Nagyon érdekes az, hogy egy olyan kompozíciót raktál össze, aminél a fák közötti áttűnések adják ennek az egésznek azt a nagyon furcsa térbeliségét, hogy átkívánkozunk a fák között, és valahogy oda a fényre akarnánk kimenni, de mindig az utunkat állja ez a csónak, és nem hagy minket. Van ennek egy furcsa dinamikája ettől, mindazzal együtt, hogy talán most egy hajszálnyival átbillentünk tónusban azon a határon, ami a jól érthetőség határa. Egyszerűbben fogalmazva: miközben a csúcsfények ott vannak a víz tükrén - amik egyébként nagyon szépek, bár egy kicsit nekem az is sok talán -, ugyanakkor nagyon visszafogott a téma, maga a csónak kevésbé kontrasztos és dinamikus. Ha én laborálnám ezt, akkor valószínű, hogy kicsit visszább vennék a csúcsfényekből a víztükrön, kicsit emelnék a tónuson az előtérben, így ezt a nagy kontrasztkülönbséget valamennyivel visszább hoznám, nem sokkal, 5-7% elég lenne, és jobban el kezdene élni ez az egész ettől. Szerintem megmaradna ez a furcsa térbelisége azzal együtt, hogy nem kéne dörzsölnöm a szemem, hogy most mit is látok az előtérben, és keresgetni sem kellene. Ennyi, amit hozzá tudok tenni. (hegyi)
értékelés:

Mennyire más benyomást kelt ez a portré Istvánról, mint az ő önportréi! Ráadásul, a hozzászólásaiból én ezt vagyok hajlamos elhinni. De ez normális dolog amúgy. Olvastam egy kísérletről, amelybe egy-egy emberről készült portrékből kellett kiválasztani önmagának is és az ismerőseinek is a legjobbat. Különös módon az adott személy rendre a tükrözött képet választotta, a többiek pedig a róla készült simát. Mindenki azt, amit látni szokott, mert mivel egyikünk arca sem tökéletesen szimmetrikus, az ellentétes kép torznak tűnik. Érdekes, nem? De ez még mind semmi, szerintem nem is a szimmetriáról van csak szó. Hiszen ki a csuda szokta magát tükörben nézegetni széles jó kedvében, vagy dühében, vagy stb. stb.? Lehet ezért is mások az önportréink, mert a tükörből mindig csak egy épp belenéző kép néz vissza... (Hajgató Noémi)

A Feri-féle mikrokozmoszban egy megfejtendő képet kapunk, amit egyelőre nem tudok eldönteni, hogy a verbálfotó kategóriájába tartozik-e. Ha a kép címét nézem, akkor igen. Hogy miért került ez a munkavédelmi -, vagy kertészkesztyű a kézre, azt nem biztos, hogy vissza tudom fejteni. Magyarázatra szorul. Márpedig, ha valami magyarázatra szorul, akkor az nem biztos, hogy pontos fogalmazás. Nézzük meg: van egy ingünk, amit felgyűrtünk, de azért ez mégsem egy munkás ing, hanem inkább egy ünneplő ing, és ehhez képest a kesztyű ellentét, de nem nagyon tudom, hogy hova tegyem, és akkor még azt is hozzáveszem, hogy azért ember legyen a talpán, aki kesztyűben tud fotózni. Lehet, hogy erre kell keresni a megoldást is, hogy menjünk bele egy-egy szituációba, és ne bánjunk úgymond kesztyűs kézzel az alanyokkal, nem tudom. Ami viszont jó a képben, az a mácsais megközelítésnek az a része, amiben némi öniróniát is felfedezni vélek, ugye, ez a „csípőből lövünk, és nem nézünk a keresőbe, mert akkor is jó kép lesz” című felvétel, ezt lehet gyakorolgatni. Én azt gondolom, hogy kicsit orosz rulett-szerű ez az egész, de hát, akinek ez, mint technika tetszik, ha kigyakorolta, akkor érdekes képeket készíthet így is. Én magam azt mondom, hogy nem biztos, hogy ennyire elengedném a kontrollt, mindenesetre, mint kihívás, nem rossz. Összességében, ha technikailag nézem a képet, akkor nekem egy picit erős lett a maszkolás, ha jól látom, ki van világosítva a kéz és a fényképezőgépnek egy része egy sávban. Lehet ilyet csinálni, de akkor figyeljünk arra, hogy a háttérre ne csússzon ez rá. A kérdés nekem a mondanivaló, amit Feri oly sokszor emleget. Hát, most itt feladtad a leckét, így akkor most visszakérdezek, mi a mondanivaló? (hegyi)
értékelés:

Túl sokat nem fogok ehhez hozzátenni, mégpedig azért nem, mert ez egy nagyon rendben lévő grafikai megoldás. Jók a kontrasztok, jók a fények, jellemző, és jól beazonosítható a modell, de ugyanakkor van benne egy áttételezés, amitől ez az egész univerzálissá válik, és nem csak egy kis állat megörökítéséről beszélünk, hanem ennél sikerült túlmutatnunk. Az is jó, hogy majdnem fekete-fehérben van ez az egész tartva, és mégis van egy ilyen kékes árnyalata, egy kicsit ilyen hűvösebb, távolságtartóbb árnyalata. Ez azért jó, mert ezek nagyon kis cuki állatkák, és az internet tele van ezekkel a tényleg nagyon édes képekkel, és a szó mindenféle értelmében értem azt, hogy édes, és ebből most sikerült visszább vennünk, tehát nem érzi úgy az ember, hogy egy nagy tál mignon-t próbáltak lenyomni a torkán, és hát, emésztési problémái lennének. Úgyhogy köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés: