Az ötlet, ami a tárgyak elhelyezését illeti jó, és az én megítélésem szerint a hangulat is érzékelhető és átélhető a néző számára. Valószínű, hogy személyes kötődés mutatkozik a könyvvel kapcsolatban a szerző szempontjából, erre utal a könyv dedikációja, vagy ajánlása. És valószínű, hogy ez indokolja azt is, hogy ez az oldal került bemutatásra, és nem valami belső oldal. Amit azért tartok átgondolásra érdemesnek a jövőt illetően, mert a könyvészeti szempontok szerint a könyvek első borító oldala általában üres, és itt is egy nagy homogén felületet ad ez a rész. Aztán a belső szennycím oldalnak hívott oldal is viszonylag minimális információt tartalmaz, és utána jönnek majd a tartalmi részek. Ha egy könyvet akarok megmutatni, akkor lehet, hogy egy olyan oldalt keresek, ami jobban kitölti ezt a teret. A másik meglátásom az, hogy nagyon nagy a fényérték különbség az ún. csúcsfény és az árnyékban hagyott tárgyak között. Ez a mécses ott, abban a hangulatban teljesen jól kontrolálható fénymennyiséget adhatott, itt mégis inkább kiégettnek látszik, egy nagy-nagy világos folt, és mindehhez képest a kávés-, vagy teáscsésze már nem tud abban a dinamikában mozogni, mint ami esetleg szükséges lenne ahhoz, hogy értékelhető formai tömeget képezzen. Erre vannak trükkök: ha valamennyi fénymennyiséget meghagysz a szobában, és ahhoz képest állítod be az expozíciót, akkor kisebb dinamikai ugrások lesznek majd a képen, ezáltal elérhetővé válik az, hogy ne legyenek kiégett részek a képen, és egy kis spot fénnyel, vagy derítéssel a most sötétben hagyott részeket is élettel lehetne megtölteni. Ettől még megmaradna a hangulata annak, hogy én egy kis mécsesnél emlékezem és olvasom ezt a könyvet. Még egy dolog: ez az egész nekem valamiért lecsúszott a képkeretben. A kép felső részében nagyvonalúan bánsz a térrel, de ugyanez nincs meg a kép alsó részénél. Értelmezési problémám van annak tekintetében, hogy ha a kép alja ennyire szűkre van véve, akkor a felső rész miért kapott ilyen nagy mennyiséget? Számomra a feszítettebb dinamikájú elhelyezés lehet, hogy annyiban jobb lenne, hogy ellenpontja tudna lenni annak a lírának, amit a kép maga képvisel, vagy amiről mesélni akar. Tehát a teáscsészét jobban a szélre tolva, a könyvet talán még egy kicsit ferdébbre véve ez a dolog lehet, hogy pontosabb lenne. Ettől függetlenül az irányt jónak tartom. Úgyhogy azt mondom, hogy 2 csillag, legfőképpen nem a kompozíciós, hanem a fénytani problémák miatt. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy miért van benne megint Tolnától Baranyáig minden a képben, mert a történet maga onnan érdekes, ahol a három szereplő megjelenik az oltárnál, tehát a főpróba jelleg az ott van. Nem kell ebből a templomból ennyit adni. Értem én, hogy nagyon szép az a kép a háttérben, meg a többi manifesztum is abszolút fontos, de megint azt mondom, hogy a képnek talán jó, ha 1/20-a ahol az információ történik, a többi a körítés, és ez túl sok. Engem az érdekelne, hogy mi történik a papnál. És tök jó az, hogy elmozdult, hogy a hosszú expozíció által kap egy dinamikát, de ennek az érvényesüléséhez kellene az, hogy sokkal nagyobb méretben jelenhessen meg a képhatáron belül. Nekem ebből, ha ott a repülő szereplő alatt elvágjuk, ahol a többiek a kútnál vannak, az már elég, és onnan nézve egy négyzetes kompozíciót elképzelve a lépcső aljáig, kicsit a vörös szőnyegből meghagyva befejezhető a dolog. A többire nincs szükség. Se az üres padsorokra, se semmire. (hegyi)
értékelés:

Ami a kép erénye, az a kommunikáció a kamerával, mert sikerült túllépni a primer helyzeten, hogy aranyos kisgyerek mosolyog. Ebben egy picit több van, a szem miatt, amiatt, hogy egy jó pillanatot találtál, nem egy kaján röhögést, tehát ez a része oké. Ami még mindig kevésbé sikerült, az a szűksége ennek az egésznek. Annyira szűkre van vágva, hogy nem tudja kimozogni magát a tömeg, és ezt most nem tudom ennél érzékletesebben mondani, úgy beleütődik majdnem mindenütt a képszélbe. Márpedig lehet ezzel játszani, csak akkor azt mondom, hogy ennél még szűkebbre kell mennünk. Igen ám, csak miközben azt mondom, hogy az arc gesztusai tökéletesek, a kiskabát abszolút ellene dolgozik mindennek, túl izgága, túl sok színnel dolgozik. Nyilván ennek van egy olyan szerepe a gyerekruháztatásban, hogy megtaláljuk a csemeténket a sok gyerek között is, mert tudjuk, hogy az a rikító ruha, az az én kölkömé, de azért fotóban ez nem biztos, hogy optimális. Ráadásul fel van gyűrődve, takarja az arcot, így megint azt mondom, hogy ebben a tekintetben sem biztos, hogy szerencsés. Egy ilyen szituációban akár ennek a kiskabátnak a zipzárját lehúzva kevésbé lesz furcsa az egésznek az eleje, miközben miután már rendeztük a ruházatot, maga a gesztus elindítható kommunikációval a modellel, és utána már elkészíthető a kép. Kell azért rendezni egy kicsit a képet. 2Az előző gyerekes képekhez képest ezt előrelépésnek tartom. (hegyi)
értékelés:

Szilárd, ez egy nagyon fontos helyzet, amit megláttál, ráadásul még esztétikában is egy elég jó irányt vettél fel, mert a zölddel ez a bordó nagyon jól ritmizál, nagyon jól dinamizálja ezt az egészet, mert a vörös már eleve egy dinamikus dolog, ez a kis gaz, növényke szintén. Egy dolog, amire érdemes ilyenkor odafigyelni, hogy itt van ez a két főszereplő, a vörösünk, meg itt van a zöld, és hogy mi van még? Ezt meg kell nézni, nem fog elszaladni. Odamész a kiskamerával, akár csinálsz egy tesztet, és utána megnézed, hogy mi van a képen még. És hogy ami a képre került ezeken kívül, az szükséges-e? Most menjünk ezen végig: a képen van egy vörös (talán) járdaszegély, ezzel úgy érzem, hogy nagy baj nincsen, a térbeliségét ábrázolja, ahogy a fénnyel bánsz, tehát az rendben van. Van a zöld növényke, és bár nem biztos, hogy optimális hely, ahonnan ezt lefotóztad, merthogy nem fordul nagyon felénk, eléggé meg van sértődve valamiért, de még ez is egy vállalható irány. Aztán, ahogy megyünk lefelé a növénykén, vannak a száránál ilyen kis koszok. Hogy azok oda belekeveredtek, valami szöszmöszök, vagy az a növénynek az elszáradt levele, azt nem tudom. Az már kérdés, azt már lehet, hogy egy kicsit kéne rendezni. Aztán megyünk még lefelé, és eljutunk az úttestig, és az úttesten is ott vannak ezek az uszadékok, vagy nem tudom mik, lehet, hogy a gyökerei, a fene se tudja. Ebből azért, amit lehet, főleg ezeket a nagyon határozott vonalakat, amik keresztezik ezt az egészet, érdemes lett volna eltakarítani valahogy. Nyilvánvaló, nem kell megölni ezt a kis gazt, mert akkor hogyan fogod lefotózni, de amennyit enged, annyit kellett volna tisztázni ezen. És hogyha ez megtörténik, utána már tényleg csak utómunka kérdése, hogy ez az egész egy kicsit kontrasztosabb legyen, kevésbé legyen ilyen fátyol rajta, és akkor a dolog működhet. Ezek nélkül viszont a témafelvetés az, amit értek és el tudok fogadni, de a képi megoldás még nincs a végállomásán. (hegyi)
értékelés:

A leiratot értem. Ahhoz, hogy ez a kép sikerült legyen, az kell, hogy több dolog együttállása egy képen belül megtörténjen. Ugye, el kell dobni azt a poharat, ki kell fröccsennie a víznek, folyadéknak, aminek elég határozott jelenléttel kell bírnia, és ráadásul mindezt úgy kell tudni megcsinálni, hogy ez a képen belül maradjon, tehát ez maga a mozgásábrázolásnak a problematikája. Kompozícióban pedig arra kell odafigyelni, hogy mit is látunk a háttérben. Egymásnak ellentmondó dolgokról beszélünk, mert fontos lenne az, hogy kontrasztosabb legyen a kép, hogy jól lehessen látni ezt a repülést, ugyanakkor, ha mindezt túlságosan sematikus háttér előtt csináljuk, akkor meg nem fog kijönni az, hogy itt az égről van szó. Azt gondolom, hogy jól megnehezítetted a dolgodat, mert mindezt ráadásként még szürkében, vagy feketében tartva, ember legyen a talpán, aki ezt így megoldja. Talán lehet, hogy kisebb lépésekkel kellene kezdeni. Ha azt veszem, hogy odáig jussunk el, hogy rajta legyen a képen ez az esemény, hogy eldobtam a poharat, és kifröccsent belőle a lé, akkor lehet, hogy nem árt, ha ez a gesztus még nagyobb képátfogásban szerepel, akár a lendítő kéz ott van, mert akkor a nézőnek nem kell gondolkodnia, és vakargatnia a fejét, hogy mit lát. Ha mindezt színesben tudod hagyni, akkor nem kell magyarázni egy kevésbé dinamikus háttér előtt sem, hogy itt az ég előtt elröpül a nikkel szamovár, tehát, hogy eldobtál egy poharat, és akkor azt lehet látni. Ha ez eléggé markáns lesz, akkor talán megáll fekete-fehérben is. Ami a technikai részt illeti, nyilvánvaló, hogy nagy mélységélességgel kell dolgozni ahhoz, hogy a felhő is, és maga ez az egész tárgyi struktúra is élvezhetően rajta legyen a képen. Biztos, hogy nem a végtelenre kell állítani az objektívet, hanem nagyjából arra a távolságra, ahol el fog repülni ez a tárgy, fel kell tenni állványra, és fixen otthagyni az élességet. Szerintem, automata géppel ezt nem fogod tudni megoldani, csak nagyon nagy szerencse árán. Mindezzel együtt a gesztust abszolút értem, sőt, azt mondom, hogy ha ez téged érdekel, akkor tessék ezt megcsinálni, tessék ezzel dolgozni - nem mondtam, hogy egyszerű lesz -, ha már dobálózni akarunk itt valamivel.
   Hadd mondjak valamit Szilárd, és ezt a lehető legjobb indulat mondatja velem: kisebb lépésekkel haladva, lehet, hogy messzebbre lehet jutni, mert most annyira mindent egyszerre akartál, reagálni arra, amit én feltöltöttem, egy poént belevinni, a verbális poénra rá akartál ültetni egy képi poént, ez már így azért elég sok a jóból. Mi lenne akkor, ha a humoros Szilárdot egy kicsit félreültetnénk, hogy most előkerüljön egy kicsit a mélyebb történet, mert akkor lehet, hogy nem lenne kényszer arra nézvést, hogy a lé, mint poén, hogyan jelenhet meg egy képen? Az ötlet jó, tehát valószínű, hogy így (már a lének a könnyűsége), csak én azt gondolom, hogy ez idő, mire ide eljutunk, hogy ne hagyjunk ki lépcsőfokokat. Arra szeretnék gyúrni, hogy sikerélményed legyen, mert a sikerélmény adja majd meg a biztonságérzetet is. 2 csillagot fogok rá adni, mert a reakciót mindenféleképp értékelem, és azt az erőfeszítést is, amit tettél annak érdekében, hogy megtörténjen az, amit te szeretnél. Mind a kettő nagyon fontos, és ezt szeretném benned erősíteni. (hegyi)
értékelés: