Macskával engem bármire rá lehet venni, még arra is, hogy 3 csillagot adjak. Ugyanakkor, ha az a kérdés, hogy ő most rejtőzködik, akkor talán egy kicsit a környezetből többet kellene adni. Most annyira körbevágtuk ezt az egészet, hogy ez a zöld még kevés nekem ahhoz, hogy őt rejtőzködni lássam. Elhiszem, mert leírtad, de én most nem a rejtőzködést látom, hanem azt, hogy zavar ott engem az a fikusz levél, és én azt onnan elhajtanám. A tömegelhelyezésnek sem ártana, ha oldalirányban kapnánk még valamit, akár két-három ujjnyit is ahhoz, hogy ez az egész a maga dekomponáltságával majd helyrebillenjen. A háttérrel, ami történik, az abszolút rendben van, látom egyébként, hogy itt is valamilyen, akár dupla expós, akár tükröződéses helyzet van, ezt persze nem tudom innen egyből megmondani, hogy ez micsoda, de valami fátyol került erre a képre, ami nem tesz rosszat neki, az ott helyén van. Nyilvánvalóan az is kérdés, hogy ez a macska mennyire barátságos, mennyire kezelhető, mert mindebből a ritmusból nekem most a humor irányába kilóg, hogy a kis homlokán ott vannak ezek a szöszök. A mi macskánk is, és tulajdonképpen az összes ilyen bujkálós őrült, de nekem azért most ez nem annyira illik ehhez a képhez. (hegyi)
értékelés:

Többféle ritmussal dolgozik az alkotó, egyrészt van egy nagyjából csendéleti beállításunk ezzel a gyertyával, a fürdőszoba, vagy konyha csempével, aztán van egy érdekes fényfestési játékunk, amiben talán a füst is benne van, amiben egy nagyon szép, ívelt kézmozdulat, vagy kalligrafikus ritmus jön be. Aztán kapunk egy olyan önportrét, ami ebben, mint egy ilyen álomszerű helyzet tud jelen lenni, és ráadásul ennek különböző fázisait láthatjuk. És még valami, ami megint érdekes, hogy ez az egész dolog egy nagyon érdekes színdinamikában van megoldva, ezzel a meleg, vörösbe forduló naranccsal, és ezzel a hideg kékes-lilával. Van egy nagyon különleges íze. Valahogy olyan az egész, mintha egy emlék felidézése lenne. Tulajdonképpen, még akár a gyász leckébe is kerülhetne ez a kép, vagy akár illusztrációja is lehetne egy versnek. Jó az irány, és jó ez az egész ritmusképlet. Megadom a 3 csillagot, és ez egy jó leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Olyan ez, mint egy kollázs, mint egy kép a falon. Nagyon furcsa, hogy tényleg olyan, mintha valamilyen felületre ezek fel lennének ragasztva, és így hoztál volna létre egy képi világot. Azt nem tudom, hogy biztosan jó-e az, hogy ez ennyire saras. Van ennek értelme, csak most valahogy a két oldal között, mert hát, ugye, ez egy négybe vágott kép tulajdonképpen, és van egy nagyon jól elkülöníthető jobb és bal oldala, és létrehoztál egy alsó és egy felső régiót is a keresztben húzódó bottal. Szóval, ha azt nézem, hogy a jobb és a bal oldal között mi a helyzet, akkor én azt mondom, hogy keresem a tömegelhelyezésben a kiegyenlítődést, és ezt nem találom teljesen meg. Ez a zöld levél lenne az, ami erre hivatott volna, csak nagyjából ugyanoda van helyezve, mint ahova a barna, és ez most nekem tömegben húz egy kicsit el. Ha ez egy négyzetes kompozíció lenne, és többet kapnánk akár ugyanebben a struktúra rendszerben a kép bal oldalából, és a jobb oldal ugyanilyen maradna, akkor az már lehet, hogy helyrehúzná, akár csak az a kis fenyőágacska, de most valahogy ez nem történik meg. Ettől függetlenül ez egy jó irány, abszolút értékelem azt, hogy az évszakok nem mindig szépek, és nem mindig barátságosak, most valahogy ez a zöld nekem kiugrik. Ha lehet kérni, akkor azt mondom, hogy ne dobjuk félre ezt a képet, próbáljuk meg ezt már rendesen megcsinálni, úgy, hogy megtartod a színes világot, tehát nem fekete-fehérbe konvertálunk, hanem ebben a színvilágban hagyjuk az egészet, de meghagyjuk a sarat, meghagyjuk ezt a szürkés-fekete árnyalatot, és ebbe néhol benne hagyunk barnákat a levéllel, de a zöldet azt már nem, nekem az ebből abszolút kiugrik. Ráadásul, míg a barnánál ez a pusztuláshoz és az elmúláshoz nagyon illő környezet ez a saras vidék, a zöldnél inkább már a koszt hozza, a piszkosságot, és ez nem ugyanaz az élmény. Arra kellene törekedni, hogy megmaradjunk ebben a barna tónusban, és keressünk kompozíciókat. Ha lehet, akkor ezt én erre visszaadnám. (hegyi)

Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés:

Hogy konkrétan mi az, ami a látványt megtöri, azt nem tudom, nekem folyamatosan egy olyan érzetet ad, mintha valami lövésnek a roncsolódása, robbanás, vagy valami törés lenne a képen, a váll és a könyök között az előtérben. Van ennek az egésznek egy olyan üzenete ezáltal, hogy a valóságot úgy megközelíteni, hogy ezen az úton valamilyen akadályt, valamilyen roncsolást hozunk létre. Ha a személyes ábrázolást nézem, akkor azt mondom, hogy ez egy nagyon szép akt, még azt is mondhatnám, hogy ez egy táncos kép, nagyon szép ritmussal. Ugyanakkor életlenben van tartva, és valószínű, hogy ez a tükröződés miatt is van, de mindezzel együtt megint azt mondom, hogy egy olyan megmutatkozás, és ilyen értelemben az előző kép folytatása, amiben az ember úgymond kényszerűen leltároz, kényszerűen vet számot a helyzetével, a sorsával, az életével. Ebben ott van ez a kék tüll, a falon megjelenő kép részlete, és mindez kisodródik a szélre, mindez kihullik ebből a koordinátarendszerből, és a helyére bekerül maga ez a kép. Ha nem lenne ez az előtérben lévő, még egyszer mondom, nekem inkább a robbanáshoz hasonló jelzés, ami valószínű egyébként egy ventilátor lehet, de ebben a formában tulajdonképpen mindegy, hogy micsoda, ha nem lenne ez a takarás, akkor is izgalmas lehetne ez a kép. De ezzel együtt valósul meg valami olyan üzenet, aminek van egy másodlagos értelme, hogy a szembenézést nehezíti valami. A szemlélődést és a szembenézést akadályozza, gátolja valami. Ez kihelyeződik a külső térbe, ugyanakkor ahhoz meg eléggé absztrakt lesz, és elvont, hogy ne a konkrét tárggyal kezdjek el foglalkozni. Ha a kép együttes hatását nézem, akkor nagyon érdekes az a szeletelési forma, ahogy Tímea dolgozik. (hegyi)
értékelés:    

Az irány jó. Mármint nem a tolás iránya, hanem azé, amit keresel. Hiszen a fotó szerepjáték is. A helyszín rendben van. A szereplő viszont civil marad. Kérdezheted, hogy baj ez? Hiszen rólam szól, hát én ez vagyok. Igen, nyilván nem csak akkor működik egy geg, ha mondjuk bőgatyásan öltözöl be, de az is kérdés, hogy a civilségnek mi az autentikus megfogalmazása. Nem könnyű ezt elsőre eltalálni. Hiszen mi is most a helyzet? Adva van egy szalmabálahegy, amit mint Sziszüphosz modern gyermeke, el akarsz tolni. De biztos, hogy ehhez a mackófelső és a halászgatya a jó ábrázolás? Abban jó a keresés, hogy a szalmához képest ellenpontozni kell, azaz színben valami olyat kell keresni, ami eltér attól a világtól, de ez a ruházat nekem most elveszi ennek az egésznek az erejét. A másik kérdés hogy ebben az arányrendszerben a figura elég dinamikus-e. Úgy gondolom, hogy részint jó irány lehet az is, ha kicsit oldalról mutatod be ezt, de az is, ha akár fentről, akár lentről. Mind mást üzenne, de kimozdítaná a statikusságból az egészet. Nagyon távolról van ez most befogva, emiatt nem érvényesül, nem kerül felszínre az erőfeszítés. Csak a nagy bála, ami nem elég. Ráadásul, a kérdésre sem ad választ, hogy miért szalma? Mit akar ez szimbolizálni? Hogy a könnyű feladat is tornyosulhat magasra? Vagy olyan parafrázist, ami a humor felé vinné ezt el? Nem egyértelmű. Úgyhogy az irány tehát jó, de ezekre a kérdésekre meg kell magadban keresd a választ és valami mellé oda kell tenni a magad X jelét, hogy a néző is abba az irányba tudjon elindulni. (hegyi)
értékelés: