Tárgyfotónak ez talán egy kicsit érdekes megközelítés. Nyilván, egy szobor is lehet tárgyfotó. Van inkább ennek egy szociografikus megközelítése, egy hír megközelítése, és talán ez lenne az, ami jellemzőbb. 3 képet kapunk, ebből az első egy szubjektív megközelítés, és egy fotós kolléga munkáját látjuk, ahogy József Attila hátát fotózza. Érdekes, hogy jelen vagyunk egy ilyen pillanatban, bár azt gondolom, hogy ezek nem annyira fontosak, de meg lehet mutatni azt, hogy más is dolgozik itt, hogyha egy fotóriportról beszélünk, de 3 kép nem fotóriport. Szóval ezt a képet én nem tartom annyira fontosnak, túl sokat nem mond. A második kép egy nagyon furcsa helyzetet ábrázol, mert a szobrokat nem úgy szoktuk meg, hogy egy kőbányába vannak kidobva, és ez egy nagyon jellemző helyzet sajnos a mai viszonyainkra. A harmadik kép pedig egy egyébként a sajtóból már ismert megfigyelés, egy konkrétabb közlése az előzőnek. Azt gondolom, hogy ha a 3 képet összevetjük, akkor az elsőt kihagynám, mint emlék, és dokumentáció fontos lehet. Így a döntés a 2. és a 3. kép között kellene, hogy megtörténjen abban, hogy végülis melyiket válasszuk, vállaljuk fel. Én azt mondom, hogy a harmadikat viszonylag sokan megcsinálták, nyilvánvalóan ott van a két kavics, ennek is van egy bizonyos szerepe bizonyos helyzetekben, ugye temetéseknél szokás ezzel úgymond leróni a tiszteletünket és a gyászunkat, tehát lehet ez erre egy utalás, de ez a megközelítés már viszonylag ismertebb. Úgyhogy én a második képet gondolom olyannak, ami ebben a helyzetben jelentéssel bír. Az egy kérdés, hogy vajon mi lett volna, ha a kamera egy kicsit még kifordul, tehát többet ad ebből az egész fekete, gyászlepelből, talán akkor még erősebb lenne a közlés. Persze, én nem voltam ott, tehát nem tudom, hogy mennyire lehet ehhez a törmelékkupachoz közel menni, vagy honnan lehetne ezt esetleg úgy megfotózni, hogy a szobor valahogy jobban a két vaskorlát közé kerüljön, de azt kell, hogy mondjam, hogy ebben az állapotában is egy jól értelmezhető kép, és egy fontos üzenet, kordokumentum. Úgyhogy én most mindazzal együtt, hogy három képről beszélünk, és nem egyről, némi bizonytalanságot érzek, de a 3 csillag megvan, és ha tárgyfotó, legyen, el tudom ebben fogadni. (hegyi)
értékelés:

A gyerekkora ez egy tökéletesen rendben lévő kép, még akkor is, hogyha nem teljesen értek egyet a kamera nézőpontjával. Ugyanakkor kompozícióban van problémám. Értem én, hogy minden fontos, fontos az, hogy hömpölyög ez a sár, fontos az, hogy ő ott szerencsétlenkedik ebben a kisgatyiban, fontos az, hogy mutassunk egy utat, hogy valószínű, hogy arra fog menni tovább, még az is jó, hogy ez az út nem egy bizalomgerjesztő dolog, mert ott azért veszélyek leselkedhetnek, úgyhogy minden ott van a képen, aminek ott kell lennie. Talán egy kicsit túl sok is. A kép felső részéből én mindenféleképpen vágnék, 1,5-2 ujjnyit, mert elég, ha csak feltolod a képet a képernyőn, és ha ott levágod, akkor attól még megmarad az út, meg a végén az a lyukszerű valami, mint egy barlangbejárat is ott van, de ami felette van, az már nem kell, mert az már ehhez nem ad hozzá. Ha ezt elfogadod, akkor viszont elindul egy belső harmónia, akkor már kezdődik a rend helyreállni, és látod, hogy a gyerek mellett kicsit szűk. Mindezzel együtt a dolog rendben van. Az idézettől én arcidegzsábát kaptam, nem nagyon értem, hogy hogy kerül ide a könnyeimtől felázott föld, és miért kell ezt lemosnod neked, mert azért ennyire nem fájdalmas ez az egész. Ez a gyerek játszik. Nem az a helyzet, hogy atomtámadás történt, és a savas eső mossa az ő bőrét, úgyhogy a drámázás elvesz ebből. Azért fontos, hogy most ezt elmondjam, mert én nagyon fontosnak, és nagyon szükségesnek tartom a leiratot, mert ad hozzá. A nézőt is, és egyébként engem is, mint elemző, segít abban, hogy közelebb kerüljek ahhoz, amit el szerettetek volna mondani, tulajdonképpen helyettetek beszél egy ilyen képbemutatásos szituációban. Ha ez a valóságban történne, és nem az interneten, akkor is feltenném a kérdést, hogy mit miért, és arra tudnátok válaszolni, így most ez a képaláírásnál történhet meg. És azért jó, hogy ez ott van, mert ez orientál engem abban, hogy te milyen érzelmi állapotot szeretnél ezzel mondani. De ez az érzelmi állapot ebben a képben így nincsen benne! Bele lehet tenni. Vagy nagyon fentről és esendőnek fotózva őt, vagy nagyon lentről, megnövelve ezzel a sár tömegét és hatását, másrészt pedig lényegesen kontrasztosabb, keményebb hívással. Az biztos, hogy nem ilyen szürkés valami, ha dráma van, úgyhogy, ha ebbe az irányba akarunk menni, akkor én azt gondolom, hogy ez a megoldás. De nem érzem ezt a drámát, ezért mondom, hogy rá lehet erre húzni egy ilyen élményt, ugyanakkor egy kicsit mondvacsináltnak érzem abban a tekintetben, hogy akkor tessék valóban keresni valami drámai helyzetet. Most megint a csúnya manipulátor fog belőlem beszélni, hogy ahogy fényképezed a kisgyereket, eljátszotok, és megkérsz valakit, hogy onnan, ahonnan ő nem is látja, dobjon oda valami kavicsot a sárba, és az fröccsenjen neki. Valószínű, hogy meg fog tőle rettenni, és ezt le lehet fényképezni, és akkor ott lesz rajta a rettenet, a félelem. Ezen most ez nincsen rajta. Esendő, azt látom, de nem esendőbb annál, mint hogy a gyerek egy kicsit ott most bénázik ebben a sárban. Szóval a gyermekkorra jó, a képkivágás nem, a kompozíció helyrehozható, az érzelmi megközelítés tisztázandó. (hegyi)
értékelés:

A megfigyelés jó. De sajnos ki kell mondjuk azt, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amik jók, jók, de nem az igaziak. És nyilvánvaló, hogy az ilyen eseteknél a szerencse vagy mellénk szegődik, és az a helyzet összejön, és jól időzítve, kompozícióban és esztétikában is a pillanat megtörténik, vagy pedig csak úgy közelítünk felé, de... és akkor az ember elkezd nézni mindenféle más egyéb dolgokat a képen. Ki az a nő ott hátul, és miért nézi ezt az egészet? Mi az a rózsaszín tál, és mire való? A háttérben mi az az oszlop, és mit csinál? Nem tudom, hogy mennyire érthető, de minden, amiről most beszéltem, lényegesen világosabbnak és fontosabbnak tűnnek, mint maga a fő motívum, ami ezeknél lényegesen sötétebb tónusban van. A világítási helyzet nem volt szerencsés, nem játszott a kezedre. Erre rá lehetett volna deríteni egy picit vakuval, igaz, hogy akkor lebuksz, hogy fotózol, de hát, semmi baj, mert az ember úgyis szól, hogy csináltam egy képet, talán az segített volna valamennyit. Másrészt a hármójuk kommunikációja rendben van, de a környezet nagyon zilált. Úgyhogy van olyan, hogy valami nem úgy történik meg, mint ahogy az optimális lenne. A pillanat megfigyeléséért mindenféleképpen jár egy csillag, jó? És hajrá tovább, ez nem a legkönnyebb rész, hogy egy elkapott pillanatból próbálunk valamit kihozni, úgyhogy feladtad magadnak a leckét, és hogyha ezt akarod, akkor csináld. Én azért még azt mondom, hogy egy kicsit jó lenne főképp az első 3 leckével dolgozni, annak érdekében, hogy begyakoroljuk a kompozíció beállítását, másrészt azért, hogy a gesztusok megfigyelését is elsajátítsuk. Én még ebben az irányban még mozognék egy kicsit a helyedben. (hegyi)
értékelés:

Értem, hogy mi a helyzet, mert én már jártam ott, aki nem járt arra, az nem biztos, hogy ebből egyértelműen leveszi, de ez egy dolog. Nem értem a kép elkészültének okát, hogy mit akarunk ezzel mutatni? A vidám munkásokat, vagy a gyönyörűen elkészült felújítását a Parlament egyik oldalának, vagy a szörnyen összerondított teret? Ezen a képen mindegyikből van egy kicsi, de egyik sem elég határozott ahhoz, hogy elvigye a vállán, tehát a szokásos kérdés jön elő, mire megy ki a fuvar? Ezt jó lenne exponálás előtt eldönteni, mert utána ez majd elmondja, hogy mit kell csinálni, honnan, és milyen nézőpontból, mekkora képkivágatban mit kell lefényképezni. Sajnos ez az építkezés sokáig fog tartani, nyögni fogjuk elég sokáig a hatását is, úgyhogy van még idő ismételni, így kérnék egy ismétlést. (hegyi)

A Kis Herceg történetét szerintem nem kell bemutatni, és azt gondolom, hogy ehhez ez egy jó irány, és jó ötlet. Bele tudom magam helyezni ebbe az egészbe, és nem akarom nagyon boncolgatni, hogy hogyan lehetne máshogy, mert mindig azt keressük, hogy jó, jó, amit látunk, de hogyan lehetne mást csinálni. Nem kell mást csinálni, ez így működik, és bármi, ami az emberben felmerül, hogy de akkor azt hogyan, azt tessék megcsinálni. Ezért nem mondom el, mert ez így, önmagában hatásos kép. Azzal, hogy ez az egy sugár más színű, a többi össze-vissza kószál, és ez az egy, ami határozott, ez megy a legfeljebb is, tehát, valószínű, hogy tényleg ő találta meg a Kis Herceget ezen a bolygón. Úgyhogy köszönöm szépen, ez megvan, rendben van, 3 csillag, leckemegoldásnak is abszolút el tudom képzelni, úgyhogy az is megvan, ettől függetlenül, csak hogy megnyugtassuk a többieket, erre a leckére még várnék tőled képeket. (hegyi)
értékelés:    

Az ötletet abszolút díjazom, a technikával még lehet haladni. Azt gondolom, hogy most annyira sötétre vetted a tónusokat, bár értem, hogy ennek van egy olyan szükségessége, hogy a környezetet minél inkább takarja az ember, de most nekem a középtónusok is elvesznek. Ha megfigyeljük, akkor a kézen fekvő fények szépek, a spaklin lévő fények is szépek, de a profilon, az arcon lévő fények már kevesek, ott már kezdünk becsukódni, és annyira visszahúzódni, hogy az már nekem sok. Még egy dolog: Nem nagyon értem azt, hogy miért hagytál ennyit baloldalt, hogyha jobboldalon ennyire határozottan sokkolóan vágsz? A jobboldali tömegből kellene nekem még legalább egy ujjnyi, ugyanis a hajnak a ritmusa benne maradhatott volna, máshová kerül akkor a tekintet, az egész tud adni egy olyan üzenetet, ami mozgásában is belső dinamikát hordoz a képhatáron belül, most ez, ezzel a kiszorítottsággal nem működik. Ez akkor működhetne ebben a formában, ha egy nagyon határozott döntéssel a kép alsó régióiból is vágsz, majdnem a kép felénél, csak ezt a 3 ujjat meghagyva, és kész, nem kell a kézfej, nem kell a haj, nem kell a csukló, nem kell a ruha, semmi. A 3 ujjnál már vágsz, és akkor azt mondom, hogy az egy érdekes, és izgalmas felvetés. De ha ekkora tömeget mozgatsz meg a csuklóval és a kézzel, akkor ennek valamilyen ellensúlyát kell hozni, mert így az egész elforog, kidől jobbra. Ha nem nagy kérés, egyrészt próbáld ki, amit mondok, másrészt meg próbáljunk meg egy ismétlést létrehozni akár ezzel, mert érdemes lenne. Az ötlet nagyon jó, és tetszik, és ezzel lehetne jól dolgozni, tehát én ezt abszolút díjaznám. Azért kérek most ismétlést, mert arra törekszünk, hogy egy-egy utat végig tudjunk futni, és ne álljunk meg a felénél. (hegyi)

Látom, hogy Alexandránál ez az ügy nagyon fontos, ez az autósportos megfigyelés, és ez nem baj, mert ezt kell akkor begyakorolni, hogy ez jól működjön. Nem tudom, hogy ki az a Luigi, valószínű, hogy a sofőr lehet. Azt gondolom, hogy ha készülne egy kiadvány erről a szituációról, akkor akár ez a kép bele is kerülhetne. Nem azt mondom, hogy ez lenne a fő oldalnak a képe, de elférne egy képsorban, ott abszolút működhetne. Többször beszéltünk már arról, hogy az, hogy honnan, és hogy hogyan lehet megoldani valamit az egy kérdés, de azt látom, hogy abban mindenféleképpen előrelépés történt, hogy jól leköveted az autót, a háttér szépen van elmosva, ráadásul azok a ritmusok, amik létrejöttek mind egy irányba mutatnak. Abban nem vagyok biztos, hogy ha már megdöntjük a horizontot, akkor ebben a formában kell-e megdönteni, nem tudom, hogy ő miért lefelé szalad, tehát, hogy miért lefelé billentetted ezt az egészet. Így, hogy lefelé és kifelé is megy, mert ugye a kép középpontjánál tovább jutott ez az autó, nekem nem egy szerencsés kimenetelt mutat, a cím pedig ennek az ellenkezőjét próbálja sugallni. Ha ez egy nyertes helyzet, akkor nem biztos, hogy ez egyezik azzal, amit én gondolok erről. Meggyőzhető vagyok, de nem nagyon értem most, hogy miért lefelé, egy szakadék felé zuhanunk. (hegyi)
értékelés: