Feladatmegoldás

Gábor, megfejtem én szép lassan, hogy mi a problémám ezekkel a képeiddel, amikor ilyen extrém módon vágsz: szájbarágós lesz. Egyébként ez valószínű a te saját belső bizonytalanságodat mutatja abban a tekintetben, hogy ha nem vagyok biztos abban, hogy a kompozíció mit jelent, és mit jelent a tömegelhelyezés, akkor szépen körbevágom a fő motívumot, mert itt ez a fúró a lényeg, és akkor ezt fogom csak a képen hagyni, minden egyéb mást nem hogy kompozícióba helyeznék vagy tónusban játszanék vele, hanem egyszerűen levágok. Igen ám, de így ez a kép egyszerűen érdektelen és értelmetlen. Ez ha egy könyvben jelenik meg mint illusztráció, és mellé van tördelve szöveg, akkor értelmessé válik, hogy miért ilyen a formája, de önmagában ez a kép így nem megoldott. Azért piszkállak én téged, Gábor, mert egyébként egy jól gondolkodó és nagyon jószemű fotós lehetnél akkor, ha végre föladnád azt az álláspontodat, hogy neked nem kell foglalkoznod a kompozícióval, mert megoldja majd az, amit üzensz, elviszi majd a vállán. Nagyon erős üzeneteket küldesz, igen, de ha a kompozíció ellene dolgozik, vagy meg se születik, és esztétikailag is erős kihívásokkal küszködik valami, akkor a lehető legerősebb mondanivaló is béna kacsává válik. Itt most ezt látom, tehát ez a kép nekem nem kép ebben a formában. Valahogy jó lenne ezt megoldani, hogy ha máshogy nem megy, mert félsz ettől az egésztől, akkor csinálj belőle valami játékot. Nem nagyon értem, hogy mi zavar téged ebben az egészben, hogy ennyire szűkre vágtad. Érti a néző, hogy ez nagy, tudja arányítani ahhoz a kis teherautóhoz, ami olyan, mint egy matchbox, meglesz ez, nincs semmi olyan, amit a néző ne tudna dekódolni, ha a helyére rakod. (hegyi)

Ez egy nagyon izgalmas konstrukció a fényekkel, a zebrával, ahogy csillog az egész. Pontosan az az erénye, hogy másodlagos volt a kép készítésénél az, hogy mit látunk, milyen feliratok vannak, és hogy mi a 699, hanem egyszerűen arról van szó, hogy Tamás meglátott valamit, ami formájában izgatta, és ezeket a formai ritmusokat hozta először rendbe a fejében, majd utána elkészítette a képet. Erre mondtam azt jó néhány elemzéssel ezelőtt, hogy a kompozíció és az esztétika az, ami a képnél az elsődlegesek, a tartalom utána már behívódik, de a kompozíció és az esztétika nem kihagyható. Köszönöm, Tamás, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Itt most túl sokat nem fogok tudni beszélni az előzmények miatt. Az előző kép, azzal a belső világgal, azzal a furcsa színvilággal és azzal a térrel, ahol az megjelent, lényegesen izgalmasabb volt, mint amit most itt kapunk. Itt olyan szűk a kimetszés, hogy értelmezhetetlenné válik, hogy itt most mi történik. Látunk egy ablakot, benne látunk egy növényt, de valahogy ez úgy be van oda szorulva, hogy nem tudom, hogy ezzel lehet-e így mit kezdeni. Mindez be van rakva középre, tehát azt az érzetet kapja az ember, hogy szíved szerint, ha még több van a zoom-on, akkor ráhúztad volna a teljes ablakra, és akkor a növény és az ablak viszonyáról beszéltél volna, mert nem nagyon kezdesz semmit ezzel a betonfal felülettel. Biztos vannak rajta foltok, megfolyások, de ha mást nem, a kockákat el lehet helyezni térben egy képarányon belül, hogy az jól működjön. Itt a négyzetes kocka abszolút indokolatlan. Jó lenne, ha ezeket folthatásként próbálnánk elsősorban értelmezni. Ennek a legjobb segítője az, ha hunyorítva nézünk a képre, és megpróbáljuk elködösíteni az egészet, hogy ne a konkrét dolgokat lássuk, hogy ez egy virág, ami szomorúan ott van, hogy milyen virág, még az ablakon is ott van a sok tüske, hogy a galambok ne menjenek oda. Nem, nem ez az érdekes első megközelítésben, hanem az, hogy van egy téglalapunk, ami egy négyzetforma közepén helyezkedik el, aztán van egy kisebb téglalapunk, ami kicsúszik ebből az egészből, valahogy az egész billeg ettől. Ezt úgy lehet helyrerakni, ha a konkrétságától eltávolodsz, és csak formákat nézel: négyzeteket, köröket és háromszögeket fogsz megtalálni majd. Ha ennek a trükkjét megfigyeled, az segít abban, hogy mit hova helyezz el. Ez az első kör. A második kör, hogy a tónusokkal is foglalkozik az ember, a sötétebb tónusok mindig nehezebbek, súlyosabbak, távolabb vannak, a világosabbak közelebb jönnek hozzánk, könnyedebbek, és ezeket is megfigyeled, hogy milyen tónusok jönnek létre. Ez a kettő fogja adni azt, hogy milyen konstrukció és kompozíció kell létrejöjjön, utána már ez helyrerántja az egészet. Addig, amíg ezt nem figyeled meg, addig valami kerül az érzékelőre valamiért, de olyan, mintha elengedted volna a gyeplőt, és nem irányítanád ezt a szekeret. Ismétlést kérek. (hegyi)

