Feladatmegoldás

Az a jó ebben a képben, hogy érzésem szerint Feri keveset agyalt a munkán. Hagyta, hogy ez a képi hatás dolgozzon benne, és egyszerű eszközökkel létrehozott valamit, ami a végeredmény tekintetében nagyon is koncentrált üzenet, de nagyon könnyed kis zongorafutam és ettől üdítő a hatása. Nagyon örülök annak is mikor Feri koncentráltan, mondanivalóval és töltettel felfegyverkezve fotografál, de ennél a képnél most azt is láthatjuk, hogy mi van akkor, amikor rugalmas, képlékeny és nyitott a külvilág ingereire. Ennek nagyon örülök, mert ez az, amire én egyébként támaszkodnék, ez az a fűszer, ami fontos, mert ebben van a szabadság, mert ebben van a könnyedség. Ez egy háromcsillagos kép és leckemegoldás is. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ez lehetne egy kiindulási alap a csendélet megközelítéséhez. Mindezt azzal együtt mondom, hogy ez nem írja felül, vagy nem teszi semmisé azt a mondatomat, amikor azt mondom, hogy a csendéletnél igenis van alkotói szándék és ez fontos. Viszont ezt a szándékot úgy kell tudni megjeleníteni a képen, hogy a néző ne érezzen izzadtságszagot, ne érezze azt, hogy szétbindzsiztük az agyunkat azzal a képpel, hanem a spontaneitást és a természetességet kapja meg. Ez a kép ettől erős, hogy spontán és természetes. (hegyi)
értékelés:    

Hát örülök annak, hogy Éva kezére játszott a véletlen és talált még egy ilyen fát. Annak is örülök, hogy az elemzés elérte a célját, mert újból gondolt egy helyzetet és ez a mostani kép jól teljesíti az ismétlés feladatát. Sokkal közelebb jutottunk, sokkal személyesebb a közlés. Még mindig azt mondom, hogy Éva még, még, még, menj közelebb, még mindig tárgyias a megközelítés. Leíró jellegű a kép, holott ennek a dolognak a jelentősége azokban a belső mozgásokban van, ami a nézőben létrejöhet, ami benned létrejött. A gondolatiságban. Viszont ez nem tud a képen megjelenni akkor, hogyha távolságtartóak vagyunk, és mint egy boncasztalon, fölhelyezzük a tárgyat és elkezdjük szétszedegetni, hogy melyik alkatrésze micsoda. Nem biztos, hogy az egész fenyőt akarom látni. Még közelebb mehetsz, mert ha részeket metszel ki ebből a képből, azzal is tökéletesen értelmes marad az üzenet és elkerülheted azt a problematikát, ami most itt jelentkezik még mindig, hogy fent nyitott marad a tér. Tehát a kukák feletti részen túl tudok nézni, át tudok nézni és ez elviszi a figyelmemet. Magadban kell föltenni a kérdést, hogy mi az, ami engem ebben izgat. A fenyő és a latyak és a kosz találkozása, vagy a fenyő és a kukák? Erre még több voksot kell tenned, még inkább rá kell nyomnod a gombot, hogy igen akkor EZ érdekel, EZT mutatom és minden más ebben a viszonyrendszerben kell, hogy hátrébb sorolódjon. Nagyon közel járunk a végső megoldáshoz, de még mindig azt mondom, hogy várok ismétlést, mert nagyon fontos lenne, hogy pontosan fogalmazzunk, és ehhez az kell, hogy elvonatkoztassunk a verbális közléstől és a képnyelvi, formanyelvi közlés jelrendszerét kezdjük el használni. Ami működik a tükrös képeidnél, az fog működni itt is. Nem győzöm hangsúlyozni, azért fontos az első három lecke, mert ott olyan alapkérdéseket tudunk föltenni, amire ha megvannak a válaszok és azok érvényesek és kifutották a maguk útját, akkor ezek átemelhetőek a többi képeinkbe is, a többi megközelítéseinkbe is. A távolságtartó megközelítés a nézőben is távolságtartást fog okozni. Ez most kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Tamás, megrendítő erejű képet készítettél, szembesítő látni, hogy ennyire ökör vagyok. Köszönet a képekért és a hajért is. Naná, hogy 3 csillag. Merne kevesebb lenni? Mi lenne a fejemmel akkor? (hegyi)
értékelés:

