Boda bácsi

Boda bácsi

Boda bácsi holdra szállt,
ott keresni angyalát.
Úgyis unta, hogy mindenki
bödöcskének is nevezi,

a gyerekek tegnap éppen
istenbogárkája néven,
s kormosképű masiniszták
tűzoltóbogárnak hívták.

Persze volt ám oly otromba,
fülbemászónak hogy mondta,
papbogárnak, kőverőnek,
napféregnek, s halálfőnek.

Unva sok sületlenséget
odatámasztott egy széket,
arról mászott fel a holdra,
magában egy dalt dúdolva:

Szólíthattok bármi néven,
szabóbogárnak is éppen,
bodobácsnak vagy bodának
mályvaszívó poloskának,

lehet nevem katóféreg,
büdös panna, mindegy! tényleg,
lelkemben az arany halom,
telihold az én angyalom!

Mert a lepkék is sugdosták,
ott lelhető a boldogság,
azért szállnak ők is arra,
és nem jobbra, se nem balra.

Csak a lepkék, kérem szépen,
oly ostobák, hogy a réten
város fénye felé szállnak,
holdnak nézve a lámpákat.

Ezért én, a napsütőke,
halálfő és kőverőke,
mályvaszívó kis poloska,
bodobács és vörösjóska,

úgy döntöttem hogy felmászok,
s innen nézem a világot,
s hogy illetik lenn a népem
mindenféle buta néven.

Moritz

Moritz

Mivel a képnek érkezett javított változata is, ott lesz bővebb elemzés, itt csak annyit, hogy valós a meglátás, hogy ebből a nézőpontból a lábakkal ez a kép, így, ebben a formában bennem elég szürreális, hogy ne mondjam, South Parkos asszociációt ébreszt, hogy a szegény kutyust valaki mindjárt felrúgja. Tudom, (remélem) hogy nem történt meg ez a valóságban, de az hogy a szegény kistestű állat a sok láb között mit keres, miért ez a kép lett kimerevítve az ő élettörténetéből, az nem jól dekódolható. (hegyi)

Életem a suli

Életem a suli

Ilyen nyüzügék voltunk. Meghatározó élményem az a tasli, amit a tanító néni kevert le, amiér nem tudtam olvasni. Ezután következtek a tanító bácsi részéről a helyes kis körmösök és tenyeresek a vonalzóval, szamárpadba ültetés, miközben fogalmam se volt róla miért? Az a kis kódorgó jobboldalon, az én vagyok.

Nem vagyok nagy tévénéző, valamelyik adón volt egy olyan műsor, ahol akváriumot lehetett nézegetni, és vannak kisállatokkal megrendezett valóságshow-k is, én ezt a képet ebben az értelemben tudom értékelni, van benne valami szürreális, valami giccses de benne van az a megközelítés is, hogy az emberek szeretik kedvenceiket emberi tulajdonságokkal felruházni, és van, aki megelégszik azzal, hogy a macska szerinte tud beszélni, van, aki kis pongyolát ad rá, van, aki a kutyust öltözteti, és hát igen, a kis egerek, patkányok és egyéb rágcsálók esetében olykor odáig is elmegy, hogy olyan épületeket hoz létre, amit aztán nevetve szemlél, hogy milyen aranyosak a hörcsögök, ahogy egy iskola ajtaján mennek ki s be. Persze azért ne tévedjünk nagyot, ez a giccs, még ha a cselekvő giccs kategóriája is, de mégiscsak olyan helyzet, ami amellett, hogy oda-odanézünk, de általánosságban azért taszítónak is tartjuk, hiszen nem természetes, amit látunk és ezáltal a magunk vágyvilága is lebukik. Erre utal a leirat is. Aztán hogy ez miért változott doboz utánzattá, azt már csak a jó ég tudja. Elfogadom mint leckemegoldást, hiszen az kinek-kinek a saját belső azonosulása, hogy miképp akarja felidézni a gyerekkorát, bár azt el kell mondjam, hogy azért ennél kevésbé nyakatekert megoldásokat keresünk. A dobozolás viszont rossz. Ami a leiratot illeti, Éva, bocsánatot kérek, de az, amit leírsz, az nincs a képen, hörcsögök vannak (bocs, ha más, nekem minden ilyen vagy egér, vagy hörcsög) és egy házikó, amit valaki jópofáskodásból iskolának nevezett el. Én nem akarlak belelátni egyik kis rágcsálóba se, elnézést. (hegyi)

Szuprematista szendvics

Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics
Szuprematista szendvics

El Liszickij: Szuprematista történet két négyzetről című, 1922-ben Berlinben kiadott munkája felhasználásával.

Liszickij az orosz avantgárd egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, kapcsolatba került Moholy-Naggyal is, képei főleg a konstruktivizmus, de mondatnám ahogy Tamás utal rá, a Malevics-féle szuprematizmust, ami a kubizmusból fejlődött ki, és mindenféle tárgyias valóságot elutasít. Ha megnézünk egy ilyen festményt, szembeötlő, hogy csak körök, négyzetek szerepelnek, ezek lebegnek a térben, és valóban nagy beleérző képesség kell hozzá, hogy az ember eljusson oda az asszociációban, hogy ezekbe mondjuk egy önarckép esetén emberi formákat lásson bele. Persze ebben akkoriban erős volt a protestálás igénye is, elutasítani mindent, amit a művészet addig felmutatott, az atyáskodó államot, az egyházat, a mecénások kívánalmait, és létrehozni valami újat, valami vegytisztán elvontat, valamit, amiben a formák csak ugródeszkák és a lényeg a tiszta érzelem lehet. Tamás jól él a fotográfia eszközével akkor, amikor inverzbe fordított képrészleteket használ, hiszen a szem javarészt ezáltal el tud vonatkoztatni a valós tartalomtól és csak a formát látja, el tudunk így szakadni a szociokulturális környezettől is akár, és egyazon formai világba tartozhat így az amerikai stílusú vidámpark, a céllövölde, a vurstli, tehát nem a konkrét valóságot keressük, hanem az alkotó szándéka szerint repülünk, utazunk ezzel a két négyzettel és a körrel, mint valami idegen látogatókkal. Ezek a kollázsok egy szintre emelik a fotót és a festészetet technikailag, és létre tud jönni valami közös, valami köztes, valami új meglátás. Persze nem könnyű a befogadó dolga, hiszen le kell tegye a konvencióit, nem szabad lesni, bár tudja, hogy a nyuszi ki tud ugrani a kalapból és az a nyuszi nem a semmiből jött, de mint a gyermek, nem szabad kutatni az ajándékokért előre, mert akkor elvész a varázslat. Erős, néhol agresszív képi világ ez, ha irodalmi példát akarnék hozni, nekem hasonló élmény volt Bulgakov, köszönöm Tamásnak, hogy megmutatta ezt a birodalmat. (hegyi)
értékelés:    

kanalak és villák

kanalak és villák

Mondhatnék nagy elődöket, Pécsi Józsefet vagy akár Kertészt vagy Man Ray-t, remélve, hogy azért a kortársak mellett korábbi fotósok munkásságát is nyomon követitek, de a lényeg az, hogy az ilyen közeli felvételeknél, amikor ennyire ki van hegyezve a kép a tükröződésre, és a hatást azzal akarja elérni, hogy átértelmezi a valóságot és a hétköznapi tárgyakat más közegbe, kiragadva mutatja meg, nagyon fontos minden, ami a képen szerepel, nem lehet félbehagyott gesztus, nem lehet pontatlanság. Itt most két felület vív egymással a figyelmünkért, a bal és a jobb oldali kanál. Mindkettő csonkolt, mindkettőben hasonló árnyékok fellelhetőek egy-egy villától, de mind a kettő másképp üzen. Az egyik a tükröződéssel, a másik főleg az árnyékokkal játszik. Na de melyikre figyeljek? Ezt kéne eldöntenie a fotósnak, mert általa lesz ez egyértelmű a nézőben is. Mindkét irány érdekes, mindkettő indokolható, de a kettő együtt gyengíti egymást, bizonytalanságot kelt, befejezetlenséget. Kérem, hogy Gime ismételje ezt, eldöntve, mi az, amit mutatni akar, mert a bizonytalanság érzete megöli a képet. (hegyi)

Portré M

Portré M

A kommentároknál a technikáról már beszéltünk, a rádióadásban pedig a fejből kinövő cipőmasniról, itt most csak röviden ismétlem magunkat: egyrészt a részleges életlenítés, ami itt is fellelhető, szerintem csak másodlagosan a jpg tömörítés hibája, pontosabban a jpg hiba buktatja le azt, hogy körbe lett a lány rajzolva és ami a körön kívül került, az lett eléletlenítve. Ezt én nem tartom célravezetőnek, az élesség a valóságban nem körformában működik, hanem szeletben, erre érdemes lenne odafigyelni, hogy ha már manipulálok, akkor azt tegyem úgy, hogy vagy teljesen ellentmondjon a valóságnak, ne is akarjon hasonlítani rá, vagy próbálja azt megközelíteni. A másik a kompozíció. Én biztos lejjebb mentem volna a kamerával, hogy ne legyen ez a felfelé tekintő dolog, hanem egyenesen a szemembe nézhessen a modell, nekem az erősebb üzenet lenne. Ami a lábakat illeti, nem az a gond, hogy szerepelnek a képen, mert szerintem lehet olyan kép, amin a lábak is ott vannak, csak akkor ez legyen egy határozott döntés, hogy a lány kalimpál a lábaival. De ha félreérthető, ha hajmasinak is nézhető, akkor az nem jó. Tehát ne a fejből bújjon ki, hanem legyen határozott láb. Megérné majd alkalmasint, ha az időjárás már engedi, ismételni ezt a képet, mert a modell kitűnő. (hegyi)
értékelés:

Víztelenül

Víztelenül

Ahogy a fórumból tudom, Istvánnak van új gépe, amihez jó egészséget és sok örömet kívánok neki, erre a képre majd térjünk vissza később, mert ez így most technikai hibái miatt nem értékelhető, hiszen a lényeg épp abban lenne, hogy a mélységélességgel mutassunk valamit, de épp ez nem működik. A sztori, hogy száraz a fű, mint alap ötlet, nem is lenne rossz, de a jellemzősége most nem nagyon erős. (hegyi)

Fűkasza

Fűkasza

Hát, ez valami vicces dolog akar lenni, érzem, tehén, a fűkasza, de ennél nem tudok tovább jutni, és bevallom, egy pestinek még lehet újdonság, hogy lát egy tehenet, de azért ez nem akkora dolog, hogy lefényképezzem. Eszik a tehén. Oké. És? (hegyi)

Tél

Tél

Finom kép, elrendezésében emlékeztet Bojtár Tamás vonatos képére, már nem merem mondani, hogy a horizont dől, mert lehet, hogy ez csak az én dilim, annyi furcsa horizontú képet kapunk, hogy kezdek beletörődni, hogy ez csak engem zavar. De van ezen kívül is, ami ellentmondás számomra. Ez az élesség. A tél egyik arca a kemény fagy és a jég, ami éles. A másik a puhaság, a hó, a köd. Itt ez a finomság lenne a fő irány, a puha formák, ahogy sejtelmesen festik a fehéret itt-ott a napsugarak, és mivel maga az épület nem jellemző, nem jellegzetes, ezért nem nagyon értem, miért kellett erre ennyit ráerősíteni a képélesítővel, hiszen az összhatás akkor ér célba, ha a sztori és az eszköz egy irányba mutat, itt az ellentétek okozta feszültségkeltést a színvilág és az exponálás ideje nem indokolja. (hegyi)
értékelés:

Technikailag rossz megoldású próbálkozásom, de megmutatom nektek, hogy milyen lett.

Ékszerbolt

Ékszerbolt

Aki jár fesztiválokon, búcsúkban, annak ismerős a helyzet, a vásározók egyik sztenderdje az, ami itt látható - a törökmézes, rongyos, bicskás, lekváros mellett - a bizsus. A vásári forgatag kellékei ők, az ember pár elfogyasztott sör és töki pompos után hajlamos, már csak szolidaritásból is betévedni a bodegába, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem fog venni semmit. De ez a világ csak kifelé ilyen, belül megélve nagyon kemény az utazásokkal, a hajnali kipakolásokkal, késő éjjeli bepakolásokkal, mindennek logikája és helye van, tehát a szállíthatóság az, ami miatt ilyen furcsán ideiglenes ez a mesterséges csodavilág. Itt jegyzem meg, hogy sose értettem, hogy miért a bőség látszata az, amivel operálnak az ilyen árusok... A képnek erénye, hogy jól illusztrálja ezt a zsibvásárt. Azzal sincs nagy bajom, hogy térbeli rövidülésben van a kép készítve, de ha már ott a főnökasszony, gondolom Alexa személyesen, akkor érdemes lett volna vele kommunikálni, és rávenni, hogy ne csak a varázstükrével, hanem a személyiségével is legyen jelen, vagyis egy zsánerképet készíteni róla, nem csak mellékesen, mint aki ottfelejtődött ábrázolni őt. Az a kirakodás, amit látunk, indokolta a távolságot, mert így látszanak a műnépi gépi textilek, a vidéki giccs, de akkor ha ezt is bele akarom venni, akkor még fontosabb lenne, hogy a főszereplő szuggesztív legyen, hogy ne csak félfordulatból, szemét a tárgyain tartva legyen jelen, hanem teljes valójában. (hegyi)
értékelés: