Kicsit hasonló a problémám, mint ami a Duna Plázás képednél volt, hogy van egy szituáció, de nem afelé fordulunk, hanem azt csak félig érintve hozzuk, és közben bekapcsolódnak olyan dolgok, amiknek túl sok jelentőségük nincs. Ott ugye az ellenoldali helyzet volt az, ami nem volt arányítva rendesen, most itt meg azt mondom, hogy az árnyékban lévő oszlopok mögötti nem tudom milyen tér, ami sötétben van, arra nem nagyon van szükség. Ha azt akarom ábrázolni, hogy ennyire verőfényes a reggel, ennyire kemények a fények, ennyire össze kell húznom a szememet a hosszú éjszakázás után, akkor afelé kell forduljak, akkor azt az irányt kell vegyem. Magyarán egy kicsit elfordítani a kamerát. Ugyanez volt a probléma annál az előző képnél is. (hegyi)
értékelés:

Kedves Anna, az ötletet értem, én is játszottam ilyennel. Az egyik elemzésben már elmondtam a szelektív színezésnek a problematikáját, és ez itt is áll, és nem vagyok hajlandó elfogadni szelektív színezett képet. Bocsánat, de főképp attól az embertől nem, aki megoldja a Coca-Colás üveget, úgyhogy próbáljunk meg arrafelé keresni, a mondanivalónkra próbáljunk meg fókuszálni. Ez csak az egyik része a dolognak. A másik az, hogy most itt kísérletezel valamivel, amit én értek, de ez a kísérlet nem fog esztétikailag megoldódni. Azért nem, mert visszatetszést kelt a nézőben. Idegen, ijesztő, és nem akar az ember ilyennel szembesülni. Ha viszont szembesíteni akarod, akkor ennél rafináltabbnak kell lenni. Ha azt szeretnéd, hogy tényleg visszanézzen a sötétség, a mélység, az üresség, vagy a félelem a képedről, miközben nézed, és ha szeretnéd, hogy bármi ezt a hatást elérje, akkor sokkal konkrétabb eszközökkel kell dolgoznod. Az, hogy egymásra raksz egy macskát, meg egy feltehetően női szemet, nekem ez nem tudja azt hozni, ami ezt komolyan vehetővé teszi. Erről most én ezt gondolom. (hegyi)

Az van, hogy ez az egész izgalmas lehetne, ha a képkivágásnál döntést hozol előre, hogy téged mi az, ami ebben érdekel. Így most ez tök korrekt, a színegyensúllyal nem nagyon értek egyet, de egyébként teljesen korrekt, ugyanakkor nem tudom, hogy itt most a Jehova tanúja akar bebocsáttatást nyerni újgazdagékhoz, hogy megtérítse őket, és áll az ajtóban, vagy hogy ez mi akar lenni. Miközben meg csak annyi a kérdés, hogy vagy többet kell adni, hogy a környezetet értsük, vagy közelebb kell menni, elhagyni részeket, és áttenni a hangsúlyt oda, amiről mesélni akarunk. Tehát, vagy egy leíró jellegű történet mesélésébe kezdünk, vagy valamilyen nagyon konkrét hatással apellálunk, most ez nem történik meg. Ha ez ismételhető, akkor kérnék egy ismétlést, mert így most nem értem a köldököt. (hegyi)

Az a helyzet, hogy Gábor humorosan fogta fel ezt az egészet, ugyanakkor egészen jó megoldásokat is adott. Azt nem mondom, hogy minden tökéletesen bele van ide pászítva, de nyilvánvaló, hogy hozott anyagból dolgozik, tehát, adva van ez a szekrény, és akkor ebbe kellett ezeket a tárgyakat valahogy belerakni, de az iránnyal tökéletesen egyetértek. Inkább azt próbálnám megfogni, hogy mi az, amivel nem értek egyet. Ezekkel a terekkel kellene játszani, hasonlóképpen, mint ahogy a szőlőnél megtörténik. A szőlő nagyon zseniális. Nem azt mondom, hogy minddel didaktikusan végig kell ezt csinálni, hogy kilógjon, belógjon, nem tudom, de azért néhol rá kéne erősíteni erre a játékra. Nyilvánvaló, hogy a méret is egy kérdés, tehát, ha minden ilyen nagyon szabályosan befér, akkor a rend, az nekem egy kérdés, hogy a túl nagy rend, az már gyengít. Valahol kell rendetlenkedni, a szőlő erre jó példa. Egyszerűbben fogalmazok, hogy mindenki értse, én azt gondolom, hogy ide befért volna egy ennél nagyobb körte, el kell menni venni egyet, és azt valahogy úgy beszorítani, hogy akarja szétfeszíteni ezt az egész teret. Befért volna akár egy grapefruit, vagy akár egy nagyobb gyümölcs, amit be lehet ide szorítani, tehát nem kötelezően kell meghagyni ennek a terét, mert pontosan ez a lényege a szőlős játéknak. Még egy dolog, hogy amikor ennyire evidens dolgokat hozunk, akkor nem árt, ha felismerhetőek a tárgyak. Az a tök az alján több embernek problémát okozott, és érdemes erre odafigyelni abban a tekintetben, hogy valószínű, hogy nekik van igazuk abban, hogy ha nem tudok vele mit kezdeni, akkor félreugrok onnan, mert nem akarom nézegetni. Lehet, hogy érdemes lenne ezt majd valahogy máshogy is megcsinálni. Annál is inkább, mert ez megint egy olyan ajtó, amit Gábor kinyitott, és én azt gondolom, hogy ebbe a hatosba, ebbe a kaniszterbe bele lehetne tenni még dolgokat. Ez egy óriási játék terep, és ha ezt így meglátta Gábor, és ezzel el tudott kezdeni dolgozni, akkor én azt gondolom, hogy hajrá tovább, gondoljuk még tovább ezt a teret. Miközben ez egy 3 csillagos leckemegoldás, az a javaslatom, hogy tessék ezekkel a kis lakásokkal úgy gondolkozni, hogy ez mind egy-egy sztori, jó? És ott lakik a szőlőné, ott lakik az alma bácsi, tehát, hogy ezek lehetnek mind-mind egy külön kis világ. Gábor, gondold ezt végig, kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá. (hegyi)
értékelés:    

Való igaz az, amit az Éva mondott a rádióadásában is, hogy én a Facebookon már láttam ezeket a képeket, és én voltam az, aki rákiabált Évára, hogy tessék feltenni. Értem én, hogy saját magától ezt nem tette volna ide, és azt is értem, hogy miért. Ez egy teljesen más szintű befogadást igényel, mint amiket a leckék általánosságban közölnek. De ez nem baj. Nem azt mondom, hogy ez mindenki felett áll, és hú, de kafa, arról szeretnék csak szólni, hogy más befogadást igényel egy teljesen nonfiguratív, absztrakt történet, és annak a megfigyelése, hogy mire teszi a hangsúlyt az alkotó, hogy ezt az egészet hogyan kezeli. Ha a bárányfelhőkről lehet gyönyörű műsort csinálni, meg lehet róla gondolkodni, akkor szerintem ez sem más, mint a bárányfelhők világa. Tessék belemerülni ebbe az egészbe, ebbe a világba, amit Éva ide rakott, és azokat a részleteket megfigyelni, amiket ő nekünk úgymond tálcán felkínált. Azt kell mondjam, hogy nekem egyébként ez egy három képes ügy, és én a harmadik képet kihagynám, mert az valahogy nekem billeg ebben a dologban, de az első és a második – főképp a második – zseniális megfigyelés, és a többi is rendben van. Tessék csak megnézni ezt a negyedik képet. Rögtön a kép közepén ott egy arc, és néz rád. Egészen fantasztikus részletekre tud az ember rácsodálkozni ilyenkor. Nem kell, hogy ez másról szóljon, az absztraktban megjelenő esztétika ez, és ezt a kép, és ennél nem kellene többet várnunk, itt nem arról szól a dolog, hogy ebből egy egész vasüzem lelki életét fel fogjuk tudni dolgozni. Nem. A magunkét fogjuk valamilyen szinten talán, ha hagyjuk, hogy ez az egész rezonancia hasson ránk. Én ennek nagyon örülök, úgyhogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

A megfigyelés tudom, hogy honnan jön. Valamelyik rádióadásnál volt itt egy helyzet, aminél Ágnes itt volt, és még szóvá is tette Jóska lábujj összefonási gyakorlatát, az volt nagyjából hasonló, ezért örömmel és érdeklődéssel láttam viszont. Amivel megint problémám van, az a világítás és a fénytani helyzet. És újból és sokadszor. Én bírom, úgyhogy addig fogom mondani, amíg nem látok változást. A tónusrenddel van problémám. Takard le a kép bal alsó sarkát, és egyből fogod látni, hogy miről akarok beszélni. Az a belső titok, az a belső megfigyelés, ami ott történik belül takarásban, azt érvényteleníti az, ami az alsó résznél történik. Erre tessék azért odafigyelni. Nagyjából ez igaz az átellenben lévő sarokra is, de jelen pillanatban az kevésbé zavaró. Nyilvánvaló, hogy ha ezt elkezded visszavenni tónusban maszkolással, akkor a felső rész is változni fog. Voltál photoshop táborban, ezt is elmondtam. Nem nagyon szoktál reagálni Ágnes az elemzésekre, és ezen nagyon meg vagyok lepődve, remélem, hogy nem azért nem reagálsz, mert nincs mit mondanod rá. Szóval, számon kérem azt, amit ott mutattam, mert ott volt szó a maszkolásról, tessék csinálni. Ez most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Megint azt mondom, hogy valamire ráfókuszálsz, mint az előző gumikesztyűs kéznél, és ugyanazt érzem, hogy kiragadsz valamit a maga kontextusából, és felmutatod, mint önálló entitást, de ez ettől még nem biztos, hogy mindenkinek értelmezhető. A képnek önmagában működnie kell, és utána minden más már csak díszítés. Erről a képről így önmagában én meg nem mondanám, hogy ezt egy házi kedvenc csinálta. És én értem, hogy nem egy könnyű dolog ezt lefotózni, nálunk a tapétával csináltak ilyet a macskák - mondjuk nem csodálom, mert a tapéta a legundorítóbb dolog, amit az ember kitalált, tehát nem vagyok meglepve, hogy ők ezt leszedik, mert én is így vagyok vele, én is letépem -, de most ez így önmagában kevés nekem ahhoz, hogy ebből nekem kijöjjön egy sztori. Kedves, aranyos a leirattal, de önmagában, ha csak a képet nézem, nem tudom, még az is felmerül, hogy egy rágcsáló rágta meg, de az sem egyértelmű, hogy az egy fal, vagy szivacs, vagy sajt, amit megreszeltél, vagy mi a fene akar ez itt lenni. Azért mondom ezt így most, mert azt kell pontosítanunk, hogy mi az, ami a fotó tere. Ugye van a belső tér, a kompozíció, de van a külső tér, az is fontos, hogy mit hagyunk le. Itt most túl sok minden marad le a képről. (hegyi)