István, ezzel az a baj, ami már nem egyszer előfordult, hogy van egy ötleted, van egy dolog amit megláttál, de te ezt térben láttad meg, ráadásul nem csak a tér volt meg neked ott, hanem az idő is – az az idő, amit eltöltöttél azzal, hogy nézted az autót föntről a kis ablakból. De már a képkivágás, amit a valóságból kimetszettél – ráadásul ugye a három dimenzió két dimenziósra csökkent és az idő is megmerevedett és megállt - létrehozott valami olyat, ami mint kép nem áll meg a lábán. Ez a kép nem kép. És nem azért nem kép, mert te ezt nem tudod jól megcsinálni, hanem azért, mert valószínű, hogy abból a kis ablakból, ahonnan ezt nézted, nem lehet jól megcsinálni – ráadásul vannak adott helyzetek: ott áll egy autó még, az zavaró mert ettől az egész lejön a földre és az a líraiság ami itt létrejött, abszolút meghal. Tehát itt most ezt azért mondom el ilyen határozottan, hogy értsd, ezek jó tanulmányok, de erre nem tudok mást mondani mint azt, hogy ezeket jegyezd meg, fontosak, és adott pillanatban, lehet, hogy 2 év múlva, újból találkozol ezzel a képpel már abban az esztétikai formában, amiben nem lóg bele egy másik autó, amiben nincs ott a villanyoszlop ennyire határozottan, amiben esetleg te magad más perspektívából tudod ezt megoldani, és ott már majd működni fog az, amiről mesélni akarsz. Egyszerűbben fogalmazva vannak olyan helyzetek, amikor az ember valamit meglát, érzi hogy ez de jó lenne ha... azt is érzi, hogy sántít egy kicsit és próbálja valahogy megoldani... és lehetetlen megoldani. Azt ott nem lehet lefényképezni – le lehet, de nem lesz belőle érvényes kép. Most is ez történik. Ez nem hiba, hanem ez egyszerűen egy elfogadandó helyzet - nem minden szituációban, nem minden pillanatban készíthető érvényes kép, mert a környezet nem teszi lehetővé. (hegyi)

Azt gondolom, hogy az elmúlt időben beküldött kormos képeid közül ez a legerősebb. Nem csak azért, mert kiemelted a valóságból és abból a környezetből, amiben mozoghatsz, ezt a kezet, hanem azért is, mert ezzel a kiemeléssel tulajdonképpen egy vállalást vagy egy döntést meghoztál, hogy ebben mi az, ami téged érdekel. Nem kell hozzá se fa, se virág, se semmi, mert önmagában működik a dolog. Én azt gondolom, hogy ez azért is fontos, mert ez azt is kimondja, hogy önmagában én magam is működök, tehát abszolút vállalható minden gesztusunk, minden tettünk és minden mozdulatunk, és ennek az élménynek a megélése szerintem nagyon fontos a kreativitásban, vagy abban a munkában, amit végzünk. Lehet, hogy valamit nem jól fogalmazunk meg, lehet hogy formailag valamiben tévedünk, lehet hogy a fények, az utómunka problematikus, de annak a valóságát és érvényességét, ami a kimondott képi szavunk, nem lehet elvitatni. Azt lehet mondani, hogy ezt most nem én értem és mondd el még egyszer, hátha akkor jobban megértem, de minden gesztus érvényes, és ez a kép ennek a felismerése. Mindazzal együtt, hogy kompozícióban is rendben van, tónusban is megfelelő, szóval szerintem ez egy abszolút vállalható első lecke. (hegyi)
értékelés:    

Ennél a képnél fogom elmondani azt, hogy nagyon örülök annak, hogy egymás munkáira reagáltok, és azért érdekes ez, mert tulajdonképpen mint egy gondolatolvasó, úgy működtök, merthogy azon jár már egy ideje az agyam, hogy hogyan lehetne jól létrehozni egy olyan szekciót a szakkörön belül, ami arról szól, hogy egymásnak labdákat dobálunk és egymás munkáira reakciókat küldünk. Volt erre egy régi próbálkozásunk a Láncreakcióval, de bevallom férfiasan hogy sem technikailag nem éreztem ezt megoldottnak, sem tartalmában és ezért egy ki is múlt mint próbálkozás. Keresem azt, hogy ezt hogyan lehetne jól megcsinálni, hogyha bárkinek van ötlete, esetleg erről beszéljünk a fórumban.
   A kép maga nekem elsősorban nagyon szűkre van vágva – annyira izgalmasak és érdekesek lennének a formák amik létrejöttek, hogy engem zavar, ahogy be van zárva ebbe a kalitkába ez az egész. Úgy az egész mellé adnék még egy ujjnyit végig minden oldalon. Tökéletesen egyet tudnék érteni a színmódosítással, a tónusvesztéssel, ezzel a rajzossággal, abszolút jó lenne, amit látok, ha ez nem egy utólagos módosítás lenne, hanem fényekkel, világítással oldottad volna meg. Ráadásul ezen felül még erre rákerült egy ilyen textilutánzatú hatás is, ezt a lépést én nem léptem volna meg, esztétikailag nekem ez problémás, szájbarágós, formailag is bekapcsolt valami olyat, ami – főként egyébként a lábon, a combon – olyan hatást kelt bennem, mintha a modell csalánnal lenne összeverve. Másképp fogalmazok. Olyan érzetem van, hogy fejben megfogalmazok egy mondatot, amit ki akarok mondani, meg is csinálom képben, aztán amikor viszontlátom a monitorok, hátrahőkölök, és elkenem az egészet az effektekkel. Szabad ezt nekem? Kimondhatom ezeket a szavakat? Megrajzolhatom ezeket a formákat? Szembesíthetem magam és a nézőm ezzel az egésszel? Erre a válasz az, hogy igen! Úgyhogy én azt gondolom, hogy amíg erről nem tudunk érdemben kommunikálni, addig az elemzést megállítom és nem haladok tovább, azért nem, mert egy nagyon érzékeny területen járunk és azt hiszem, hogy ezt te is tudod, én is tudom és a látogatóink is tudják – akt, férfiakt, az egésznek van egy kortalansága és ez mind, mind, mind nagyon kényes terület lehet. Ezen a területen nem lehet mellébeszélni, ha mellébeszélek, akkor azzal nem segítek, hanem ártok. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, és pont az érzékenysége miatt válik ez a terület nagyon nehezen elemezhetővé azért, mert nagyon sok sérülést okozhatunk egymásnak óhatatlanul, akaratlanul, ezért nagyon nagy szükségem van nekem is arra, hogy az alkotótól konkrét visszajelzéseket kapjak. Kérem tehát Tamást, kapcsolódjon be a beszélgetésbe. Vannak komment lehetőségek és valamit próbáljunk meg ebből tovább folytatni, mert azt szeretném, ha előre tudnánk lépni, de ez egyedül nem megy. (hegyi)

Ramóna, ez nagyon izgalmas, nagyon jó irány és abszolút bátorítalak arra, hogy ebben dolgozz tovább és szeretnélek most arra kérni, hogy felejtsd el azt a színezési megoldást, amit itt elővettél, ne használjuk most a szépiát mert nagyon ritka eset, amikor ennek értelme van – a hatása egy archaizáló, de művi hatás. Azok a foltok, az a fátyolszerű jelleg, ami a képen előbújik, az önmagában elég. Ha erre még rátesszük ezt a színvilágot, akkor ezzel gyengíted azt az üzenetet, amit küldtél. Olyan, mintha megcsináltál volna valami munkát, és aztán megijedsz attól amit látsz és jaj Istenem gyorsan maszatoljuk ezt el, és vegyük el az élét annak, amit itt kimondtam – mintha visszavonnál a szavaidból valamennyit. Tehát én most azt mondom, hogy ez egy nagyon erős kép, egyébként maga a jelenléte megkapja a 3 csillagot és közben kérnék egy ismétlést - ne csak annyit csinálj, hogy akkor erről leveszed ezt a színezést és a keretezést, hanem azt szeretném, ha ezt megismételnéd. Azért, mert az ismétléssel fogsz eljutni oda, hogy megszerzed azt az önbizalmat és stabilitást, ami megengedi, hogy kimondj képileg dolgokat. Nagyon fontos. Dolgozzunk ezzel a leckével. Én azt gondolom, hogy lenne értelme. (hegyi)
értékelés: