Nagyon erős képi hatásokkal, képi jelekkel dolgozol. A haragos ég a nagy felhőkkel a végtelen teret hozza be, miközben alul ott vannak ezek a kévék, mint indián kunyhók, és azt gondolom, hogy ez nagyon szép. De közben valamiért folyamatosan az az érzésem van, hogy bármennyire szép a felső régió, van ebben némi élvezkedés, hogy hú, hát ilyen felhőket, és erre majd még egy kis kontrasztot ráteszek, ettől aztán majd megbolondulnak az emberek. És tényleg megbolondulunk, ugyanakkor a fontos dolgok az alsó régióban történnek. Vagyis, ha ezt fekvőben megcsinálod, akkor tökéletes. Így, állóban kicsit túl sok rajta a szenzáció, miközben a ritmus alul meg elvágódik. Valószínű, hogy én lejjebb guggoltam volna, egészen a földig, hogy még nagyobbak lehessenek ezek a növények, mert a horizont nem annyira fontos, ami ott történik, az most nem annyira izgalmas, és akkor még hangsúlyosabb lenne az egész. Tetszetős kép, de 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Azok Gábor, boglárkák, nárciszok. Az a bajom, hogy most valahol két világ határán vagyunk. Az egyik az, hogy a zöld és a sárga üdesége, ereje és tombolása legyen a képen, és ez nagyjából megvalósul a kép középterében, de hátul ezek a kékek, vörösek, meg ez az egész hátsó rendezetlenség kivisz ebből. Ha meg azt mondom, hogy oké, vigyen ki, mert ez a nagyanyám kertje, akkor meg többet kellene belőle mutatni. Vagyis vagy olyan nézőpontot találok, ahonnan nem kell a háttérrel vacakolnom, lényegesen több előtérrel, mert most az előteret levágtad, vagy elemelem ezt az egészet a lírába, és akkor onnantól kezdve csak a felütés, az idézet az, ami a boglárkákkal, meg a nárciszokkal történik, mert a háttérrel kezdek el dolgozni. Most valahol a kettő között megálltunk. Kinéztem a kertbe, van még ilyen virág, megismételhető, úgyhogy, ha van kedved, akkor gyorsan, most van az idő, hogy ezzel még dolgozzunk. (hegyi)

Zoli, ez érdekes, mert a ritmus, amit megtaláltál, az jó, és nagyon furcsa ez az egész, ugyanakkor egyre távolabb kerülünk attól, hogy maga ez a függöny alkalmas-e erre, hogy ezt megjelenítse. Engem nagyon zavarnak ezek a függőleges sráfozások, igazából nem is elsősorban ez, hanem, hogy minden második mintasorod egy ritkásabb szövésű textilt mutat, és ez nagyon zavaró struktúrát hoz létre bennem. Nagyon interferál, és ez az interferencia nem tesz ennek jót. Nem véletlen az, hogy a tv-ben sem engedik a bemondókat csíkos ruhában, mert zavaró tud lenni visszanézve. Úgyhogy miközben az egész egy nagyon érdekes felvetés, és kompozícióban rendben van, kezdek távolodni attól, hogy ez a függöny alkalmas-e hosszútávon erre a munkára. A színesnél és a virágoknál még elment, most itt nem érzem ezt annyira eltaláltnak, ráadásul a tónusrend is javarészt szürke, de ebben a szürkében nincs elég dinamika. (hegyi)
értékelés:

A kérdés az, hogy ő tudott-e arról, hogy fényképezed? Mert nem érzem a kommunikációt. Olyan, mintha lett volna egy falunap, ahova elment ez az ember, és oda fel kellett neki öltözni, ott van a nyaksáltól kezdve minden, és te őt lefényképezted volna valami távolabbi helyről, de ő erről mit se tudna. Nem kötelezően van ez így, de nem ártana, ha valami kommunikáció lenne. Mert a nézővel való kommunikáció hitelesíti ezt az egészet. Annyira extrém maga az öltözék, ez az egész annyira furcsa, hogy semmi más nem tudja visszahozni a valóságba. Abba sem vagyok egészen biztos, hogy portrénak nevezhető-e az, amikor valaki egy ilyen színpadi helyzetben van. Ezek érdekes kérdések. Ha a technikával kapcsolatban tudok valamit mondani, akkor ezt, hogy jó lenne az ő figyelmét felkelteni, és akkor működne ez. (hegyi)
értékelés:

Tamás nem tudja, hogy mennyit vitatkoztam magammal ezzel a képpel kapcsolatban. Az első pillanatban, amikor megláttam, azt mondtam, hogy a fenébe, miért kell csinálni ezt a bohóckodást ezzel a torzítással. Aztán félretettem, később megint megnéztem, akkor elkezdtem azon gondolkozni, hogy hogy is van ez, és mi a trükk, tehát, hogy honnan is lehetne ezt normálisan nézni, és akkor rájöttem, hogy ez sem megoldás. Szép lassan eljutottam arra a pontra, hogy ne akarjam érteni a technikáját. És onnantól kezdve elkezdett a dolog működni - de azért azt mondom, hogy Tamás, ez egy nagyon vékony jég, amire most léptél ezzel a portréval, érvényes, elfogadható számomra, de a technikai bindzsizés igen könnyen modorossá válik. Mindazzal együtt, hogy ez a kép azok közé a képek közé tartozik, amelyek csak címmel együtt értelmezhetőek. Önmagában a kép, ha nem kapom meg a címet, akkor nem kapja meg azt a ”vajszínű” árnyalatot, ami a vodka említése által létrejön. Mindenkinek más és más élményei vannak a saját életében akár ezekkel a tudatmódosító szerekkel kapcsolatban is, mint az alkohol, ez mindenkinek a személyes attitűdjét feltételezi, de azt hozzáteszem, hogy van abban erő, hogy az ember ezt elindítja, mint kép. Ugyanakkor azt mondom Tamás, hogy felcsigáztál azzal, hogy elkezdted az önarcképet újból, és miközben az ígéret most megvan, nagyon kíváncsi vagyok, hogy az ígéreten túl hova és merre megyünk. Nem akarok semmit sem erőltetni! Mindenkinek a saját döntése az, hogy mire használja az önportrét, mint feladat. Mert az önportréban megvan a naplószerű jelleg, a gyónás, a tükörtartás, a fricska, a humor, az irónia, a fájdalom, sok minden benne lehet. Reménykedem, hogy folytatod. (hegyi)
értékelés:

A képforma számomra borzasztóan idegen. Értem, hogy egy panorámafotó-szerű helyzetet akarunk látni, de én meg azt mondom, hogy nem nagyon érdekel engem a panorámája ennek a dolognak, mert az csak egy háttér, díszlet, itt a két szereplő az, akik fontosak. Ha egy kicsit a demerung felé megyünk visszafele az időben, akkor ez a kép tökéletes lenne. Ebben a formában most a háttérben álló figura – még az én kalibrált monitoromon is – alig megkülönböztethető az égtől. Időben kicsit korábban kellett volna ezt az expozíciót megtenni, mert azon még, ha nagyon világosra is sikerült, utómunkában még mindig tudunk dolgozni, de ezt visszahozni nagyon nehéz. Álltam én már ott, ahol ez készült, onnan a sárkányrepülők szoktak nagy előszeretettel elrugaszkodni, szóval maga a helyszín jó, és az ötlet is jó, hogy a két cigarettázó fickó nézi a várost. Összefoglalva: a képformával nem tudok mit kezdeni, hogy miért van ez a nagyon vízszintes forma, a figurák elhelyezése nem indokolja, lóg ott a levegőben a kép jobb oldala, és az időpontot korábbra hozva többet adni, nem kell sokkal, de egy 5-10%-kal többet adni a sziluettből. Visszaadnám ismétlésre! (hegyi)

Kedves Gábor, köszöntünk a Látszótéren! Azt gondolom, hogy ez egy elég erős üzenet ahhoz, hogy valakinek az életébe betekintést nyerjünk. A nézőponttal nem biztos, hogy teljes mértékben egyet tudok érteni, igaz, hogy ez egy megfigyelői nézőpont, mintha odaguggolt volna valaki melléd a székhez, de kevésbé tárgyias. Ahogy látom, ez egy tetőtéri helyzet, tehát nagyon magasra nem is lehetett volna a kamerával törni, hogy fentről fotózzuk ezt le, de talán egy picit feljebb emelt kameraállásból nagyobb hangsúlyt kapnának a tárgyak. Van itt minden Jézuskától a géppuskáig, és nyilvánvaló, hogy a személyiség színességét is akarja ez a kép közölni, és azt mondom, hogy ez egy jól sikerült megoldás ebben a tekintetben, úgyhogy megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás is. Várjuk a folytatást a jövőre nézve, és nem muszáj megvárni az elemzéseket, közben is érkezhetnek fotók. Folytassuk tovább a munkát! (hegyi)
értékelés: