Feladatmegoldás

Örülök annak, ha utazásaitokról képek érkeznek hozzánk, hiszen néha olyan helyeken jártok, ahova én nem biztos, hogy a közel jövőben eljutok, de talán innen érdemes az elemzésemet is kezdeni, hogy van egyfajta felelőssége ennek a közlésnek. Kétféle attitűd létezik, és az a célunk, hogy ezen az attitűdön módosíthassunk: az egyik a kirándulóé, a hobbistáé, aki házi használatra akar élményeket rögzíteni (ezek a képek aztán maximum egyszer, a hazaérkezéskor lesznek a barátoknak levetítve, akik a barátság fényében hajlandóak ezeket elviselni, de elég embert próbáló tud lenni, amikor az ember 2-300 képet kell végignézzen). A másik attitűd az, amikor ez a fajta dokumentálás, ez a fajta szerep, amit nevezhetnénk úgy is, mint egy utazó nagykövet, ez a fajta szerep is megjelenik a képen. Mi kell ehhez? Az, hogy egy kicsit háttérbe szorítsuk a turista helyzetet, amikor megy a busz tovább, és már várnak ránk az utastársak és mi meg még vacakolunk a téren, vagy háttérbe szorítsuk azt, hogy Törökországban vagyunk, és érdemes lenne még a piacra is elmenni. Tehát, mindent, ami úgymond sürgető, és ellene dolgozik a koncentráltságnak, azt meg kell próbálni kizárni, és arra gondolni, hogy ez a kép kell, hogy ábrázoljon egy helyzetet, ami nekünk fontos. Ez egy szűrő is, mert azt is szűri, hogy mikor érdemes fényképezni. Olyan szituációt, ami egy kívülállónak nem mond semmit, nem nagyon érdemes lefotózni.
   Azt még itt hadd mondjam el, és ez nem csak Ildikónak szól, hanem általánosságban mindenkinek, hogy a fényképezőgép keresője, vagy kijelzője által megmutatott kép mindig egy szűkített forma. Tehát, mi jelen vagyunk, és érzékeinkkel felfogjuk azt, hogy milyen változások történnek a környezetünkben, magyarán mi egy filmnek vagyunk egy részesei, míg a fényképező állóképet készít. Azok a figurák ott fognak megfagyni a képen, akik most átvonulnak. Másrészt egy kiragadott helyzet, a képhatár a mi döntésünk, de nekünk, mint ott létező szereplőnek a képhatáron túl is történik valami, látjuk, hogy a bácsi mellett még ott áll a felesége, esetleg egy kiskutya is ott van, de ez mind lemarad a képről, mert hoztunk egy határozott döntést, hogy mi az, amit megmutatunk, és mi az, amit nem. Ezek evidenciának tűnnek, de a képek elkészítésekor sokszor az az érzésem, hogy fejben ott dolgozik, ami a képhatáron kívül maradt, akár térben, akár fejben. Lehet, hogy jó lett volna a kompozíció, csak valakit kihagytunk, vagy lehet, hogy jó lenne ez a szituáció, csak vagy korábban, vagy később kellett volna exponálni. Még egy fontos dolog: ellenfényben nehéz dolgozni. Ez egy ellenfényes helyzet, nem nagyon értem, hogy miért tetted a pálmafa tetejére a napot. Lehet, hogy ez a tér a másik oldalról nem ennyire érdekes, vagy már nagyon messze lenne, de érdemes lenne egy olyan állapotot keresni, amikor nem buknak be így a figurák, az épületek, a formák, mert most az ellenfény miatt nagyon sok elrajzolt, sziluettes megoldás van, és így nem szerethető a kép. A néző ott szeretne ebben lenni veled, de nem akar egy napszemüveget feltenni ahhoz, hogy a képet nézegesse. 1 csillagot mindenféleképpen adok az üzenetért, de a többivel még adósak vagyunk egymásnak, mert bár én nem voltam ezen a helyen, de ez a tér szerintem megfotózható esetleg máshonnan is. (hegyi)
értékelés:

Azt kell mondjam, hogy végre megérkeztünk. Egy olyan portrét sikerült készítened, ami minden tekintetben megfelel a portrékészítés elvárásainak, szépek a fények, jó a beállítás, hiteles, és abszolút értelmezhető a személyisége a modellnek. Úgy gondolom, hogy ez az a szint, amire vártam nálad hosszú ideje. Nincs túlszépítve, nincs túlmagyarázva, jók a fények a háttérben, a hajon, a térbeliség is rendben van. Talán utómunkával annyit javítanék, hogy a fül tónusát kb. egy-két fényértékkel sötétebbre tenném, mert most a fül nagyon "kiabál". Érdemes lenne megfigyelned és rögzítened magadban ezt az érzelmi állapotot, ahogy ezt a képet készítetted. Ezt kell a további munkáikban is előhívni, legyen szó akár portréról, akár csendéletről, akár tárgyfotózásról. Amit eddig hiányoltam, az itt helyre került: van szíve a modellednek, története, érzelmi kötődésed van hozzá, és ez sokkal fontosabb a technikánál. A jövőben ez legyen az alap a munkáidnál. (hegyi)
értékelés:    

Amit ezen meg lehetett oldani, azt nagyjából megoldottad. Én kiegyenesíteném a horizontot, kivágnám azt a kapudarabot, vagy nem tudom, hogy mi az, mert arra nagyon nincs szükség, és akkor máris rendben van ez a kép. Tömegében elhelyezni persze, ha az egyik oldalból vágunk, akkor a másikból is kéne. A kerítésen belógó fickót szerintem simán le lehet vágni, és máris egy jó dinamikájú képet fogunk kapni. Nagy veszteség nem ér, ha ezeket lenyisszantod róla. Ezt tudom hozzátenni, egyébként a pillanatot jól ragadtad meg, nagyon élő az egész, úgyhogy én ennek örülök. Tessék azért ezekre majd figyelni, hogy ezt a helyszínen, amennyire lehet megoldani. Nem egy könnyű kenyér egy ilyen strandröplabda fotózás, már csak abban a tekintetben sem, hogy a kültérben, persze nyilvánvaló az emberek akkor szeretnek röpizni a strandon, amikor jó idő van, tehát egy szórt fényben, vagy egy esőbe hajló időben valószínű kevésbé lennének lelkesek, ugyanakkor azt is tegyük hozzá, hogy pont ez a világítás az, ami ezt az egészet egy kicsit szétkaszabolja. De hát, ezzel nem nagyon sok mindent lehet csinálni, pontosabban annyit, hogy olyan helyet keresel a kamerádnak, aminél kevésbé jelentősek a testre vetülő árnyékok, és akkor ott vársz, mint egy vadász hosszú méla lesben, és egyszer csak majd lesz akció a kamerád előtt is. Ezt sajnos másképpen nem nagyon lehet azt hiszem. De én ennek örülök, de mivel ez a kompozíciós nyavalya megvan, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Elolvastam azt, hogy mit szeretnél megvalósítani itt. Amikor világításban és kompozícióban már elsajátítod azokat a rutinokat, ami kell, akkor adni fogja magát a válasz, hogy mitől lesz ez a kép jó. Most a test színek, a pórusok, a formák olyan szinten kifacsarodottak, és eltorzítottak, hogy nem tudom jókedvvel szemlélni azt, ami itt létrejött. A kísérletnek örülök, és annak kifejezetten, hogy gondolkozol ezen, és felkeltette valami az érdeklődésedet, és legfőképpen annak örülök, hogy nem hagyod a dolgokat addig, amíg ki nem próbálod. Szerintem ez egy nagyon jó attitűd, és ezt javaslom mindenkinek, hogy ha valamivel találkozik, akkor ne csak fogadja el, meg higgye el, és tegye be a fiókba, hanem csinálja meg maga. Ez az erénye ennek a képnek. Egyébként, ahogy mondtam már, egy kicsit én most a hagyományosabb portrék felé fordulnék a helyedben, és akkor, ha azzal megvagyunk, akkor kezdenék el tárgyakat bevilágítani, és ha majd azzal is megvagyunk, akkor utána mehetünk a csendélet felé, és ha ezek mind megvannak, akkor szerintem már vissza lehet térni egy bonyolultabb megfogalmazás felé a portrénál. Ez lenne szerintem a jó menetrend, ez most 1 csillag, és beszélgessünk egy kicsit erről, ha gondolod, itt a kép alatt. (hegyi)
értékelés:

Utómunka! Utómunka! Utómunka! Nem tudok mást mondani. A két szem olyan szinten elveszik most a sok lógó között, hogy nekem ez most egy nagyon jó lehetőség kevésbé jó megoldása, és ezen azért lehetne valamennyit segíteni utómunkában. Egyrészt a kép jobb felső részénél az eget, amin úgy túllátunk, azt legalább 2-3 tónusértékkel vissza kellene venni ahhoz, hogy ne az vigye el a pálmát, vagy ne ott akarjak elnézni mellette, hogy ott mi fog történni mellette. A kép felső részére is igaz ez, hogy valamennyit vissza kellene venni ebből a fejfedőből is, magából a V formát mutató pénzérmékből készített nyakláncszerű valaminél, ott megint túl vagyunk világítva. Próbáld meg, hogy letakarod ezt a két részt a kezeddel a monitoron, és már jobban tudok fókuszálni a szemre. És utómunkában egy kicsit hozni kellene a szemre fényt. Ennyit tudok hozzátenni, ez így most egy nyers megoldás, nem tudom, hogy mennyit dolgoztál rajta utómunkában, de még lenne vele meló. (hegyi)
értékelés:

Ez egy érdekes fickó, csak az a baj, hogy annyi minden más van ezen a sörös sátortól a két csajig, a ruházatig és minden, hogy idő kell, míg leesik nekem az, hogy itt most mi is az, ami ebben annyira izgalmas. Főképp azért, mert fényben sem optimális a helyzet, az egyik karja abszolút árnyékban van, ami még ha a másik rendben lenne, akkor nem lenne probléma, de a másik meg attól, hogy ennyire sok a fény, eléggé szét van kaszabolódva, magyarán túl kontrasztos. Az lett volna a megoldás, ha ezt a fickót, úgymond magad mellé édesgeted, és leülsz vele mondjuk egy sörpadhoz, és nem így hadonászik, és kalimpál, mert ennek túl sok értelme nincs a csukott szemével, meg a kis kecskeszakállával. Hanem fogod, és valamilyen szituációba hozod a testénél a két karját, akár azzal, hogy fogod és leveteted ról a a pólót, amilyen vagány csávó, biztos, hogy megcsinálja neked, és akár a mellkasa előtt körbefonva a karját láthattuk volna, hogy jaaa, ebben az az izgalmas, hogy van rajta vagy 50 db karszalag. Na jó, de hát, akkor koncentráljunk erre, szóval ez most egy ilyen elszalasztott esemény fotó nekem. Tehát ha pontosan tudjuk, mi az, amit látni akarunk, mi az, ami minket érdekel egy szituációban, itt a karszalagok, akkor ahhoz már könnyebb lesz a helyzetet instruálni és megtalálni, hogy a néző is arra figyeljen, amit mi szerettünk volna mutatni. (hegyi)