Nem érzem azt, hogy megfogtunk volna valami nagyon jellegzetes pillanatot, fényekben, tónusokban nincsen helyén a kép. Világításában is problémák vannak, mert az egyik arcfél túl van világítva, a másik kevésbé, ettől olyan, mintha bedagadt volna a feje, hadd ne menjek végig ezeken a jeleken. Nem előnyös kép. Valószínű, hogy a belső érzelmi viszonyrendszer az, ami elfeledteti veled azt, hogy itt egy optimális és objektív pillanatot kell megtalálni ahhoz, hogy a néző átérezze ugyanazt, amit te éreztél ott, azon a helyszínen. Most ez nem történik meg. Ha nekem nincs közöm ehhez a gyerekhez, márpedig, mint néző nincsen, mert nem ismerem, akkor nem tudok mit kezdeni a pontatlanságokkal. Sokadszor mondom, első három lecke, és ne menjünk addig más irányba! (hegyi)

Azon kívül, hogy tónusban viszonylag szépen meg van tartva ez a kép, nem nagyon értem, hogy a felekezet dokumentációs anyagán kívül mi az, ami miatt ez a kép elkészült. Mi ebben az egyedi, vagy az, ami megismételhetetlen, vagy nagyon fontos, hogy rögzítsük, mint pillanat? Mindenki háttal van, van egy megfigyelői státuszunk, tegyük hozzá, hogy ez nem csak a megfigyelőé, hanem lehet akár a betolakodó státusza is, akit a közösség nem fogadott be a sorai közé, van egy ilyen érzete is. Kilóra megvan minden, ott a zászló, ott a fali freskó a báránnyal, tehát minden üzenet ott van. Bevallom férfiasan, hogy nem vagyok ebben otthon, de ahogy látom ez egy modern, vagy most felújított templom lehet. Jó lenne, ha valami kimozdítana bennünket ebből a sterilitásból. Például, ha a képen látható kisgyerek macikája kiesne a padból, és ott lenne a földön, és itt most nem a renitenskedésről beszélek elsősorban, hanem arról, ami ezt a pillanatot egyedivé teszi, mert most nem látok ilyet. Érdekesek azok a kékfestő-szerű ruhában lévő hölgyek a kép jobb oldalán, de nem rajtuk van a hangsúly, holott a kék és vörös párhuzam gyönyörűen mutatkozik ott. Nem nagyon értem, hogy mi a kép készítésnek az oka, és ezt az indokot azért nem árt, ha a néző átérzi. (hegyi)

Kedves Mó, én egy kicsit azt szeretném, ha az első három leckével - akármennyire is utálod -, de foglalkoznál még, mert fontosak a gesztusok, és fontosak a testkódok. Ugyanis ennél a képnél most azért kérdés, hogy ő most milyen szerepben van, hogy rúgta-e ezt a labdát, vagy éppen kivédeni akarja, merre mozog ez a labda, mert el tudom képzelni mind a két irányt, mert nem egyértelmű az utalás, legalábbis nekem nem. Ugyanakkor nem egészen a labdára néz a figuránk, ez is egy érdekes kérdést vet fel, hogy akkor ő most melyik szereplő, milyen sportot látunk, csak feltételezem, hogy focit, mert nem 100%-ig egyértelmű. Na, most ez mind-mind olyan kérdés, ami fontos. A humor kategóriába elmenne akkor, ha erősebb lenne az üzenete egy kicsit annak, hogy itt most milyen vicces helyzet történt, mert ez nekem inkább vicces. Lehet, hogy ez jellemzője ennek a sportnak, de én azért ezt nem annyira látom. Ez már a mozgásnak egy olyan fázisa, amiben már kevés a dinamika. Valószínű, hogy ő elesett, vagy túlgondolta ezt az egész mozgásfázist, és rontott valamit, miközben ott az érdekes pillanat, amikor ez megtörténik, nem utána, amikor már feleszmél, hogy hát itt hasra estem, mert annyira meg nem jellemző az arc, tehát akkor a fejjel kéne foglalkozni. Az jó, hogy rajta van a labda, azzal nincsen semmi bajom, csak valahogy most ez nekem nem olyan nagyon egyértelmű. A kompozíció jó, így 1 csillagot tudok erre adni, de az értelmezéssel van bajom. (hegyi)
értékelés:

A helyzet az, hogy egy nagyon markáns képet kaptunk, abszolút értelmezhető a felhő, a testtartás, ez az úgymond büszke tartás, van egy híres politikus, akinek a habitusára, vagy megjelenésére ez a kép nagyon hasonlít, legalábbis nekem (kelet felé keressük a megoldást, nem mondunk neveket). Ami számomra kérdés, hogy valóban ennyire kemény képet akarunk magunkról mutatni? Nincs ezzel semmi baj, elfogadom. Csak most ez a karba tett kéz, és ez a tartás együtt, és főként az, hogy fentről lefelé nézünk a kamerába, ennek van egy ilyen heroikus vonzata, amit ténylegesen a propagandában használtak/nak, talán a 20-s évek orosz avantgárd irányzatától kezdődve mondható, hogy ez megjelenik. És azóta előszeretettel alkalmazott ritmus, ami általában inkább a konzervatívabb köröknél jellemző, hogy erőt mutatunk, nem barátkozunk, nem kommunikálunk, vagy legalábbis nem egyenrangúként. Mondom, abszolút el tudom fogadni, csak tudd, hogy ez ezzel jár, tehát, hogy ennek van egy olyan jelentése, ami fölé emel a többieknek, ami ugyanakkor pont a kéztartás miatt is egy elzárkózás, hisz a karba tett kéz mindig valamilyen védekezés - ha egyenrangúak, vagy alávetettek vagyunk -, ha pedig fentről mutatjuk ezt, akkor van némi olyan távolságtartó érzete az egésznek, ami a kiválasztottság érzetét mutatja. Ezek mind testkódok, és ott vannak a képben. Van egy katonás erő, ugyanakkor megvan ebben a lazaság, ami talán a pólónak köszönhető, bár úgy látszik, hogy ez egy vasalt póló, vagy legalábbis úgy volt eltéve a szekrénybe, hogy a vállánál él vasalt lett, nekem ez is a katonai irányra utal. Elég markáns kép, és ha ezt a képet akarod mutatni magadról a külvilág felé, akkor ez sikerült. (hegyi)
értékelés:    

Ami egyszer már megvolt, az megvolt, nem látom most azt, hogy ahhoz képest, amit eddig kaptunk, ez előrelépés lenne, még akkor sem, ha most nagyjából megvannak a daruk. Megint csak nagyjából, mert most a képhatár megint vág a jobb oldalon lévő daruból, de én ezt nem érzem annyira erősnek, mint az előző képeket. (hegyi)

A besorolás érdekes, ez miért a tárgyfotóba kerül? Mert most itt mit is tekintünk tárgynak? A cipőt, az autót, vagy pedig magát a modellt, mert hát, mind a három érvényes lehet, bár az utóbbi eléggé hímsoviniszta megközelítés lenne, de ettől még a világ elég széles, úgyhogy akár ez is megtörténhet. Ami a képet illeti, azt gondolom, hogy a világítással van némi probléma. Azt kellett volna eldönteni, hogy itt most egy hangulatot akarok hozni az autóval, mert akkor az autónak felismerhetőbbnek, otthonosabbnak kellene lennie. Itt ugye van egy nyitott ajtó, amiből szinte semmit nem kapunk, de valamennyi azért ott van a lábnál, szóval ez egy furcsa dolog, ha ez a kérdés. Ha pedig a formai játék a kérdés, akkor azt mondom, hogy olyan bakit nem nagyon jó elkövetni, ami a combnál megtörténik, hogy a másik combból egy ilyen nagyon kicsi rész ottmarad, mert hát, miért van az ott, oda miért került fény? Úgyhogy, ha valamennyit mozgatsz itt a modellen, akkor talán az ott helyre került volna. Ami azt illeti, amit a kommenteknél olvastam, hogy sáros-e a kerék, vagy nem, ez indokolható lenne. Nekem, ami kevésbé szerencsés, az a vágás, mert annyira szűkre vágtad ezt az egészet, hogy a keréktárcsába olyan mértékben belevágtál, ami megint azt mondom, hogy a helyzetértékeléshez, a feelinghez, úgymond az atmoszférához kellene. Meg kell teremtenünk egy olyan hangulatot, amiben ez az egész működik. Még valami: Nem nagyon értem a fekete-fehérnek az értelmét. Én, aki egyébként fekete-fehér párti vagyok, most, ennél a képnél azt mondom, hogy a hangulatból nekem ez elvesz, mert igenis jelentése lenne a bőrszínnek. Szóval ezt meg kéne oldani. Ha már egy ekkora fába vágtuk a fejszénket, akkor ezt oldjuk meg. Ha ez egy cipő reklám lenne, akkor is szükség volna arra, hogy hova fókuszálunk, mi az a ritmus, amit meg akarunk mutatni, akkor is kevés a tér oldalirányban a kép jobb oldalánál, nekem egy másfél ujjnyi minimum hiányzik. Nem tudom, hogy megvan-e még ez a cipő és a viselője, de lehet, hogy érdemes lenne egyet ismételni, már csak a gyakorlás miatt is. (hegyi)