Feladatmegoldás

Egy négyzetes kompozíciót kapunk. Ha a tömegelhelyezést figyelem, akkor van egy fő figuránk, aki egy kicsit a képnek a bal oldalára szorult és ennek ellenpontjaként van két fénypontunk a jobb felső sarokban és nagyjából a kép felső részén, a figurának a vállánál. Próbáltam értelmezni ezt a fajta értelmezést és bevallom neked férfiasan Zoli, hogy ott akadok el folyamatosan, hogy miért került ez a fénypont a válladhoz? Mit akar ez mondani? Miért oda komponáltad? Nyilvánvalóan ez egy olyan dolog, amiben az ember nehezebben tud mit kezdeni akkor, amikor önmagát fényképezi, mert a kontroll lehetősége kisebb, főleg, ha háttal állunk a kamerának. Ilyenkor nagy segítséget jelenthet egy barát, akit odahívok, beállítok, esetleg oda teszek egy jelet a földre, hogy hova kell nekem állni, egy kavicsot, egy levelet, vagy bármit, ami nem látszik a képen, amikor exponálok, és így le tudom játszani a szitut. Azért kérdezem ezt, mert jelen állapotban a tömegelhelyezés szempontjából ez a két fénypont nem tud téged visszahúzni, azt a tömeget, amit maga a test képvisel, inkább az útnak a jobb oldala az, ami mint tömeg visszahúzhatná. Igen ám, csak akkor nem kellene a két fénypont. Ha megnézed úgy, hogy letakarod a két fénypontot, akkor egyből egyensúlyba kerül a kép. A sötétből sziluettesen felderengő alaknak hasonló tónusrendű itt most az ellenpontja, a két fénynek viszont nincs hasonló tónusrendű ellenpontja a képnek valahol ott a bal oldali régiójában. Úgyhogy ezért is kérdezem azt, hogy ez most hogyan, mert hogyha csak a válladnál lévő fénypontot takarnám le, már akkor is el tudnék oda jutni, hogy elfogadom ezt a ritmust, amit most itt látok. És még azért azt hadd tegyem hozzá, hogy ez a válladnál lévő fénypontocska az egész sziluettnek megbontja a formáját. Nem jött el – ez pedig a cím, és ha ebből indulok ki, akkor itt egy randevú, vagy egy várakozási helyzet van, és ennek a lemondása, vagy ennek a szomorúsága. Ahhoz viszont, hogy ez a ritmus jól át tudjon jönni, mint történet, ahhoz az kellene, hogy ne álld el azt az utat, ahol te vártad őt. Tehát, ha most a mondanivaló felől közelítem meg ezt a egészet, akkor valahová ki kéne ennek futnia, valami nagyobb üresség felé, mert a várakozás, és a csalódottság az ürességet erősítené. És ennek képileg is meg kellene jelennie. Ha letakarom a címet, akkor ebből nekem az, hogy nem jött el, és hogy itt valamilyen kudarc, vagy valamilyen negatív történet van, az ebből a képből nem jön le. Ezért én most ezt visszaadnám ismétlésre, hogy ezzel még valamit próbáljunk meg kezdeni, mert ha egy történetet el akarok mesélni, akkor azt addig ne hagyjam, amíg az a történet nem kerül rá a képre. Az ismétlésnél pedig nem is elsősorban a 3. lecke az első nekem, és nem is a kompozíciós dolgok, mert azok szerintem összerendeződnek, hogyha a mondanivaló a fejedben megfogalmazódik, hogy márpedig ez egy kudarc és én ezt szeretném megmutatni. Ezért mondom, hogy itt most a címre támaszkodva kellene megismételni ezt. (hegyi)

Nagyon határozott a jelenléte ennek a fának. Hogyha leszámítom a szereplőt, akkor azt mondom, hogy ez a fa, meg a környezete önmagában egy nagyon erős jelenlét, és ez nagyon erős színpad. Az egy kérdés, hogy mit akarok kezdeni zsebre dugott kézzel, kiskabátban ezzel a pózzal? Olyan, mintha szagolgatni akarnád a hónalját ennek a fának. Arról nem beszélve, hogy ha akarom, akkor ez egy hónalj, de egy teljesen más testrészt is az eszünkbe juttathat akár. Tehát, mi az, amiért ebben a furcsa pózban vagy jelen? Mert ez olyan bátortalan dolog, hogy zsebre teszem a kezem. Miért van zsebre téve a kezed? Beálltál aratóterpeszbe, nagy öntudattal előreszegezett állal, de nem nagyon látom, hogy mi történik? Miért nincs közte kapcsolat? Miért nem kezdesz valamit magaddal ennél a fánál? Valami gondolatod van róla, de mi? Félsz tőle? Vagy mi az oka annak, hogy ez ebben a formában kerül megfogalmazásra? Nem értem. Megint azt mondom, hogy olyan az egész, hogy van egy főszereplőnk, a fa, meg vannak a kis statiszták a háttérben, a többi növény, ez a rendszer tökéletesen működik - nagyon jó, hogy ezt a párás, ködös időszakot választottad -, és utána olyan, mintha a rendező beállna a színészek közé elmagyarázni, hogy hova is álljon, vagy mit csináljon, civil ruhában, hisz ő a rendező és ő csak instruál. Mintha valaki mást instruálnál, hogy maradj most itt és ezt kell csinálni, és te csak ezért álltál be a képbe. Attól, hogy az öltözet, a póz civil, ettől nincs kapcsolat a főszereplő és közted. Nem tudom, hogy mennyire fellelhető még ez a modell, hogy mennyire tudsz elmenni oda, hogy megismételhető lenne itt bármi is, de ha igen, akkor arra szeretnélek bátorítani, hogy alakíts ki valamilyen viszonyrendszert. Vihetsz oda egy nagy lepedőt, beburkolhatod magad, teljesen mindegy, ne én mondjam meg, hogy mit kell csinálni, de annyi biztos, hogy ez a szürke farmer, a kis dzseki, a zsebre dugott kéz, a környakú póló, ez így ebben a formában nekem nem kapcsolódik ehhez a történethez. Visszaadom ismétlésre. Már ha meg lehet ismételni ezt a képet. Ha nem lehet, akkor azt mondom, hogy az ötlet abszolút érthető, arra megvan egy csillag, a kivitelezés is szép, az is egy csillag, de az üzenet nincs befejezve, így megmarad két csillagosnak. És kérném a válaszodat arra, hogy tudsz-e ismételni? Mert, ha tudsz, akkor azt várnám, ha nem, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

András, egy kicsit sűrűbb jelenlétet kérnék tőled. Azért mondom ezt, mert ha félévente egy kép érkezik, arról nehéz ívben kommunikálni, és felépíteni egy munkát. Elfeledkeztél rólunk, ezt nem dörgölöm az orrod alá, de remélem, hogy a továbbiakban ez nem így lesz, és határozottabb jelenlétet kapunk. Ami a képet illeti, azt tudom mondani, hogy fantasztikus a leirat, amit adsz hozzá, hogy hogyan is történik ez nálad és mi a megfigyelésed. És azután kapunk ebből egy kiragadott képkockát. Azt kérdezem, hogy ez a legjellemzőbb erre a történetre? Amikor egy csúcspontot keresek azon a mesén, hogy miért különleges neked ez a virág, és hogy hogyan állsz meg, amikor mész a suliba, vagy hogyan csensz róla egy szem cseresznyét, vagy hogy ez az egész hogyan hat rád, akkor most, amit látunk, ez – én csak kérdezem – a legjellemzőbb állomása ennek? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert önmagában ez a kép, ha nincs leirat, számomra nem nagyon mesél arról, amit az elmond. Nem látom benne a kapcsolódást, nem látom sem az iskolába menést, sem a várakozást, sem azt, ahogy ez elfoglalja a helyét a te életedben. Nekünk is van cseresznyefánk, ezt a mi fánkról is fényképezhetted volna. Úgyhogy lesz most is cseresznyevirágzás, és jó lenne, ha végiggondolnád azt, hogy hogyan tudnád a cseresznye és a közted lévő kapcsolatot megfogalmazni, azt a lírát, amit elmesélsz ebben a kis bekezdésben, hogy mindez neked mindennapos élményt tud adni. Lehet, hogy érdemes ezt az egészet egy történetként megfogalmazni, egy képi etűdként viszonylag hosszabb időt rászánni, ezt én rád bíznám, de az biztos, hogy ez most nekem nem nagyon mesél erről a kapcsolatról. (hegyi)

Az mindenféleképpen látszik, hogy valamilyen tevékenységben van a kutya, bemondásra most elfogadom, hogy ő mosakszik, nagyon szorgoskodik, ez tényszerű, hogy valamivel nagyon el van foglalva, de ez másodlagos. Ha a cím utal rá, rendben van. Nem ez a nagy kérdés, hogy ő most mosakszik, vagy valamivel játszik, hanem az ő jelenléte a lényeges és az ő jelenléte itt nagyon határozott. Nem csak attól, hogy a mélységélességet hogyan választottad meg, hanem attól, hogy a színvilágban, az utómunkában, a nézőpontban, a horizontban, ezzel a belső világban, ami az ajtó mögött látszik, és a világításban összeáll valami történet. Nyilvánvalóan mindenki máshogyan fogja ezt a mesét elmondani, de van mese. És ennek a képnek itt a lényege. Azzal, hogy a kinti világot is jelzésként szerepelteted az ajtófélfával, hogy abszolút látszik az a hívogató belső melegség, ami ebben a szobában van a fények által, a megvetett ággyal, azzal, hogy ez az egész ráadásul olyan, mintha egy filmrészlet lenne, nagyon érdekes hatása van ennek az utómunkának, amit itt véghezvittél. Ez az egész együtt így mesélni képes egy viszonyrendszerről. Mégpedig arról, ami a házi kedvenc és a gazdája, vagy a környezete között létrejön. És nyilván, ha van értelme ennek a leckének, akkor az itt keresendő, hogy ezeket a történeteket megtaláljuk, és megpróbáljuk képi eszközökkel megfogalmazni. És ennek nagyon örülök, hogy – legalábbis az én számomra – ez sikerült! Megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

A kép ez egészen elképesztő. Akkor is, hogyha nem olvasom el a kommenteknél azt, hogy hogy is készült. Egy plusz háttérinfó az, hogy a saját hajadat használtad föl ehhez a rácsozáshoz. Mindennel maximálisan egyetértek. Érdemes lenne ezzel még tovább dolgozni, azért mert van egy nüansznyi probléma, hogy pont a szembogarát takartad ki az egyik hajszállal a macskának és ettől olyan félszemű érzete van az embernek, mint hogyha az a szeme sérült lenne. Mind a két szemre szükség lenne. Viszont az ötlet abszolút zseniális és én most fölhívom a figyelmet egy részre, és ez a kép, hogy ha tulajdonképpen csak erről a részről szólna, akkor is tökéletesen rendben lenne, egy sokkal szűkebb vágásban is akár. Mégpedig arra a részre, ami a bajszokkal és a hajjal létrejön. Nagyon érdekes és izgalmas játék lenne az, hogy ha csak ilyen kis részeket kimetszve mintegy ilyen feladat-rejtvényt, mint egy kvíz kérdést dobnád ezeket föl és azt mondanád, tessék megnézni, ez mit hoz ki, vagy az mit mutat. Viszont ez így egyben is abszolút őrületes. Én erre megadom a három csillagot, a leckemegoldásra pedig még várnék, azért van itt formai dolog, amit pontosítani kéne, de az irányvonal az abszolút jó. Nagyon szerethető ez az egész. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy kicsit nehéz a graffitik világával mit kezdeni, amikor ennyire szűkre vágunk egy helyzetet. Ráadásul ki is fordultunk ebből és egy utcai történet is elindult, amiben a pontocskák, a fénypontok, az autók lámpái, az utcalámpák és a szmájlinak a kis szemecskéi között meg van a párhuzam, tehát ez abszolút működik. Én még hiányolnék egy harmadik jelentésréteget is akár még azzal is, hogy odanyúlsz a kezeddel és valamilyen kontaktot keresel ezzel a kis figurával, mert most ez a személyes jelenlét leszűkül arra, hogy közeliben mutatsz valamit és ettől válik személyessé. Ez a része rendben van, de én valahogy úgy érzem, most ez a két világ, az ő szomorúsága és az utcakép nincs összekötve. Lehet, hogy ha ebben az utcaképben még hagytál volna oldalirányban többet, akkor jobban bemozdul ez a történet. (hegyi)
értékelés: