11 képből álló képsort kapunk, aminek az az érdekessége, hogy bár érzékelhető ebben, hogy van utómunka rendesen, mégis az ízlés határain belül maradtunk, és nem ment el az egész valami vásári bohózatba. Nyilvánvaló, hogy az élmény is segített ebben. Hogy ez mobiltelefonnal készült, vagy rendes fotómasinával, az tulajdonképpen mindegy, mert az, amit látunk abszolút értelmezhető. Ami nekem furcsa ebben az egészben, az az, hogy egészen másról beszél az első kép, mint az összes többi. És itt érzek is egy kicsi problémát, ugyanis értem én, hogy van egy kiinduló pontunk, valahonnan elindulunk, valahová tartunk, és nem kell mindig mindent szájba rágni, ezzel is teljesen tisztában vagyok, de azért, ha ekkora dinamikai különbség van az első, a felvezető kép, és a többi, tulajdonképpen az egész témát tárgyaló képek között, akkor valamivel ezt be is kellene tudni fejezni. Legalább egy ilyen erős hatású képpel, és ez most nem történik meg. Mindezzel együtt tökéletes leckemegoldás, és azt kell, hogy mondjam, hogy Sándornak nagyon erős az esztétikai érzéke, és tényleg nagyon jól látja, hogy mi az, ami valamit képpé varázsol, és mitől lesz ez egyedi és időtálló, ráadásul úgy, hogy megtartja a személyes jellegét. Jókor exponált képeket látunk, és abszolút elfogadható számomra az is, hogy ez egy kicsit túl van beszélve. Ugyanis pontosan értem és érzem azt, hogy mi az, amitől egy élmény ennyire erős hatással van a befogadóra, merthogy nem akarja elengedni. Akkor sem, ha esett az eső, akkor sem, ha saras úton megyünk, akkor sem, ha viszonylag egyszerűbb tájat látok. És azért azt hozzáteszem, hogy ezek mind-mind tömegelhelyezésben és kompozícióban rendben lévő képek, ugyanis az egésznek van egy olyan sugárzása, ami arról szól, hogy utazunk, de minden odaút egyben hordozza a visszaút enerváltságát, szóval van ennek egy kicsit ilyen keserű mellékíze. Vannak számomra egészen kiemelkedő képek a sorozatban, és vannak olyanok, amik az összeköttetést hozzák létre. Egy 12. kép a végére nekem kellene. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás, nagyon köszönöm! Sándor, megint azt mondom, hogy ne hanyagolj minket, letelt az egy hónap, amíg a képeket nézted, most jó lenne, ha újból beszállnál ebbe a játékba. (hegyi)
értékelés:    

Sokat néztem ezt a képet, azért mert a tónusrend nem száz százalékosan tökéletes. Van egy sarka ennek a képnek, ez a bal alsó sarka, és az ott lévő világos tónus tulajdonképpen nyit kifelé, és elviszi a fókuszt. Tessék letakarni a kezetekkel ezt a sarkot, és máris látjátok, hogy értelmezhetőbbé válik a belső történet. Nyilvánvaló, hogy a kérdés az, hogy ezt milyen mértékben kell maszkolni ahhoz, hogy ne váljon túl primerré a közlés, hiszen ennek a képnek az igazán nagy ereje abban rejlik, hogy van ebben egyfajta rejtőzködés, ez az elmúlás, a halál szemérmessége, ennek is mondhatnám. Az ember a saját érzelmi helyzetében, amikor az elmúlással, a halállal, a gyásszal találkozik, akkor az mindig valami függöny mögötti történet. És akkor nem beszélve arról, hogy az állat is, amikor érzi a vég közeledtét, akkor elbújik, elbujdokol. Sajnos, volt módom ezt a saját macskáinknál megtapasztalni. Nyilvánvaló, hogy ez csak egy értelmezési szál, hiszen ebben benne van az is, hogy hogyan válik értéktelenné és értelmetlenné maga a test. Hogy a funkcióból hogy esik ki attól, hogy kimegy belőle az élet, és tulajdonképpen a szemét szintjére zuhan vissza, és a madár, a szabadság jelképe hogyan devalválódik, vagy mocskolódik be a halál által. Ez is egy jó értelmezés. Azt gondolom, hogy tónusban is teljesen rendben van egyébként a kép. Összefoglalva annyit mondanék, hogy én hozzányúlnék ehhez a bal alsó sarokhoz tónusban, és akkor majd ez az egész működni kezd, erősebben, mint most. Ettől függetlenül ez egy 3 csillagos kép. Hogy az eltűnő világba való-e? Én azt gondolom, hogy nem. A 30. leckébe (tisztelet, búcsúzás, gyász) átteszem, az eltűnő világ ugyanis leletmentésről szól, ezt a leiratban elég rendesen kifejtjük, a kettő nagyon nem ugyanaz, a halál, a pusztulás, az már másik kategória. A 30. leckére viszont egy jó leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes a dinamika, ami a képen létrejön a felemelt karral. Sokszor kérdés az, hogy mit kezdjünk a modell kezével, hova tegye, mi az a póz, mi az a gesztus, ami természetesnek hat. Ilyenkor el szoktam azt is mondani, hogy a kéz az állát támasztja, az egy elég dekadens dolog, abban nincs nagyon erő, az olyan, mintha valakinek gerincproblémája lenne, tehát nem egy célszerű dolog, ráadásul az ökölbe szorított kéz sokszor az amputáció érzetét hozza. Én most itt azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás, valószínű, hogy szelesebb volt az idő, és a modellünk itt a saját hajába beletúrva igazgatja azt. A tekintet is jó, az arc gesztusai is jók. Az az érdekes nekem, hogy a kabát szárával, a két karjával egy nagyon jó ritmus jön létre, az egyik erénye a képnek pont ez a zaklatott ritmus. Ez az, ami pluszba hozzáad, és ettől lesz abszolút értelmezhető ez a kép, hogy milyen lelkiállapotról beszél. Nagyon jónak gondolom, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Úgy érzem, volt értelme annak, hogy beszélgessünk erről a mappáról, és itt most egy olyan üzenetet hozott Noémi, aminek az előző képhez nincsen túl sok köze, tehát hangulatában is, és mondanivalójában is teljesen másról szól. Kicsit távolabb léptünk a témától, kicsit elrajzoltabb az üzenet, kevésbé személyes, mint amilyen az előző volt, de üzenetben sokkal hatásosabb. Itt is hagy némi kérdőjelet a dolog, hogy ez egy mappa, vagy egy fényképfelvétel, vagy egy papírlap, vagy mi akar lenni, tehát a mappaság még itt sem jön át, de ez nem baj. Nem tárgyfotót készítünk, hanem egy benyomást. Ez a benyomás itt most jól működik, nagyon jó ez a háttér függöny, nagyon szépek a gesztusok. Talán annyit hozzátennék, hogy egy nagyon pici derítéssel szemből, még plasztikusabb lenne a dolog. Nem a mappára gondolok elsősorban, hanem a kézre, tehát, a térbeliség ábrázolásához nem elég a főfény, ahhoz igazából kell a derítés, kell az, hogy valami visszavert fénnyel tényleg körbe tudjam rajzolni azt a térbeli kiterjedést, ami egyébként jellemző mondjuk akár erre a karra is. Ha hagyom nagyon egy irányból jönni a fényt, mint itt most, akkor a nagyon árnyékban lévő részek úgymond elszegényednek, tehát, gesztusukban, tónusukban, rajzolatukban nem azt a gazdagságot hozzák, mint amit egyébként ebből ki lehetne hozni. Nyilván ezen lehet utólag segíteni, bár most azt gondolom, hogy elég macerás lenne ezt itt utólag megoldani, egyszerűbb lenne ezt majd kipróbálni. Nem azt mondom, hogy ezt ismételje meg Noémi, mert ez egy 3 csillagos leckemegoldás, hanem azt mondom, hogy a későbbiekre nézve, ne elégedjünk meg azzal, hogy csak egyféle fénnyel dolgozunk. A fény a fotográfus legnagyobb barátja, és azt gondolom, hogy ezt kár lenne figyelmen kívül hagyni, vagy kár esetlegesnek hagyni, hogy hát, jó, valamilyen fény besütött a szobába, és azzal dolgozom. Keresni kell azt, hogy hogyan lehet ebből még többet kihozni. Akár egy lámpával, akár egy tükröző felülettel, és ennek is, ugye, sokféle fajtája ismert egy tükörtől kezdve egy fehér kartonig sok minden szórhatja vissza a fényt. (hegyi)
értékelés:    

Nem sokan oldják meg ezt a leckét, és ennek értem is a problematikáját, hiszen meghökkentőnek lehet nevezni ezt a leckét, mi az, hogy talp? A lecke leírásában vannak hívószavak, és nyilvánvaló, hogy ez egy kérdés, mit tudok én ezzel kezdeni, hogy tudok ezzel az egésszel azonosulni? És azt gondolom, hogy amit ebből ki lehetett hozni, azt Anna megtette, függetlenül attól, hogy most sem pontos a kép kivágása, mert a kép felső részénél nagyon beszorítva érzem a sarkát annak, aki ezt a lépést létrehozta. Ettől függetlenül mondom azt, hogy ez egy nagyon jó leckemegoldás. Olvastam a kommenteket, hogy némileg problematikát éreztek abban, hogy ez egy beállított, instruált kép, én meg azt gondolom, hogy nyilvánvaló, hogy a szituáció is hozza ezt, mert hát, véletlenül az ember nem hasal le a földre. Másrészt nincs azzal semmi baj, ha a kép beállított. Az, hogy ez most mennyire sikerült jól, azt gondolom, hogy elég erős az üzenet, azzal együtt, hogy ez a kép még nagyon sok más képkivágást is elbírna. Akár úgy, hogy jobban ráközelítünk a talpra, akár úgy, hogy líraiabbra vesszük ezt a figurát, és tágabb képi értelmezést adunk, de mindezzel együtt, én ezt egy 3 csillagos leckemegoldásnak gondolom. (hegyi)
értékelés:    

Személyes, szubjektív meglátást kapunk, és ennek nagyon örülök. Anna az ábrázolással megoldotta azt a problémát, ami az alvó emberek ábrázolásánál létre szokott jönni, hogy vagy nagyon kiszolgáltatott, vagy félreérthető arckifejezések vannak a képen. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút jól beazonosítható helyzet, egy délutáni szunyókálás, a maci is nagyon jól ábrázolódik. Ami szerintem, a későbbiekre nézve egy kicsi átigazítást kíván, az a tónusrend, pontosabban, a világítás. Van egy főfényünk, ami nagyjából felülről érkezik, és én itt most nem is elsősorban arról beszélnék, hogy ott a helyszínen mit is lehetne ezzel kezdeni, hiszen valakinek az álmát, a pihenését rögzíteni nem egy egyszerű feladat, hogy ne ébresszük őt fel. Inkább arról van szó, hogy utómunkában mit lehet ezzel kezdeni. Ezt úgy hívják, hogy maszkolás, egyensúlyt teremtünk a képen, hogy a legfontosabb információk a helyükre kerüljenek. Mi is az, ami itt az információt közli? Elsősorban az arc, és ennek kellene minden alárendelve legyen, még egyszer mondom, a tónusok tekintetében. Most, ha megfigyeljük, a váll, a nyak, a mellkas az, ami a legvilágosabban szerepel, talán a profilból is valamennyi. Ezeket a részeket kellene úgymond kijelölni, és sötétebbre venni, és visszahozni tónusban úgy, hogy egy olyan arányrendszer állhasson fel, ami a térbeliséget megtartja, ugyanakkor nem viszi el a tekintetet a képhatár széleire, vagy a képhatáron kívülre, vagy legalábbis benne tartja abban a háromszögben, ami most a gyerek keze, az arca és a maci között létrejön. Ettől függetlenül ez egy 3 csillagos kép, és köszönöm szépen. Arra bátorítanám Annát, hogy az első három leckére küldjön képeket még, még, még! (hegyi)
értékelés:

Tudom, hogy az én hibám is az, hogy az utóbbi időben elmaradtak az elemzések, de most igyekszem bepótolni, ha hamarabb elemzek, akkor talán hamarabb jut el hozzád az üzenet, hogy az első három leckével foglalkozzunk. Nagyon furcsa ez a képszög, tehát szemüvegszerűen durvák az árnyékok, olyan dolgokra erősít rá, amik nem biztos, hogy célszerűek, miközben az arcból egy nagyon groteszk formát kapunk. Ha ilyen helyzetbe akarod őt hozni, én elfogadom, de ennek azért kellene lenni valamilyen indokának, hogy miért ebből a szögből próbáltad őt ábrázolni azon kívül, hogy hát, ez nagyon menő, hogy nem a közhelyes képi ábrázolást hozom. De ahhoz, hogy ez működjön, azért a közhelyeset sem ártana gyakorolni. Azt kérném, hogy ezt megint tegyük félre, és az első három leckével próbálkozzunk. (hegyi)