Feladatmegoldás

Rögtön az elején leszögezem, hogy nekem ez a kép tetszik. És örülök annak, hogy valaki mer játszani a tónusokkal, a színekkel, a környezettel és az egészet meri felrúgni és a saját képére formálni. Azzal sincsen bajom, hogy a vakuval pofán villantottad itt a lányt, mert ettől van az egésznek egy ilyen riportszerű, vagy dokumentumszerű jellege. Mindegy, hogy ő hogyan mórikálja magát, mindegy, hogy milyen sminket használt, vagy hogyan tette ezt föl, vagy mennyire szépen csillogósra kihúzta a szemét, ettől még te ezzel a vakuval meg ezzel az egész beállítással, te ezt lemostad róla, letörölted és marad ő maga, rajzosan, karakteresen, keményen. És ez az, ami ebben a képben jól működik és őrület ez a háttérben lévő faliszőnyeg, ettől olyan furcsa érzése van az embernek, hogy itt most hova kerültünk? Van hiba, és ez a hiba a dupla pántosság, de hát ezzel nem tudunk mit csinálni. A csajoknak van valami ilyen kényszerképzete, abban a tekintetben, hogy mindenben biztosra mennek, hát ez olyan, mintha a hózentrógerhez még fölvennénk egy nadrágszíjat is. Lehet, hogy ez egy ilyen pasis meglátás, de szerintem ez egy fölösleges dolog. Miközben a kék a fülben megjelenik, mint fülbevaló, tehát a ritmus az visszahozza ezt az egészet, így ha akarom el tudom fogadni, hogy itt van egy ilyen háromszög és a két vállpánttal meg a fülbevalóval létrejön egy ilyen játék. Jó ez a larakroftos kis varkocs. Ami látszik a képen, az az, hogy azért őt meglepted ezzel a fényképezéssel, tehát gyönyörűek a szemei és nagyon szépen idefigyel és ránk néz, azért a száján meg az arcán a mimika azt mutatja, hogy van egy határozottsága annak, hogy most ő mit gondol arról, hogy te őt fényképezted, nem látom én ezt teljesen beleegyező mosolynak, de azért rendben van ez. Hogy ha azt mondom, hogy romkocsmák világa és a kétezres évek eleje, akkor ez megvan, akkor itt hozunk egy hangulatot. Én javaslom, hogy dolgozz még ilyen képekkel. Ne csak egy ilyen felvillanás legyen. Tessék ezt az irányt komolyan venni, kigyakorolni és akkor a gyakorlással megjön az, hogy ebből egy sajátos világ is kikerekedhet. Megvan a 3 csillag, a leckemegoldást azért nem rakom most be Rita, hogy további munkára sarkalljak, jó? Tehát meglenne az, de most még egy kicsit korainak érzem, hogy dobáljam neked a leckemegoldásokat is. De úgy veheted egyébként, hogy megvan, de most azért nem ikszelem itt ezt most be, mert tessék még portrékat küldeni. (hegyi)
értékelés:

A kép nagyon furcsa. Remélem te vagy a képen, és nem mást kezdek el elemezni, ha igen, akkor tőle, az ismeretlen modelltől elnézést kérek, de a képnek az most itt a legnagyobb hatása, hogy valamiért kapunk egy idetett babát, akinek nincsen keze, akinek olyan furcsák a mellei, akinek lehet, hogy a lábával sincs valami rendben, és mindezt a szégyenét palástolja azzal, hogy az arcába fésülte a haját. Miközben értem, hogy ez azt szeretné mutatni, hogy ez a modell háttal ül nekünk, ez az ő háta, és hátat fordított nekünk a barátunk, éppen meg van ránk esetleg sértődve, mi meg kocogtatjuk a vállát, hogy „figyelj, nem úgy gondoltam, bocsánat”. Aztán lehet, hogy valami egészen más indíttatásból készült a kép, ezt én nem tudom magamnak visszakódolni, minden esetre nem tudok szabadulni attól, hogy ez az egész dolog a csonkolt kezekkel meg a kifordított testtel a sérültséget, a kirekesztettséget hozza, mint élmény. Ez nem baj, de akkor pontosítsd, és erre fűzd föl ezt a sztorit. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető, hogy akkor ez legyen az, ami a fő motívuma ennek az egésznek, és akkor ne barátsággal játsszunk, hanem mondjuk azt, hogy igen, ez a fontos, ez az egész történet valamire föl akarja hívni a figyelmet, arra, hogy fogadjuk el egymást a sérüléseinkkel együtt. A polcon elhelyezkedő tárgyak most ennek a ritmusnak ellen dolgoznak. Én most ezt egy két csillagos képnek gondolom, azért, mert maga az ötlet jó, az irány jó, dolgoztál ezzel, nem csak úgy odavetettél valami skiccet, látszik, hogy itt szellemi munka folyt, nem is kicsi, én ezt abszolút értékelem. Azzal valamit kell kezdeni, hogy utána a néző ne menjen mellé, ne indulhasson el nagyon másik irányú gondolat. Úgyse tudjuk teljesen leképezni az agyunkat, ebbe úgyis lesznek mozgásterek mindig, de azért valamilyen szinten jó lenne, ha legalább a fő irányvonalakban egyet tudnánk érteni. (hegyi)
értékelés:

Az az érdekes ebben a képben, hogy olyan színek, olyan formák, ritmusok jöttek létre, amik nagyon izgalmasak. Ez a kék egészen fantasztikus, ahogy a fáradt, koszos ég a víz tükrén tud megjelenni a maga pompájában a felhőkkel, és mindennel. Megfordítod az egészet, és mindenbe belerajzolod ezt a levelet, ami egy pusztuló valami, és mégis nagyon nagy dinamika és erő van benne. Ennek az egésznek hátul, mint egy kórus, ott vannak a parti fák és azok tükröződése. Ez olyan, mintha egy balett előadást látnék, ahol az előtérben a fő táncosok táncolják épp a hattyú halálát, közben a háttérben pedig a kar adja nekik a támasztékot. Nagyon jó ritmus, nagyon erős, köszönöm. Azt a Foto Edo jelet tényleg hagyjuk már le az aljából, hidd el nekem, hogy ez nem kell, nem segít semmin, csak ront. (hegyi)
értékelés:    

Feri, én azt gondolom, hogy ez a csend a Csendéletbe való, ezen vitatkozhatunk, nem fogom áttenni, nem nagyon értem néha a leckebesorolásaitokat. Jó lenne, ha ezt pontosítanánk. Lehet, hogy én bénázok el valamit a leckeleírásoknál, akkor ezt tessék mondani, ha valamit nem értünk, vagy nem értünk vele egyet, nem világos, de a csend szerintem másról szól. A képpel kapcsolatban akkor vagyok korrekt, ha elmondom, hogy erről a képről már beszélgettünk Ferivel, néhány verzióját láttam, és most az egyik legjobb verziót kaptuk meg. Nagyon szépek a tónusok, és örülök annak, hogy Feri egyszerűsít, és megtalált valami olyan helyszínt és helyzetet, ami segítségére van abban, hogy el tudja készíteni a maga beállításait. Jó ez a viaszosvászonhoz hasonlatos terítő, jó a csupasz fal, és szépek a fények is. De mégis, olyan is ez nekem, mintha beszorult volna ebbe a képkeretbe, mintha otthon találtunk volna egy négyzetes képkeretet, és ebbe ollóval körbevágtunk volna egy képet, és abba kellett beleférjen. A levegőjét hiányolom az egésznek, a nagyvonalúságát, hogy ne egy megfigyelés, egy lenyomat legyen, hanem tudjon repülni. Ehhez nekem kicsit kellene még oldalt, fölül, elől, jó lenne, ha ez nagyobb teret kapna. Ami viszont a tónusokat illeti, ahogy ezek a viráglevelek ebben a vázában halódnak, azok a rajzolatok, azok a formák egészen zseniálisak. Az egyik legerősebb üzeneted ez a kép, mindazzal együtt, hogy én nagyobb teret hagytam volna neki, és azzal, hogy én nem ebbe a leckébe sorolnám. (hegyi)
értékelés:

Ez az a kép, amihez nagyon sok filmes csatolást tudnék hozni. Az a jó ebben a képben, ami a filmszerűsége, és itt nincsen DE, nincsen DE HA. Itt megkaptuk azt az élményt, ami a 90-es évek eleje, a rendszerváltás ideje, az a kor, amikor még nem dőlt el, hogy jó jövőnk lesz, vagy rossz, amikor még nagy remények voltak. Mindez abban is megnyilvánult, hogy új értékeket kerestünk, és ezek mentén a régiektől igyekeztünk megszabadulni. Volt egy koszlott, belső udvar, voltak lomtalanítások, ahova kidobtuk a nagymama kredencét, vagy a kis asztalt, mert arra már nincs szükség. Aztán lehet, hogy valaki más újrahasznosította, és egy másik koszlott belső udvarban, mint értékes tárgy került újrahasznosításra, vagy ha ez egy fiatal családhoz került, akkor elővették a Neolux festéket, és átfestették divatszínekre, és akkor már egy nagyon menő belsőépítészeti tárgyat hoztak létre fillérekből. Lehet, hogy megint itt van ez a kor, lehet, hogy megint ez köszönt be, sejtésem szerint igen, csak azt nem tudom, hogy van-e még elég kidobni való tartalékunk. Ha ezeket a ritmusokat figyelem, ami a képen jelen van, ez a korlátív, a rés, amin át figyelhetjük ezt a tárgyat, azért izgalmas, mert a két oldalon lefeketített függöny-megfigyelés ezt az egészet úgy teszi zárójelbe, hogy mint egy kriminél, várjuk azt, hogy honnan lép be a baltás házmester, vagy Erzsike néni a kerekes bevásárlókocsijával, vagy esetleg egy macska honnan ugrik rá erre az asztalra. Azt látjuk, hogy ez valamilyen történésnek a főszereplője, és egy színpadi helyzet, miközben pont attól drámai, hogy a várakozás feszültsége van benne a képben. Emlékezzünk Szomjas Györgyre, Xantus Jánosra, a 90-es évek elejére, Roncsfilm, Egészséges Erotika, vagy Eszkimó asszony fázik, vagy a többi filmeket is mondhatnám, bár itt belecsúszok a 80-as évek végébe-közepébe is, de a hangulat nagyjából stimmel. Nekem ez az irány a fontos ebben. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Érdekes ez az egész attól, hogy megbolondítottad a perspektívát meg a teret. Nyilvánvaló ebben a két karod fontos szerepet játszik, hogy mit mutat, és pont ellene dolgozik annak, ami egyébként ebből a térből adódna. Azon gondolkodom, hogy mi lett volna akkor, hogy ha visszább húzod a kezed és valahol ott ér véget ez az egész élére állított háromszög, ahol a fény határvonala is van. Akkor a tenyered közé került volna nagyjából a pohár, és ez nem is biztos, hogy baj lenne. Talán ennyi, amit így hozzá tudok tenni. Mindezekkel együtt értem azt az árnyékjátékot, ami itt létrejön, és amit itt a leiratban mondasz, és ez sem elhanyagolható, csak hát itt az az árnyék a kép aljánál zavar, hogy ott úgy besötétedik a pad, az oldalánál meg kicsit kilóg. Nem tudom, hogy ezzel lehetett volna-e valamit kezdeni, de a megfigyelés abszolút rendben van. Én most erre megadom a 3 csillagot, úgy hogy azért érdemes majd a kompozícióra figyelni, tehát amennyire lehet, kiküszöbölni, amikről itt most beszélek - az oldalára és az aljára gondolok. (hegyi)
értékelés:

Az egész olyan, mint egy Fellini-film. Még az arcok is, meg az egészben van egy ilyen olaszos temperamentum nekem, amiből nem csak a régi idők sugároznak, hanem a jelen kapcsolódása is. Tehát itt nem csak arról van szó, hogy valami letűnt kor hírnökei libbentek ide elénk, mint egy mesében, mert itt a jelen is megvan, a kor látszódik, és minden technikai megoldása mellett is, ez egy nagyon konkrét portrévilág. Nem nagyon kegyeskedünk itt, ezekkel az emberekkel, de ez nem baj, mert szerintem ők vállalják azt, hogy hány évesek és hogy néznek ki. Nekem legalábbis ez így tűnik. Van benne egy kortalan elegancia, miközben az a nyakba akasztott kulcs, az meg zseniális! Az olyan, mint hogyha a lakótelepi gyerek, felnőtt volna hirtelen, tehát tényleg fantasztikus. És hát ez a sapka ott a szélső bácsin, na, az nagyon izgalmas. Talán egy kicsivel többet adtam volna derékból, mert most olyan, mint hogyha a hölgy szép lassan el is csúszna hanyatt. És azért ők biztos csináltak valamit a lábukkal is, nem csak a fejükkel. Így olyan, mint hogyha egy ilyen régi, ovális képkeretbe kívánkozó kép lenne, tehát megvan ennek is a húzása, de megnézném, hogy milyen lehetett volna ez akkor, ha megvan a lábtartás, vagy a pózból adódó kapcsolódás is, nem csak a kezek kapcsolata. (hegyi) értékelés: