Csaba, minden formai kérdés előtt az jelentkezik, hogy mi az, amit lefényképezünk, mennyire egyedi. Milliárd pillanat és hatás ér minket naponta, és azt gondolom, hogy ki kell tudni ragadni ebből azt az egyet, ami az adott szituációt magas fokon jellemzi. Én nem érzem ezt a képet eléggé egyedinek. Ezt most úgy mondom, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy egy családi albumban ennek a képnek mi lenne a szerepe, de tovább kellene lépni a családi album fotóknál. Azért mondom ezt, mert ahogy a legós képnél elkezdtünk egy munkát, azt a többi képednél is fontos lenne, hogy magad megcsináld, hogy átmenj rendezőbe. A szereplő itt nem néz ránk, egy utcán vagyunk, egy fél autó belóg, egy kis kerítés is, a horizont sem teljesen vízszintes, a fényviszonyok sem szerencsések. Készült egy kép, mert aranyos a kisfiú, és meg szerettük volna örökíteni. Gonosz leszek, mert azt mondom, hogy ezeket a képeket a családi albumban sem sokszor nézzük meg. Egyszer megmutatjuk, azután feledésbe merül, főképp azért, mert egyre ritkább az, hogy a képeket kinyomtassuk, a winchesteren őrizzük a múltat, csak gyűlik-gyűlik a sok kép, és elsodorják a régi képeket az újak. Ha végiggondolod, hogy mi lenne akkor, ha egy régebbi korban élnénk, amikor még nem volt digitális technika, akkor kérdés az, hogy csinálnál-e erről a képről nagyítást? Betennéd-e egy albumba, van-e annyira jelentős ez a pillanat? Merthogy az, amit a címben leírsz, hogy ez az első motoros út, nem jelenik meg ezen a képen. Nyilván ennek az egésznek van egy dramaturgiája, hogy mi történik egy ilyen helyzetben, van kétségbeesés a gyerek részéről is, a szülő részéről is, van felszabadult öröm, amikor az első métereket sikerül egyedül megtenni, tehát ez mind-mind történet, és megfogalmazható lenne képileg, de itt ez nem történik meg. Ez egy statikus kép. Gondold végig, hogy hogyan tudnád ezeket egyedivé tenni. (hegyi)

Nagyon érdekes ez a kép, főleg az előző kép után nézve, hogy mennyire más világ az, amikor minden karctű éles, még a túlparti ház is. És ez azért érdekes kérdés számomra, mert valamiért hajszoljátok az élességet, olyan, mintha a jelenlétről beszélne nektek. Nem tudom, hogy miért ennyire fontos, hogy minden pontos legyen, hogy megszámolható legyen a híd szegecseinek a száma. Biztos, hogy erről szól egy randevú? Biztos, hogy így ég be a retinába? Kérdés, mert valahogy minden korrektsége mellett azért nem tudok átrohanni az úttesten, és odakucorodni melléjük, mert olyan, mintha lebuktam volna kukkolás közben. Olyan, mintha megtörtem volna valaminek a varázsát. Még egy dolgot hadd tegyek hozzá: most, azért hogy a másik oldalon lévő épület gyönyörű díszeit és fényeit be tudd komponálni, elfordítottad egy kicsit az egésznek a perspektíváját, ettől a kép alja rendezetlen lett. A kérdés az az, hogy biztos, hogy fontos az a cukorsüveg épület a másik oldalon? Hiszen, amikor egymás mellett ülünk a hídon, akkor nem a valóságban vagyunk. A jelenben vagyunk, de nem abban a valóságban, ami másokat is körülvesz, az a nagyon mi belső valóságunk, és ha ez igaz, akkor lehet, hogy a tök fekete égboltot nézzük, vagy lehet, hogy a hídról lelógó lábunkat nézzük, a kis cipőt, vagy szandált, sőt, lehet, hogy semmit sem nézünk, mert befelé figyelünk. Azért próbálok most ennyire érzelmes elemzést adni, mert ha a képet nézem, akkor ez egy rendben lévő kép, az aljának a tematikájától eltekintve egyébként egy jól összerakott kompozíció, csak sokan sokszor felvetik a kérdést, hogy miért nem haladunk a barátság leckével, és mire várok? Ezt próbáltam most elmondani és átadni, hogy mi az az érzés, mi az az érzület, aminek valahogy rá kellene kerülnie a képre. És egyre inkább az a meggyőződésem, nem csak ennél a leckénél, hanem más leckéknél is, hogy jól kibabrál veletek az élesség. (hegyi)
értékelés:

Az biztos, hogy izgalmas és érdekes a témafelvetés, hogy hogyan tudunk egy háztartási tárgyból, egy konyhai hangulatból valami örökérvényűt, vagy a maga formavilágából kiragadva egy más üzenet irányú ritmust létrehozni. Azt gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült. A többé az az, hogy szépek a fények, jó a hangulata ennek az egésznek, a kevésbé pedig az, hogy még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy a tojástartó ebben a formában tökéletesen alkalmas. Ha ezt el tudod fogadni, akkor azon kellene elgondolkodni, hogy vajon biztos, hogy a teljes formaábrázolás lesz a megoldás? Ez csak egy kérdés, ugyanis vannak olyan részei ennek az objektumnak, ami egy kicsit közelebbről kimetszve akár azt is mondhatom, hogy izgalmas lenne. Így most ebben az ábrázolásban küzd bennem a tárgyiasság, és az elvont, lírai vonal igénye. El tudom képzelni azt, hogy ez egy olyan megoldás, amit, ha egy sorozat részeként látok, akkor nem hagy kérdéseket bennem. Most így, önmagában állva nekem ez nem egyértelmű, ahogy az sem, hogy miért az a térelosztás, amit látunk. Merthogy kaptunk egy fekvő képet, ugyanakkor nem nagyon látom át, hogy miért van akkora hely oldalirányban meghagyva, mint amekkora, és ha ezt a térkijelölést használom, akkor fent és lent miért vagyunk ennyire szűkek? Mindezzel együtt az az érdekes, hogy a kép valamilyen eszelősen erős önfegyelemről tesz nekem tanúbizonyságot, és ezt nem tudom jól megindokolni, hogy miért ez jutott már többedszerre eszembe, mikor megnéztem a képet, hogy valami nagyon nagy belső presszió érződik, és ez azért érdekes, mert lehet, hogy a lefojtott tónusrendnek köszönhető, lehet, hogy a nagyjából szabályosra vett ábrázolásnak, de mindenesetre fura. Elgondolkodtat, hogy mi visz arra valakit, hogy lefotózzon 10 db tojást a tojástartóban. És az még egy dolog, hogy lefotózza, de hogy ebben a nagyon furcsa, olajos, feketés tónusban tartsa. Még egyszer mondom, esztétikailag abszolút rendben van, csak a kérdés az, hogy miért? Keresem a választ, és bevallom férfiasan, hogy lassan két hete, hogy ez a kép felkerült, és nem találom a miértet. Nem biztos, hogy kell, hogy megtaláljam, de egyelőre nem találom. Üsse kavics, legyen 3 csillag, de győzz meg Tamás arról, hogy ennek volt értelme. (hegyi)
értékelés:

Az alkotó itt az árnyékokkal, a tükröződésekkel dolgozik, és nagyon érdekes az a felvetés, amit mutat. Azon kívül, hogy van egy enyhe szociografikus hatása a háttérnek és a függönynek, nagyon jól érthető és érezhető a lírai üzenet. Annyit tennék hozzá, hogy én a kép jobboldalából ezt a világosabb sávot már lehagynám, ugyanis az most olyan szinten húz vissza mindazzal együtt, hogy ellenpontja a másik oldalon lévő ház falának – ahol megint csak egy kicsit bizonytalannak érzem a vágást, ott középtájon valami fehér csücsök belóg -, de mégis azt mondom, hogy a tömegelhelyezés miatt nem ártana, és jót tenne a képnek, ha megválnánk ettől a jobboldali sávtól. Annál is inkább, mert ha ezt megtesszük, akkor erősebb lesz a hangsúly a fő motívumon, a modellen, Anitán. Arra szeretném Anitát kérni, hogy kapcsoljon egy kicsit rá. Vigye magával a gépet, legyen nála, a kis retikülbe férjen az el, és dolgozzon vele, mert vissza kell rázódni abba a ritmusba, ami régen jellemző volt, hogy ott van a gép, és ha szükséges, akkor tudok vele képeket készíteni, mert ha havonta egy kép készül, akkor abból nehezen lesz előrelépés. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó a képhez a leirat. Azért kezdem ezzel, mert amennyire személyes, amennyire erős és hatásos - a képnek főképp a képkivágása az én számomra nem tudja hordozni ezt a szintet. Tökéletesen érthető, és ráadásul nem csak, hogy érthető, hanem esztétikai formában is jó a felismerése annak, amit látunk, de olyan képelemek is megjelennek, amik elbillentik az egésznek egyrészt a tömegegyensúlyát, másrészt (nekem) a hangulatot is gyengíti. Ha a leiratból indulok ki, akkor azon kívül, hogy ez egy spontán megfigyelés, azt is érzem, hogy némi instrukció elhangzott. Márpedig, ha ez így van, akkor valamennyit én magam is tudok hozzátenni ahhoz, hogy rendezzem a felületeket. Ebben a kérdésben leginkább az asztalra gondolok, ugyanis, ha közelebb kerülne a falhoz, egyrészt nem lenne gondom azzal, hogy mennyire fordulunk ki ebből az üzenetből, tehát visszabillenthető lenne a ferde perspektíva hatása, másrészt talán kevesebbet kéne adnunk az alsó régióból, abból a kicsit felázott, kicsit saras, kicsit földes világból. Azért mondom ezeket, mert ami itt működik, az maga a jelenés, ahogy ez a figura odavetül erre a falra. Ugyanakkor a fal felázása a kép baloldalán talán kevésbé fontos, a gázcsőből is elég lenne kevesebb, tehát oldalirányból mindenféleképpen érdemes lenne kipróbálni, hogy mi lenne akkor, ha szűkebbre vennénk, és ez igaz az alsó régióra is. Nem azt mondom, hogy körbe kéne vágni, és csak ez a jelenés jelenjen meg, mert nyilvánvalóan akkor az egésznek a varázslata tűnik el, hogy itt a semmiben egyszer csak megjelenik egy figura, tehát ezt az úgymond semmit ábrázolni kell. Ugyanakkor ennek az arányai nagyon fontosak, hogy mi az, amire hangsúlyt fektetünk. Ezek azok, amik nekem erről a képről elsődlegesen eszembe jutnak, miközben gyönyörűek a színek, nagyon jó ez a fád, fáradt kék, ez a rózsaszínbe bukó narancs, szóval az egésznek a színvilága tökéletesen rendben van. A tónusok is abszolút megfelelőek, úgyhogy a 3 csillag megvan a képre, sőt, megvan a leckemegoldás is. Én csak azért próbáltam az elején elmondani a kérdéseimet, mert egy hajszálnyi hiányzik ahhoz, hogy ez a kép bekerüljön azok közé, amikre az ember azt mondja, hogy szívesen látnám a falon. Ez a hajszálnyi pedig a bizonytalanságból adódik. (hegyi)
értékelés: