Olvastam a kommenteket, valamint azokat az ötleteket is, amelyek azt mondják, hogy ebből ki lehetne emelni egy-egy képet, és azzal magával jellemezni. Nyilvánvaló, hogy ez minden képsorra igaz lehet, ami jó képsor, mert akár az első képre is mondhatom azt, hogy jellemezhet egy helyzetet a magányos tolókocsival, akit mintha oda kitoltak és ottfelejtettek volna. A második kép is hasonlóan alkalmazható lenne önálló képként, azzal, hogy az árnyék, és ez a szobor, amit ebbe a tófelületbe emeltek, egy jó ritmust ad. A következő kép is megállna a lábán. Nem megyek végig most mindegyiken, de azt gondolom, hogy ez egy jó sorozat, és jó pontokat talált Ágnes ahhoz, hogy ezt felvázolja, mint riport. De egy kép hiányzik még ebből nekem, mégpedig az, hogy mire is megy itt ki a fuvar. Állunk sorban az elején, ez látszódik, a Nemzeti Színház felismerhető, a második kép ennek egy meditatívabb állapota, de mutatja a sort. A következő kép is a sorról beszél, a tükröződésben ott vagyunk az ajtónál, majd bekukucskálunk a belső térbe, látjuk ezt a sort újból, utána bent vagyunk a sorban már, és elmélázunk a belső téren, és nagyon jó, hogy a tablóról hiányzó képekkel is ábrázol Ágnes egy helyzetet. De nincs befejezve a történet. Megvan az a jegy, vagy nincs? Miért álltunk oda sorba? Mit adtak ott? Mi történt? Esetleg egy előadásra mentünk, egy délelőtti matinéra? Nem egyértelmű. Tehát befejezés nélkül bizonytalanságban hagyod a nézőt, és azt mondom, hogy most nagyjából ez még tudható, mert közel vagyunk az eseményhez, hogy mi volt ez, és befejezés nélkül is az ember a fejében le tudja zárni, de akkor, amikor eltelt már egy-két év, és újból megnézzük ezt a képsort, már nem biztos, hogy mindenki tudni fogja, hogy mi is történt itt a valóságban. Még egy dolog: a ritmus jó, a kiválasztások jók, ugyanakkor az egyes képek pontatlanságával van némi bajom. Az első kép horizontját illetően billen egy kicsit, érdemes lett volna 1 ujjnyit levágni, vagy inkább elmozdítani a kamerát a sor felé, és akkor jobban szélre került volna a tolókocsis ember. A második képnél is a horizonttal van problémám, furcsán vágódik a kép felső határánál az egész, és ettől dől a hatása, így nem kapunk egy új horizontot, ami visszabillentené ezt az egészet. A kép az ajtóval is el van fordulva egy kicsit. Érdekes módon, ahol a belső teret mutatjuk a sorban állókkal, ott is ugyanezt érzem, hogy ugyanebbe az irányba vagyunk elfordulva. Talán az utolsó kép az, ami nagyjából megáll a lábán, bár azt gondolom, hogy lehet, hogy érdekesebb lenne ezt az egészet úgy megoldani, hogy a képnek a bal oldalán az erkély folytatása már ne látszódjon, de ez már részletkérdés. Ha összefoglalom, akkor azt tudom mondani, hogy a képek java elmozdul az óra mutatójának járásával azonos irányba 1-2 fokot, de miért? Vissza kellene forgatni ahhoz, hogy stabil maradjon az egész. Itt érzek javítandó dolgot. Ha ezt összevetem azzal, hogy a záró kép is hiányzik, akkor ez egy 2 csillagos sorozat. De nagyon örülök annak, hogy Ágnes elindult ebbe az irányba is, mert gyakorlással elérhető az, hogy ha megvannak azok a pontok, amiket most itt jól látunk, azok amik fontosak ebben az eseményben, és hogy mivel lehet leírni egy ilyen történetet, akkor már csak annyi hiányzik, hogy feltegyük a kérdést magunknak miközben dolgozunk, hogy ha most befejezem, és nem készítek több képet, akkor is értelmes lesz-e? Van azon a memóriakártyán hely, lehet még fényképezni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon erős szövegi üzenet köré épül az a filmes világ, amit Viki megmutat nekünk. Azok a problémák, amiket észrevettem, egyrészt javíthatóak, másrészt inkább az ’ízlés kérdése’ kategóriába tartoznak, mintsem az olyan szintű hibajavítás körébe, ami az egész üzenetet esetlegesen értelmetlenné tenné. Az első, amit érdemes lenne megnézni, az a hanghiba. Valamitől valami recsegés, motoszkálás van a háttérben, ami - legalábbis fejhallgatóval hallgatva – eléggé zavaró tud lenni. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, lehet, hogy maga a hangfájl lett túlságosan letömörítve, mindenesetre érdemes lenne a hangot egy jobb minőségben újra aláhúzni, már csak azért is, mert a film végének főcíménél ki is fut a zene, hamarabb, mint ahogy a film véget érne, és ezt érdemes lenne rendbe tenni. Aztán van a film elején egy felirat, aminek árnyékolás van adva, ettől nehezen olvashatóvá válik. Ezt én nem alkalmaznám, már csak azért sem, mert a film többi részénél ez nem található meg, de ez is egy olyan képkocka sor, ami talán könnyen cserélhető. A bevágott fotókkal van még problémám, ugyanis idegennek tartom a filmtől ezt a színvilágot, még akkor is, ha ez az üzenet azért került be ebben a formában, mert a fekete-fehérhez képest - mint hétköznap -, a szerző az ünnepi jelleget, vagy a különlegességet, a kiválasztottságot akarja vele szimbolizálni. Azt is hozzátenném, hogy ha meghagyjuk ezt a színes verziót, akkor is kérdéses számomra, hogy a 16:9 –es (szélesvásznú) képarányhoz képest miért lényegesen keskenyebb a fotóknak a szélessége? Azért gondolom ezt problémának, mert a vágásnál azért ezt lehetett látni, hogy nem ugyanaz az arány, és ez kiküszöbölhető lett volna például azzal, hogy felnagyítom a képeket, és egy más vágást alkalmazok rajta, talán több szemközelivel. Azzal nincsen problémám, amit a kommentek között olvastam, hogy miért ugyanazok a képek ismétlődnek állóképként, hiszen ennek lehet egy figyelemfelkeltő hatása, úgyhogy számomra ez kevésbé problémás. Ami már ízlés kérdése ebből, az a következő: sokkal kevesebb életlen képpel dolgoznék. Tudom, hogy divat ez a nagyon kis mélységélességgel dolgozó, az élesség pontját előre-hátra változtató technika, de ha ezt még hozzáteszem ahhoz, hogy a kamera sincsen biztosan rögzítve, hanem az is elmozog, és beremeg néhol, akkor ez már a bizonytalanság érzetét növeli, és nem adja meg azt a biztonságot, hogy az üzenet küldője magában az üzenetben, vagy annak tartalmában biztos lenne. Visszahat arra a világra, aminél nem bizonytalankodhatunk. Itt egy nagyon fontos monológ hangzik el, és ehhez határozottabb kép kellene. Lehet játszani az élességgel - ez fontos lehet -, bár úgy érzem, hogy beleszerelmesedünk az életlenség általi foltokba, csak hát a néző nem biztos, hogy tudja, vagy akarja követni. Ha használunk is ilyen életlenségeket, azokat lényegesen rövidebb ideig kell alkalmazni. Megfordítanám az egészet: néha-néha ki lehet jönni az élességből, mert a szemünkkel is bizonyos idő, míg átfókuszálunk egy közeli, vagy egy távoli pontra. Lehet ezt imitálni, de ha ez nem abban a ritmusban történik, ahogy a képen lévő történet fókusza változik, tehát, ha nem a szem átfókuszálását próbálom követni a kamerával, hanem tetszőlegesen, a magam döntése alapján ide-oda mozgatom ezt a fókuszpontot, akkor a néző is bizonytalan lesz, hogy most ki a fene az, aki kódorog ebben a térben, és miért nem állunk már meg rendesen a lábunkon, részeg a kamerás? Nagyjából ennyit tudnék ehhez hozzátenni. A vágással egyetértek, a ritmusa jó a filmnek. Az első részben elmondott dolgok technikai pontatlanságok, a másik rész szubjektív. Várnám Viki válaszát. (hegyi)
értékelés:

Ami az előző képnél működik, most ez tömegelhelyezésben nekem problémás. Itt van két szobor, nem akartál dönteni, vagy lemondani, és ez most gyengíti a dolgot. Valamelyik mellett le kellett volna tenni a voksodat. Két szereplőt látunk, de ebből a nézőpontból, ebből a skurcból ez nem fog megoldódni, mert olyan szinten húzza el a tömeget az egyik irányba, hogy nincs, ami visszahúzza ezt a mérleg serpenyőt, billen az egész. Ez pedig azért rossz, mert nem marad kiegyensúlyozott, nyugalmas ez a dolog. A dinamikának a képhatáron belül kell maradnia. Ettől az őrületes nagy tömeggel most kicsúsztunk a jobb oldalon, miközben, ami belül maradt, ez a női szobor a koszorúval, tökéletesen alkalmas lenne. Aztán hozzáteszem, hogy van ezen a képen az a kis vad növény rész, ezzel a kis fa csemete maggal, amit lehet, hogy én arra ítéltem volna, hogy kiveszem a képből. Ugyanis formájában, színében túl határozott, túl erős, ráadásul nem is egy esztétikus növény, bár botanikában nem vagyok erős, de ezek azok a vadoncok, amik nem biztos, hogy ugyanazt az idő struktúrát tudják megjeleníteni, mint a többi. Az akác sem teljesen alkalmas. Egy borostyán másról mesél, mint egy akác, vagy mint ami itt az előtérben van. Szóval értem én, de túl határozott, túl világoszöld, ez a problémám. Az előző képhez viszonyítva, azt mondom, hogy visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Az irány tökéletesen érthető. Megint ugyanaz a helyzet, mint a előző képnél, hogy kell, hogy erősebb beazonosíthatóságot hagyj a képen. Jó ez az egész üldözési jelenet, de lehet, hogy egy kicsit kevesebb mozdítással határozottabb lehetne ennek a kékes-fekete halnak a szerepe ebben az egészben. Az nem baj, hogy ezek a kis pirosak, az aranyhalacskák elcsúsztak ide, de legalább valamelyik szereplő lehetne dinamikusabban jelen. Ezt hiányolom most, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Vannak nagyon izgalmas részei ennek a képnek, főképp a bal oldalon, tehát a középvonaltól a bal oldal felé eső rész nagyon izgalmas. A jobb oldal számomra nem olyan fontos. Adhat hozzá, de akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az egész képet el kellett volna mozgatni, vagyis a gép tengelyét. Mégpedig úgy, hogy talán egy ujjnyi, ha megmarad abból, ami a középvonaltól jobbra esik, a többi engem kivisz ebből a történetből, elviszi a fókuszt, miközben az izgalmas dolgok, ezekkel a fáradt mozdulatokkal a kép bal oldalán történnek, de ott meg belevágunk a formába. Az elvontságnál meg kell tudni állni azon a ponton, ahol még azonosítható marad bizonyos gesztus a nézőnek. Ennek az arányát, hogy mi az, ami azonosítható, és mi az, ami elmosott, bemozdult, ködös, ennek az arányát kell megtalálni, mert ha nagyon elvisszük ezt az egészet az amorf, a feldolgozhatatlan irányába, akkor a nézőt olyan feladatra késztetjük, amit nem biztos, hogy meg tud, vagy meg akar oldani. Úgyhogy visszaadnám ismétlésre ezt a képet azzal, hogy nagyon jó az irány, nagyon jó az egész gesztusa ennek a dolognak, tehát ebben az irányban kéne továbbra is dolgozni, de részben kompozícióban, részben pedig a formák konkrétságában finomhangolásra volna szükség. (hegyi)

Nagyon örülök ennek a képnek, és nagyon fontosnak tartom azt az üzenetet, amit látunk. Ugyanis a haj íveivel a lámpa ívei nagyon jól ritmizálnak. Talán a kép aljánál nem vágtam volna bele ebbe az ívbe, amit a lámpa nyele mutat, de egyébként maguk a formák jók, és nagyon izgalmas az a képi megoldás, amit az arccal kapunk. Rejtekező is egy kicsit, meditatív is, lírai, tehát egy jó megközelítés, és úgy érzem, hogy ez egy erős névjegy, úgyhogy megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is. Kedves Fruzsina, várnám a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Ahogy az előző képnél azt mondtam, hogy az egy teljesen rendben lévő dolog, ez itt most annyira nem. Nem talált szíven. Nagyon szépek a fa ritmusok, a rétegek, amik ezzel a ködös, párás idővel létrejöttek, de az előtér számomra nem esztétikai minőség. Miközben a háttér gyönyörű, és nagyon sokat mesél, az előtér lehúzza a sárba a szó szoros és átvitt értelmében is a képet. És azért mondom ezt most nagyon határozottan, hogy ez a minőség rovására megy, mert meg kell találni azt a pillanatot, ami már hordozza az üzenetében azt, amiről szeretnénk mesélni, tehát az olvadást. Azt az állapotot, amikor távozóban van a tél, de ennek nem az a végpontszerű állapota az, ami az optimális állapot. Ez a probléma hasonló ahhoz, mint a csendéleteknél az, hogy milyen üdeségű növényekkel dolgozunk, vagy mennyire hagyjuk azt elszáradni, és milyen bomlási, oszlási feladatokat lehet esztétikusan ábrázolni. Ezek a barnák furcsa áttételeket tudnak hozni, nem gusztusos. Ha néhány nappal hamarabb jársz ott, amikor ez a folyamat még csak elindulóban van, akkor szerintem, egy lényegesen erősebb képi üzenetet kaphattunk volna, ráadásul kontrasztban is jobban működne a háttér. Érdemes ezzel a témával foglalkozni, a helyszínt megfigyelni, megjegyezni, hogy hol jártam, egy év múlva térjünk erre vissza. (hegyi)