Feladatmegoldás

Anélkül, hogy bármit olvastam volna a leiratból, a képen van egy szomorúság, egy múltba tekintő fátyol. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mitől, nem valószínű, hogy a vignettálástól vagy a tónusoktól, talán inkább a fények, vagy a gesztus, mert hát az arc nagyon sokat elmond. Olyan érzés az egész, mint amikor az ember hagy elmenni valakit messzire és már nem akarja a búcsúzást, mert azon már túl vannak. Már nem akar egy utolsó ölelést vagy egy baráti kézfogást, és valaki ott van a a társaságból és azt mondja, hogy de hát csináljunk még egy búcsúfotót, és akkor ilyen kelletlenül egy kicsit odaáll, és adja magát ehhez, de próbálja magát megóvni az érzelmektől. És persze az arca az mindent elárul. Nagyon erős ez az üzenet. Amivel persze sok mindent nem lehet csinálni, az a rendszám, mert nyilvánvaló, hogy nem akarunk rendszámot mutatni, de valamit mutatni kell. Abban nem vagyok biztos, hogy ez a Bömbi felirat a legjobb megoldás, talán azért nem, mert visszaránt ebből az érzelmi hatásból, amiben vagyunk és olyan túlságosan tárgyias. Lehet, hogy elég lett volna életlenné tenni azokat a betűket és számokat, amik a rendszámon vannak, nem tudom. Vagy talán még jobb lett volna, ha már ugye belenyúlunk photoshoppal, akkor inkább sötétre takarjuk ki mintha nem lenne odatéve semmi, mint egy üres rendszámtartókeret. Vagy talán a fénykép elkészítésekor azt a rendszámot ki lehetett volna onnan venni, még az is lehet, hogy jobb lenne egy rendszám nélküli autó. Ez az egy, ami zavar. Hogyha letakarod a kezeddel magát a rendszámot, sokkal dinamikusabbá válik a kapcsolat, mintha nem volna odaírva semmi. Túl tömzsik, túl nagyok a betűk, még az is lehet, hogy ha fehéren hagyod, az is elég. Hát ezzel érdemes lenne kísérletezni, hogy melyik lenne a hatásosabb. De abszolút érzem azt a kapcsolódást, amiről ez a lecke szól, úgyhogy megvan a 3 csillag és megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Az egész olyan, mintha látnék egy lakótelepi plakátot a szobafalon, van egy ilyen hatása. Olyan, mintha látnám ezt a plakátot, és közben a lakásban történne ez a gumimatracozás. Érdekes az egész, ahogy itt kettéválik, és az is, hogy vannak ilyen lapok lerakva a földre, az nagyon fura. A kompozíció is nagyon jó, mert feszes lett, és alig van képelem a képen, és mégis dinamikus, úgyhogy ez varázslat, amit csináltál ezzel a képpel. Ez egy semmiség, lássuk be, hogy egy nagyon könnyed helyzetet fogtál itt meg, miközben ezt megcsinálni nem olyan könnyű, akármennyire könnyűnek tűnik. Az is jó, hogy az egészben benne van egy vágy, kicsit olyan az egész, mintha nem lennénk ott jelen, hanem csak a fejünkben lenne ez az egész kép, olyan prospektusos valami, hogy kivágtam valahonnan, lefénymásoltam a munkahelyen, és kiraktam otthon a falra, hogy tudjam, hogy nekem ez fontos, és oda el akarok egyszer jutni. Russel: Shirley Valentine darabja jut nekem erről eszembe, drága Margitai Ágival. Kérek még erre a leckére képet, de megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Ez talán Szentendre lehet, ott vannak ilyen macskaköves utcák és érdekes felületek. Nagyon jó, hogy megvártad ezt a macskát, amíg ide berohan, mert játszik a térrel ez a macska, és ettől lesz az egész izgalmas. Színben nem ártana, ha helyén lenne, most egy kicsit kék, és ez a kékség hideg, barátságosabb lenne más tónussal, de a ritmus abszolút rendben van, és a helyszín is. Így is jó, egy kicsit guggolhattál volna lejjebb, de lehet, hogy akkor túl sok lett volna a fenti rétegből. De nagyon jó ez az utcakép, és az is, hogy nem akarod túlmagyarázni a helyszínt. Megadom erre a három csillagot, az utómunkára tessék odafigyelni. (hegyi)
értékelés:

Vissza fogom adni ismétlésre, mert ez egy jó irány, egy jó ötlet, gesztus, de még mindig nem tökéletes. Nem azt mondom, hogy csak a tökéletest kereshetjük, de ez a kis házi kedvenc megérdemli azt, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből a helyzetből. Őt nehezen lehet instruálni, nem olyan, mint egy ember, de ettől még ugyanazok a szabályok érvényesek rá is. Ha mondjuk egy portrét csinálsz, akkor csak odaszólsz, hogy „figyelj, igazítsd már meg a rőzsét a fejeden, mert annyira szét van csúszva”, vagy ha azt látod, hogy egy kicsit korpulensebb testű emberről van szó, és nagy a tokája, akkor vagy fölemeled a fejét, vagy kicsit fentről fotózod, vagy egy szék karfájára rátámaszkodik, akkor önkéntelenül is húzni fog a nyakán, tehát vannak erre trükkök. Ennél a képnél furcsa, ahogy gyűrődik a kis feje, a füle is fura. Aranyos a kéztartás nagyon, de nem biztos, hogy ez egy optimális portréja. A gesztus jó, de nem minden helyzet sikeres. Itt nincs más, mint az ismétlés és az ismétlés addig, amíg nem azt látod, amit szeretnél. Ahhoz, hogy ez fekete-fehérben megálljon a lábán, kontrasztosabbnak kell lennie a szituációnak azért, mert ez a cica attól, hogy ez egy brit kék macska, ha átkonvertálod fekete-fehérré, akkor ez egy szürke folt lesz. Nagyon szépen és selymesen mutatja a szőr textúráját, de beleveszik a háttérbe, és nem biztos, hogy ez erős. Ha nem egy sejtelmesség megmutatása a cél, akkor ez nem biztos, hogy előnyös háttér. Ez színesben lehet, hogy jobb, de így nem. Van itt amin még dolgozni, visszaadom ezt ismétlésre. (hegyi)

Erre a képre is nagyjából hasonlót tudok mondani, mint az előzőre. Ez a szörny itt megölte a nyuszit, szegény nyuszi, (bár azért a nyusziság se egyértelmű) de ezzel se vagyok most kinn a vizekből. Hasonló a helyzet, mint a macissal, talán ennél még inkább, mert ennél még kevesebb nálam a személyes kötődés. Ez is most arra a sorsra jut, mint a maci, ismétlést kérnék, kapjuk meg Tímeát a képben. (hegyi)

Az irány jó, azt most elárulom nektek, hogy én kaptam Istvántól egy színes verziót is, nem tudom, hogy most miért a fekete-fehéret kaptuk meg. Jó ez is, határozott, és jó az irány is, nekem tetszik az, ahogy a tárgyakkal dolgozik István, de lehetne a színekkel is játszani. Ettől még elfogadom ezt a megoldást is. Attól jó, hogy egy klasszikus festményi hatást kelt, persze ez a hatás pont az, ami a színesnél jobban előjön, ami itt most csak formában és nyomokban érzékelhető, ezzel a megvakulni készülő tükörrel, a karcosságával, a koszosságával archaizál, és ezt finoman teszi. Ez egy ízlésesen megoldott dolog. Az is jó, hogy az egésznek van egy színpadi jellege ezzel a lepedővel, azzal, hogy az alma nem látszik, csak itt előttünk, a két kép mégiscsak különbözik, elgondolkodtató, jó az irány. Amiért én most kettő csillagot adok, az pont az, hogy a színeket elhagytad, nekem az most erről elég erősen hiányzik. (hegyi)
értékelés:

Attól furcsa ez a kép, azon kívül, hogy a nézőpont izgalmas és robban az egész beállítás, hogy ennek a robbanásnak ellenpontja az a tónusvilág, ami egy lágyított kép tónusvilága. Nagyon érdekesek a fények, nagyon érdekes az egész ettől. Van benne egy nyomorúság, egy vádló póz a babával, a tekintettel. Egy dologban nem vagyok teljesen biztos: el tudom képzelni, hogy ő itt lakik, itt él, és azt is, hogy ez abszolút valós ügy, de mégis van egy olyan érzésem, hogy ez egy beállítás. Persze kell valahogy instruálni a modellt, én mindig azt mondom, hogy instruáljuk is, de most ez nekem olyan, mintha egy színpadot látnék. Nem tudom megmondani igazán, hogy miért, valahogy a hitelessége csorbul a képnek. Lehet, hogy ez az öltözet miatt, vagy attól, hogy ennyire világosra van az egész véve, és ettől túl tisztává válik, nem tudom. Látod, Feri, ez egy jó kérdés, érdemes lenne ezen elgondolkodni, hogy vajon mitől van ez. Valahogy olyan érzetem van, hogy őt ideállítottad, egyébként utána ment haza, és abszolút nem itt lakik, nem ebben a környezetben, és a babához sincs túl sok köze. Valószínű, hogy nem így van, ez csak egy érzet, keresem, hogy mitől van, még egyelőre nem jöttem rá, pedig régóta gondolkodom rajta. Amit üzensz, az tökéletes, úgyhogy megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de erre a leckére még kérnék megoldásokat. (hegyi)
értékelés: