyon fontos dolog lenne. Én nagyon-nagyon szeretném azt, ha a kettes és a hármas leckével dolgoznánk és azt, hogy ezeket próbáld mint felfedezés megtenni. Tudom, hogy nem könnyű amit mondok, de örülök neki, hogy önmagad felfedezted azt, hogy igen, olykor az emberi test, mint háttér vagy közlésnyelv, sokkal erősebb hatás, mint minden más, amit mint manifesztum, úgymond mint civilizációs kötöttség magunkra erőltetünk. Most egy olyan döntést hozok, ami furcsa lesz. Erre megadom a három csillagot és megadom a leckemegoldást is azért a felfedezésért amit tettél, a bűvöskockáért, és egyébként meg azt mondom, hogy ismétlés. Nem biztos, hogy ebben a fényviszonyban, nem biztos hogy színesben, de akár színesben is. Gondold végig, hogy esztétikailag hol tudsz ezen úgy emelni, hogy az egész mint üzenet, elrugaszkodjon a matematikai megfejtéstől és ne matematikai megfejtés akarjon lenni. (hegyi)
értékelés:    

Elolvastam a leiratot és értem. A leirat által azt is értem, amit látok. De ha nem volna leirat, nem biztos, hogy érteném, miről is van szó. Arról, hogy mi mennyire mozdult be és mennyire pontatlan a technikai kivitelezése, nem akarok szólni mert ez nyilvánvaló adódik abból, amivel fényképeztél. Ezt most tegyük félre. Most azért azt is megjegyzem, sok mindenre alkalmas a mobil és nem egy elemzésnél elmondtam, hogy a hibából is lehet erényt kovácsolni. Itt most a hiba önmagában megmaradt, ez az elmozdulás most nem erény. Érdekes az a kommunikáció ami itt létrejön. Van egy fickó, aki ami valami tévét néz (de én nem tudom, hogy mire figyel... most az óramutató járásával megfelelően próbálok körbemenni), akkor van egy másik srác aki tölt valami csészébe valami italt, egy harmadik, aki issza a maga üdítőjét, van a negyedik, aki valami zsákból (vagy valami ilyen szütyőből) kivesz vagy betesz valamit, és van egy lány, aki feszülten, kétségbeesetten, kezét a szája előtt összekulcsolva, a fejét támasztva figyel (tulajdonképpen a fotósra) és van egy üres szék. Szituációs játék, de nem nagyon értem ebben a pillanatban a kohéziót, hogy mi tartja össze ezt a csapatot. Azt mondod, hogy ebédre várnak, de ez nem derül ki, mint ahogy az sem derül ki,hogy itt lehet ebédelni. Mert ebben a beosztásban, ahogy ez itt létrejött, viszonylag kicsi a hely, nem evidens képileg az, hogy itt egy ebédre várakozó csapatot látunk. Én ezt abszolút megértem, hogy magából a helyzetből és a helyszínből ez adódik, hogy ott így esznek, hogy ott ilyen a helyzet, de azt meg neked mint fotósnak kell elfogadni, hogy a néző mindig valamilyen képi közhelyből tud kiindulni, valami olyanból, ami általános. Mindig az általánosból tudunk menni az egyedi felé. Tehát magyarán valaminek kell lennie, amibe kapaszkodjon (tányérba, étkészletbe, vagy valakibe, aki feltűnik ahogy felszolgálja őket, étlap, vagy valami) az már utalhat az ebédre. De itt most ez nem történik meg. Olyan, mintha valami haveri összejövetel lenne, de nem túl szoros kapcsolat van az emberek között. Azt nem tudom, hogy mi tartja őket egyben, de valamire ők itt várnak, de nem is biztos, hogy a várakozás látszik, talán inkább az unatkozás. Szóval nem tudom, nekem ez most ezt nem hozza. Lehet, hogy ebből ki lehetett volna hozni más időpillanatban azt, amikor már annyira feszült a helyzet, hogy dobol az asztalon, nem tudom. Megint azt mondom, hogy internacionális jelzést kell kapunk arra, hogy itt most egy várakozás van. Ez most egyedül ennél a nőnél szerepel, ő az akinél ez megvan. A többieknél ez nincs olyan erősen meg. Én ezt visszaadnám, mert a barátságról meg főképp nem érzem, hogy beszélne. Mitől barátok ők, honnan kéne nekem ezt tudni? Nem jön ki. (hegyi)