Feladatmegoldás

Az első, ami szembetűnik, az az, hogy a háttérben húzódó tájrészlet eleve elforgatja ezt az egészet, és ha még ehhez a két függőlegesünk (a két lakótelepi háztömb) sem tökéletesen függőleges, akkor ez az egész elkezd elfordulni, és ez nem annyira jó. Érdemes lenne egy picit visszaforgatni ezt az egészet. Maga a gondolat abszolút érthető üzenet. De nekem a felső régió nem biztos, hogy kellene, miközben az alsó régióban az utcarészlet lehet, hogy izgalmas lenne ebben az ellenfényes csillogásban. Van abban valami szürreális, hogy a naplemente aranyhídját a parkoló autók tetején látjuk viszont, de akkor ezt a ritmust meg kell hagyni. Azért mondom, hogy a kép felső része kevésbé izgalmas, mert onnantól kezdve, ahogy a napkorong megjelenik, az ami felette van, ehhez már nem ad hozzá. Talán egy kicsit több feszültséget hordozna a kép, ha lejjebb lenne billentve, bevállalva akár azt is, hogy ezzel a függőlegeseink perspektivikusan ábrázolódnak. Lehet, hogy egy olyan üzenet jönne létre, ami tömegében és mondanivalójában határozottabb lenne. Ez egy 2 csillagos kép, mindazzal együtt, hogy ha ez ismételhető, ha ez Blankának a saját lakókörnyezete, és ezt a megfigyelést újból meg tudja tenni, akkor egy esős időszak utáni naplementét megvárva ezek a csillogások még jobban felfokozódhatnának. Érdemes lenne ezt keresni ezt az időpontot, helyzetet, és résen lenni. A kamera legyen kézközelben és akkor ebből egy nagyon érdekes képi szituáció hozható létre. (hegyi)
értékelés:

Kedves Feri, köszöntünk a Látszótéren! A kép címével nem nagyon tudok mit kezdeni, látok a leiratban megoldásokat, ami nekem kínaiul is lehetne, ezért a címmel nem is kezdek semmit. Ami a képen látható, az viszont egy jó ritmus. Hozzátenném azt, hogy mindig a legvilágosabb rész, amit megfigyelünk, így ezt továbbgondolásra bocsátom, hogy vajon valóban az a rész a legfontosabb, amelyik most a legvilágosabb? Az tud a legtöbbet mesélni rólad? Érdemes ilyenkor a fényforrással kísérletezni, mozgatni, ha lehet, hogy mi az, ami üzenetként megjelenik. Mert ha megfigyeled, az objektív kör formájába belevágtál a képhatárral, ez egy elfogadható dolog, ha a kéz a fontos. De a kéz most mit csinál? Nem oda van téve sem a fókusz, sem az élesség, és a fény központja sem. A kéz markol valamit, az látszik, de hogy pont mit csinál vele, az sötétben van. Ez lehet egy értelmezési irány, el tudom fogadni, ugyanakkor kicsit bizonytalannak érzem azt, hogy ha jól megnézem, a kép aljánál kikandikál az egyik ujjad, tehát ez egy valós helyzet, amiben valós gesztusok vezéreltek. De ez a döntésed nekem azért furcsa, mert olyan, mintha egy balettmozdulat lenne, miközben egy nagyon tárgyias megközelítést is kapunk. Én most kérnék egy ismétlést, mégpedig azért, mert valahol a kézhátnál, a szőrszálaknál éles a kép, az objektívnél nem annyira, a hüvelykujjnál nagyon furcsák a fények, nagyon kontrasztos az egész, túl van világítva a bőrfelület, miközben ami árnyékban van, az szinte bebukik, ettől az egésznek a térbelisége, a plasztikussága sem tud abban az erőben jelentkezni, mint ami ebben a képben benne lehetne. És ez a bizonytalanság a nézőre is átragad. Azt kérném, hogy gondoljuk ezt végig, hogy formailag valóban megáll-e ez a lábán. Egyrészt beszélgessünk erről, másrészt érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert ha a saját magunk bemutatása a cél, akkor abban mindenféleképpen magunknak kell meghozni egy határozott döntést, hogy azt akarom érzékeltetni, hogy én egy háttérbe húzódó egyéniség vagyok, aki maga elé tart valamit, tehát ez az üzenet fő iránya, vagy pedig egy határozott jelenléttel bíró személyiség vagyok, aki megfogja, aki irányítja a dolgokat. Most itt valahol a kettő között vagyunk, és ezért kérném, hogy ezt gondoljuk át. (hegyi)

Azt gondolom, hogy ez egy átgondolt üzenet és egy jó megfigyelés mindazzal együtt, hogy némi formai kiegészítés nem ártana. Mégis azt mondom, hogy függetlenül attól, hogy a képen szereplő vonalak nem tökéletesen jó ritmusban metszik a kép határait, az a tárgyi világ, amit Alexandra bemutat, az egy jó ritmus. Jó ízléssel választotta meg a világítási helyzetet, és a tónusok is nagyon finoman és érzékletesen működnek. Ha megfigyeljük, van egy ellenfényes megvilágítás és ebben viszonylag kevés színinformáció található. Ami megtalálható, az ebben a fekete–zöld-fehér irányban mozog, nagyjából egy ritmusban, és ebből a rózsa feje, a vörös az egyetlen olyan motívum, ami ráadásul ennek a virágnak a dísze, ékessége. Ez egy jó gondolat. Annyit tudnék hozzátenni, hogy itt megint egy kicsit eltérő képméretet kapunk, amit Alexandra előszeretettel használ, gyanítom, hogy a fényképezőgépe alapvetően ezt a képméretet támogatja. Nem tudok másra hivatkozni, mint arra a tömegelhelyezésre, amit a képen látok. Ha ez tisztelet, búcsúzás és gyász, akkor valószínűsítem, hogy ehhez a ritmushoz nem olyan nehéz a felső régiókban még hozzáadni, tehát a feketékhez valamennyit, talán egy ujjnyit lehetne hozzátenni, és akkor ez az egész kevésbé szorulna be. Egy másik irányból is megvilágítanám ezt a helyzetet: ha jobbról és balról ehhez a főmotívumhoz hozzá tud kerülni az a két-három ujjnyi terület, akkor fent és lent mitől ilyen feszes ez az egész? És ez a kép alsó régiójára is igaz, ha jól látom ez egy kerítés, vagy valamilyen fából készült térelválasztó lehet, nem tudom, de most az alsó régióban elindul ennek az egésznek az úgymond értelmezhető verziója is, látjuk azt, hogy ennek a korlátnak van valamilyen folytatása, ugyanakkor ez a folytatás nem egy értékelhető tömegmennyiség, és nem egy értékelhető ritmus. Ebben a megoldásban, amiben most látjuk, inkább hiba. Ha elfogadjuk azt, amit mondok, akkor van egy olyan lehetőség, hogy annyit korrigálunk az egészen, hogy elforgatjuk a kamerát úgy, hogy ennek a korlátnak az alsó része legyen a képhatár, és akkor nem lóg be semmi. Ezzel azt is elérjük, hogy kevésbé lesz perspektivikus az ábrázolás, nyugalmasabb lesz az egész, mert az átlós szerkezet mindenképpen hordoz magában egy feszültséget. Ha pedig ragaszkodunk ehhez, akkor adjunk hozzá másfél ujjnyit, azért, hogy látni lehessen, hogy ez mi akar lenni. Tehát vagy arra tesszük a voksunkat, hogy ez csak egy dekorációs elem, vagy pedig a történetiségét is bekapcsoljuk azzal, hogy meghatározhatóvá tesszük. Mindenféleképpen azt gondolom, hogy azon az úton, amin Alexandra halad, ez egy nagyon erős, összefogott és átgondolt üzenet. Azért adok 3 csillagot – úgy szeretném mondani, hogy érthető is legyen -, mert az előző képekhez képest én egy nagy előrelépést érzek ebben a képben. Szeretném bíztatni Alexandrát, hogy az eddigi munkáit átértelmezve, vagy további munkáiban előrehaladva ezt az irányt kellene megtalálnia magában, ezt a líraiságot, ezt a képiséget, függetlenül attól, hogy ezen is van mit javítani, de ez most sokkal koncentráltabb üzenet, mint amiket eddig kaptunk. Tehát a 3 csillag megvan rá, és várnám a folytatást ebben az irányban. A későbbiekben, a jövőbeli munkákban erre a képre fogok hivatkozni, mint alap, ebből a minőségből ne engedjünk! (hegyi)
értékelés:

Lehet, hogy más javaslatát fogadtad el, de én nem érzem ezt annyira erősnek, hogy ez a magány leckébe került. Szerintem simán be lehetett volna tenni az ünnepbe, mert tegyük hozzá, hogy Budapest szimbólumáról beszélünk, de akár azt is mondhatnánk, hogy nem csak Budapestnek, hanem az országnak is egy nagyon fontos szimbóluma, a Szabadság szobor. Mondd ki ezt a szót, hogy Szabadság szobor. Az egész már önmagában nagyon sok mindent elmond, nagyon sok dumát ez nem igényel. Ami a képet illeti, alapvetően egy jól megfogott helyzet, és örülök annak, hogy nem a szokványos megközelítést kapjuk. És valóban, mint ahogy a leiratban áll, az időjárás is a segítségedre ebben az egész háttér helyzetben, hogy ami esetleg fellelhető lett volna, a városnak bármilyen panorámája, az eltűnt, és ettől válik az egész felkiáltójelszerűvé, mert azt gondolom, hogy ennek most itt ez a lényege - áll ő itt most egyedül, hát, ettől az időjárási helyzettől és persze mondhatjuk, hogy ez a szabadság felkiáltójele, és ebben a hiány a környezet, de ez így nekem még verbális üzenet. Azt gondolom, hogy ez egy jó ritmus, szépek a fényeid, plasztikus is az egész, kicsit távol vagyunk tőle, de ez ugye technika kérdése is, hogy mit lehet megvalósítani. Az ötletet abszolút jónak tartom. Azért 2 csillag, mert távoli leképezés ez, távolságtartó és hiányollak belőle. Nincs előtér, ezért nincs közünk ehhez az egészhez, ha behelyettesítem a szobrot egy szereplővel, akkor azt is mondhatnám, hogy lesifotó. Te voltál ott, te tudod, mit lehetett volna kezdeni az előtérrel, hogy fokozd a feszültségét ennek az egésznek, és akkor rendben lennénk. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ez így, ebben a méretben nem nagyon élvezhető. Azért azt hozzáteszem neked, Alexandra, hogy 700 pixelesek vagyunk, ezt tessék kihasználni, ha lehet. De ez a kép, még 700 pixelben sem lenne eléggé részletgazdag a méret miatt. Azt gondolom, hogy ez ennél többet érdemel, mindazzal együtt, hogy értem a megoldást, és egyet is értek vele. Nem vagyok meggyőzve arról, hogy kívánja ezt a panoráma felvételt, ugyanis simán levágnám a két oldalból azt a 2-3 ujjnyit, mert ez akár egy négyzetes kompozíció is lehetne, mert lássuk be, hogy a kép közepén történik meg az, ami lényeges. A kép két szélén, ahol ez a két domb újból elindul, a közép térnél azok a részek nekem már nem fontosak. És hogyha ezt el tudod fogadni, akkor egy normális méretben beküldött képnél többet is értenénk ebből az egészből. Jó az osztása a dolognak, van egy nagyon pici előterünk, egy középterünk, még egy tér utána, a háttérben a hegyvonulat, tehát a rétegek jól létrejönnek, és minden nagyon szép lenne, de nem értek egyet a panoráma megoldással. Hogyha ez a kép utólag került megvágásra, és megvan ennek egy teljes kockás verziója, akkor szívesen látnám ennek egy átgondolását. Ha nincs, akkor sajnos ebből kell dolgoznunk, amink van. Ez így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Kaptam egy leiratot: „... talán ez már nem ’mímes’ ” Egy biztos, hozzám sokkal közelebb áll ez a kép, mint az előző. Kicsit nekem szűkre vágott. Barának gyönyörű haja van és ebből a gyönyörű hajból egy kicsit többet kérnék, mert ehhez a ritmushoz, amit ezek a növények képviselnek, a haj nagyon jól illik, passzol és kifuthatná magát ez a dolog, ha ennél kevésbé lenne szűkre vágva. Ettől függetlenül az ívek, a ritmusok és a fények játéka rendben van. Benne van az álmodozás is, bár nem vagyok benne biztos, hogy ebbe az irányba néztem volna. Lehet fölfelé nézni, nincs azzal semmi baj. Annyira befelé nézel most, hogy ezzel így belül maradsz egy történeten, tehát nem a jövőbe, vagy felfelé nézel, ez kicsit bátortalanabbá teszi élményben ezt az egészet. Ettől függetlenül ez egy olyan önportré, ami megint egy új iránynak a megmutatása, egy új kapu, vagy egy új ajtó kinyitása és bátorítanálak arra, hogy ebbe az irányba menjél tovább. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Hadd tegyem hozzá, Bara, hogy nagyon jó lenne az is, ha a 4. és az 5. lecke felé is mozdulnánk egy kicsit, már csak azért is, mert jó lenne ebből az első osztályos szintből kiemelkedni most már lassan a második osztály felé, és nagyon kevés hiányzik. Hogyha bemész a saját adatlapodra, akkor ott látod, hogy melyek azok a leckék, amik már megvannak, és egy kis energiát kellene fektetni azokba is, amik még nincsenek meg, hogy azokkal is dolgozzunk. De ez egy nagyon jó irány, és ne engedd ezt el. Érzelmes és annak örülök a leginkább ennél a képnél, hogy nyitottál magadon felénk, ha csak egy lépésnyit is, de nyitottál. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes ez a kép, mert mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen high-key technika. Ami nekem ebben furcsa, és amitől nem tudok szabadulni, az az, hogy olyan, mintha Dóri valami szanatóriumban lenne, és éppen csak kiengedték volna levegőzni. Attól, hogy ennyire gyengék a tónusok, ettől az egész nem csak finommá válik, hanem kicsit erőtlenné is (nekem). Olvastam itt a hozzászólásokat és Gábor mondta azt, hogy milyen jó, hogy a sapka beleolvad a háttérbe. Ennek én pont nem annyira örülök, mert ez is ráerősít arra a tünemény jellegre, hogy itt van velünk, de alig. A szerepe annyira háttérbe húzódik, és annyira könnyeddé válik, hogy szinte már elrepül, a feje szinte már nincs is itt. Értem én ezt, de most ez túl finommá válik, határozatlan. És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert egyébként maga a helyszín nagyon határozott formákkal dolgozik. Ott vannak ezek a tónusok, ezek a rajzos jellegek a háttérben, ahogy a szemüveg is egy határozott gondolatiságot jelenít meg, vagy a sálnak a nyakában is nagyon határozott a megjelenése. Tehát az ő jelensége nem ez, bár rá lehet húzni egy ilyen jegyet, hogy én úgy szeretném őt látni, mint Hófehérkét, aki a hercegre vár, de úgy gondolom – bár én még nem találkoztam Dórival soha -, hogy az ő személyisége nem ilyen. És pont ezért veti le a dolog, mert ő egy melegebb, határozottabb jelenség. Úgy tűnik, hogy most ráerőltettél valamit a modellre, nem az adott szituációban, hanem az utómunkában, és így ez nem tükrözi sem a helyszínt, sem a helyzetet, sem a modellt. Ráadásul, és ez Dórinak is szól, nem vesz komolyan téged, mármint a fotózást, azaz elfogadja, hogy te fényképezni akarod, de inkább elnézően - és ez a te dolgod is János, hogy a modellel, a családdal, a pároddal fogadtasd el, hogy oké, hétköznap melózol, apa vagy, szerető, de van, hogy fényképezel, és akkor fényképész leszel, és nem apa, nem melós, nem szerető. Bocsánat, lehet velem vitatkozni, tessék, mert lehet, hogy abszolút rosszul látom és rosszul ismerem fel ezeket a jeleket, lehet, hogy rosszul gondolom ezt, így fenntartom annak a jogát, hogy ne legyen igazam. A másik az, hogy ha ekkora teret hagyok oldalirányban, akkor lefelé egy kicsivel még több kellene, nem sokkal, úgy egy ujjnyival. János, te kezdtél úgy bele a portréba, hogy a saját leckédet, az első hármat nem fejezted be, tehát magadnak dobálod itt a labdákat, úgyhogy ezt most visszaadtam ismétlésre és várom a folytatást. Ne add fel, tessék ezzel dolgozni, 1-3. lecke, portré lecke. Te kezdted, te nyitottad ki ezt a kaput, úgyhogy akkor tessék menni a szobában tovább. (hegyi)