Ez egy érdekes kép, az egésznek van egy 80-as évek végi hangulata a fejjel. Olyan az egésznek a hatása, nem tudom mitől jön ez létre, talán a színvilágtól, talán attól, hogy a szem kitakaródik és a haj elég erős üzenetet küld, de olyan, mintha a FÉNYSZÖV-ben egy rosszul előhívott fotó lenne mögé téve ennek a karikának, és mintha az a felület sem lenne igaz, hanem már egy leképezés lenne. Ettől érdekes az egész, hogy most mi van elől, mi van hátul? Itt van ez az archelyzet, és amit látunk értelmezhető sokféleképpen. Egyrészt úgy is, hogy felhúztál egy lyukas vásznat, és azon átnézel, de úgy is (és ez a trükk az egészben, és valószínű ez a második lehet az igazság), hogy itt két tükörfelületet látunk, és ezek ilyen érdekes módon bolondítják meg a teret, hogy nem tudjuk, hogy mi van elől és hátul. Ez az élességgel való játéktól is van, ettől lesz az egész bolondos. Ez három csillagos leckemegoldás, külön örülök annak, hogy ezt a tükröt idehoztad, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit sikerült ezzel becsapnod, és ez jó, érdekes. Még a kompozícióval is egyetértek, sőt, egészen izgalmas játékot hozol létre ezekkel a ferde síkokkal. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Az előző kép lényegesen erősebb volt, itt van valamilyen komoly technikai probléma, amitől ez nagyon zajos kép, gondolom nem volt a világítás megoldva, és ettől lett ez ennyire zajos. Technikailag nem léptünk tovább, sőt, miközben az előző leckénél azt érzem, hogy azért máshogy koncentráltál a képre, próbáljuk meg még egyszer végiggondolni, hogy mit mondtam az előző elemzésnél: a technikára oda kell figyelni, ez biztos, meg kell teremteni azt az atmoszférát, amiben ez a kép működni tud. Ezt, mivel halott tárgyakról van szó, meg lehet teremteni akár hosszabb idejű megfigyeléssel is, és ha már a színpadi háttér létrejött, amit ezek a képek képviselnek, akkor adni fogja és behívja a képbe azt, hogy mi az, ami ehhez szükséges, hogy azt az érzelmi pluszt hozzáadd, amitől a te mukáddá válik, és amitől neked ez személyesen fontos. Most itt az, hogy két kéz tartja ezeket a képeket, a szituációt értem, költözésnél vannak ilyen helyzetek, hogy kiborulnak dobozok, és az ember elkezdi őket nézegetni, és időutazásban vesz részt, de valahogy ez most nekem túl távoli, túl steril, miközben a technikai probléma, a világítási szegénység nagyon zavar. Ismétlés. (hegyi)

