A téma abszolút jó. Szerintem sokunk életében benne van a homokvárépítés, némileg kisebb csoport az, aki eljutott vízpartra, és ott építhetett ilyet, nem pedig a homokozóban kellett ezt végrehajtania. Az egész egy nagyon jó hangulat lenne, de - és ezt már azt hiszem, néhányszor elmondtam - a kamera nézőpontjának a megválasztása nagyon nem mindegy. Most kapunk egy nagyon erősen távolságtartó képet, ami egyrészt abból adódik, hogy nagyon sok minden van a képen, a kis piramisok, a kis erőd, a vödörforma, meg a nem tudom még mik, és szerintem, ennek a negyede is elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesd, hogy mi a helyzet. Dönteni tudni kell, és kiválasztani azt, hogy mi a fő motívum. Itt most nincs fő motívum. Másrészt a kamera szemmagasságának megválasztásával döntünk arról, hogy a mesélésnek mi a szereposztása. Valamint, hogy ez a szereposztás egy mellé-, alá-, vagy fölérendelt kapcsolat. A gyermekkor egyik jellemzője a föld közeliség. Nem véletlen, hogy filmek, versek szólnak arról, hogy ezek az élmények mind a földhöz, vagy a földön való játékhoz kapcsolódnak. Vegyük példának Radnóti híres versét, ahol egy kőre lép, és ezt a követ ott figyeli, tehát azt észre kellett venni. Ez pedig majdnem egy madártávlatból készült kép, de annyira meg nincsen felülről fotózva, hogy az egésznek legyen egy ilyen térkép verzió hatása, tehát nem tudok belehelyezkedni ebbe az élménybe, mert annyira messze vagyok, és annyira fent. Ha az a magyarázat, hogy a tenger, vagy a vízpart miatt van ez, hogy az is benne legyen, akkor ez úgy is megoldható lett volna, hogy ha odakucorodsz egészen közel, és a víz ottmarad a háttérben, ugyanakkor beemelsz valamit az előtérbe, amire leteszed a voksot, hogy ő legyen a fontos. Most ezt nem érzem. A helyszín maga és a gondolat is jó, ezzel egyetértek, de a kivitelezéssel nem. Ez most 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ez egy családi albumba készült fotó, és mindazzal együtt, hogy biztos nagyon fontos ez a család életében, azt kell, hogy mondjam, hogy fotográfiai szempontból ez nem értékelhető kép. Sok sebből vérzik, és ebből most néhányat felvillantok. De még itt az elején szeretném azt leszögezni, hogy csakis azért mondom el, hogy próbáljak segíteni az értelmezésben és egyáltalán nem azért, hogy kritizáljalak téged, vagy a képen szereplőket!
   Az egyik az, hogy vakuval készült a kép, és a fénymennyiségből ítélve ez egy olyan vaku lehet, ami a gépre van szerelve, nem tud normálisan bevilágítani egy ekkora teret, ezért a tér ijesztően sötétedik be, így nem egy barátságos dolog a bútorlábak aljánál az a fénymennyiség, amit látunk, viszont nagyon sok a fény az előtérben. A másik dolog a póz. Egyébként, ez egy nagyon kedves helyzet, de most egy olyan pillanatot rögzítettél, merevítettél ki, ami a széttett lábakkal, premier plánban a pelussal, meg a kisnadrággal, nem annyira előnyös a baba szempontjából sem. Hozzátenném, hogy az arc szempontjából sem, mert a szemet nem látjuk, viszont ebből a pózból a tekintet maga nemcsak, hogy nem kifejező, hanem sokkal inkább hasonlít azokra a babákra, amiknek mozgott a szeme, és közben sírtak is, amikor hanyatt forgattuk őket. Tehát nem egy valós helyzethez hasonlít, hanem inkább egy műanyagbaba helyzethez. Aztán látszik, hogy valaki benyúl a képbe, valamit ad a gyereknek, és hát, nem igazán látom azt, hogy azzal foglalkozna a gyermek, hanem inkább azt, hogy ez egy próbálkozás, ezért a kapcsolat is elég nehezen ismerhető fel. Tegyük hozzá, hogy a szőnyeg a lakberendezési helyzetben biztosan nagyon jó, de most szanaszét szabdalja az egész képet. Ezek maguk a képi dolgok, amiket elmondtam, amire figyelni kell. A másik az, hogy ha már család, akkor itt két irány van. Az egyik egy közhelyesebb megoldás, amikor egy békés, meghitt, meleg családi helyzetet mutatunk, a testi érintésnek itt nagyon nagy szerepe van, az ölelésnek, a kézfogásnak, az összebújásnak. A másik pedig a szabadban egy közös programnak valamilyen megörökítése, de itt is fontos lenne a kapcsolat, tehát, hogy legyen valamilyen kontaktus. Én ezt gondolom, úgyhogy a leckét visszaadom ismétlésre, mert ezzel a képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, esztétikailag problémás. (hegyi)

A leirat azt mondja, hogy ez egy új helyzet az alkotónak, mert egy 50-es objektívet szerzett, és azzal dolgozik. Nagyon pártolom ezt, mert ennek az objektívnek van egy nagyon varázslatos világa, és érdemes ezzel foglalkozni, úgyhogy remélem Nikolett, hogy egyrészt határozottabb jelenléttel fogsz szerepelni itt a Látszótéren, és mutatod az eredményeket. Másrészt pedig, remélem, hogy megszereted ezt a objektívet, mert igaz, hogy abban a tekintetben nem egy könnyű dolog, hogy szinte bele kell mászni az alanyaid személyes terébe, ugyanakkor pont ettől válhat az egész hitelessé, ha elég közel mész a modelljeidhez. Azt gondolom, hogy itt ez most meg is történik, és mindazzal együtt, hogy a színvilágával együtt egy kicsit lehetne ezen még pontosítani – talán a fehéregyensúllyal nem vagyunk tökéletesen rendben -, de az üzenet, amit mutatsz és ez a portré egy nagyon finom és nagyon jó ritmusú portré. Sikerült megfogni Áginak az aktuális hangulatát, nagyon szimpatikus szereplőt mutatsz, aki bár fázik, bár hideg van, bár nem annyira örül ennek a kinti világnak, de elfogadja ezt az egész helyzetet, bizakodó, észleli és elfogadja azt, hogy te őt fotózod, de azért nem kerít neki nagyon nagy feneket. Ez egy jó ritmus, megvan a 3 csillag, és várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Az első, ami szembetűnik, az az, hogy a háttérben húzódó tájrészlet eleve elforgatja ezt az egészet, és ha még ehhez a két függőlegesünk (a két lakótelepi háztömb) sem tökéletesen függőleges, akkor ez az egész elkezd elfordulni, és ez nem annyira jó. Érdemes lenne egy picit visszaforgatni ezt az egészet. Maga a gondolat abszolút érthető üzenet. De nekem a felső régió nem biztos, hogy kellene, miközben az alsó régióban az utcarészlet lehet, hogy izgalmas lenne ebben az ellenfényes csillogásban. Van abban valami szürreális, hogy a naplemente aranyhídját a parkoló autók tetején látjuk viszont, de akkor ezt a ritmust meg kell hagyni. Azért mondom, hogy a kép felső része kevésbé izgalmas, mert onnantól kezdve, ahogy a napkorong megjelenik, az ami felette van, ehhez már nem ad hozzá. Talán egy kicsit több feszültséget hordozna a kép, ha lejjebb lenne billentve, bevállalva akár azt is, hogy ezzel a függőlegeseink perspektivikusan ábrázolódnak. Lehet, hogy egy olyan üzenet jönne létre, ami tömegében és mondanivalójában határozottabb lenne. Ez egy 2 csillagos kép, mindazzal együtt, hogy ha ez ismételhető, ha ez Blankának a saját lakókörnyezete, és ezt a megfigyelést újból meg tudja tenni, akkor egy esős időszak utáni naplementét megvárva ezek a csillogások még jobban felfokozódhatnának. Érdemes lenne ezt keresni ezt az időpontot, helyzetet, és résen lenni. A kamera legyen kézközelben és akkor ebből egy nagyon érdekes képi szituáció hozható létre. (hegyi)
értékelés:

Az előző próbálkozásnál - ezzel a növénnyel - azt mondtam, hogy a világítás nagyon belesimul, nagyon lapos. Most kaptunk egy olyan verziót, ami egy sokkal határozottabb kontrasztú megoldás, ugyanakkor ezt vakuval, vagy egy nagyon erős lámpával érte el Ágnes, és ezek a csillogások és olajos felületek ebből az egész elmúló, elszáradó világból kihoznak engem. Az előző képnél is mondtam, hogy a pusztulásnak vannak olyan fázisai, amik izgalmasak, és vannak olyanok, amiknél várakoznunk kell, hogy az egyik lépésből, vagy formai állapotból átléphessünk a másikba. A köztes állapotok nem annyira esztétikusak. Másképpen fogalmazva, amikor épphogy elkezd egy kicsit megrogyni egy növény, abban lehet szépség, amikor egy kicsit lehorgad a feje egy virágnak, és nem azt a délceg erőt mutatja, abban is. Utána hosszabb ideig kell várni, mert az a köztes állapot, amikor a zöldből a barnába megyünk, hordozza a rothadásnak az érzetét is, és az nem pozitív. Majd amikor már elszáradt a dolog, beáll egy olyan formai és tónusbeli rend, ahol stabilizálódik ez az állapot, és ez megint egy esztétikai megoldás lehet. Most a kettő között vagyunk, ez egy útnak a közepe. Ha ez a növény megvan, akkor érdemes kivenni a vízből, mert a víz csak konzerválja ezt a köztes állapotot, és úgymond preparálni ezeket a növényeket, és utána már lehet belőle valami. Minél lágyabb szárú egy növény, minél lágyabb anyagokból épül fel, annál nagyobb a rizikója annak, hogy az átalakulás során vagy szétrohad az egész, vagy pedig olyan formák jönnek létre, amik formailag nem fognak segíteni minket, erre kell figyelni. Ez nem jelenti azt, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás lenne, de ezt preparálásban kell kontroll alatt tartani. Ezek a növénnyel kapcsolatos gondolataim.
   Amit pedig a képpel kapcsolatban tudok mondani: érdekesek azok a kékek és feketék, amik a háttérben vannak, ehhez képest jó ritmusváltás, amit az előtérben kapunk, de nem érzem azt, hogy kompozícióban ez összeállna. Az előző képhez képest kevésbé vagyunk beszorítva, de azt a döntést Ágnesnek kell meghoznia, hogy ezen a képen mi az, ami őt érdekli, mi az, ami megragadja a figyelmét. Ezen kívül az egy másik problematika, hogy stabilan kell tartani azt a fényképezőgépet, mert ha bemozgatjuk, akkor van egy ilyen érdekes szellemképes hatása a dolognak, és ez nem nagyon segít. Most is olyan, hogy dörzsölöm a szemem, mintha én nem látnék jól, holott ez a felület elmozdult. Így visszaadnám továbbgondolásra. Nem is azt mondom, hogy ezt kéne ismételni, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez így, ebben a formában ismételhető, de érdemes lenne ezen elgondolkodni. Ahogy az előző képnél mondtam Mapplethorpe munkásságát, érdemes lenne ezeket a dolgokat tanulmányozni, hogy ő ezekkel a nagyon maszkulin formákkal mire ment, és mit kezdett. Mert talán ebből érthető lesz, hogy ezek megoldhatóak, tehát nem azt jelenti, hogy ez lefényképezhetetlen, de ahhoz, hogy ebből valami kijöjjön, ahhoz neked kell eldönteni, hogy a növény szára az érdekes, a kis virágok, ahogy pusztulnak rajta, vagy a levél az, ami fontos? Mi az, ami számodra jelentéssel bír? Ez kicsit olyan ahogy esik, úgy puffan dolog lett, szerintem. A rendező te vagy! Neked kell a tárgyakhoz hozzányúlni, mozdítani rajta, ha útban van valami, azt leszedni. Itt például van a virág szára, van két levél, ami viszonylag határozott formában van, és van egy harmadik, ami mint egy lógó kutyanyelv az üveg szájánál kifordul, ami nem egy gusztusos dolog és formailag sem való oda. (hegyi)

Bevallom férfiasan, hogy a kép gondolati iránya tulajdonképpen értelmezhető számomra, hogy miről is akar mesélni, de a formai megfejtés valahogy nem áll össze egy erős kompozícióvá. Márpedig a rezonancia leckében a kompozíciónak nagyon erős szerepe van. Vagy a kép felső része lágyul ki nekem, vagy a kép alsó része nem kapcsolódik ahhoz a formai irányhoz, amit én látok. Lehet, hogy én vagyok ehhez kevés, bevállalom, de azon kívül, hogy az oszlop és az ő árnyéka szerepel, mint párhuzam, és ez egy négyzethálóra kerül, ami ráadásul egy torzított felület, azon kívül nem látom azt, hogy merre akar menni most a fuvar. Ezért szeretném kérni a Gábor segítségét, hogy az értelmezésben előrébb tudjak lépni abban a tekintetben, hogy mi az üzenet, mi az, ami őt megragadta ebben az egészben. Tőlem ez most távol van. (hegyi)