Igen, azt hiszem, itt a lényeg, hogy az ember elkezd valamivel dolgozni, és a technikát a pillanattal és a belső gondolattal együtt használva valami olyan dolog kerül az asztalra, ami már nem egy szokványos megközelítés. Miközben azt mondom, hogy alig felismerhető, hogy mit látunk ezen a képen, mert hát, vannak rajta csíkok, meg pöttyök, meg foltok, mégis ez egy lírai megközelítés. Lehet azt mondani, hogy na, de hát ez semmi, mert a semmiből építkezik, de én azt gondolom, hogy kell ehhez kurázsi, meg ehhez már kell tudni egyszerűsíteni is. De ez már egy másik szint, amikor az ember a felépített világot elkezdi dekonstruálni, elkezdi lebontani. Elveszíti az élességet, elveszíti a fényeket, a térbeliséget, és az egész már csak egy szituáció lenyomata lesz, semmilyen szociográfia nincs benne formailag, és érdekes módon mégis megjelenik érzelmileg egy üzenet. Ezt én egy nagyon jó munkának gondolom, és tökéletesen értem, de ami még jobb, érzem is azt, hogy miről beszélünk, és azt is, hogy mire akar kimenni a fuvar. Köszönöm! Éva, neked mondom ezt, az elemzés után, hogy ugye azt tudod, hogy nehezíted a saját dolgod? Én örülök ennek, hogy nem nekem kell belőled kirugdosni ezeket a dolgokat, de utána számon is fogom kérni ezt, mint szint, tehát ez alá most már ne nagyon menjünk! (hegyi)
értékelés:    

Nagyon örülök annak, hogy Feri beküldte ezt a képet. Nem azért, mert ez egy tökéletes csendélet lenne, de talán most már Feri is megérti, hogy nem a tökéleteset keressük, hanem utakat keresünk, lehetőségeket, megszólalásokat, és pillanatokat. Azért örülök, mert érzem azt, hogy Feri szeretne valamiről beszélni, érzem azt, hogy ez a valami tulajdonképpen megfogalmazódott a fejében, és érzem azt is, hogy van ebben egyfajta tiszteletadás is Demeternek, bár ez a kép most nem abba a leckébe készült, és mindazzal együtt, hogy van mit pontosítani az ügyön, de a fő csapásvonal rendben van. Mondom azt, hogy mi az, amivel probléma van: Azt gondolom, hogy ez az egész megoldható lett volna olyan pirosakkal is, amik nagyjából egy fajtába tartoznak, tehát beszéltünk már erről, vagy ha nem, akkor a csendélet leiratában ez valószínűleg szerepelt, hogy nem keverjük össze a zöldséget, meg a gyümölcsöt. Pontosabban nagy indokának kell lennie, hogy az megálljon a lábán, vagy nagyon kell úgymond csonkolni tudni a formákat ahhoz, hogy az ember ne a felismerhető étel alapanyagokkal kezdjen el foglalkozni, hogy ez pritamin paprika, az paradicsom, az retek, és akkor nem sorolom fel a teljes étlapot. Ezen érdemes lenne elgondolkodni, hogy miért keverjük ezeket. Értem én, hogy mind piros, de még egyszer mondom, ha a gránátalmát, a szőlőt, a piros almát, meg esetleg ha találunk málnát, epret, és a fene tudja még miket összerakunk, akkor azt mondom, hogy ezek mind pirosak, és ezek működhetnek. Menjünk tovább, mert ezt nem kötelezően fogod elfogadni, ezt érzem én, de azzal mindenféleképpen kellene kezdeni valamit ugye, hogy van egy nagy tömegünk a képen, ami egy ilyen kékes-lilás színben van. Ezt más néven úgy is mondhatjuk, hogy szőlő, és ha a szőlőnek a színvilágát vesszük alapul, ami gyönyörűen ábrázolódik egyébként a képen, akkor hol van ennek az ellenpontja, kérdezem én. Miért nincs ezen szilva? Pár szem hamvas szilvával nagyon jól lehetett volna ellensúlyozni, azokat a vacak retkeket kihagyni, és a helyükre szilvát tenni, és máris kész, és működik. Ez most egy kérdés a számomra. Mert a retek így csak egy töppedt csimbók. És akkor mondom tovább: A csuma, ezek a levágott darabkák a holmiról. Vagy frissen tegyük oda ezeket a növényeket, és akkor még a csumája is él, vagy pedig arra ügyeljünk, hogy ezeket minél kevésbé ábrázoljuk. De az ilyen leszáradt retek levél, vagy szár maradványok nem igazán esztétikusak. Ezek azok, amiket el tudok mondani az egészről, mindazzal együtt, hogy a kép egyébként egy tökéletesen jól kézben tartott ügy, csak kellene foglalkozni a tömegelhelyezéssel. Javaslom Ferinek, hogy vegyen vízfestéket, meg egy papírlapot, és a vízfestékkel kezdjen foltokat felfesteni, nem kell annak korrektnek lennie, tehát, nem az a kérdés, hogy tudsz e nekem szőlőt festeni, hanem az, hogy próbáld meg ezt a képet lefesteni úgy, hogy csak foltokat festesz. Fess egy pacsmagot, ami lila, egy másikat, ami rózsaszín, egyet, ami piros, meg bordó, és vonatkoztassunk el attól, hogy ezek milyen tárgyak, egyszerűen csak a formákat, és a tömeget nézzük. Egyszerűbben is lehet, ha lusták vagyunk elmenni a boltba festékért, akkor hunyoríts, és nézd meg azt, hogy milyen foltok jönnek neked ki. Érdemes lenne ezt az egyensúlyt megalkotni. A másik kérdés az, hogy tudom, hogy írtad, hogy kicsi az asztal, de az előtér nekem valahogy elég szűk lett. Érdemes lenne nem ennyire körberajzolni ezt a sztorit. Mindezekkel együtt azt gondolom, hogy a saját tempódban, a saját utadon ez a kép egy elég fontos mérföldkő, úgyhogy megelőlegezem a 3 csillagot akkor, ha elkezdesz ezekre a dolgokra valamilyen módon reagálni. Verbálisan is, és képileg is. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy nekem ez a kép olyan – és elnézést kérek itt most Camillától, de arra vagyok befizetve, hogy őszintén beszéljek -, mint egy bűnesetnél talált fotó, még azt is mondom, hogy olyan, mint a Joker női verziója, mindenesetre elég borzongató kép, ez alapján a kép alapján, hogy nem tudnék beleszeretni a modellbe, az biztos. Valószínűleg ez is a cél, hogy tudatosan merevítetted ezt az egészet ebbe a hulla pózba, de az egész annyira kiüresedett, hogy az életnek semmi jelét nem mutatja. Mint egy baba, egy kirakati baba. Vagy, mint valamilyen bűnjel. Valamiért mindig ehhez kanyarodok vissza. Talán, mint egy német bűnügyi film, mint a Derrick, vagy valami hasonló jut eszembe. Ennél nem tudok tovább menni, megakadtam, hogy most ezzel mi volt a célod. Jó lenne, ha erről beszélgetnénk, szeretném, ha válaszokat kapnék. Addig én sem megyek tovább az elemzéssel, amíg nem kapok válaszokat. Köszönöm! (hegyi)

Csaba, egyre jobban haladunk a képi megoldásban, és én most felmentelek ennek a leckének a további gyűrésétől. Majd visszatérünk még erre, de azt gondolom, hogy ebből ennél sokkal több nem hozható jól ki. Azon érdemes elgondolkodnod, és ez a te döntéseden múlik, hogy az elő-, a közép-, vagy a háttér a fontos. Háttérnek vehetjük az eget, középtérnek a házat, előtérnek a figurát, és ezeket egymásról valahogy le kell választani. Igen ám, ez most meg is történik, viszonylag jól, merthogy három elkülöníthető tónustartományt kapunk, de biztos vagy abban, hogy ez a sorrend? Mert itt most valami egészen fordított ügyet látok, az ég és a felhők azok, amik a legközelebb jönnek hozzánk, a középtér marad nagyjából a helyén, és az előtérben lévő figura megy hátra. Ettől az ember egy kicsit furcsán érzi magát, hogy megfordult a tónusrendbeli sorrendünk, és ez olyan érdekes, mert hiába plasztikus az egész, meg hiába van térbelisége, hogyha ennek a sorrendjét úgymond felcseréled. Nem baj ez, nem azt mondtam, hogy ez hibás, csak furcsa, és ennek indokokat kell találni, hogy ezt a néző értse, és ne érezze magát kellemetlenül. Vagy érezze magát kellemetlenül, ha ez a célunk, tehát, ha szorongatni akarjuk a nézőt, akkor az is érvényes lehet, csak akkor olyan történetnek kell itt elindulnia, amiből a végén valami bűneset történik, vagy ki tudja, hogy mit lehet még ebből kihozni. Mindenesetre van ennek egy kis félelemkeltő hatása, de nem baj ez, megvan a 3 csillag és a leckemegoldás. Haladjunk tovább! (hegyi)
értékelés:    

Ettem most a nyáron én is dinnyét, úgyhogy ez most abszolút betalál, mint ilyen ünnepi helyzet, hogy dinnyét eszünk. Idén áldoztam erre, és azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút megértem azt - bár én a kanállal evősök csapatába tartozom -, hogy ez egy valós helyzetben mivel jár, hogy akármennyire figyel az ember, ennek folyik a leve, meg szétmennek a magjai. Én most azt gondolom, hogy itt valahol a kettő között vagyunk. Van egy nagyon steril, élre vasalt hátterünk ezzel az asztallal, ami ezeket a sráfokat átlósan hozza a képen, ez egy agyon konstruktivista, formalista ügy, miközben van egy zöld tálcánk, ami elég beteges, olyan kórházi színt hoz, ez nem mondom, hogy nagyon baráti lenne, ráadásul a dinnyelé is elég érdekesen koszolja ezt az egészet. És hát, elég színpadiasan bele van vágva négy darab kés ebbe a hozzánk közelebb álló dinnyeszeletbe. De nem gusztusos az egész. Azt gondolom, hogy itt el kéne dönteni azt, hogy vagy horrort csinálunk valamiből, és akkor tessék azt rendesen véghezvinni, vagy azt mondjuk, mint a nagyanyám is, hogy ne játssz gyerek az étellel, és akkor viszont tessék ezt gusztusosan megcsinálni. Úgy, hogy kívánatos legyen, úgy, hogy azt mondjam, hogy te, azt az utolsó falatot add már ide, mert azt én még megenném. Hát, én ebből a dinnyéből, ahogy ez itt most fel van vázolva, nem nagyon kívánnék enni, pedig szeretem a dinnyét. A helyzet az, hogy ha esztétikailag ekkorát bukunk, akkor onnantól kezdve már mindegy, hogy mit akartunk mondani, a családdal, vagy bármivel kapcsolatban, bár azért az érdekes, hogy a családot, mint egy ilyen darts versenyt képezzük le. A Kill Billben is volt biztos valami családias, lehet, hogy az is családi mozinak volt indítva Tarantino által, fene tudja. Én erre most nem tudok csillagot adni. (hegyi)