Egyes képeiteknél nem nagyon értem az asszociációs rendet. Az, amit most fogok mondani, az nem csak András leckéjére igaz, hanem általánosságban a fotográfiai megközelítésről szól, és ez úgy néz ki, hogy a fotográfia, a kép nyelve más asszociációkat igényel, mint az irodalom, vagy mint a beszélt nyelv. Nem lehet ráerőltetni sztorikat a képre úgy, hogy az a képen nincsen jelen. Képileg kell tudnunk megfogalmazni az érzéseket, hogy az egyértelműen, evidensen átjöjjön. Az értelmezésnek vannak különböző szintjei, lehetnek nyelvi, kulturális, szociokulturális korlátok is, és ezeket is mind figyelembe kell vennünk akkor, amikor elkészítünk egy munkát. Amire itt gondolok, hogy egy példát hozzak hogy nem biztos, hogy bármilyen bibliai utalás értelmes és értelmezhető lehet az ausztrál bennszülöttek között, mert nem találkoztak ezzel, nincs hová kössék. Hiába próbálok én egy ilyen utalást hozni, de nem fogja ezt az utalást érteni. Ez mondhatóan egy általános probléma, és a képnyelvnél is kérdés, hiszen hiába internacionális a kép nyelve, de akkor is vannak olyan kötődések, amik adott csoportnak dekódolhatóak csak. Ha ezt még visszább forgatom, és azt mondom, hogy oké, nézzük most ezt a képet, Hófehérke almáját, mit látok? Látok egy almát, viszonylag szürke fátyollal lefényképezve, az alma nem túl egyedi, nem túl szép, lehet, hogy nagyon finom volt, de nem egy jellegzetes darabja az almák családjának. Ez rá van téve egy fehér asztalra, és valamilyen módon egy fehér, enyhén áttetsző lepedővel van egy háttér kreálva, mögötte valamilyen könyvborító lehet, hogy megálljon ez a háttér és átüt a borítón a rajz a könyvből. Akkor, amikor egy képi jelnyelvet kell dekódolni, a néző csak és kizárólag abból fog kiindulni, amit lát. Látja az almát, látja a gyűrött lepedőt, látja átütni a foltokat, próbálja ezt megfejteni, és nem tud továbblépni. Írhatjuk oda, hogy Hófehérke almája, akár azt is, hogy Jancsi és Juliska uzsonnája, mindegy, ha a kép nem indul el, ha a kép nem mesél. A másik dolog, hogy a képeknek, minden egyes fotográfiának többféle kihívást kell egyszerre teljesíteniük. Egyszerre kell kompozícióban helyén legyen, egyszerre kell esztétikája legyen, és egyszerre kell, hogy valamiről szóljon, hogy valamiről meséljen. Ez utóbbi akár még el is hagyható, ha az előző kettő nagyon határozott (a kompozíciós-formai megoldás és az esztétika), gondolok itt az erős konstruktivista megközelítésre, ami nem kötelezően mond valamit, de ad egy olyan magas szintű élményt, ami felülír mindent. Tehát mégegyszer: kompozíció, esztétika, tartalom. Ha ezek közül egy, de mondjuk kettő hiányzik, vagy hibádzik, akkor nem beszélhetünk fotográfiai teljesítményről. Nagyon fontos ezt végiggondolni, mert azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, de ha mind a hármat egyszerre rúgjuk föl, ha nincsen kompozíciónk, ha az esztétikával is probléma van, akkor ott már a mondanivaló nagyon kínlódva fog átjönni. Jobb esetben valami talán átszivárog, de ha még a mondanivalót is megtekerjük, és valami olyan asszociációt indítunk el, ami csak ott, nekünk érvényes, akkor az a fotó nem érthető a néző számára, hogy miért készült el. Itt most ez a helyzet történt. Esztétikailag problémás a gyűrött lepedő, a színvilág, az, hogy az alma nem egy sematikus, és nem egy jól illusztráló alma, hanem egy elég szegényes formavilággal rendelkezik, és kompozícióban ezt beraktad ide viszonylag középre, még azt sem mondhatom, hogy tökéletesen középre. Ez a helyzet ezzel a képpel. Ha dolgozunk ezen, akkor azt tudnám mondani, András, hogy az első három leckével dolgozzunk még, azért, mert ezeknél a leckéknél az esztétikai kérdések kevésbé jelentkeznek, mert én magam vagyok a képen, az üzenet is viszonylag jól dekódolható, és jól gyakorolható a kompozíció és a formai ügyek is, és szép lassan fölépül a mondanivalód is. Addig, amíg ez nem történik meg, addig nehezen fogunk tudni továbblépni, mert itt most érzem, hogy valószínűleg azt akartad mondani, hogy Hófehérkének a történetében szerepel egy alma, amit neki egy boszorkány adott, de nem látom sem a boszorkányt, sem azt, hogy ő ettől megfulladt volna, sem a királyfit, sem semmilyen más utalást nem találok, hogy miért pont Hófehérkéjé ez az alma. Azért, mert olyan furcsán ketté van vágódva a színe, és ott van benne a méreg? Nem értem, hogy mire ment itt ki a fuvar. Visszaadom ezt végiggondolásra, ezek, amiket mondtam nem csak neked igaz, hanem az összes látszóteresnek fontos lenne, hogy végiggondolja. (hegyi)

Jó ez az egész attól, hogy annyira furcsák az előtérben a bemozdult ágak, a mélységélességgel való játék miatt, hogy olyan, mintha egy 3D-s képet néznénk. Ez egy jó hatás. Az egy másik kérdés, hogy kicsit ki van nyílva az ég, és azok a világosak kár, hogy ennyire kiégtek, de a belső mozgása és a dinamikája jó ennek a képnek. Kicsit olyan, mint az Avatar c. mozi, nem láttam még, de így képzelem el. Lehet, hogy ezzel most bebuktam, hogy nem néztem meg, és valami alapművet hagytam ki, de az én fejemben az ilyesmi. Megvan a három csillag, a leckemegoldásra még várnék tőled képeket. (hegyi)
értékelés: