Elemzés

Köszöntünk újra itt, immár a Látszótéren, a többieknek mondom, hogy érdemes Feri régebbi képei között bóklászni, mert abból kiderül, hogy az értelem és komponálás mellett erős érzelmek dolgoznak benne, általában árnyékban, többnyire visszafogva, ahogy ennél a képnél is. Egyetlen dolog Feri, amiért kár, mégpedig, hogy nem két lépéssel korábban exponáltál, amikor a két alak, főleg a bőgő még nem volt ennyire árnyékban, mert akkor azzal talán az is megoldódott volna, hogy a háttérben őket figyelő boltossal több kapcsolat marad. Szóval sajnálom a bőgőt. (hegyi)
értékelés:

Budapest, 2012.02.01.

Hát, ha valahonnan, innen nekem hiányzik a kutyád, vagy a kerekesszék. Értem, és tényleg elég undorító a matyóhímzés itt, de ez így még nekem nincs kész, ez még nem sándoros eléggé. Lehet, hogy kibújik belőlem a gonosz manó, hogy másodszor zavarlak vissza a helyszínre, de ha lehet kérni, akkor kérnék egy igazi Sándor-féle ismétlést. Ha már giccs, ne álljunk meg félúton! Sándor, mivel volt szerencsém személyesen is találkozni veled, hidd el nekem, hogy benned van az irónia annyira, amennyi ahhoz kell, hogy ez a kép kész legyen. (hegyi)

Aikido.

Hmmm, az előző képhez hasonlóan itt is a kettősséget ábrázolod, akarva-akaratlan ez dominál a képen, és azáltal, hogy nem teljesen szemben állsz a kamerával, azt az érzetet kelti a kép, hogy várjuk, hogy ebből a kicsit elutasító, kicsit védekező, kicsit bizalmatlan állapotból kimozdulj. Egyetlen dolog, hogy a bal oldalon a ritmusokból egy taktusnyit vágnék, azaz a hozzánk közeli ablakmélyedés falának fehérjét már nem tenném a képre, mert az olyan ritmikát hagy félbe, ami nem nyugalmas, tehát átbillenti az egyensúlyod. (hegyi)
értékelés:    

Jó leckemegoldás, bár az a vonal is erős benne, ami a barátság érdek részéről mesél, de ez nem baj. Azonban azzal valamit kellene kezdeni, hogy skurcban került a képre a kerítés, és emiatt (és kicsit a függőlegesek miatt is) dőlni látszik a kompozíció.Kettős most az irány azzal, hogy a madarak és emberek kapcsolata és a két karral a két ember kapcsolata is a képre került, lehet, hogy a kevesebb több lenne, ha csak egy kar látszana, de el tudom így is fogadni az irányt. Szóval jó kép, kár a kerítésért. (hegyi)
értékelés:

A múlt héten egy csokimanufaktúrában jártam és ott sikerült lőnöm pár képet. Ezt az egyet ide szánom. A többit itt tekinthetitek meg: http://bendesign.hu/chocolate

Egyrészt irigyellek, és ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül, a csoki mint antidepresszáns igen fontos sokunk életében, ráadásul a kézműves csokik izgalmas ízkompozíciókat adnak. Ez a kép, mint egy sorozat része kiválóan megállja a helyét, ha viszont egy képet nézek, akkor ebből a szemszögből a csoki alig kap szerepet, annyira gazdag a gyümölcs rátét, hogy a hordozó nem jut szóhoz. A másik meglátásom, hogy a kékeket ki kellene szűrni, mert az öntőforma műanyaga gondolom fehér eredetileg, tehát azt kéne figyelni, hogy az fehér maradjon, mert a kék hidege távolságot tart, vagyis ettől a kékes tónustól nem tudunk olyan közel kerülni a tárgyhoz, mint szeretnénk. Ha megmutatható, és feltölthető ide, kíváncsi lennék a riportra. (hegyi)
értékelés:

Úgy érzem egy kicsit nehéz helyzetbe kerültem a kép elemzésekor, hiszen itt nincs nagyon mibe belekötni, legalább is én nem javítanék ezen a képen semmit. De mondjuk az is fontos, hogy miért működik. Gondolom Zsolt valahogy instruálta azért a modellt, és szerintem jó választás, hogy Zoé nem néz a kamerába. Így egy finom, merengő női arcot kapunk, ami nekem mégis ambivalens egy kicsit. Mintha egy kis indulat is ott feszülne benne, de közben teljesen nyugodt, és ez az, amitől számomra olyan izgalmas a kép. A szép derítés, a kompozíció, meg a többi már csak üres fecsegés lenne. A vágás is jó, örülök, hogy Zoé nem lett megskalpolva. Szóval nekem ez a kép három csillagos, de valljuk be, Zoé nélkül nem sikerült volna. (Bach Viktória)
értékelés:

Ilyen szürkének, ilyen árnyéknak érzem magam.

Mariann, ez egy jó kép lenne, ha eldöntötted volna, hogy most akkor feszültséget akarsz beletenni a függőleges döntésével, vagy lírát és nyugalmat azzal, hogy ezt a finom árnyékjátékot megmutatod. Azáltal, hogy átlós lett az elrendezés, ennek a döntésnek lett kiemelt szerepe, de benne hagytad a bizonytalanságot a képben. Néha a legegyszerűbb formajátékok lehetnek a legerősebb üzenetek, merni kell ezeket átélni és ábrázolni, viszont akármennyire is hatás alá kerülünk egy-egy szituációban, a bennünk lévő fotósnak mindig kontrollálnia kell tudni az érzelmeinket azáltal, hogy formailag úgymond rendet tartunk. Azt kérem, hogy ezt a képet akár itt, akár máshol rendezd meg és ismételd meg, hogy ez a fajta képalkotói tudatosság erősödhessen. Az érzelmek a legfontosabbak minden önkifejezési formánál, de óvatosnak kell abban lenni, hogy az érzelmesség ne váltson át érzelgősségbe. Ismétlés. (hegyi)