Feladatmegoldás

Mediterrán szendvics (2002-2003)

Megint négy kép, hasonlóan az előzőhöz, a saját élményeimet próbálom elmondani. Az első kép olyan, mintha egy színházi hátteret látnék egy kicsit modernebb darabhoz, vagy egy antik darab modern feldolgozásához. Izgalmas, de nekem olyan, mint egy háttér, itt még nincs sztori. A negyedik kép is olyan, mintha akár Madách Ember tragédiájához lenne egy háttér valamelyik színhez. Érdekes és nagyon izgalmas, de megint csak háttér. A második és harmadik képnél indul el a sztori, egyébként gyönyörű a harmadik kép. Az a struktúra, ami a háttérben létrejön a korlátokkal, és az a meszelődés, ami az egészen rajta van, ez valami fantasztikusan szép ügy. Mégis nekem ebből a négyből a második kép az, ami a legerősebb. Azért, mert itt van egy olyan helyzet, ami ebbe a nagyon finom ritmusjátékba, amit Sándor zseniálisan meglát, komponál és transzponál a maga formanyelvére, bekapcsolódik ez a korlát, és olyan, mintha egy algériai Rómeó és Júlia sztori lenne. Egészen izgalmas hatása van annak, hogy ebbe a nagyon finom pasztellszínű dologba ilyen harsányan bejön az a korlát. Egészen őrületes, és az is feszültséget hordoz, hogy be lehetett volna ezt tenni aranymetszésbe is, vagy középre is, és mégsem oda tette Sándor, pontosan azért nem, hogy ezt a feszültséget a nézőben fönntartsa. Egy új, és nagyon izgalmas arcát ismerjük meg Sándornak, ez megint egy olyan dolog, amiből akár egy teljes kiállítási sorozatot is el tudnék képzelni, úgyhogy nagyon örülök annak, hogy ezt is megmutatja nekünk. (hegyi)
értékelés:    

Mediterrán szendvics (2002-2003).

Itt van négy kép, mind a négy önmagában izgalmas és érdekes, mind a négyről lehetne sokat mesélni, én most mégis próbálok szubjektív maradni, mert nyilán Sándor nem arra kíváncsi, hogy nagy általánosságban milyen irányt képvisel az ő munkája, mert ezzel ő szerintem tökéletesen tisztában van, hanem gondolom az érdekli, hogy Hegyi mit gondol erről az egészről, hogyan tud ehhez csatlakozni. Abban nincsen vita, hogy Sándor nagyon magas szinten űzi a kompozíció műfaját, nagyon jól érzi a színritmusokat, és a színdinamikát. Én nem azért nem akarok erről beszélni, mert ez nem fontos, mert ez az egyik legfontosabb dolog, hanem azért, mert szinte, mint egy bemutató mintadarab ezeken a most beküldött munkákon ez mind nagyon jól érezhető, tehát akár tankönyvi ábrázolás is lehetne, hogy a vörös és a kék milyen hatást, milyen hangulatot kelt. Ha jártok antikváriumban, akkor Johannes Itten A színek művészete című könyvét jó lenne, ha minél többen meg tudnátok szerezni. Lehet, hogy az interneten is elérhető, de az biztos, hogy egy fontos munkáról van szó. Ebben a munkában nagyon sok mindent megtanulhattok arról, hogy érzelmileg hogyan tudunk a színekhez kötődni. Az első kép is nagyon izgalmas ezekkel a rózsaszínekkel, magentákkal, kékekkel, miközben hasonlatosan izgalmas a második kép is, de már formájában nekem egy izgalmasabb helyzet, és a negyedik kép is érdekes struktúrákat használ, nagyon finom az a tömegelhelyezés, ami megjelenik, de nekem ebből a négy képből a harmadik az, ami a fő mű. Olyan, mintha újságkivágásokból ragasztgattuk volna össze, és ez egy nagyon fontos technika, miközben egyben olyan is, mint egy napló, mintha Sándor egy képben összesűrítette volna azokat a történéseket, élményeket, amik őt érték az utazásai alatt. Vannak itt pineák, szobrok, nevek, tulajdonképpen az egészet átlengi egy, az olasz világra nagyon is jellemző építészeti struktúra és archaizálás, és mindez egy olyan esztétikai minőségben kerül elénk, annyira sűrű közlésben, hogy tulajdonképpen órákig lehet nézegetni. Fejér Ernő a neve annak a fotósnak, akinek a munkásságára szeretném felhívni a figyelmet, ő grafikákkal is foglalkozik, festészettel is, és minden egyes megszólalása egy filozófiai utazás is. Ennél a képnél én ugyanezt az élményt érzem. A többi három kép olyan, mintha rákészülés lenne erre, mint amikor a távolugró hármas ugrásban elrugaszkodik, és utána ugrik egy nagyot. Nekem a hármas kép, én erre teszem a voksomat, egyébként megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Sándor, ez nehogy azt hozza, hogy erre nem kapunk több megoldást tőled. (hegyi)
értékelés:    

Sajnos nem látszik, látszódhat minden a képen.

Igen, tessék megnézni a két képet egymás mellett, az előző, manipulált képet, és ezt a mostani kompozíciót. Én arra gondolok, hogy önmagáért beszél, túlságosan sokat nem kell ehhez hozzátennem, hogy melyik az, ami érvényes és időtálló. Az egy másik kérdés, hogy nem teljesen értem azt, hogy miért nem lehetett a függőlegeseket függőlegesre hozni a képszéllel, azt az 1-2 fokot érdemes lenne megoldani, hogy elforgassuk, de ez csak egy minimális problematika. Ez az egész kompozícióban válik erőssé, olyan, mint egy teremtő-alkotó pihenője, vagy mint egy szabadulástörténet, és megvan benne az irónia, az a keserédes humor, hogy ezekkel a kitört üvegekkel tulajdonképpen egy olyan kapunk lépünk ki, ami a kép előterét és hátterét nézve egyáltalán nem biztos, hogy nagy különbség van a magunk mögött hagyott múlt és az elénk táruló jövőt illetően. Az üzenet nagyon erős, és az is, hogy hiába nyújtózkodunk, de a saját korlátainkba ütközünk, azokba a helyzetekbe, amik minket utolérnek. A megfejtés nagyon jó, és köszönöm szépen, megvan a hármas lecke, sok mindenről mesél ez a kép. Szeretném kérni Attilát, hogy dolgozzunk még ezekkel, annál is inkább, mert szerintem azért jó ez az első három lecke, mert abban segít minket, hogy abban a pillanatban, amikor rátalálunk arra, hogy mi izgat minket ebben, hogy mi az az út, amit keresünk, összeáll a kép, mint egy puzzle utolsó darabja, és a többi leckénél is, mint sorvezető, használhatóvá válik. Leteszem a voksomat amellett, hogy az első három lecke szinte a legfontosabbak közül való, nem csak azért, mert bemutatkozunk a társaságnak. (hegyi)
értékelés:    

A suliba is eljött a Mikulás.

Igen, az az a kép, ahol tulajdonképpen rendben van ez a fajta elmesélési mód, amit ez a kamera létrehoz, mert itt fontos, hogy közben a háttérben egy vetítés is folyik, mutatja azt, hogy ez egy iskolai helyzet, amibe egyszer csak betoppantak a Mikulásék meg a rénszarvasok. Ismerem ezt, hogy az ember ilyenkor, ünnepek előtt, már nem nagy kedvvel jár be a suliba, minden őrületet kitalál, és húzza az időt, itt is látszik, hogy valami produkció volt, és próbálták ezt a produkciót minél hosszabban elhúzni ahhoz, hogy ne kelljen a kémiával foglalkozni. Jó a megfigyelés, jó a szociója ennek a képnek, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez egy ismétlés, és köszönöm Ágnesnek, hogy foglalkozik ezzel, lényegesen izgalmasabb. Ami nekem izgalmasabb, az nekem pont az a csillanás, ami a lyuk határszélén létrejön. Endrével ezt beszéld meg, hogy mit szól hozzá, ha készítesz erre a függönyre egy újabb lyukat, szerintem nem fog érte haragudni, mert most már rájöttem, hogy itt a lyuk formája az, ami nekem kérdéses. Tehát vagy ezt a lyukat kell egy kicsit megnagyítani, és akkor szabályozni ezt a formát, mert az, hogy ez egy cipőtalphoz hasonló forma, az kompozícióban elég nehézkessé teszi azt, hogy ez jól megoldható legyen. Én még mindig visszaadom ismétlésre azért, hogy keresd ebben magad még. Jó az időpont megválasztása, szép minden, tessék még ezzel dolgozni, itt most lehet, hogy a lyukkal van a probléma. Ismétlés. (hegyi)

Zene: Tomoyasu Hotei - Battle without honor or humanity

Nagyon örülök annak, hogy Dénes újból elkezdi a leckéket, és nagyon remélem, hogy ez a Főnix sokáig fog repülni nálunk. Ráadásul van egy utalás egy másik tagunknak a munkájára, hogy ez tudatos vagy nem, én nem tudom megmondani, minden esetre nekem örömteli volt felfedezni azt a párhuzamot, ami Koscsó Gábornak Antihős című fotójával formailag, de talán gondolatilag is megvan, tehát ez maga egy érdekes dolog. A zene eléggé zaklatott, de nyilvánvaló, hogy ez a zenei ügy az akciófilmek világából párhuzam, és én ezt ezért el tudom fogadni. Közben látunk egy olyan bemutatkozást, aminél abszolút teljesítésre kerül a lecke elvárása, és nem csak mechanikusan megoldva, hanem filozófiai átgondoltságban. Benne van a keresés, benne van a kíváncsiság, a sebesülés, de az is, hogy ezt a sebesülést az ember csak túlélte, és újból rendezi a sorait, és a kíváncsiság győz a sebesülésen. Én ezt az üzenetet abszolút értem, kódolom és köszönöm, a személyes részét is, ez egy nagyon jó ügy. A film közepénél van egy kis lazázás, hogy visszatalálj arra a ritmusra, amit a zene kíván, miközben már a filmnél tulajdonképpen előrébb jársz, de mintha a zene lenne ott a meghatározó, hogy na jó, akkor töltsük ki azt az időt, amit ki kell tölteni. Aztán újból elindul ez, és a második fele a filmnek megint nagyon izgalmas. Ott van egy kb. 10 másodpercnyi idő, ami nekem ritmikailag lassú lesz. Versenytáncnál vagy műkorcsolyánál lehet megfigyelni, hogy amikor kiesnek a ritmusból, akkor lazáznak egy kicsit, hogy visszataláljanak a zenekarhoz. Az megint egy külön érdekessége ennek az egésznek, hogy megvan az öniróniája Dénesnek ahhoz, hogy közben le is buktatja magát, hogy itt ez a sebesülés nem valós, mert ez csak egy vécépapír. Ennek a humora az, ami nagyon jellemző Dénesre, ez a fanyarság. Én nagyon örülök ennek a filmnek, várom a folytatást, és megvan a leckemegoldás, meg az 5 darab csillag, amit a filmekre szoktunk adni. (hegyi) értékelés: