Feladatmegoldás

Nagyon szép ez a ritmus. Én nem értek egyet a szépiával, nem nagyon értem, hogy miért kell hozzá ez. Többnyire haragudni szoktam a túlélesített képekért, itt valahogy még ezt is el tudnám fogadni, de elfárad ez az egész ettől a barnás lágyságtól. Ráerősítettél a kontrasztra, a struktúrára, miközben meg kigyengíted az egészet ezzel a barnával. Kevesebb ráerősítés is elég lett volna akkor, ha meghagyod a fekete fehéret. Arról sem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy pont jó helyre álltál-e, ugyanis a bal felső saroknál, ahol az ég kilyukad, nekem a történet is kilyukad. Ha egy kicsit elmozdulunk az óra mutató járásával megegyező irányba, és a háttérben ezt a fa csoportot meghagyjuk, ezek a nagyon érdekes, mint egy színpadi helyzetként megjelenő szalma és nem tudom, hogy miből összeálló, talán valami növényzetből létrehozott struktúrák, ezek nagyon jók. Izgalmas lehetne. Akkor, ha határozottan beállítunk egy színpadi helyzetet, lehetne ez akár egy színjátéknak, vagy egy mozdulatsornak a lekövetése is, vagy akár egy balettnek. Nagyon sok mindenre lehetne asszociálni. De ezt akkor technikában és kompozícióban is meg kell ragadni. A témafelvetéssel abszolút egyetértek, a kivitelezéssel nem. Nekem így ez 1 csillag, azzal, hogy amennyiben ez egy megtalálható helyszín, én még egy kicsit meditálnék ott, hogy mi az, ami ebben fontos. Ráadásul ez egy gyönyörű helyszín lenne emberekkel történő interakcióra képileg. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök ennek a képnek, és nagyon fontosnak tartom azt az üzenetet, amit látunk. Ugyanis a haj íveivel a lámpa ívei nagyon jól ritmizálnak. Talán a kép aljánál nem vágtam volna bele ebbe az ívbe, amit a lámpa nyele mutat, de egyébként maguk a formák jók, és nagyon izgalmas az a képi megoldás, amit az arccal kapunk. Rejtekező is egy kicsit, meditatív is, lírai, tehát egy jó megközelítés, és úgy érzem, hogy ez egy erős névjegy, úgyhogy megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is. Kedves Fruzsina, várnám a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Ahogy az előző képnél azt mondtam, hogy az egy teljesen rendben lévő dolog, ez itt most annyira nem. Nem talált szíven. Nagyon szépek a fa ritmusok, a rétegek, amik ezzel a ködös, párás idővel létrejöttek, de az előtér számomra nem esztétikai minőség. Miközben a háttér gyönyörű, és nagyon sokat mesél, az előtér lehúzza a sárba a szó szoros és átvitt értelmében is a képet. És azért mondom ezt most nagyon határozottan, hogy ez a minőség rovására megy, mert meg kell találni azt a pillanatot, ami már hordozza az üzenetében azt, amiről szeretnénk mesélni, tehát az olvadást. Azt az állapotot, amikor távozóban van a tél, de ennek nem az a végpontszerű állapota az, ami az optimális állapot. Ez a probléma hasonló ahhoz, mint a csendéleteknél az, hogy milyen üdeségű növényekkel dolgozunk, vagy mennyire hagyjuk azt elszáradni, és milyen bomlási, oszlási feladatokat lehet esztétikusan ábrázolni. Ezek a barnák furcsa áttételeket tudnak hozni, nem gusztusos. Ha néhány nappal hamarabb jársz ott, amikor ez a folyamat még csak elindulóban van, akkor szerintem, egy lényegesen erősebb képi üzenetet kaphattunk volna, ráadásul kontrasztban is jobban működne a háttér. Érdemes ezzel a témával foglalkozni, a helyszínt megfigyelni, megjegyezni, hogy hol jártam, egy év múlva térjünk erre vissza. (hegyi)

Nem tudom, hogy milyen helyzet lehet ez azon kívül, hogy azt látom, hogy egy parkavató, de hogy az mit is takar, azt nem tudom, és nem is biztos, hogy kell. A lényeg az, hogy egy jó megfigyelői pontot talált magának Csaba. Hogy itt a szél fújt-e, és attól mozdult meg minden egy kicsit, azt nem tudom, de valószínű, hogy így van. Mindenesetre egy gusztusosan megoldott kép. Annyit tegyünk hozzá, hogy nyilvánvalóan az adott helyzettől is függ, hogy honnan és mit tudunk ábrázolni. A kép szélénél, a bal oldalon belóg valami, az asztalterítő pedig valamennyire kilóg a képből, de ez legyen a legnagyobb problémánk. El tudom fogadni a képet az ünnep leckére azzal együtt, hogy valami nekem még ebből a dinamikából hiányzik, talán egy kis vörös. De ez nem elsősorban a fotós kérdése, vagy nem csak az övé, hisz az ember nem hord ilyenkor piros-pöttyös labdát a zsebében, hanem a dizájneré, aki összerakta ezt az ünnepi helyszínt. Valamilyen dinamikát érdemes ilyenkor visszahozni. A zöld és a fehér, és ezek az ágról lógó nájlonok jó ötletek. Talán valami virágot tettem volna az asztalra, de még egyszer mondom, ez nem a fotós kérdése. Úgyhogy a 3 csillag megvan erre a képre, a leckemegoldással viszont egy kicsit várnék még. Kérni szeretnék még erre a leckére képeket. (hegyi)
értékelés:

Nem tudom, hogy ez micsoda, de szimpatikus. Ugyanakkor azt azért tegyük hozzá, hogy minden szimpátiám ellenére a technikai problémát nem tudom meg nem történtté tenni. A kiégett részek, azok kiégett részek maradnak. Azt írod itt a leiratban, hogy ez a felszerelés hiánya. Én meg azt mondom, hogy talán az egy megoldás lehetett volna, hogy távolabbról, vagy kisebb fényerejű lámpával dolgozol, vagy akár több lámpával, távolról, elérve azt a fénymennyiséget, ami szükséges viszont jobban kontroll alatt tartva, hogy ezek a formák mit tudnak mutatni vagy pontosabban maga ez a nagy fénymennyiség mennyire roncsolja ezt az egészet. Ráadásul a fekete háttér is elég tárgyias, komor. Az, hogy mit látunk, az annyiban fontos lenne, hogy itt egy konkrét leckéről beszélünk. Nem nagyon tudom, hogy ez most mi akar lenni. Ez most valami befőttesüveg, amit valami halszemoptikával eltorzítottál, vagy valami kulcstartó, ami ilyen műgyantába fagyott világot mutat, vagy mi akar lenni. Ha ezen nagyon sokat kell gondolkodnom, akkor lehet, hogy egyszer csak eleresztem ezt az egészet és akkor azt mondom, gondolkodjon a fene, hát én ezt nem értem és nem tudok hozzá érzelmileg kötődni. Fontos, hogy a néző ne jusson el erre a pontra. Ezt most visszaadom ismétlésre, azért mert érdemes lenne már csak a gyakorlás kedvéért is ezzel foglalkozni, hogy ez az egész ritmusában és formájában szerethetővé váljon. (hegyi)

Elvont üzenetet kapunk, nincsenek emberek tehát a formai játék az, ami filozófiailag ezt a barátságrendszert üzemeltetné itt. Azt kell mondjam, hogy maga a gondolat az értelmes és értelmezhető számomra, de a kivitelezéssel vannak problémáim. Egyrészt az, hogy túl van élesítve az egész, tehát megint azt az élményt kapom, hogy a formaváltásoknál, az ég és a lámpatest között például, olyan szellemkép vonalak jönnek létre, amik technikailag zavarosak kicsit. A másik az, hogy annyira szűkre van vágva ez az egész, annyira ki van metszve a valóságból, hogy a tárgy nem tud a saját rendszerében működni. Ami nem lenne baj akkor, hogyha elindultunk volna valami absztraktabb verzió felé. Itt a világításról beszélnék. Azért azt lássuk be, itt most van öt darab lámpánk, ami nem világít, meg van vakulva. Miért? Lehet, hogy ez az egész egy demerungos, naplemente utáni időszakban sokkal erősebb üzenetet tudna hordozni. Van ahol kiégtünk az égben, van ahol ott a kék, valami felhő van, de nem teljesen határozott. Ez, mint formai vagy esztétikai megközelítés nekem bizonytalan. Ami az elvont részét illeti az üzenetnek, a filozófiáját, arról meg azt gondolom, hogy jó ez az irány, de ez csak akkor tud megállni a lábán, hogy ha formailag kikezdhetetlen. Most azt mondom egyszerűen fogalmazva, hogy Ramónától én még várnék első három leckére képeket, ahhoz, hogy a formai bizonyosságot és biztonságot meg tudjuk találni, és azt, hogy bizonyos érzések, amiket belül érzünk, hogy jelennek meg a képen. Ha ezeket megkapjuk, és ezek párhuzamba kerülnek, akkor már nem lesz kérdés az, hogy hova teszem ezt a lámpát, milyen környezetben és milyen időben és honnan fogom lefotózni. Én most az mondom egyébként, hogy ha nagyon őszintén magamba kell nézni, akkor ember legyen a talpán, aki ezt jól megcsinálja ezzel a lámpával. Van olyan, ami filozófiájában működik, leiratban is tökéletesen működik, de képileg nehezen megvalósítható. Én nem mondom azt, hogy lehetetlen, de mindenesetre olyan vállalkozásnak gondolom, ami nagyon nagy kihívás. Nem mondom azt, hogy ezt ne forszírozzuk, de mindenféleképpen jó lenne hozzá biztos lépéseket találni az előző leckékben. Most én azt mondom és talán furcsa lesz, de talán kicsit kevésbé szokatlan megközelítéssel, kisebb lépésekkel talán könnyebben kibontható ez a lecke. Első három lecke fontos, mert önismeret. Ezek a következő leckék a magunk elhelyeződéséről beszélnek a világban. Ilyen tekintetben a saját véleményem a barátságról fontos, de nem vagyok benne biztos, hogy az első lépésben rögtön el kell utasítanunk a személyeket, mert az is érdekes kérdést vet föl, hogy a barátságról akarok beszélni, de se én nem vagyok ott, se senki emberfia, hogy akkor ez mit is akar üzenni. Az én helyzetemet hogyan modellezi a barátság viszonylatában. Gondolkodjunk még egy kicsit erről, én ezt most visszaadnám. (hegyi)

Hát technikailag van probléma a képpel, az életlenséggel, de nyilvánvaló, hogy ez annak is köszönhető, hogy valami olyan fényképezőgéppel készült, ami automata állásban maga kereste meg az élességet és ő ezeken a kis állatokon találta meg és nem a két főszereplőn. Ez annak is köszönhető, hogy ők ki vannak mozdítva úgymond a középpontból. Maga a hangulat az értelmezhető és értelmes. Nyilvánvalóan látszik, hogy ez valaminek a kezdete, mert nem egyformán erős egyelőre a nyitás a másik felé a két személynél. Van egy európai utazónk, aki szeretné ezt a dolgot az itthon maradottaknak megmutatni, hogy új barátokat szerzett és van a bennszülött, az ott lakó, ő meg valószínűleg nem először találkozik ezzel a helyzettel, hogy mint unikum van ő fölmutatva és ezért egy kicsit szkeptikusabb. Adja magát ehhez, ott van vele, de talán nehezebb őt meggyőzni arról, hogy ez annál több is lesz, mint hogy elkészült egy kép és aztán az utazó beszáll a dzsipbe és továbbhalad. Látjuk-e még egymást, van-e értelme magamat úgymond kitakarni, van-e értelme magamat odaadni ennek az egésznek, akarok-e egy újabb csalódást. Sokféle kérdés fölvetődik. Én azért mesélem ezt el, mert ha van kritikai része ennek a dolognak, akkor az innen gyökereztethető, hogy vajon ez ténylegesen egy megtörtént esemény, mert hát a realizmusa erre utal, tehát valóban elindult egy baráti kapcsolat vagy csak egy szokásos turistafotót látunk, ahol a párommal elmentünk egy egzotikus országba és ott a bennszülöttekkel különböző szituációkban fotókat készítünk. Nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez több ennél. Ezt úgy mondom, hogy maga az illusztráció rész rendben van, csak lehet, hogy akkor lenne hihető és hiteles, hogy ha valamilyen közös cselekvésben lennének. A kompozíció az rendben van és a helyszín is jól ábrázolja a fotós, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez nem egy utólagos belemagyarázás valamilyen szituációba, ami egyébként a valóságban nem erről szólt. Márpedig egy szociografikus megközelítésnél nem biztos, hogy megengedhetjük magunknak azt, hogy mást mondjunk, mint ami a valóság, mert akkor maga ez a megközelítés csorbul. Azt mondom, hogy itt a hitelesség abban az esetben merül föl kérdésként, hogy ha a szociografikus megközelítést erőltetjük. Ha ez egy házi fotóalbumba készült kép, akkor tökéletesen rendben van, de akkor senki nem kéri számon, hogy ennél mélyebb érzelmi vagy filozófiai megközelítéseket tegyünk. Egy házi fotóalbumot nem azért nézegetünk, mert abból messzemenő következtetéseket akarunk levonni, hanem részint azért, hogy azt az élményt mi magunk is átéljük, mait az utazó átélt, részint meg hát valljuk be ez az élményátadás ez azért elég ritkán valósul meg és legtöbbször inkább a saját kapcsolati helyzetünk erősítése ás ápolása céljából engedünk a szelíd erőszaknak és nézzük végig az utazási képeket. A gondolatisága miatt az egy csillag az megvan, viszont a kivitelezés és a gesztus miatt nem tudok most ennél továbbhaladni. (hegyi)
értékelés: