Feladatmegoldás

Nem tudom, hogy itt a bújócskázás maga a szerep, vagy csak a természetben való létezés, de nagyon érdekes az, ahogy a kép jobb alsó részére koncentrálva került ide a modellünk. Az is érdekes, hogy ez amellett, hogy ténylegesen mesél a gyerekkorról, amellett a gyerekkor magányosságáról mesél, az egyedüli játékokról, vagy arról a helyzetről, amikor a kis barátunk nincs velünk, hanem a családból valaki. Akkor is elmegyünk vele sétálni, mert el kell, meg elvárják tőlünk, de azért sokkal jobb lett volna az, ha valami haverral együtt vagyunk, mint egy ilyen helyzet. Én ezt leginkább akkor éltem meg, amikor a nyarak után, amik itt zajlottak nekem Budapesten, visszakerültem Sopronba, és akkor volt hasonló az élmény. Elszoktam attól, hogy ott lényegesen kevesebb barát van, és teljesen más hangulatú egy lakótelepi nyár, mint egy olyan, ahol fák vannak, kert és park van. Szépek a fának a levelei, ahogy díszítik a fatörzset, lírai, köszönöm. A leckemegoldás is megvan, de Tímea, kérlek, hogy az első három leckével is foglalkozz, tudod, az a bemutatkozás is! (hegyi)
értékelés:    

Egy jó kompozíciót kaptunk Tímeától, aminek az az ereje, hogy ahogy a virág fejnek a formája különbözik a virág szirmától, ezt tónusban is sikerült különválasztani, magyarán nagyon szép az a az árnyalati terjedelem, amivel Tímea ezt az egészet két fő csoportra választotta: az egyik, a világosabb és a női formákra ritmizáló virágfejek, a másik a sötétebb, dárdaszerű, nyílhegyszerű levelek és a virág szárainak a formája. Ráadásul ezek a fejek olyanok, mintha balettáncosok lennének, szóval ez egy jó ritmus. Én egy kicsit talán a négyzetes felé vittem volna el, ha már közelítünk ehhez, mégpedig azért, mert amennyire könnyed a kép fölső rétegeinek az eloszlása, annyira feszes nekem a kép alsó része. Ha azt a nagyjából egy ujjnyi réteget megkapjuk, akkor lent is megjelenik az a fajta nagyvonalúság, ami a fönti részre jellemző. A három csillag abszolút megvan. Tímea, köszönöm, hogy egy ilyen könnyednek tűnő, de mégis átgondolt képpel jelentkezel. Azt azért tegyük hozzá, hogy ha megfigyeljük a tónusokat, még így monitoron keresztül is nagyon szép, sejtelmes, és nagyon anyagszerű az, ami a virágszirmokkal létrejön. (hegyi)
értékelés:    

A kép viszonylag rendben volna, bár nem nagyon értem azt, hogy hol van ezen az élesség, és ha van, akkor miért nincs. Egyrészt nagyon szűken hagytad a mélységélességet, másrészt pedig mintha bemozdult volna. A nagyobbik problémám az, hogy azon kívül, hogy van egy ilyen technikai trüváj, hogy ilyen kicsi a mélységélesség, és az eleve izgalmassá tesz mindent, mert a teret olyan nagyon furcsán megbolondítja, és nem tudjuk, hogy mi van elől és mi van hátul, ezen kívül nem nagyon értem, hogy ez a barátság hogy kezdődik, hogy mi akar ez itt lenni. Nem nagyon értem a kapcsolatot kettőtök között, talán több személyesség kellene a képhez. Most ezt sikerült annyira elvinned az UFO kategóriába, hogy nem tudok mit kezdeni vele. A képkivágást sem teljesen értem, valamiért betetted középre a szemét, de a lábait elvágtad. Ezt a mellső lábat meg lehetett volna hagyni lent, ettől még nem veszített volna az erejéből a kép, és értelmes lenne az alja. Jó lenne még egy kicsit az első három leckével foglalkozni, ezt most visszaadnám ezt a leckét, mert nem érzem teljesítettnek sem témájában, sem technikájában, sem gondolatiságában, és lássuk, hogy hogyan tovább, ha lehet az első három leckével. Ismétlés. (hegyi)

Érdekesek ezek a feliratok a melleden, hogy ODNOL, meg NOKIN, látom, hogy valami tükröződés lehet a megoldás, de mégis érdekes az, ami itt kijött, olyan mint egy fordított keresztrejtvény. Jó, és egyetértek ezzel a döntéssel, hogy elforgattad a horizontot, azt nem nagyon értem, hogy miért van ekkora tér a fejed fölött, hogy az mit akar mutatni, én abból jócskán vágnék, minimum egy ujjnyit. A feszesség lenne az, ami alátámasztja a döntést, hogy te most egy ilyen horizontdöntést eszközöltél. Jó ez a roncsolt tónusrend is, van ebben valamilyen dokumentarista jelleg, és segít abban is, hogy az egyébként kusza háttérből kihipóztad a lényeget, és ebből nagyjából csak te vagy a képen. Igen, ez a nagyjából az, amin lebukik a dolog, ott még maradtak dolgok, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ha már hozzányúltam, ez így működik. A másik dolog az, hogy a melegítő fölső még rendben van, de alul nem tudom, hogy melegítő gatyó akar-e lenni, vagy mi, valamit abból is kellene adni ahhoz, hogy ez egy egész alakos portrénak minősüljön. Ezt én most betenném az első leckébe, maradjunk abban, hogy ez inkább egy Önportré arc nélkül, mert itt túl sokat nem tudunk meg rólad, azon kívül, hogy szereted a Nikont, és ruházatodban szeretsz veszélyesen élni. Nem lehet tudni, hogy ez mennyire van így a valóságban, majd kiderül. Most egy első leckének egy jó megoldás, kettő csillag megvan rá. (hegyi)
értékelés:

Az ami itt érdekes nekem, hogy nem tudom, hogy ez a saját kezed akar lenni, vagy másé. Az első tippem viszonylag érdekes lenne, biztos meg lehet csinálni, most próbálom itt a monitor előtt jógalégzéssel ezt megvalósítani, de nem nagyon sikerül. Ha nem csak te vagy a képen, akkor nem tudom, hogy ez mennyire a te portréd. Nyilvánvaló, hogy fontosak ezek a kapaszkodásaink, ezek a helyzetek, de ez nekem most nem egyértelmű, hogy melyik vagy te a két kézből. Mondom, lehet, hogy ezt meg lehet csinálni úgy is, hogy te csinálod, nekem nem jönne össze, itt kérek majd egy kis segítséget. A másik dolog a környezet. Ha ez egy sziklamászós kapaszkodás akar lenni, akkor nem értem ezt a furnérlemezt a képen, meg a vakuval sem biztos tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy ott az időjárás mennyire rossz, de szerintem érdemes lenne az ilyen felvételeket meggondolni, hogy biztos a vaku lesz-e, ami megoldja, mert nagyon csúnyán rajzol körbe a vaku, ad egy szellemképes, sötét árnyékot. Ezt valószínűleg meg lehet oldani, vannak úgynevezett körvakuk, amik pont ennek a kiküszöbölésére születtek, ezt az objektív köré lehet mint egy szűrőt felapplikálni, és akkor nem nagyon lesznek ilyen vetett árnyékok. Szilárd, egy kicsit elhanyagolsz minket, és én ennek azért nem örülök, mert így nehezen tudunk merre haladni. Van egy csomó beváltatlan ígéreted önportré ügyben is, meg a kisasztalt sem csináltad még meg, pedig megígérted, nekiindultál egy önportré vonalnak, ami nagyon ígéretes és nagyon jó volt, ez a bőrdzsekis dolog, én abból még látnék. Én abba az irányba mozdulnék el helyetted, ha még egy kis szerepjáték is van benne, de érdekes és izgalmas irány lehetne. Jó lenne visszatérni ahhoz a tempóhoz, amit az elején diktáltál magadnak, és akkor könnyebben tudunk miről beszélni. Én ezt most visszaadom ismétlésre, kicsit pontosítsuk, hogy mit akartunk itt kifejezni. (hegyi)

Kedves András, két problémám van. Az egyik az, hogy valamitől az egész egy szürke fátyolba megy át. Van itt egy olyan tanulónk is, akit úgy hívnak, hogy Gerlei Gábor, szerintem ő a te apád. Nem szemtelenségből mondom, hanem a túlélésért folytatott harc, úgy is mondhatnám, hogy evolúciós, tehát hogy ne kövesd apádat mindenben szolgaian. Apád a technikával küszködik, mert neki elvei vannak, az apád elvei alapvetően jó elvek, kivéve ezt. Ebben ne próbáld utánozni, igenis a technika is fontos lehet, és ne mondjuk azt, hogy ne kalibráljuk be a monitoromat, mert minek azt, azt se mondjuk, hogy nem használom a photoshopot, mert minek azt. Igenis, ezeket el kell sajátítani, fontos dolgok, merthogy egy sebészorvos sem az otthoni kenyérvágó késsel kezdi el a munkát, tőle is elvárjuk a minimális szakmaiságot, úgyhogy ezt tessék megcsinálni. Ennél a képnél egy szürke fátyolos valamit kapunk, ami miatt maga a spektrum, ami létrejön a bőrön, ez a szivárványszín viszonylag kevésbé tud élni. Inkább olyan hatása lett így, mintha a te barátod valami iskolai ünnepélyre készülve valami transzvesztita játékot próbálna előadni, és ehhez már a smink megvan. Nagyon egzotikus, de jelen pillanatban nem azt mutatja, amit te láttatni akarsz, hogy milyen érdekes, hogy megjelenik ez a fényjáték. Érdekes az, amit kitaláltál, de azt nem értem, hogy az, akiről készítetted ezt a portrét ő miért nem néz ide. Ha jól látom, ez valamilyen tornaterem lehet, de most nekem az élmény inkább az, hogy itt megragadtunk a technikánál. Portrénál a személyiség fontos. Lehet, hogy az ő személyisége ennyire színes, bár most inkább azt látom, hogy ő egy komoly fiú, és hajlandó volt téged elfogadni ebben a játékban, de nem látom azt, hogy túl sok köze lenne ehhez a sztorihoz. Ilyen elven másra is rávetülhetett volna ez, nem csak a legjobb barátodra, ebben érzek egy kis bizonytalanságot. Nem adom vissza ismétlésre, mert bizonyára nehéz lenne ezt újból megoldani, de tanulságos. Ez egy egy csillagos dolog, a megfigyelés jó, a kivitelezéssel nem értek egyet. (hegyi)
értékelés: